Kopjafa utca 5. - Jessyca Camilo

A hirtelen rideg hangnem nem mondanám hogy elkerülte a figyelmemet. Ebben a pillanatban tényleg azt gondoltam: Nők, ki érti őket?
- Akár mi is legyen az, nem akartalak megbántani - mondtam kissé színtelen hangon. Nem akartam, hogy úgy hangozzon mintha csak mondanám, de a kétséget és a bosszúságot nem akartam hogy kihallja belőle. Finoman a vállára tettem a kezem.
- De ha nincs más mondani valód akkor most elmegyek - és ha csak nem szólt, nem állított meg, felálltam és ráérősen öltözni kezdtem.

*Szavaira bólintottam. Hinni akartam neki, hogy valóban nem ez volt a szándéka. De az érintésétől egyszerre akartam elolvadni és dührohamba kitörni. Ez a két dolog olyannyira összecsapott bennem, hogy beleremegtem miközben kezem ökölbe szorult a testem mellett. Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de becsuktam. Ezt eljátszottam még egy párszor, de végül csak megingattam a fejem és elhúzódtam Tőle.*
- Nem. Nincs. *Végig néztem, ahogy felöltözik, és ordítani, törni - zúzni akartam. Nem értettem a késztetést, így hát testem köré fontam a karjaim és vártam. Már nem volt olyan kényelmes a meztelenségem és a kialakuló helyzet sem. *
- Viszlát Frank. * Szóltam csendesen mikor végzett az öltözéssel. Nem tudtam, hogy most mi lesz és még itt volt. Nem is akartam bele gondolni, amibe perceken belül akkor is belekel, ha nem akarok.*

Nem állított meg. Ezt tudomásul vettem, de nem tudtam kicsit nem keserű szájízzel fogadni. Mindig ezt csinálják. Tudod hogy baj van, de nem mondják meg. De ez esetben nem firtattam tovább.
Mikor felöltöztem még visszanéztem Jessre, és ha eddig nem voltam benne biztos, hogy baj van, most már biztos lehettem benne.
- Nos, ha valami mégis lenne... vagy bármi... nézz be a kocsmába, és ha nem vagyok ott kérdezd meg Jean-Claudékat. Pihenj jól Jess...
Hozzá akartam volna még rakni azt, hogy remélem még látjuk egymást... de végül nem tettem. Hirtelen nem tudtam volan megmagyarázni. Egy kis gondolkodással igen. De röviden, valahogy nem úgy éreztem.

[Vége]

*Ismét csak egy bólintásra telt tőlem, annak ellenére, hogy már most mentem volna a kocsmába. De nem tettem. Csendesen hallgattam a lépteit, amint elhagyja a házat. Mikor elment kissé nehézkesen hajolgattam, de ezt elnyomta a dühöm. Felvettem egy rövidnadrágot, egy pólót és a falhoz ültem. Előkaptam a táska oldalából az mp4 lejátszóm és elindítottam rajta azt a számot, amit az erdőben énekeltem. Most sem tettem másképp… csak énekeltem a már ismert szöveget és hagytam, hogy a gondolataim elkalandozzanak és megtörjenek. Inkább most tegyék, mint később, de mások előtt.*

*Hogy mikor tért véget az éjszaka? Azt már nem tudnám megmondani, de még most sem volt felhőtlen a kedvem. A korábbi láz elmúlt, hogy ebből az odúból elfogadható otthont varázsoljak. Menni akartam Marco után, azonban egy biztos pontot is az életembe. A lejátszom hangja már nem szólt valamikor, míg Én ebben a nyomorult helyzetben aludtam lemerült. Most csak a falnak dőlve néztem a falat és próbáltam mozgásra késztetni magam. De semmi kedvem nem volt még fürdeni sem, pedig az nem ártott volna. Le kellett mosnom magamról Frank vágyát, illatát és egyéb testnedveit, mint példának okáért a nyálát. Bár a saját vérem sem volt egy utolsó dolog a listán. Pár perc tétlenség után kezemmel a földre csaptam.*
- Az isten verje meg… * Szakadt fel a torkomból a dühödt mégis néma kiáltásaim egyik verziója. Felálltam és baromira nem érdekelt a belém hasító fájdalom. Gyorsan összekaptam a cuccaim és a kocsimhoz rohanva visszatettem ezt az egyetlen táskát a többi közé. Az mp4-et feldugtam a lejátszóra, hogy míg tölt is élvezhessem a zenéim tárházát. Kár, hogy Marcora emlékeztettek, de ez most nem érdekelt. Egyenesen elhajtottam visszafelé… arról, amelyről jöttem. Nem néztem vissza, talán azért mert nem tudtam, hogy vissza térek-e vagy csak a megszokás késztetett erre… Fogalmam sincs…

//Valahol a legközelebbi nagyváros//

*Már több napja, hogy elhagytam ezt a várost. Ha jól számoltam, akkor pontosan három. De hát kitudja, hogy menetközben nem-e eset ki egy-egy nap, amit elfelejtettem megszámolni. De most újra itt vagyok. Ha valaki kimerészkedik, az éjszakába elég érdekesen pisloghat. Nem mindennapi látvány, hogy egy csini audi egy ló szállításra alkalmas után futót húz maga után, amibe két ló is kényelmesen elférne. De ebbe most nem paci volt. Ecsetek, festék, ágy, asztal, szék nagyméretű kannák üresen, némelyikbe pedig olaj, aggregátor, hosszabbítók és még ki tudja, hogy mi mindent halmoztam fel az elmúlt három, négy napba, amire úgy gondoltam, hogy szükségem lesz. A korábbi parkolóhelyemen megállítottam a kocsit, és amikor biztosra vettem, hogy senki nem figyel saját kézzel vonszoltam el az utánfutóként szolgáló részét a házhoz. Ott gyorsan bepakoltam mindent a pincébe és lecseréltem a ház zárját, amit korábban betörtem. Mikor végeztem, még mindig korán volt ahhoz, hogy itt kuksoljak egész este. Így hát elindultam egy felfedező útra… hisz úgy látszik, tovább maradok mint szerettem volna. *

Az erdő

Valamikor útközben a fejemhez kaptam. Akkor úgy éreztem teljes mértékben fel szállt már a szemem elől a köd, az utolsó kis foszlányáig. A f#nébe! Még belegondolni sem volt túl jó élmény abba ami történt. Az egy másik dolog hogy ezeknek a tűzlelkűeknek a vére olyan erős mint egy túl világi démoni ló rúgása. Vagy talán épp ez a lényeg.
Őszintén, megkönnyebbültem mikor elértük Jess házát. És nemes egyszerűséggel kényelembe helyeztem magam nála a pincében.
- Remélem holnap nem fogja Donelle feltúrni értem a várost, hogy megtaláljon és elcsevegjen velem. És ha igen, akkor remélem megúszom csont törés, vagy elhamvadás nélkül - fintorogtam, és úgy döntöttem inkább elfekszem, és a karommal eltakartam a szemeimet. - Egyik sem lenne túl kellemes...

*A Pincében már lent volt a francia ágyam és csak a férfi mellé ültem, kikerülve az akadály pályát lent is és fent is egyaránt. Nos nem kezdtem el rendezkedni, de már minden meg volt hozzá. *
- Ha meg mégis, megmondod, hogy egy tévedés volt és nem is biztos, hogy ide tartozott az a lidérc. Lehet, hogy csak erre tévedt. * Próbáltam meg nyugtatni a másikat, miközben a cuccaink a földön koppantak, ahogy leejtettem őket, szándékosan persze. Nem akartam megzavarni a nyugalmát így Én másztam keresztül rajta, hogy belülre tudjak feküdni. Nem bújtam, bár nagy volt a késztetést. De örültem, hogy a fáradság még nem lett úrrá a testemen.*
- Ezer meg egy kérdés kavarog a fejemben, de nem hiszem, hogy szívesen beszélnél a látomásaidról. Ahogy azt sem, hogy ez rám tartozik… Arról már nem is beszélve, hogy kissé legyengültem és fáradt vagyok. De ha van még mondani valód Frank, figyelek… De ha bealszok, bocsi. * Mosolyodtam el a férfire.*

- Lehet Jess... lehet... de ha nem is tartozott ide, a tűzlelkűek nagyon összetartóak. Lehet hogy mostanra már hozzá tartozik. És nagyjából ha tűzlelkűről van szó, akkor neki így is úgy is lenne hozzá szava.
Anélkül hogy teljesen felfogtam volna Jess után nyúltam hogy megérintsem. De ha meg is érintettem visszahúztam a kezem. Tudni szerettem volna, hogy észre vette-e, és ha igen mit reagált rá.
Kissé elgondolkoztam a szavaira, és végül ránéztem.
- Sajnálom. Ha jól gondolom én voltam. Ki más lett volna... és még valami rémlik is... azt hiszem.
- A többit pedig nem tudom teljesen leírni azt hiszem. Egy része olyan volt mint egy borzalmas valós állom. Az egyetlen amit talán úgy meg fogható a mesterem emléke... - itt elhallgattam ismét egy kicsit és elgondolkoztam.

- De nem lett baja és ez a lényeg. * Vontam meg a vállaim, pedig aztán tudtam, hogy nem épp rajtunk múlt, hogy a nőnek baja esik vagy sem. Az érintést éreztem, azonban ahogy elkapta a kezét önkéntelenül is elhúztam a számat. Utáltam mikor valaki ennyire olyan… semmilyen. Bezzeg nem is olyan rég még semmi baja nem volt azzal, hogy meg kellett érintenie. Sőt… Na de mindegy. Ha nem akarja, én aztán nem fogom erőltetni. Bár a felelőtlen ígéretem után így… nos hamarabb megfogom bánni a létezésem mint véget érne az a bizonyos soha. Néztem az arcát ahogy beszélt, így mikor rám nézett azt is láttam.*
- Nem fogok hazudni, tényleg Te voltál. De ez most lényegtelen. Nem lett komoly bajom, holnap kipihentebb leszek, és este elmegyek enni. * Vontam meg a vállaim mosolyogva és figyeltem további szavaira is.*
- Nem futottam még lidércbe, de nem is szeretnék. Nem épp néztél ki a legjobban, arról meg már nem is beszélve, hogy önként nyúltál bele a tűzbe. * Komorodott el az arcom és a hangom is.*
- De ne beszélj róla, csak szomorúvá tesz az emléke… bőven elég volt ennyi szarság Frank mára.*

- Ők nem így gondolkodnak erről Jess.
- Hát sajnálom - óvatosan a vállára tettem a kezem. - És köszönöm - mondtam kis szünet után, hogy azon gondolkoztam mit is mondhatnék igazán.
- Ó... - a kezeimre tekintettem. - Ahhoz képest egészen egyben vannak... - nyugtáztam meg. - Nos, a tűzlelkű vér legalább jó erre...
- Rendben, már így is eleget kellett elviselned. Bár... az este első fele remélem nem volt annyira szörnyű - mosolyodtam el egy kicsit, és tényleg reméltem, hogy azért így gondolta. Mert ha nem... nos az eléggé szánalmas lett volna. Csorba esett volna a becsületemen.

- Mért foglalkozol, most a gonddal mikor ráérsz majd akkor, ha megtalál? Sosem vagy egyedül, meg amúgy sem kell téged félteni. Az ismételt bocsánatkérésére csak felsóhajtottam és felkönyökölve néztem rá.*
- Nincs mit megköszönöd… egyrészt Te is megtetted volna, másrészt meg már egyszer meg is tetted. Szóval nem kell hálálkodni, nem azért csináltam… * Néztem szemeibe őszintén. Na de aztán a komoly szavakat elnyomta a nevetésem mely a szavaira buktak fel.*
- Hidd el, kellett már rosszabbat is. Nem fogok megroppanni, még akkor sem, ha mesélsz. De Én rád gondoltam Frank… Téged szomorít el, nem engem. *NA de aztán már jött is a játékos csillogás a szemeimbe.*
- Első része… hmm… lássuk csak… kissé mintha rossz lenne a memóriám. *Hajoltam közelebb az ajkaihoz. Látszott rajtam, hogy játszom és nagyon is jól emlékszem mindenre. De na… valahogy el kell érnem, hogy megcsókoljon, ha már magától nem teszi.*

Magamban emésztettem a szavait. Olyan könnyedek voltak, mégis... valami megfogott bennük. Talán ha nem ő mondta volna akkor is így lett volna. Baraka arca sejlett fel előttem, és ha Jess nem lett volna itt, valószínűleg nem uralkodok magamon, és azon mód felülök az ágyon.
- Nem tudom Jessica... te vagy túl fiatal, vagy csak azért mondasz ilyen könnyedén ilyeneket, mert ez vagy te. Nem tudom - ráztam meg a fejem. - De igaz, én meg tettem volna érted, még ha más aligha.
Benne tudtam volna ragadni, ebben a szinte tapinthatóan iszapos hangulatban. Valószínűleg azt mondhatom, hogy szerencsére nem az történt.
- Szóval emlékeztetőre van szükséged? - vontam fel a szemöldököm. Egy pillanatra ránéztem, majd hirtelen meg fordítottam és fölé kerekedtem. - Azt hiszem ez könnyen elintézhető - hajoltam közelebb hozzá, de végül elvontam az arcom, és a nyakát csókoltam meg előbb, csak aztán az ajkait.

*Szavaira összeszaladt a szemöldököm.*
- Oké… mocsok fiatal vagyok hozzád képest, ez igaz. DE! Nem azért mondom ezeket, hogy megnyugtassalak vagy, mert nem fogom fel a helyzet súlyát. Nagyon is megértem Frank, azonban lehetek ideges, agonizálhatok egész nappal, sajnálhatom a történteket, de attól nem lesz könnyebb és nem lesz semmisé. Nem fogok itt idegeskedni és megkeseredni. Majd ráérek akkor aggódni, ha megtalál a következmény és van miért. * Na igen… nem voltam Én felelőtlen, de nem változik semmi tehetek bármit is. Akkor már inkább élvezem, hogy még nem talált meg a baj. Az oldódó hangulatra elmosolyodtam és halkan felsikkantottam a hirtelen megmozdulására.*
- Csak egy egészen picire… * Morogtam halkan, ahogy az ajkai megtalálták a nyakam. Egy teljes emlékezet frissítésre nem maradt erőm. Elkezdeni ellehetet, de félő, hogy valahol menet közben nyom el a kényszerített éjszaka. Ami valljuk be, senki önbizalmának nem tesz jót. Még akkor sem ha tudja, hogy ezt nem lehet leküzdeni.*

- Valóban? - kérdeztem kissé hitetlenkedve és Jess szemeibe néztem. - És konkrétan mennyi az a ,,picire"? - néztem rá továbbra is kételkedve. Azért még végig siklott a kezem az oldalán. Tudtam hogy ettől valószínűleg... nem jön annyira lázba, de inkább csak magam miatt csináltam. Lelkiekben azért felkészítettem magam arra, hogy ne várjak most sokat.
Végül visszafeküdtem Jess mellé, most viszont egészen közel hozzá.
- Amit meg az előbb mondtál... - szólaltam meg egy kis hallgatás után visszatérve olyan témára amihez egy kicsit gondolkozni kell. - Nos ha így gondolod, akkor jobb ha sokáig kapaszkodsz ebbe a felfogásba. Lehet hogy nem fogja megkönnyíteni az életedet, de talán jobbá teszi, ami azért számít.

- Hmmm… nem is tudom. Talán egy simításra, egy csókra esetleg egy picivel többre… * Mondtam játékosan, ahogy a szemembe nézett s kezeim a nyaka köré fonva simogattam a tarkóját, ahogy a haja alá túrtam. A simítása egy jóleső mosolyt csalt az arcomra a játékos mosolyom helyére. Igaza volt, ettől nem jöttem lázba, azonban attól még jól esett. S bár máskor ezt titkoltam volna, most… most valahogy nem volt erőm rá. Nem volt erőm színészkedni, elrejteni az ilyen apróságokat.
Mikor visszafeküdt mellém és mivel nem húzódott el, így mosolyogva bújtam hozzá. Oldalra fordulva a fejem a mellkasára fektettem, egyik lábam felhúzva az övére fektettem és a karommal is átöleltem, miközben ujjaim lágyan cirógatták a hasfalát miközben beszélt.*
- Sosem volt könnyű az életem Frank. De ha nem így élnék, akkor nem lenne ilyen kellemes ez a pillanat, nem került volna sor az együttléteinkre. Hanem folyamatosan azon agyaltam volna, hogy a kocsma tulajdonosa aki paraszt volt mikor töri rám az ajtót, hisz még azóta sem számolt el velem és lehet, hogy nem is fog. Azonban lehet, hogy mégis… Grr… fárasztó ilyen gondolatokat gyártani és idegeskedni előre ezért, ami nem is biztos, hogy megtörténhet. Akkor már inkább élvezem a pillanatokat, míg be nem következik. * S ahogy végeztem kissé oldalra fordítottam a fejem, hogy apró puszikat leheljek a mellkasára. *

Pár pillanatig sikerült hallgatásra bírnia a cirógatásával. hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lett volna kedvem újból leteperni. De nem akartam a kedve ellen tenni.
- A kocsma tulajdonosa? - nevettem fel. - Az az őszülő farkas nem zavar senkit! Nem hogy leszámoljon valakivel! - túrtam a hajamba. - Jó, ha meg akarná védeni magát gondolom tudna valamit tenni az ügy érdekében, de az más.
- Nos ha ügyes vagy Jess, még hosszabb élet vár rád. És hogy jobb-e - vontam meg a vállam. - Talán.
Mindenesetre én is el kezdtem cirógatni a karját és lazán átkaroltam. Hazudtam volna, ha úgy viselkedtem volna mintha csak egy egy éjszakás kalandról lett volna szó. Nem akartam rá erőltetni magam, de ez több volt mint egy éjszaka. Bizony már több éjszaka volt... és úgy tűnt még tetszik is a helyzet neki.

*Szavaira összevontam a szemöldököm és nem tudtam hirtelen, hogy miről beszél. Aztán leesett, hogy Ő A kocsmáról beszél én meg nem..*
- Ő nem alakváltó volt Frank… valami más. Belemászott a fejembe és egy röpke paranccsal semmisé tett. Nem találkoztam még vele hozzá hasonlóval. Egy alakváltó sem képes a fejembe szólni és parancsolni. De én nem is arról a kocsmáról beszéltem… valami bársony klub vagy mi a franc volt a neve. *Nem mondom, hogy nem tartottam attól az Őstuloktól. De… minden férfitől tartottam, aki képes volt arra kényszeríteni, hogy parancsot teljesítsek. A cirógatásba bele olvadtam és egy pillanatra meg is remeget a testem, ahogy egy jóleső mosoly is ott bujkált az ajkaimon.*
- Nem… nem jobb. De megint Rólam beszélünk… de te nem mondasz semmit sem magadról.

Elgondolkodtam a szavaira. Aztán megszólaltam.
- Azt hiszem tudom kiről beszélsz. Egy naga - húztam el kicsit a szót, éppen csak érezhető undorral a hangomban. - A ,,királynőjük" - mutattam az idézőjelet a kezemmel is - úgy döntött inkább egy embert abajgat a vérfarkasokkal szemben - folytattam gunyorosan. Aztán átgondolva a mondandómat ismét megszólaltam. - Végül is igaza van. Ha rajtuk múlna nem sokára elözönlenének minket és a várost... - fintorodtam el egy kicsit.
- Akkor kérdezz... Mire lennél kíváncsi? Kalandos élet utam melyik része érdekel? - mondtam az utolsó kérdést kis önszarkaztikusan.

- Egy naga? * Emeltem fel a fejem értetlenül és nem is lepleztem a tudatlanságom ahogy rá néztem. Fogalmam sem volt, hogy kik ezek vagy miféle szerzetek. Amit mondott… az meg… nos, nem tudom, de azt igen, hogy fogalmam sem volt, hogy milyen királynőről beszél meg milyen pátyolgatásról.*
- Frank… gőzöm sincs, erről a fajról még csak annyit sem tudok, mint a lidércekről. Pedig róluk sem tudok sokat. Mik ők vagy mire kell figyelni, honnan ismerem meg? *De aztán visszahajtottam a fejem és kissé megböktem az oldalát a hangsúlya miatt. *
- Ne légy ilyen önmagaddal szemben. De nem tudom… érdekelni minden érdekel, és ne kérdezd, hogy miért. De bármit szívesen meghallgatok, amit önként mesélsz nekem. *Kezdtem el újra cirógatni.*

- Nos a nagák... emberi alakban elég nehéz észrevenni őket. Ők amúgy ilyen félig kígyó szerzetek. És mint tapasztaltad is ezek szerint, képesek mást megbűvölni a tekintetükkel. Az itteni vezetőjük a királynő, összeszólalkozott Dace-szel egyből miután megérkezett. Dace egy emberre akart rátámadni. Ez náluk a módi azt hiszem - forgattam meg a szemem. - Mindenkit meg akarnak fertőzni akit tudnak, vagy megölni aki beteszi a lábát ide. Szóval nagyjából az embereket, meg akiket annak hisznek.
- Egy részről mindenki aggódik az emberek miatt, de ez akkor is... nos talán mondjunk csak annyit hogy nem jó stratégia. És rajtuk kívül nem is örülne neki senki.
- Szóval összefoglalva a naga királynő megvédte az egyik ember életét. A tűzlelkű család fő is mellé állt, és Jean-Claude is, ha jól emlékszem.
- Nos nagyjából így néz ki a városunk, sok kis szörnycsoport táborozik egymás mellett, és valaki egyet ért valaki, nem és általában a többségnek van igaza...
- És hogy rólam mit kell tudni? - kissé elgondolkoztam. - Talán túl erős kifejezés ez a mit kell tudni - mosolyodtam el kicsit. - Közép-polgári családból származom... bár ez valószínűleg már nem túl sokat számít, nem igaz? A mesterem körülbelül a világháború környékén halt meg. Amíg én sokszor a háborús övezetek között ingáztam...
Kicsit megálltam. Folytathattam volna azzal, hogy sokszor hullákat fosztogattam... természetesen azokat igazán amiket én csináltam. De talán ezzel még vámpírként sem kérkedünk.
- Valamilyen oknál fogva igazából kedveltem azt a kort. Olyan sötét volt... Persze nem igazán vágyom rá, hogy ismét háborúk legyenek. Így sem nyugalmas feltétlenül az élet.

*Figyelmesen hallgattam a szavait és gondolatban a szemem forgattam. Oké… az emberek ostobák, de hogy ehhez egy másik faj is társul ugyan olyan ostobasággal az ostobák ellen… ez már kissé sok volt nekem és nem is hiszem, hogy ebbe bele akartam folyni. Jó volt nekem eddig is elzárva mindentől… és mindenkitől. *
- Szóval maga a város életét is a nagák közé sorolhatom. Egyiket sem kívánom és nem is akarok bele folyni. A nagák zsigerből taszítanak, mert könnyű szerrel paranccsal térdre kényszeríthetnek. A városi viszályok… nos nem vagyok jó politikus és nem is akarok ezen változtatni. * Sigh… nem lesz hosszú életem ebben a közösségben. Vagy nem fogadnak el és megölnek, vagy rá kényszerítenek valamire. Na nem… köszönöm, de egyikből sem kérek. Viszont annál nagyobb élvezettel hallgattam azt, amit magáról mondott. De mikor végzett csak a szememet forgattam és sóhajtottam egy mélyet. De nem, ez nem vitt előrébb… nem tudtam leküzdeni a reakcióm. Felemelkedtem róla és mellé könyököltem az ágyon.*
- Nézd Frank… rohadtul nem érdekel, hogy hercegi vonalból származol-e vagy épp a pornép között nőttél fel. Ahogy a vagyonod sem érdekel. A mesteredről meg eleget hallottam ahhoz, hogy ne akarjak tudni róla többet. A saját kezemmel nyírnám ki, ha még élne és lenne rá lehetőségem. Szóval ne írd körül a fél életed… az érdekel, ami TE vagy, nem a környezeted, vagy amit tanítottak. Nem fogok hisztizni vagy idegrohamot kapni, csak mert nem akarod elmondani… Nem vagy sem a pasim, sem a férjem sem Mar… szóval a tanítom, vagy ha úgy tetszik a mesterem sem, hogy a lelkemre vegyem. Szóval ha nem akarod nem kell… de akkor inkább fogd be és ne csak ködösíts mint aki nem lát az orrától. * Csattantam fel kissé dühödten. Hisz ez már nem az első alkalom, hogy utána érdeklődök és visszautasítja. *
- Felfogtam… egyetlen pont van az életedben ahol szívesen veszed ha érdeklődöm. Az pedig a szexualitás. Ne aggódj, nem lesz több ilyen. De erre jelenleg képtelen vagyok… szóval jó éjszakát. * S azzal a lendülettel befelé is fordultam magamra rántva az ágy alján lévő összehajtott és még használatlan takarót. Nem volt rajta húzat, de ez most nem érdekelt. Szemeim lehunytam, de aludni… óh a megváltó alvás még úgy döntött, hogy kínozva szám űz a gondolataimba ahelyett, hogy megváltást biztosítana.*

A szavai csak folytak és folytak... és valahol igazat adtam neki. Mellesleg csak felvázoltam valamit, hátha valamibe bele szeretne kérdezni. Amit azonban felfogtam mit akart mondani azzal a szóval ami m-mel kezdődött és nem fejezte be, összeszűkültek a szemeim, és vad düh kerekedett hirtelen bennem. Én is felültem, de azonnal. De végül összeszedtem magam, nem tettem, semmit, nem vele volt a bajom. Az ellen a rohadék ellen meg most nem tehettem semmit jelenleg. Az meg hogy nem vagyok a pasija... valahol a háttérben mégis megragadt.
- Ahhoz képest hogy milyen nő vagy... - és itt nem a testére értettem. Hanem arra amilyennek megismertem eddig. - Egy h#lye kis r|ngyó tudsz lenni, remélem tudod - mosolyodtam el kissé, és most ez olyan mosoly volt, ami bizony az előző mondatom értékét hangsúlyozta ki. De azt nagyon. Talán még valaki ijesztőnek is mondaná.
- Egy pillanatra úgy látszik elfelejtettem, hogy a magadfajtáknak mennyi esze szokott lenni. Többnek gondoltalak.
- Nem kérdeztél, szóval feldobtam pár témát - ültem ki az ágy szélére. - Gondolva hogy akkor hátha rájössz mi az ami mégis érdekelne. Nos ahogy akarod - álltam fel.

*Szavaira meghűlt bennem még az a kevés vér is ami bennem volt. Szemeim kipattantak és csak hallgattam, ahogy fájó éket ver a szívembe. Nem tudta a másik… de szavai mélyebb pontot érintettek, mint gondolta volna. A vigyorát nem láttam, hisz mozdulni sem tudtam csak meredten néztem a falat a szemeim előtt és gondolataim már máshol voltak… ~ Egy hßlye r0ngyó vagy… akár csak anyád.~ visszhangzott a fejemben a mondat, ahogy a képek is peregtek előttem, a régi érzések, ahogy fájdalmat okoz újra és újra miközben különböző dolgokkal megspékelve belém hatol. Persze hallottam én, hogy Frank folyamatosan beszél, de egy szót sem fogott fel az agyam ebből. Csak a fájdalom és a képek léteztem számomra, mind addig, míg fel nem emelkedett az ágyról. Ahogy megéreztem a matracon, abban a pillanatban felugrottam és neki is mentem. Szemeimben azonban most is ott volt minden, de leginkább a gyűlölet és a düh sugárzott belőle. Ó nem.. nem a férfit gyűlöltem, akit épp igyekeztem a falhoz taszítani. Hisz ha észrevette, akkor halványan ott pislákolt benne a fájdalom is és a könnyek. *
- Takarodj innen… * Sziszegtem a fogaim között miközben észre sem vettem, hogy könnyek peregnek végig az arcomon. Ám a tettem észrevettem, és ha eddig nem csapott le, akkor hátráltam egy lépést a kezeimet leeresztve. *
- … és vissza se gyere. Te sem vagy jobb Frank… ugyan olyan féreg vagy, mint Ő volt. * Az Ő-nél egy csöppnyi szeretet vagy csodálat sem volt a hangomban. Csak a rideg gyűlölet és megvetés. Mikor korábban Marcusról beszéltem vagy rá utaltam, ott volt a szeretet. Így ebből tudhatta, hogy bizony nem róla van szó. Ezt csak is akkor hallhatta mikor a mostohámról beszéltem neki.*

Épp háttal álltam még, és az ajtó felé lépdeltem közbe észbe kapva hogy talán a ruháimra is szükségem lesz. Amikor Jess nekem jött, és kicsit megtántorította a lépteimet.
Egyből megfordultam újabb támadástól tartva. Elkaptam a csuklóit, de aztán több ellenkezést egyszerűen nem volt.
- Jelenleg, cseppet sem érdekel - néztem kissé összehúzott szemekkel rá, és talán gúnyos szánalommal. - Amennyire én látom, én is épp ezt mondtam neked. Hogy azt hittem jobb vagy... de mégsem - forgattam meg a szemeimet, majd egy nagyot taszajtva rajta, visszalöktem az ágyra.
- Talán egyszer az életben el kéne döntened hogy mit akarsz... - csattantam fel, de aztán ismét gunyoros, megvető nyugalomba csapott át a hangom. - De hogy is tudhatnád, hiszen egy szolga vagy semmi más. Még így gazda nélkül is.
- Ne aggódj, azért értékelem azt amit értem tettél ma - fejeztem be egyenlőre és ismét az ajtó felé pillantottam.