A kocsma

Úgy tűnik a pasassal nem fogok kijönni valami jól. De nem is baj. Oké hálás vagyok amiért kiállt mellettem, de azért most nem fogom elkezdeni isteníteni. Hisz végül is nem én kértem meg rá, hogy kockáztassa az életét értem. Meg ahogy azt mondta úgy is legyőzött volna mindenkit. Szóval nem kell nagy drámát csinálni ebből.
-Viszont látásra és köszönöm az italokat. Nagyon jól estek!-És most nagyon is őszinte vagyok. Még egy barátságos mosolyt is az arcomra erőltetek, majd követni kezdem Nataliát.
-A faluba? Az jó lenne. Bár előtte megkeresném a kocsim, hogy lássam mindenem megvan e vagy kell vennem pár cuccot. Most elég elveszettnek érzem magam. Kelleni fog pár nap míg összeszedem magam.-De gondolom ez normális az én esetemben.

Sikító köz 7. - Natalia és Kevin Seda

Elővettem még egy poharat, és magamnak is töltöttem. Nem akartam potyázni, így kifizettem a vodka árát. Na nem túl sokat. Ócska vodka volt.
Ketten voltunk, meg hátul a főnök. Gondolom, az előbbi cirkusz után ma már nem is nagyon leszünk többen, legfeljebb jó pár óra múlva.
A pultra támaszkodtam, és a nő szemébe néztem.
- Nincs kizárva, hogy vannak hátsó szándékaim - feleltem.
A legősibb játék. Ki cserkész be kit, hogyan... De ezt sokkal jobban élveztem, mint például a munkámat.
Megint a nő felé küldtem egy féloldalas mosolyt. Nem azért, mert azt hittem, ettől én olyan nagyon szívdöglesztő vagyok, csak így szoktam. Vagy ez, vagy a ragadozóvigyorom, de azt még ő sem akarja látni. Bár... Ki tudhatja? Érdekes lenne olyan nővel lefeküdni, aki meg tudna verni. Még sosem fordult elő.
- És ha azt mondom, verekedj meg velem? - kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve - A múltkor helyettem verekedtél. A győztes dönti el, hogyan tovább
Vagy kapva kap az alkalmon, és akkor az, akinek gondolom... Vagy nem fogja érteni, mire jó ez, és akkor nem is igazán érdekel tovább.

Felvontam a szemöldököm, és vártam a folytatást. Ami viszont... tekintve hogy nevetésben törtem ki, meglepett.
- Hé, azt hittem, hogy egy egyszerű emberke vagy... - böktem felén azzal a kezemmel amiben a pohár is volt. - Honnan tudhattam volna, hogy épp az aznapi programod teszem tönkre? - Sejtettem, hogy nem ez volt az igazság, de most ennyiben hagytam, és nem akartam túl cifrázni. - Mellesleg semmi esélyed - vigyorodtam el. - Szóval ha legyőzlek - és le fogom -, akkor mit csinálsz, hm? - Megittam a maradékot, majd a pultra tettem a poharat. Ha nagyon komolyan akartam volna venni ezt az egészet, akkor nem kellett volna ennél többet innom jelenleg. De nem igazán akartam komolyan venni...

Vállat vontam. Valóban nem tudhatta, hogy nem ember vagyok, és ha ide egy ember téved... Az bizony védelemre szorul.
A kérdésére megint elmosolyodtam.
- Ha szerencsém van, ugyanazt fogom csinálni, mintha én győznék. És ha nincs... Hát, legalább megpróbáltam, nem? Nem tűnsz olyan virágtól elalélós fajtának...
Letettem a poharam, és hátraszóltam.
- Elmegyek egy fél órára. Ha mázlim van, másfélre.
Azzal anélkül, hogy a pultot érintettem volna, átszökkentem felette.
- Mehetünk?

- Valaki nagyon biztos magában... - bazsalyogtam. És ha nem lett volna már így is kiürülve a poharam valószínűleg újból beleittam volna. Ami igaz volt az igaz... nem vetettem volna meg a férfi társaságot. Főleg így pár pohár után. Robert, akivel az előbbi időben együtt tengettük a szabadidőnek jó srác volt, de semmi több. Csak azért találkoztunk, hogy mindkettőnek legyen társasága, de azon kívül semmi nem történt. Nem mintha tőle vártam volna valaha is ilyesmit. Igazából eddig meg sem fordult a fejemben.
- Egy-egy szál virág pedig néha csodákra képes amúgy - álltam fel. - De azt hiszem ez nem az az eset...

- Én is azt hiszem - mondtam ragadozómosollyal.
Leoldottam a kardot az övemről és félredobtam. A kard remek fegyver, és azzal talán le is tudnám győzni a nőt. De abba belehalna, és nekem más terveim voltak vele.
Kihúztam magam. Donelle még így is jó három centivel magasabb volt nálam. Lenyűgöző nő, a maga nemében. Mivel nem volt fegyverem, amit magam elé emelhetnék, és egyelőre nem akartam semmiféle küzdőállást sem felvenni, csak álltam, az oldalam mellett lazán lógó karokkal, és vártam, hogy a nő támadjon. Közben már kiszemeltem azt a helyet, ahová teleportálni fogok előle.

Figyeltem a mozdulatait. Igazából nem hittem volna, hogy ezek után még komolyan gondolja a verekedés dolgot. Felálltam a székről, felé kacsintottam egyet, majd átváltoztam. Nem volt fair húzás... talán. Hátra nyúltam a botomért, megpörgettem, majd átdobtam a másik kezembe. Végül óvatosan a pultra tettem.
Lassan sétáltam Jack felé. Mikor kellő távolságba értem, az egyik lábamat éppen hogy észre vehetően hátrébb tettem. Az arca felé kaptam, közben viszont előrébb csúsztattam a lábam, hogy kigáncsoljam.

Erre azért nem számítottam. Bár, ha én is használni akartam a képességeimet, nem olyan nagyon nagy baj, hogy ő is ezt teszi.
A támadása villámgyors volt. Ha a küzdelem vérre megy, és én ember volnék, akkor ha van Aronában temetkezési vállalkozó, annak ma jó napja lenne.
Lángörvényben tűntem el, és bukkantam fel aztán, mögötte, a pulton. Nem voltak erkölcsi aggályaim, elvégre bérgyilkos volnék, vagy mi... Megindítottam egy erős rúgást a nő tarkója felé. Persze, nőt verni szégyen... De volt egy olyan gyanúm, hogy a végén ő fog verni engem, akkor meg legalább megpróbálom megmutatni neki, milyen fából faragtak...

Meglepődtem, de annyira, hogy fel sem fogtam. Csak kikerekedtek a szemeim. Egy pillanatra megtántorodtam, de azonnal ki is támasztottam a lábammal magam. Kitártam a szárnyaimat és lendületből megfordultam, abban reménykedve, hogy valamelyikkel elsodrom.
Amint megláttam aztán utána kaptam. Megpróbáltam áthúzni a pulton. A következő gondolatom az volt, ha bejön átdobom a kocsmán. De ezt szinte azonnal eldöntöttem, hogy nem fogom megtenni. Ilyet akkor csináltam volna, ha éles a dolog, bár akkor ugye nálam lett volna a botom.

Sikerült félreugranom előle, de csak egyetlen hajszálon múlott. Így is megbotlottam és leestem a pultról. Mázlim volt, hogy sikerült úgy ahogy talpra esnem, de persze ő már meg is ragadott, és átemelt a pulton, ami mögé épp akkor estem be. Remek...
Nyílt az ajtó, és én már ott sem voltam: arcon sikerült landolnom a saját jóvoltomból, színes tüzet szórva szerteszét odakint a kocsma előtt. Feltápászkodtam. Majd megköszönöm a vendégnek... Csak azt nem tudtam, ki fogja őt kiszolgálni.
Senki. Ahogy meglátta az átváltozott, szárnyas-patás Donelle-t, gondolom rájött, hogy voltaképp nem is szomjas.

Újból eltűnt a kezeim közül. Felvontam a szemöldököm, már ha lett volna szemöldököm. Felvettem a botomat és a hátamra akasztottam. Nem szándékoztam használni, csak nem akartam elhagyni.
Lendületesen megindultam az ajtó felé éppen hogy csak kikerültem az arra tévedőt, de panasza nem lehet, hogy ilyen figyelmes voltam, hogy egyáltalán megtettem. Kiérve pár lépés után nagy porfelhőt kavarva lefékeztem.
- Ejnye, hagyod, hogy a nők fussanak utánad - intettem az ujjammal. - Még a végén azt találtam hinni, hogy meggondoltad magad... - mosolyogtam. Közben viszont azért állásba helyezkedtem, ha folytatni szeretné a dolgot, hát nem fogok elfutni előle.

Mélyet sóhajtottam. Itt nincs annyi tereptárgy, és nagyobb a tér... Vagy körülugrálom még párszor, vagy most már tényleg nekiállok harcolni. Nem igazán láttam harmadik lehetőséget.
Előre lendültem. Hála bizonyos előképzettségeknek, jóval gyorsabb voltam, mint egy átlagember. De nem voltak illúzióim, esélyem sem volt meglepni. Azért megpróbáltam...
Amikor elértem őt, ütöttem egyet felé, de csak, hogy összezavarjam, az igazi célpont a lába volt. Ha sikerülne kirúgnom alóla a lábait, az esésére erősíthetnék egy léglökettel, és talán az elég lenne, hogy... Hát, esetleg, hogy meglepjem, másra aligha.

Egyenesen felém futott. Próbáltam elkapni a kezeit, de elsőre nem ment. Az ökle az államnak csapódott, de ilyen még egy tűzlelkű gyermek is elviselte volna. Valószínűleg eddig viszont nem nagyon nézte a lábaimat. Nem is tudom, vegyem-e ezt sértésnek. A gondolattól mosoly kúszott az arcomra egy pillanatra. Most már tényleg a kezei után kaptam, és én próbáltam meg ledönteni a lábáról teljes test súlyommal.
Hiába, az arcomon egyre szélesebb lett a mosoly. Talán még a fekete fogaimból is kilátszott egy kevés olykor olykor. Viszont mintha egyre türelmetlenebb kezdtem volna lenni.

A földre kerültem. Nos, ez várható volt. Akkor itt az ideje az utolsó trükknek, és utána... Hát, utána kifogytam, de majd még kitalálok valamit.
A nő elé tartottam a kezem, és teljes erőmből ráküldtem a léglöketet. Nem tudhattam, milyen hatással lesz rá, de nem is maradtam ott, hogy megvárjam.
Mint a minap is, megint a levegőbe teleportáltam magam. Ma már másodszor landoltam az arcomon, és kezdtem úgy érezni, annyira nem jó nő a tűzlelkű, hogy ezt megérje.
Azért feltápászkodtam. Kéne egy bot, vagy inkább egy fémcső...

Valami keményen mellkason vágott. Szinte fel lökött. Vagyis hát... valamennyire tényleg. Eléggé fura helyzetbe kerültem, úgyhogy neki álltam feltápászkodni. Kicsit viszont kezdtem elbizonytalanodni. Talán a fejem is kezdett tisztulni és ez még jobban összezavart.
Aztán viszont összekaptam magam és újból neki futottam. A szárnyammal is rásegítettem néha kicsit. Újból le akartam dönteni a lábáról és ezúttal reméltem is, hogy ha sikerül ott marad. Komolyan, hogy egy férfi így kellesse magát? Ki hallott már ilyet?

Megpróbáltam megint megütni, amikor rám rontott, de fel sem vette. Nem is csoda, ez az alakja nagy volt és erős. Sőt, már az emberi is az volt...
Megint a földre kerültem. Ezúttal már nem teleportáltam és nem használtam a levegőnyomást sem. Fegyverre lett volna szükségem, puszta kézzel képtelen volnék legyőzni. De fegyverrel kárt is tennék benne... És úgy sem volna garantálva a győzelmem.
A földön maradtam. Felmosolyogtam a nőre.
- Győztél.
Vártam az ítéletét. Cseppet sem zavart, hogy egy nő győzött le. Ha egyszer erősebb...

Kacéran elmosolyodtam, bár nem tudom mennyire lehetett ez számára csábító hegyes fekete fogsorral.
- Már kezdtem azt hinni, hogy meggondoltad magad - értem hozzá az arcához. Aztán visszaváltoztam. Szép lassan végig húztam az ujjamat az állán, aztán pedig visszafelé.
- Tudom, hogy azt mondtad, hogy a győztes dönti el mi legyen... de mi lenne, ha együtt döntenénk el? - mosolyogtam továbbra is rendületlenül. - Remélem semminek nem szegtem a kedvedet...

Megborzongtam az érintésétől, de ez a jó fajta borzongás volt. Nem mondhatnám, hogy meg voltam lepődve. Talán az előjáték kissé szokatlan volt, de a lényeg ugyanaz... Ki cserkészik be kit. Én nem lettem a becserkészett fél, de ezt épp annyira nem bántam, mint azt, hogy Donelle legyőzött.
Hátranyúltam, és végighúztam a kezem a hátán.
- Nem ment el a kedvem semmitől, sőt... Mit szólnál hozzá, ha a házamban, egy üveg piával találnánk ki, hogy mihez van kedvünk?
Elég pocsékul indult ez az a nap, de a folytatás már csak egyre jobb és jobb lesz...

- Háát... nem hangzik rosszul - annál biztosan jobb volt, mint hogy itt essünk egymásnak. Ez az előbbi kis műsor még rendben volt, de ennyire azért nem kéne szórakoztatni a város népét. - Remélem az jobb mint ami a kocsmának készleten van - kacsintottam rá. Igazából viszont mindegy volt. Persze egy pohártól rögtön még ennél is jobban vigyorogtam volna. Innentől viszont nem hiszem, hogy feltétlenül szükség lett volna rá, de az se baj ha van.
A vállaira tettem a kezem pár pillanatra, majd szép lassan lemásztam róla. Úgy, mintha csak véletlenül simítottam volna végig majdnem az egész felsőtestén. Felálltam, és nos, én indulásra kész voltam. Közben pedig próbáltam minél kevesebbet foglalkozni a gondolataimmal.
//Lakóházak - Kopjafa utca 1.//

Minden kis érintése jól esett. Rég voltam már nővel. Ennyire jó nővel meg még régebben.
Nem túl délcegen, de azért sietve pattantam fel.
Beugrottam a kocsmába, fogtam a kardomat. Levettem a pult mögötti polcról egy bontatlan üveget. Ezt legalább ismertem. Jó márka volt. Legalábbis jobb, mint itt a legtöbb.
A kocsmáros dühösen morogva jött ki hátulról.
- Nyugi - mondtam neki - Az ilyen ritka lesz. És ne morogj... Nincs még valaki, aki ingyen dolgozna itt neked...
Az okozott károkért, na persze... Eléggé lepukkant volt ez a hely már így is.
Végül, mikor már minden holmink megvolt, átkaroltam a nő derekát.
- Na gyerünk...

//Kopjafa utca 1//

Ismét kezdett borongós lenni a hangulatom. Már azon gondolkoztam, hogy bekísérem a nőt az ivóig aztán ott hagyom, onnantól megoldja maga is. Ő teljesen más volt mint a múltkor a farkasember lány. Ő nem szólt túl sokat mégsem bosszantott. Igazából a gondolataimba zavarodva, már nem is tudtam igazán mi volt igazán, ami zavart benne.
- Nos itt volnánk - nyitottam ki előtte az ajtót.
A kocsma jelenleg csendes volt. A négy már már bútordarabnak számító vámpírból csak kettő volt bent. Ez különös. Amíg be nem léptünk a megszokottan vagy még halkabban sustorogtak egymásnak. Utána viszont alig. Néha egymásra néztek. A viselkedésüktől nekem is különös gondolataim támadtak, de aztán többnyire elhessegettem őket. Eddig ha jól hallottam, ők voltak azok akik a legtöbb balhéból mindig kihúzták magukat.

Ez után már nem túl sokat beszélgettem a nővel akit idáig elkísértem. Valahogy olyan szótlan voltam. Aztán a kocsma szép lassan kiürült, és én átültem az egyik asztalhoz. Nem ültem oda a többi vámpírhoz egyenlőre. Csak ők voltak, meg a pultos, aki néha eltűnt hátra.
Egy darabig csak az asztalt néztem magam előtt. Aztán egyszer csak a kezemben lévő hangszerre pillantottam, amit még most is fogtam. Mély levegőt vettem, és sóhajtottam egyet. Valahogy annyira a gondolataimba merültem, hogy nem is érdekelt hol vagyok. Felemeltem a hangszert és játszani kezdtem. Az egyik... valószínűleg a fiatalabb vámpír a sarokban mondani akart valamit, de a másik erélyesen oldalba bökte, és talán a pillantásával is helyre rakta. Senki nem szólt rám...

A kocsmához érve be sem kellett mennünk, már az utcán összefutottunk a kocsmárossal.
- Alana, hála az égnek! - állított meg. - Menj a pult mögé és szolgáld ki, aki jön, meglógott a munkaerőm, pedig most nagy szükségem lenne rá! A fizetséget majd megbeszéljük, csak kérlek, most segíts ki! - meg akartam szólalni, de nem hagyta. - Á, látom hoztál magaddal egy új farkast. Üdv fiam, a te segítséged is jól jön, csak te menj már be! - szólt rám, Petrre pillantottam, majd elsiettem. Közben hallottam még, amit a kocsmáros mondott. - Hozd azokat a ládákat a konyhába utánam - tudtam, hogy amint beérnek a konyhába hallani fogom a társalgásuk folytatását a pult mögül.
Ahova be is álltam hamarosan. Végignéztem a társaságon és meg is állapítottam, hogy kitől származik a különös hangulatú, lélekre ható zene.

Alana reakcióján csak mosolyogtam, és elindultam a nyomában a kocsma felé.
Kissé meglepődtem, amikor a férfi egyből beparancsolt a konyhába. Elgondolkodtam, hogy nekem, mint alfának, szabad-e hagynom, hogy utasítgassanak, de aztán elvetetettem a problémát. Végül is itt ő a főnök, és még nem is falkatag... Ráadásul szemlátomást kedveli Alanát, ami szintén jó pont. Azon nem akartam elgondolkodni, hogy vajon miért.
A bejáratnál megtorpantam. Vámpírok... A hosszú hajúra pillantottam, majd a sarokban ülőkre... Éreztem, ahogy elönt a düh, de nem engedtem magam át neki. Túlerőben vannak, és én nem keverhetem bajba Alanát... Inkább fogást váltottam a ládámon, és nem néztem rájuk.
A konyhában aztán letettem a ládát és a kocsmároshoz fordultam.
- A nevem Petr. Én...
Megálltam egy pillanatra. Ha azt mondom "Azt hiszem, alfa vagyok", az gyengeséget sejtet. Nem... Határozottnak kell lennem.
- Egy kis falka alfája vagyok, és Alana szerint neked nincs falkád. Ha vágysz egyre, szívesen látunk.

Mikor megpillantom a kocsmát egy széles mosoly kúszik arcomra. Hu de nagyon örülök most ennek. Már kezdtem megfagyni és feladni a dolgot, de meglett.
-Nézd csak! Az ott a kocsma! Éljen sikerült megtalálni!-Tapsolok egy sort, majd közelebb is lépek az épülethez, majd be is lépek az ajtón. Meglepődöm a sok "ember" láttán és a kellemes zenén is. Azt hittem valami tombolósabb zenéket fognak majd itt játszani, de úgy tűnik ez nem olyan, vagy csak ma nem olyan.
-Hu de jó meleg van itt.-Igaz még nem veszem le a kabátom, de már sokkal jobban érzem magam. A pulthoz sétálva Kevinre pillantok.
-Nah mit iszol?-Bár igaz ezt neki kéne kérdeznie, de csak nem bántódik meg.