A kocsma

Tudtam, hogy kik jöttek be. Mondjuk igazából, az egyik férfit nem ismertem, de nem néztem fel, amíg be nem fejeztem a dallamot. Magamon éreztem az egyik vámpír tekintetét. Egy pillanatra a szemem sarkából is láttam.
Amikor befejeztem az utolsó hangot is letettem a kezem, és a hangszer is az asztalra. A mozgásom finom volt és óvatos, nem is koppant a hangszer az asztalon. Alanára néztem, majd a vele lévő férfira. A lányra mosolyogtam és felvontam a szemöldökömet. Fel akartam állni és megkérdezni tőle valamit, de nem akartam tolakodó lenni. Talán így is értette. Aztán újból a férfira néztem és végig mértem.

Elmosolyodtam.
- Elveszni már nem fogunk - sandítottam rá. - Csak utánad - nyitottam ki előtte az ajtót.
- Tényleg máris jobb - mozgattam meg a tagjaimat, mikor éreztem ahogy felengednek. - Hát ne mi is tudom... - néztem körbe kicsit. - Nem hinném, hogy itt lehet kapni daiquiri koktélt vagy csokis rum koktélt... - sóhajtottam. - Azt hiszem ezen még elgondolkodom egy kicsit. Viszont ha jól veszem ki, ételt is főznek - szimatoltam a levegőbe. - Te nem vagy éhes? - kérdeztem meg, és közben rá kellett döbbennem, hogy én tudnék enni. Megvártam Olivia mit reagál, aztán gondoltam megirányozom a pultot, valami kajáért.

- Örülök a szerencsének Petr! Engem szólíts csak A Kocsmárosnak. És nem vágyom én már rég falkára - felelte öblös hangján a kocsmáros Petr kérdésére. - Viszont szívesen látlak titeket a kocsmámban. - Ez után hosszabb csörömpölés következett, valamit pakolhatott. Következő szavait valamivel visszafogottabban mondta, nagyon kellett fülelnem.
- Szóval ő veled van?

Mindezen csúnya hallgatózásom közben belépett egy felettébb különös pár a kocsmába és lassan a pulthoz léptek. Némán vártam, hogy kérjenek valamit, inkább a konyha felé koncentráltam. Közben nem kerülte el a figyelmem a korábban megismert vámpír férfi különös mosolya és beszédes tekintete sem. Kicsit zavarba hozott és gyorsan elpillantottam róla, vissza a párra.

Elvigyorodtam. Attól még, mert nem lesz falkatag, nem kell ellenségeskednünk, és ezt ő is tudta. Jóleső érzés volt még így is. A nyílt szavai sokkal inkább kedvemre valóak voltak, mint Aleksey megalázkodása.
- Ahogy gondolod, Kocsmáros - mondtam, majd lehalkítottam a hangom - Még nem tudom biztosan. Talán... Szóval lehet, hogy én ezt akarom. Mindenesetre a falkám tagja, és vigyázok rá.
Alana felé pillantottam, és amit láttam, attól meghűlt bennem a vér. A magas vámpír épp őrá nézett... Na nem!
- Egy pillanat.
Kiléptem a konyhából, kihúztam magam és a vámpír szemébe néztem.
- Mit adhatunk?

-Enni? Hu ez remek ötlet! Bár nem készültem sok pénzzel.-Egy kedves mosollyal a pultos lányra pillantok, majd köszönök is neki.
-Szép estét! Van esetleg valami étlapjuk?-Legalább az árakat megnézhetném rajta. Nem akarok a végén égni mikor kiderül, hogy nem tudom kifizetni a fogyasztásom.
-Illetve én biztosan kérnék egy pohár sört!-Milyen is régen ittam én sört. Remélem itt jó félét adnak.
-Amúgy ez a csokis rum koktél jól hangzik! Valami csokiöntetet kevernek a rumhoz, vagy esetleg van még benne valami?-Legalább majd kifejleszthetek egy jó kis csokis koktélt a boltomhoz. Bér igaz még van időm a termékeken gondolkozni, de ha ezzel vendégeket csalogathatok magamhoz, akkor már most is gondolkozhatok rajta.

Beszédes volt az is ahogy a lány rám nézett és az is ahogy nem. Egy újabb halovány mosoly ült ki az arcomra. Örültem, hogy nem volt egyedül, és reméltem, hogy ő is örül neki.
Csak egy fél pillanatra láttam a férfi arcára kiülő kifejezést. Így is bőven meg tudtam tippelni mit jelent. Főleg az után hogy odajött hozzám.
- Azt hiszem amit én fogyasztok itt nem szolgálják fel. De legyen - elővettem a tárcámat és kivettem belőle a megfelelő mennyiségű pénzt. - Kérek két sört, és igyátok meg, a vendégeim vagytok. Természetesen nem muszáj, vagy kötelező.
Eltettem a tárcám és visszafogott érdeklődéssel néztem tovább a férfira.

A pár miatt nem tudtam figyelni Petr válaszára és ez bosszantott. Nagyon bosszantott, hogy nem halottam mit mondott, pedig a kérdés értelme is csak amolyan női megérzésre támaszkodva volt megalapozott.
- 'estét - köszöntem a tőlem megszokott mosolytalan arccal a lánynak. Egész szimpatikus volt, nem úgy, mint a kísérője. A hideg kirázott tőle. Közben végignézve az egész pultot találtam egy gyűrött, sörfoltos papírt, amire kézzel felírta a kocsmáros a választékot. Azt toltam a lány elé. Aztán el is kezdtem tölteni neki a sört, és közben beszédes volt a háttérben, hogy a kocsmáros csöndben maradt, de akkor Petr hirtelen előre jött, egyenesen a vámpír ismerősömhöz. Nagyon meglepődtem, és valamiért úgy éreztem, hogy oda kéne mennem. De nem akartam itt hagyni a párocskát, hiszen itt volt dolgom.

A pénzre néztem, de nem nyúltam utána. A szemem sarkából láttam egy másik férfit, aki... Hát, nem tudnám megmondani, minek öltözött. Talán középkori nőnek. Vagy én volnék divatjamúlt a farmereimmel meg fekete pólóimmal?
Figyelmemet inkább visszafordítottam a vámpír felé. Nem akartam Alana nevében beszélni, így végül ezt mondtam:
- Köszönöm. Ha sörre vágyom, veszek magamnak.
A hangom nemhogy hűvös, de jéghideg volt. Szívesen hozzátettem volna, hogy itt csak fizetővendégeket tűrünk meg, de nagyjából öt perce álltam a kocsma alkalmazásában, és nem hittem, hogy maga a "munkaszerződés" tovább szólna ennél az esténél.
Még egy fél percig a férfire meredtem, aztán kissé vonakodva visszamentem a konyhába, és megkérdeztem Kocsmárost, hogy kell-e valamit segíteni. A fél szememet a vámpíron tartottam, és egyáltalán nem örültem neki, hogy jelenleg közelebb áll Alanához, mint én itt, a konyhában.

- Majd kiegészítem - kacsintottam Olivra. Mellesleg nem hittem volna, hogy itt lett volna olyan. Az ilyen kocsmákban jobbára a pult felé szokott kiírva lenni, de itt még az sem volt.
- Én először valamit enni kérek... kérnék - néztem kedvesen a pultos lányra. - Na jó, legyen... egy sör nekem is jöhet, ha megkérhetlek a legjobb fajtából - néztem a legbájosabban a pultosra. Aztán Oliviára néztem. - Csokoládé likőr, és fehér rum, koktél cseresznyével. Ha jól csinálják meg, ilyen csíkos lesz. Nem kell túl sok minden hozzá, de nem rossz - mosolyogtam Olivra, és könyökkel megtámaszkodtam a pulton.

-Dehogy egészíted ki!-Nah az már nem fogom hagyni. Így is már túl sokat segített nekem Natalia, nem akarom, hogy még Kevin is, még ha nagyon rendes is tőle a dolog.
-Köszönöm!-Nem valami lelkes ez a nő...Sosem értettem az ilyen embereket. Ha utálják a vendégeket, akkor miért vállalnak el egy ilyen melót?
-Öhm legyen egy hamburger dupla hússal és sült krumplival.-A lapot átnyújtom Kevinnek. Hátha ős is szemügyre akarja venni, majd ha le is adtuk a rendelést sörömmel a kezemben indulok el az egyik asztalhoz.
-Ez a koktél nagyon jónak hangzik! Egyszer majd ha lesz rá alkalmam kipróbálom!-Lecsüccsenek egy székre, majd fel is emelem poharam.
-Egészségedre!-

Egy pillanatra megfordulta a fejemben, hogy talán ott hagyom a pénzt, de aztán meggondoltam magam. Valószínűleg a többi vámpír sem fizetett eddig, és többnyire mindig találtam itt valakit közülük.
Felmarkoltam a pénzt és oda sétáltam a farkas lányhoz. A mozdulataim, mint általában lassúak és kimértek voltak.
- Remélem nem ijesztő idekint - néztem rá halványan mosolyogva. Nem mondtam többet, reméltem hogy érti mire gondolok. Most nem láttam körülötte a börtön falait, amit múltkor olyannyira magára próbált ölteni a szótlanság által.
Igazából elgondolkoztam azon hogy távoznom kéne. Ma már nincs dolgom itt.

Petr végül visszatért hátra én meg teljesítettem az italrendeléseket. Aztán hátra szóltam, hogy mit is kérnek enni a vendégek.
- Nem kell, köszönöm, na meg, csak nem fogom be munkára az Alfát! - nevetett a kocsmáros, bár én úgy éreztem, hogy kényszeredett volt ez kissé. - Elég nekem most Alana, és máris készítem! - felelt közben nekem is. - De egy korsó sörre a ház vendége vagy Petr, ülj csak le - ezzel én vissza is tértem a helyemre. Akkor már ott állt a pultnál a vámpír.
- De, az - feleltem komolyan a kérdésére, nem rejtettem el előle, hogy kissé tényleg félek és aggódom - Remélem megéri - tettem hozzá halkan.

- Ugyan már! Nekem sok van, neked meg kevés. Ennyi az egész. Vagyis valószínűleg több, és most szívesen megosztom amim van veled - tártam szét a karjaimat. Na jó, nem mindent... de annyit biztosan, hogy jól érezhesse magát.
Nagyot sóhajtottam. Kértem én is egy hamburgert még a sör mellé, majd követtem Oliviát.
- Egészségedre - mosolyogtam rá. - Egyedül viszont nem nem jó dolog iszogatni... - ráztam meg picit a fejem. - De csak egy ötlet volt - kacsintottam rá.
Elég hamar megkaptuk a hamburgereket, és bele is haraptam. Bár nagyon vigyáztam rá hogy ne egyem le a ruhámat.

A férfire mosolyogtam, de nem kerülte el a figyelmemet a hanghordozása.
- Segítek, ha kell - mondtam mosolyogva - Nem a te Alfád vagyok.
Aztán kimentem, és a vámpíron tartva a szemem átszökkentem a pult felett. Leültem nem messze Alanától, és önkényesen csapoltam magamnak azt a bizonyos ajándék sört. Tőle elfogadtam.
Nem akartam hallgatózni, de messzire sem akartam menni, így végül sikerült kihallanom egy-két számomra értelmetlen szót.
- Esetleg ismered az urat, Alana? - kérdeztem megint azon a hideg hangon.

- Én is remélem - mosolyogtam rá kicsit jobban a szavaira. A hangom viszont halk volt és lágy. Persze biztos voltam benne, hogy a többi vámpír hallja, ha akarja. - Számomra megérte, még ha olykor ijesztő is volt...
Talán az, hogy előjött a férfi a konyhából az marasztalt. Így láttam, ha ellenséges, ha valami nem tetszik neki, és következtetni tudtam, hogy mire számítsak.
- Én bízom benned - döntöttem oldalra fejemet éppen egy kicsit. Érdeklődve néztem a lányra, persze nem akartam túlzásba vinni. De amit mondtam így is gondoltam. Bíztam benne, hogy ki fogja bírni.
Aztán a férfire ahogy megszólalt. Mindenféle ellenséges szándékot mellőzött az arckifejezésem. Nem, nem is voltak igazán ilyen szándékaim.

Jóízűen felnevetek a mondatára. Nah igen amije van...Nah azt majd meglátjuk.
-Bizony tényleg nem jó! Akkor majd egyszer ha kész lesz a ház áthívlak téged és Nataliát és majd kipróbáljuk ezt a koktélt! Persze csak ha majd ti is benne vagytok!-Egyre jobban érzem ma magam. Úgy tűnik kellett nekem ez a kis kiruccanás. Örülök, hogy összefutottam velük. Legalább nem gondolok most semmi jóra és csak élvezem a társaságát.
-Hmm ez finom!-Pár falat után leteszem a hamburgert, majd miután mindent lenyeltem meg is szólalok.
-Amúgy te is valami divattervezéssel foglalkozol, mint Natalia, vagy valami más a szenvedélyed?-

Fél szemmel figyeltem Petrt, hogy mit csinál. Valahogy most egészen más volt a kisugárzása. Félelmetes volt. Félelmetesebb, mint eddig bármikor. Ilyen egy alfa?
Hallgattam a vámpír válaszát és megpróbáltam magamévá tenni. Valahogy erős hatással voltak rám lágy szavai. Úgy az egész lénye. De ezt már ott abban az elhagyatott házban is megállapítottam, ahol összefutottunk. Oldalra fordította a fejét és én mélyen, elemzően a szemébe néztem. Talán egy kis bizonyosságot akartam belőle meríteni magamnak is. De ezt Petr megszólalása megtörte, szinte beleremegtem a hangjába. Végiggondoltam a válaszom.
- Nem ismerem, de volt már egy érdekes beszélgetésünk - feleltem végül őszintén. Ekkor szólt a kocsmáros, hogy vihetem a rendelést és egy pillanatra magukra hagytam őket, hogy a vendégek asztalához szállítsam az ételt.

Csak bólintottam Alana szavaira. Aztán ő hátrament, és én kettesben maradtam a vámpírral, még ha csak egy fél percre is. Ő rám nézett, és én álltam a pillantását. Aztán nagyon halkan, hogy csak ő hallhassa, megszólaltam.
- Maga talán rendes fickó. Talán nem. Nekem megvan a véleményen. A lánynak is. Nézzen le vagy nevessen ki, nem érdekel. De ha egyszer megszomjazna a farkasvérre... Bármelyik Farkasember vérére ebben a városban, utána megtalálom.
Fogalmam sem volt, miért mondtam ezt. Egyrészről a mélyről jövő gyűlölet volt az oka, másfelől pedig az ösztön, hogy védelmezzem Alanát.
Alanát? A falkát? Nem tudtam. Talán mindkettőt.
Elfordítottam a fejem a férfitól, és nem foglalkoztam vele tovább.

- Az ő vélemény nem a te véleményed - mondtam lágyan. Butaságnak tartottam hogy ennyire sutyorog, ha azt hitte, hogy így csak mi halljuk, akkor tévedett ebben biztos voltam. De nem törődtem vele. - És nem is az enyém... Az étrendemet pedig nem szoktam megvitatni másokkal - legalábbis családon kívül. És ez sem tartozott a férfira. Nem állt szándékomban Alanával bármi hasonlót tenni. A többit viszont hiába akartam volna garantálni, nem tudtam. Még magamnak sem. Akkor sem, ha nem is terveztem ilyet tenni.
- De igazad van... védd meg őket, én is azt tenném. - Yuureiért mindent megtennék, ahogy meg is tettem a múltban.

Kiszolgáltam a furcsa párost, aztán hátra mentem a kocsmároshoz. Közben egy pillantást vetettem Petrékre, és csak úgy szikrázott körülöttük a levegő.
- Alana... - állított meg a kocsmáros, mielőtt visszatérhettem volna. Most nem szívesen maradtam, nem akartam azokat ketten egyedül hagyni túl sok ideig.
- Azt hittem magányos farkas vagy - mondta egy félmosollyal a férfi, nem tudtam mit kezdeni ezzel.
- Én is - feleltem tömören és visszatértem a férfiakhoz. Megálltam a pultnál úgy körülbelül kettejük között és csöndben egyikről a másikra pillantottam. Jobb dolgom úgysem akadt, megszólalni meg nem volt mit.

//Utcák//

- Akkor értjük egymást - mondtam magam elé.
Lehúztam egy nagy korty sört. Elfintorodtam. Keserűbb volt, mint amilyet én szeretek, de azért elment.
Alana hamar visszatért. Ránéztem, de nem szóltam semmit. A másik páros megkapta a rendelését. Talán érdemes lenne megkóstolni az itteni konyhát. Majd egyszer.
Vannak kocsmák, ahol valósággal vágni lehet a füstöt. Nos, itt a feszültséget lehetett vágni... A vágásról jut eszembe... Talán be kéne szereznem valamilyen fegyvert. Ilyen esetekre. Legalább három vámpír van ebben a városban, és én biztos voltam benne, hogy előbb-vagy utóbb összetűzésbe kerülünk velük.
Egy kicsit még néztem Alanát, aztán rámosolyogtam, és belebámultam a sörömbe. Ezúttal nekem sem akadt mondanivalóm.

- Benne leszünk, ebben biztos lehetsz - mosolyogtam. Már előre örültem neki. Végre egy kis élet.
- Én? Nem - ráztam meg a fejemet, és végig jókedvű kifejezés ült az arcomon. - Mondhatnánk inkább úgy, hogy a magam ura vagyok. Tudod arra is gondoltam, hogy feldobom majd ezt a helyet... mármint nem ezt - mutattam körbe -, hanem a várost. Jó lenne bele egy kis pezsgés - gesztikuláltam kicsit a karjaimmal.
Boldog voltam. Ma is meg ismertem egy csinos lányt. Na jó Kaspars is ott volt, ő sem semmi ahogy láttam, de hát... ő hamar lelépett.

-Az biztos! És mikre gondoltál? Mivel lendítenéd fel? Remélem nem csak szórakozóhelyek tömkelegével. Mellesleg meg akkor működne a dolog, ha többen lennénk a városban. Most azért valljuk be igen kevesen lakják és lehet, hogy ember hiány miatt nem fognak működni a terveid, de persze nem akarlak lebeszélni róla. Egyszer talán majd én is megpróbálkozom egy bolttal, ha addig még lesz pénzem meg minden.-Nah de már így is túl sokat beszélek, így inkább folytatom az evést és hallgatom az ő terveit, közben néha körülnézek a kocsmában. Elég kihalt egy hely...Örülhetnének, hogy vannak vendégei, ehhez képest meg nem valami kedves a kiszolgálás.

- Nahát, már is lelomboztál. De amúgy pont valami ilyesmire gondoltam. Majd szép lassan bővítem ki, vagy ilyenek - vontam meg a vállam. - Tudod nekem ez a hely túl... csöndes. Már mint ami az ilyesmit illeti. Nekem ez lételemem. Biztos az itteniek is örülnének egy kis dizsinek. Persze, úgy hogy azért a városon ne hallatszódjon túl... - Aztán alig láthatóan bólogattam magamnak ahogy elgondolkoztam az egészen.
- Na, majd körül is nézek, hogy hol lehetne neki helyet találni a városban.
Lehet valóban nem lesz egy gazdaságos vállalkozás, de ha Nana maradni akar, akkor nekem is el kell foglaljam maga valamivel.

//Bársony Fantázia Klub - Istálló //

Mély levegőt vettem, és szolidan sóhajtottam egyet. Nem tetszett az agresszió ami a férfiből áradt.
Az igazság az volt viszont, hogy nem volt miért már maradnom tovább. Eddig is magányosan ültem az asztalnál, senki nem tartóztatott, mégis... ez valahogy most más volt.
Még Alanára pillantottam egyszer búcsúzásképp, majd elindultam kifelé az ajtón. Haza akartam menni. Ha szerencsém van, drága lányom is hamar befut. Jól esett volna most a társasága.
//Lakóházak - Kopjafa utca 2.//