A kocsma

Ahogy a csapat kezdett bicskát nyitogatni, én is lekaptam a botom a hátamról, közben lazán megforgatva azt. Kicsit a naga nő felé léptem, de hátat nem fordítottam neki. Mondhatni mellette álltam, de őt is, ahogy a csőcseléket is szemmel akartam tartani. Ami azt illeti belőlük viszont kezdett elegem lenni. Nem ők voltak többségben... csak relatívan. Túl sokat képzeltek magukról, és pár pofon múlva sem hagyták abba. Legalábbis múltkor nem tették, még ha állatok is voltak akkor. Végül a botom egyik végét erélyesen tettem a földre Tompán puffant és kicsit porzott a talaj tőle de még nem tettem semmi mást. A naga nő higgadtsága viszont még mindig meglepett. Valahogy úgy... csak őszintén meglepett ismét.
Amikor a megint ellenszenvvel találta magát szemben... értelmetlen ellenszenvvel, és ostoba agresszióval a javaslat, összeszorultak a fogaim. Készen álltam, hogy közbeszóljak így vagy úgy. Aztán viszont elégtétellel vettem a történteket. Nem tudtam végig nézni az egészet, egy kicsi elfordultam. Viszont egy halovány mosoly ült az arcomon. Majd egy újabb mikor a férfi is megszólalt.
- Mindent egybevetve... ez az egyetlen valamit is mondó ötlet, amivel eddig találkoztam - mondtam becsmérlő undorral. Ám ez nem annak szólt, aki az ötletet javasolta, hanem a csürhének.

Végighallgatom a nő ötletét, amitől az állam jó nagyot koppanna földön, ha ez lehetséges lenne.
-Miii? Hé és én beleszólhatok? Milyen manipuláció? Mégis mit képzelnek magukról? Csak úgy irányítják egy ember életét? Miért hiszik azt, hogy vészmadár vagyok. Továbbra sem tudom, hogy miről van szó! És nem is izgat ez a város. Nem fogok rendőröket, vagy katonákat idehívni. Sőt egyenlőre el sem tudok menni mert a kocsim nem működik és gyalog hülye lennék nekivágni a nagyvilágnak. Azt sem tudom mi jár errefelé. Ha már itt tartanak engem, akkor ne másszanak bele az elmémbe. Amúgy is, ha nem jelentkezem a rokonaimnál akkor elkezdenek aggódni, ami azzal jár, hogy szólnak a rendőrségnek és akkor lehet, hogy ide fognak jönni. Talán ezt is érdemes lenne végiggondolni.-Most már én is nagyra nyitom a számat. Nem hagyom,hogy bármit is műveljenek velem.

A férfiszilfid bemutatta fajának egy különlegességét, ami igazán meglepett, rajta is felejtettem egy pillanatra a tekintetem. Rögtön az ugrott be, hogy igazán érdekes lenne csatát vívni vele. Ha nem lettem volna az, aki, akkor akár rosszul is eshetett volna a megjegyzése, mely épp olyan bizalmatlanságot tükrözött, mint a tűzlelkű testtartása. Valójában viszont az volt a meglepő, hogy hajlandóságot mutattak átmeneti szövetségkötésre a cél érdekében. Nem is vártam volna el többet, ezzel már hajlandó voltam elismerni őket. Az se kerülte el a figyelmem, hogy a tűzlelkű botjának egyetlen tompa koppanásában mennyi méltóság és erő rejlett, az egyszerű bandatagokra is hatást gyakorolt.
Olivia jogosan felháborodott, de szegény lányt egyelőre nem nyugtathattam meg. Minden pillanat számított most az ő érdekében. Főleg, hogy zúgolódni kezdett a csőcselék.
- Egy nagában nem lehet megbízni! - kiabálta valaki. - Ilyen nincs!
- Biztosan a vesztünket akarja!
- Összeállt vele! - azt hiszem a józan ítélőképesség kimúlóban volt, már csak az indokokat keresték az agresszióra.
- Öljük meg a nagát és a másik kettőt is!
- Miért tűrtük meg eddig?! Le a naga fejével!
Mélyről feltörő, zengő, fenyegető hangon szólaltam meg, mely bejárták a teret. Le kellett ezt állítani mielőtt túlságosan belelovalják magukat.
- Elég legyen! - az erő, mely a szavakban zubogott egy pillanatra hatásosnak bizonyult, nyugodt hangon folytattam hát. - Meg fogjátok ölni. - kecses, körkörös csuklómozdulattal mutattam flegmán a szerencsétlen farkasnőre. - Adjon neki inni valaki. - Amíg észbe kaptak én kihasználtam az alkalmat.
- Olivia. - szólítottam meg a lányt, miközben megfogtam finoman az állát és felemeltem a fejét, hogy a szemembe nézzen. - Ettől kezdve amint átléped Arona határvonalát, nem leszel képes sem a városról, sem a lakóiról beszélni semmilyen formában, utalást sem tehetsz rájuk, leírni sem leszel képes. Ha itt tartózkodásod során bármilyen bizonyítékot szereznél, legyen szó fényképről, videofelvételről, bármiről, amint elhagyod a várost, megsemmisíted. Semmilyen formában nem fogod tudni senki tudtára sem adni az itt tapasztalt élményeidet. - megtehettem volna, hogy azt mondom, attól kezdve nem fogsz semmire sem emlékezni, de ily mértékben nem korlátozhattam a szabadságát. Ebben a kérdésben a bizalmatlanság és félelem miatt szükséges volt. És ezzel megfosztottam attól, hogy felelősséget vállaljon a tetteiért, hogy megmutassa nekünk, jó, vagy rossz ember, bízhatunk benne, vagy sem. De talán egyszer ennek is eljön az ideje. Egyelőre az az első lépés, hogy életben marad hozzá.
- Öljük meg! - jött egy kósza kiáltás.
- Ha még egyszer valaki megszólal, esküszöm, hogy kih3rélem! - recsegte szörnyű hangon a falfehér bandavezér. Nagyon elgyötörten nézett ki bandája támogató gyűrűjében. Rám pillantott, de valahova a hasam tájékára, majd hátat fordított, és remegő tagokkal átvágott a tömegen. A korábbi óriás hűséges kiskutyaként követte, elkapta mikor megszédült és eltűntek a sarkon túl. A többi viszont hirtelenjében nem tudta, hogy akkor most mi tévő is legyen. Élje ki az agressziót, vagy a főnök távozás azt jeleni, hogy a bulinak vége?
A két átmeneti társamra pillantottam, üzenve nekik, hogy számítok rájuk, ha nem szívódnának fel. Közben viszont kicsit hátrébb vontam a lányt, egy annyira, hogy múljon egy keveset a fenyegetettség érzése, viszont ne távolodjunk el a szövetségeseinktől. Úgy gondoltam, hogy a védelmen túl nem árt, ha ők is hallják a beszélgetést, sőt, csatlakozhatnak hozzá, ha kívánnak.
- Ezek itt nem bíznak benned, olyannyira nem, hogy félnek tőled, és ezért képesek lennének elvenni az életed. - mondtam nyugodt, türelmes hangon. - Ne aggódj, nem tettem benned kárt, de bocsánatot kérek érte. Őszintén remélem, hogy egyszer feloldhatom azt, amit tettem. - felemeltem a kezem, hogy türelemre intsem, ne szakítson félbe. - De ezzel még mindig szabad vagy, és a városlakók is nyugalomra lelhetnek majd. Senki sem dönthet helyetted, szabadon választhatsz, hogy maradsz, vagy távozol, te felelsz az életedért. Ha szeretnél elmenni, immár itt a lehetőség, ha gondolod megkeressük a csomagjaid és elviszlek kocsival ahova csak akarod. Viszont... - kis szünetet tartottam, közben a csőcselék felé pillantottam, ami lassan oszlani kezdett, bár még mindig voltak akik farkasszemet néztek velünk. - Most, hogy itt vagy, és biztosítjuk a biztonságodat, akár maradhatnál is egy kicsit. Hogy rájöjj miért is volt ez az egész, ne törődj bele a fejetlenségbe és menekülj el, hogy kísértsen a kérdés, mi is történt itt akkor? El sem hiszed micsoda lehetőségek, milyen világ kapui nyíltak meg előtted. - közben rájöttem miért is mondok ilyeneket. Egyszerű önzőségből. Normális társaságot jelentett a lány. Ő nem volt tele előítéletekkel a gonosz nagákkal szemben, tiszta lap volt. És én emiatt szerettem az embereket. Itt akartam tartani.

A tömeg oszlani kezdfett. Fejcsóválva néztem, és amikor már csak kevesen voltak, eltettem a kardomat. Azt hiszem, ma sem szereztem barátokat.
- Mindenki vendégem egy italra. - mondtam a nőknek, és minden további szófecsérlés nélkül bementem az épületbe.
A pult mögé álltam és kitöltöttem magamnak egy nagy adag kávét. Nem igazán volt rá szükségem, de szerettem az ízét. Vártam, hogy vajon a többiek élnek-e az ajánlatommal, de a félig nyitott ajtón át azért a teret is szemmel tartottam. Bár, akik o még ott voltak, azokkal a tűzlelkű fél kézzel is elbánik, de fő a biztonság... Biztonság? És kié? Mert ma a sajátom kockáztattam, ráadásul egy idegenért. Ami nem újdonság, na de ingyen?

Valahol egyet értettem az emberkével, de szegény amiken keresztül ment, mi mást tehetnénk? Azok az ostoba farkasok egyből neki ugrottak. Lehet különben elment volna minden nélkül, és többször nem is gondol arra, hogy itt járt.
Mindent próbáltam figyelemmel kísérni. A naga bűbáját is. Ha tényleg működik az amit mond, akkor igazán megfontoltan csinálta az amit csinált. Úgy láttam, minden eshetőséget kizárt. Ez jó. Közben viszont minden tagom feszült volt, és nem is, egyszerűen mozdulatra kész, ha valamelyikük átlépné egy határt.
Felvontam szemöldököm. Igazából nem utasítottam volna vissza az ajánlatát. A nagát és az embert tartottam szemmel, ők vajon hogy döntenek. A naga nő bizonyította megfontoltságát, és megvédte az embert. Akkor mért érzem még mindig úgy, hogy nem szabad őket egyedül hagynom? Valahol azt reméltem, hogy ők is amellett döntenek, hogy beülnek egy körre.

Már kezdtem feladni a dolgokat. Úgy tűnik nekik semmi sem jó. Miért kellett elfogadnom Morla meghívását. Csak tovább kellett volna mennem. Ha nem hagyom egyedül a kocsit! Miért pont velem történik meg ez? Otthon kellett volna maradnom. Én ostoba...
Naivan nézek fel a nő szemébe aki bele is kezd a monológjába. El akarnám kapni a tekintetem, de már késő. Érzem, hogy minden szava behatol az agyamba. Borzalmas érzés főleg a miatt, hogy nem védekezhetek ellene. Ezek után még jobban sajnálom azt a nőt, akit az előbb babonázott meg. Neki rosszabb a helyzete főleg most, hogy ennyiszer kiejtették a naga szót.
Miután vége megrázom a fejem és megdörzsölöm a szemem. Ez az elmennek. Legalább élek még és azt hiszem ez jó, nagyon jó.
A nő után sétálok, majd végighallgatom őt. Legbelül egy jót nevetek mikor felveti azt az ötletet, hogy maradjak. Egy gúnyos mosoly meg is jelenik arcomon.
-Mégis miért maradjak? Maximum csak azért, hogy ezt az "átkot" le vedd rólam. Mert nem fogok úgy élni, hogy valaki korlátoz még ha az nem is hat ki az életemre olyan nagy mértékben. Nem volt joga ezt tenni velem!...Mégis milyen lehetőségekről beszél itt? Körbenézett már ebben a városban? Itt nincs semmilyen lehetőség. Itt nincs SEMMI!-Kiáltom el magam. Ennyi volt. Elvesztettem a türelmem és most legszívesebben megütni ezt a nőt, de nem tehetem mégis csak megmentette az életem. Viszont a meghívást elfogadtam, így mérgesen indultam el a kocsmába, majd a férfira néztem.
-A legerősebbet kérem!-Nem álltam meg, egyenesen a mosdóba siettem ahol az egész reggelim kijött.

Olivia igazságtalan kirohanása rosszul esett és meg is sértődtem miatta. Igyekeztem magam Kevint felidézve megnyugtatni, megérteni a lányt, és nem megszólalni. Nagyon nem megszólalni, mert csúnya, parázs vita kerekedne belőle. Nem bírtam azt a gúnyt, amit hangjába és mosolyába sűrített. Nem is sejtette a lány milyen ritka is nálam, hogy az ilyesmit szó nélkül tűröm.
Elindult a kocsmába a szilfid meghívásának engedve, s mikor a tűzlelkű is követte magam is elindultam. Megállapítottam, hogy neki sem volt cipője. Ez egészen felkeltette az érdeklődésem, hogy vajon máskor miféle lábbelit hordhat, milyen lehet az ízlése?
Odabent a kocsmában megálltam az ajtóban, Oliviát követte tekintetem aki azonnal hátra viharzott a mosdóba. Közben a kocsmáros egy férfi vérző orrát vizsgálgatta, miközben az meglehetősen barátságtalanul meredt a szilfid férfira. Gondolom ő suhinthatta meg.
- Hallod Govrik, azért ritka nagy sz3métlád@ tudsz te lenni - mondta a kocsmáros, miközben a Govriknak nevezett elsétált tőle. - Egy szavad se lehet, megérdemelted - mondta viccelődve a kocsmáros.
Govrik az ölébe vett egy idős, fura kinézetű asszonyt és elindult a kijárat felé.
- Hazaviszem Morlát. - mondta érzelemmentes hangon. Ívben megkerült és rám sem nézve elhagyta a helyet.
- Na azt jól teszed! - kiabálta utána a kocsmáros. Jókedvűen a szilfid férfihoz lépett és elégedetten megveregette a vállát. - Jó voltál fiam! Fel vagy véve kidobóembernek! - vigyorgott rá büszkén. - Már csak azt dobd ki, és rendben vagyunk mára. - mutatott felém és dalolászva hátrament a konyhába.
Intettem flegmán a szilfidnek, hogy ne fáradjon, és megfordultam, hogy távozzak.

Megnéztem a választékot. Legerősebb... Na, talán ez. Olcsó, pancsolt sz*r, de ütni talán üt. Kérdőn néztem a tűzlelkűre, aztán mikor a Govrik nevű elvitte Morlát, és az főnököm hátra ment, a nőre néztem.
- Maradj. Neked is jár az ital.
Meg sem vártam, mit kér. Vodkát töltöttem neki, és egyet magamnak is. Nem volt szükségem szíverősítőre, ez az egész odakint csak játszadozás volt ahhoz képest, amiket én már láttam, de azért nem akartam kilógni a sorból.
Nem ittam, meg akartam várni a tűzlelkű nő rendelését meg az emberlányt.

Sajnáltam az embert, tényleg. Ebből a szemszögből máris nem tűnt annyira jó ötletnek, amit végül... tettünk vele. Mégis azzal nyugtattam magam, hogy ez volt a legjobb amit tehettünk. Ezzel talán nem csak a mostani esetben mentettük meg az életét.
Amikor elment előttem és utána indultam egy félpörgetéssel a helyére tettem a botom.
Odabent rá kellett jöjjek, hogy kezdek fázni. Megborzongtam, F#nébe! A másik formában mintha kicsit jobban bírnánk ezt, vagy csak a tudat teszi?
- Nekem, is valami erőset, és mindegy hogy mit csak ne azt! - böktem a az üvegre mikor rájöttem, hogy vodka van benne. Fuj, undorító szokás.
Igazából viszont kétségek között találtam magam. Sosem szerettem ha valakit bőrszínalapján különböztetnek meg. Ez vajon viszont mennyiben különbözik?
- Mondd csak na... talia, ha kérdezhetek valamit, milyen színűek a pikkelyeid? - amint befejeztem a mondatot felhajtottam amit a szilfid férfi, vagy ki kiadott.

Sápadt arccal sétálok ki a mosdóból, majd le is ülök az egyik székre közel a többiekhez és felhajtom az italom, majd egy kis csend után végül megszólalok.
-Mellesleg.....kö...köszönöm, amit értem tettek!-Nem nézek rájuk csak a poharam fenekét szemlélgetem. Vajon most mi lesz? Hol fogok élni és hogyan? Még ha kimegyek a városból sem tudom, hogy merre induljak és az ő kocsijukba nem ülök be. Lehet, hogy segítettek nekem, de ki tudja, hogy nem valami hátsó szándékkal tették meg azt.
-Ha már itt kell maradnom tudnak ajánlani egy szállást? Morlát nem szeretném zavarni és nem is bírnám ott sokáig.-Túl nagy a kosz és az egy kicsit engem nagyon is idegesít. Kitakarítanék szívesen, de annak nem biztos, hogy örülne.

A férfi invitálására maradtam. Csak nem fogok egy ilyet kihagyni? Még akkor sem, ha nem látnak szívesen. Közben eltöprengtem mi is lehetett a férfi neve. Tudom, hogy halottam. Valami John? Vagy Jack? Valami ilyen egyszerű neve volt.
A pulthoz léptem és magamhoz vettem a vodkám. Ha kijönne a kocsmáros a puskájával a kezében fel tudjam gyorsan hörpinteni mielőtt sebtében el kéne tűnnöm.
A tűzlelkű nő elkezdte a mondandóját, és nem kerülte el a figyelmem, hogy a nagát gyorsan átjavította Nataliára. Már az csoda, hogy emlékezett a nevemre. Mindazonáltal a kérdése nem nagyon jött be. Csak nem belém akart kötni máris? Vége a szövetségnek? Ez gyors volt.
- Megmutassam? - sziszegtem felé bizalmatlanul, enyhe fenyegetéssel a hangomban. Ha provokál mutatok én neki egy olyan nagát, hogy csak nézhet! Aztán tényleg lesz oka kidobni a szilfidfiúnak. Néha a legjobb védekezés a támadás.
Olivia szörnyen nézett ki, mikor visszatért. Arra tippeltem volna, hogy egészen hasonló sorsra kárhoztatta magát, mint a farkasasszony. De hogy minek? Tényleg ennyire megviselte?
Viszont meglepett a hirtelen jött köszönete, és egyre paprikásabb, sértődött hangulatom egy csapásra feloszlatta. Kérdését hallva először a két bennfentes városlakóra néztem. Én már felfedeztem magamnak a várost, de azt ha nem muszáj nem akartam az orrukra kötni, hogy mennyire.

Amikor az emberlány felhajtotta az italát, töltöttem neki még egyet, igaz, már kisebb adagot. Nem nézett ki tapasztalt ivónak.
A tűzlelkűnek egyszerű rumot töltöttem. Kalózital, de finom. Mellesleg kötve hiszem, hogy a gépfegyveres, modern kalózok rumot vedelnének.
- Ne itt - mondtam határozottan, mikor úgy tűnt, Natalia felkapja a vizet, de végül az emberlány bocsánatkérése mintha megenyhítette volna.
Elgondolkodtam, mihez kezdenék, ha egymásnak esnének. Egyenként még talán elbírnék velük, bár Nataliával csak akkor, ha még azelőtt végzek vele, hogy használhatná rajtam a képességét. A tűzlelkű pedig... Nos, ha csak feleolyan tüzes az ágyban, mint harc közben, már megérné kipróbálni...
Mindenesetre reméltem, hogy egyikük fejére sem kapok megbízást. Kemény dió lenne mindkettő. Még talán a fogamat is ott hagynám.

Hatalmas, teljes teret betöltő nevetésben törtem ki, ahogy a nagánk felszívta a vizet.
- Azt hiszem akkor nem sok maradna... a kocsmából biztosan. Hacsak nem azért mutatnád meg őket mert olyan büszke vagy rájuk - amint kimondtam ezt rájöttem milyen hü/ye gondolat is volt. Mért ne lenne büszke a kinézetére úgy? Mi okom volt feltételezni azt, hogy nem, mikor alapvetően én is így vagyok vele, és más alapom megítélni nem volt ilyesmire.
És ha Natalia fele olyan méltó ellenfél, mint képzeltem, akkor igen a férfinak volt miért félteni ezt az épületet.
Csak bólintottam az emberke mondókájára. Mondhattam volna, hogy nem nézhettem tétlenül, amíg mások rendelkeznek az élete felett, de végül mi is ezt tettük. De tényleg, legalább életben van.
- Egy üres házat itt mindig találsz, ahogy néztem. Mást mondjuk nem igazán.
- Szóval... amúgy mi baja az autódnak?

-De esetleg ha valaki elmondaná, hogy mi is ez az egész és hova mehetek meg ilyenek azt megköszönném. Bár ott van Morla, majd őt kikérdezem.-Benne bízom az itteniek közül a legjobban.
-Hogy mi történt a kocsimmal? Nos ellopták a kerekeket. Gondolom annak a nőnek a csatlósai.-Le is hajtom a következő italom, majd csak bambulok magam elé.
-Nem tudják, hogy van e valahol térerő? Fel kéne hívni a családom, hogy minden oké velem, mert akkor tényleg elkezdenek aggódni és szólnak a rendőröknek.-

A figyelmeztetésre a férfira pillantottam, és töprengtem egy darabig, de gondolataimból kizökkentett a tűzlelkű jóízű nevetése. Talán oldani akarta a hangulatot. Lehet nekem is meg kéne próbálkoznom vele. Mielőtt megkerül a kocsmáros puskája és kidurrantja a hangulatot.
- Még szép! Ebben az egész városban én vagyok a legszebb teremtmény. Napos időben a napra lehet nézni, de rám nem! - húztam ki magam elégedetten vigyorogva, ahogy elképzeltem micsoda fenséges látvány lehet, ahogy a napfényt ezerfelé szórják arany pikkelyeim.
Olivia megjegyzéseire egyelőre azt vártam, hogy a társaság többi tagja feleljen. Az utolsóban viszont kisegítettem, mivel hasonlóval próbálkoztam már lassan két napja. Fel akartam hívni Kevint, hogy hol az ördögben van?!
- A városban, de még körülötte sincs sehol térerő, ne is reménykedj. Sőt, a faluban is tíz hívásból kettő, ha szaggatottan összejön. Én mondom, bosszantó...

Mosolyogva néztem a naga nőre.
- Egyszer szívesen megnézném - mondtam, végignézve rajta - És még mást is - tettem hozzá.
Töltöttem egy utolsó, harmadik adagot az emberlánynak, aztán határozottan letettem az üveget.
- Bocs, nincs több ingyen pia.
Hallgattam a csevegésüket a térerőről. Nincs, de én ennek örülök. Ha valaki el akar rejtőzni, annak az ilyen helyek nagyon is megfelelőek.

- Áh, értem... nos ha gondolod előkerítem neked őket, vagy rendelek helyettük másikat. Gondolom akkor behozni a garázsba nem tudod, de majd megnézhetem mit tehetek. Bár mondjuk szívjóságból nem tehetem, valamiből nekem is meg kell élni.
A pasas megjegyzésére felvontam a szemöldököm. Majd csak elmosolyodtam és megráztam a fejem. Tipikus pasi... de nem tudtam rá haragudni.
- Végül is... én sem szégyellem magamat. - Valami viszont mintha tényleg felkeltette volna a figyelmemet. - Tudod, ott van ez a sok történet rólatok, nagákról. Néha elgondolkoztat, vajon mi igaz belőlük és mi nem. Nem bízom benned, pedig egyetlen nagával nem találkoztam... eddig. Ilyen közelről biztos nem.
- Nem érdekel, de adj még egyet. - A derekamnál kezdtem kotorászni, aztán le is tettem valamennyi aprót amit elégnek ítéltem. Ártábla nélkül, gondoltam így is megfelel.

-Ezt nem mondja komolyan? Valamit ki kéne találni, de hamar! Gondolom a posta sem létezik itten. Majd talán holnap megpróbálkozom megkeresni azt a kis térerőt ami van.-Bár nagyon egyedül nem szeretnék mászkálni és lehet, hogy már ma kéne jeleznem anyumnak, hogy megvagyok.
-Értem! Köszönöm!-Egy barátságos mosolyt küldök a pasi felé, majd az újabb adagomat is lehúzom. Egyenlőre ennyi tényleg elég, de ha mégsem akkor ott a pénztárcám.
És már megint olyanról beszélnek amit nem értek. Miért nem képesek elmagyarázni, hogy mégis mi folyik itt? Vagy legalább százszor kérdeztem tőlük, de semmi válasz. Jó kis társaság.
-Köszönöm a segítséget. Örülnék neki, ha tudna szerezni és természetesen nem is kérném ingyen.-Morlát is ki kell majd fizetnem. Remélem legalább a cuccaimat nem lopták el főleg nem a pénzem.

- Velem lehet tárgyalni. - mosolyodtam vissza a férfira játékos magabiztossággal. Közben kezeimmel is szélesen gesztikuláltam felfele mutató nyitott tenyerekkel. Aztán a Tűzlelkűre figyeltem.
- Hát most erre mit mondhatnék... Hogy is hívnak? - érdeklődtem meg a nevét végre.
- Figyelj Olivia, ha van valami gáz, csak szólj és elintézem neked. Például ezt a szíves vendéglátást is kifizetem. - és meg is tettem rögvest. - Ha akarod sétálhatunk egyet a városban és feltehetsz pár kérdést, ami nyomaszt. - ajánlottam fel. Nem tagadom, jó volt a társaság végre, mégis mehetnékem támadt. Egy valamire való díva sem igazán csípi, ha bármelyik pillanatban egy puskával kell szemeznie.

Töltöttem a tűzlelkűnek, majd meghúztam az üveget, és a pénze egy részét visszatoltam.
- Ez a lötty nem ér ennyit.
Viszonoztam a naga nő magabiztos mosolyát.
- Élek majd a lehetőséggel.
A nagyfőnök hátul morgott valamit a nagákról, akik az ember szemét is kilopják a helyéről. Elfintorodtam.
- Jobb, ha mentek. Az emberlánynak amúgy sem ez a legbiztonságosabb hely.
Kérdőn néztem a tűzlelkűre. Azt nem bánnám, ha ő maradna, ha már a másik nő elmegy. Ma női társaságra vágytam. És nem volt kedvem fizetni érte.

- Donelle Reeves - mutatkoztam be egészen nyomaték nélkül a hangomban. A kérdéseimre viszont nem kaptam választ. Sóhajtottam egyet, majd úgy döntöttem nem erőltetem tovább, és inkább lehúztam az elém tett piát.
Kérdően néztem a férfira a pénzre tett megjegyzését illetően.
- Nos... ha te mondod, hiszek neked - vettem el a visszaadott pénzt -, még kellhet egy másik körre, nem igaz? - bár nem értem mit túráztattam, hiszen az előbb nyilvánvalóvá tette, hogy inkább a naga hölgyeményt szemelte ki. Így a kérdő pillantására ismét egy kérdő pillantást kapott. Egy érdeklődő kérdő pillantást.

-Már elnézést, de van nevem! Én sem illetem Önt mindenféle jelzőkkel.-Oké ember vagyok és lány, de ez akkor is igen lenéző megszólítás. Nem hiába kaptunk nevet a szüleinktől. És én még szeretem is a nevem, így igen is kikérem magamnak, hogy szólítsanak úgy ahogy bemutatkoztam.
Ez egy tipikus pasi itt van két alul öltözött nő és nem tud választani...Mintha mindenki csak vele akarna lefeküdni. Arra nem gondolt, hogy esetleg senkit sem érdekel?....Az ilyeneket néha jól megpofoznám, hogy térjenek magukhoz, de sajnos nem lehet főleg nála nem. Aztán elhoppanál mint Harry Potter!
-Szívesen sétálnék a városba, bár lenne mit elintéznem. A legfontosabb az lenne, hogy hírt küldjek haza magamról. Esetleg meg tudná mutatni azokat a pontokat ahol egy kis halvány esélye is megvan annak, hogy telefonálhassak?-Ha már ilyen kedvesen felajánlotta a segítségét akkor élek is vele.

A férfira mosolyogtam még egyszer, aztán Donelle következett.
- Hát örülök, hogy megismerhettelek titeket. - mondtam, de nem nagyon figyeltem arra amit mondok, épp másfelé jártak a gondolataim.
Meghallgattam ahogy kiosztotta a szilfidfiút Olivia és elnevettem magam. Nagyon élveztem.
- Igaza van. - vigyorogtam utána. - Na, hőbörög a főnök, szóval jobb, ha megyek. Nektek kettőtöknek sok sikert! - körkörös mozdulatokkal kötöttem össze Donellet és JohnJacket majd kacsintottam is egyet hozzá.
- Olivia, ha van kedved beautókázhatunk mi ketten a faluba, ott mindent el lehet intézni. - emelkedtem is fel távozásra készen.
Aztán jöhetett a könnyes búcsú és Oliviával az oldalamon távoztam.

//Sikító köz 7.//

Donelle szemébe néztem, és féloldalasan elmosolyodtam.
- Na jó - mondtam - Neked jár még egy ingyen kör.
Figyelmesen hallgattam végig az emberlányt. Aztán csak ennyit mondtam:
- Nem sértésnek szántam.
Részemről ezzel el volt intézve. Minek túlragozni, meg bocsánatot kérni, meg ilyesmi? Elmondtam a véleményem az ügyről, vagy elfogadja, vagy nem. Abban már biztos voltam, hogy bárkit viszek is haza a műszak végén, az nem ő lesz... Nők... Kiállsz érte egy félig veszett vérfarkascsorda ellen, az oké. De ha olyat mondasz, ami nem tetszik neki, le vagy írva...
A aga is távozni készült. Hm... Nem is baj. Nem nagy város ez, megtalálom majd, ha társaságra vágyom...
- Még találkozunk - köszöntem el a távozóktól.

Próbáltam nem kapkodni a fejem. Lemaradtam valamiről? Lehet. Biztos valahogy a pohár ürítés és a ki nem mondott kérdések között. Csak lestem a nagára, hogy ez most mit akart jelenteni. Jó, talán lettek volna elképzeléseim, de jelen pillanatban nem akartam ilyen miatt erőltetni az agyam.
Integettem köszönésképpen a távozóknak, majd visszafordultam Jackhez.
- Tudod még a végén megfordulna a fejemben, hogy hátsó szándékaid vannak... - néztem a férfira egészen kihívóan, közbe pedig a kezembe fogtam a poharat. Ezt nem hajtottam le csak úgy egyből. Belekortyoltam, de lassabbra vettem a figurát.