A kocsma

Mivel eredetileg a városban csak egy ilyen helység fogadta az ott lakókat, így külön nevet nem adtak neki. De nem csak komcsaként funkcionált, ételt is felszolgáltak. Nem sok fajtát, és egyszerű ételeket, de többnyire kifogásolhatatlan minőségben.

Nagyszerű. Zseniális! Iszunk. Nem tudtam erre mit is mondhatnék. Sóhajtottam egyet és követtem. De nem repestem a boldogságtól, vagy az elégedettségtől. Csak abban reménykedtem, hogy körülbelül észrevétlenül felmérhetem a város lakosságának kivonatát. Sokat elárulhat ez is.
Mivel még mindig nem tudtam a nevét a férfinek, hirtelenjében elneveztem Lánglovasnak. És jó is volt ez így, tartsuk meg a kis titkainkat. Beléptem mögötte az ajtón és rögvest megcsapott a dohányfüst, alkohol, és íncsiklandó ételek nehéz illata. Lassan akár ebédelhettünk is.

Beléptem és a pulthoz mentem. Elővettem a pipámat és megtömtem. Ha lennének barátaim, bizonyára azt mondanák, hogy reménytelenül régimódi vagyok. Rágyújtottam, és csak aztán fordultam a pultos felé.
- Egy tál meleg étel, valami jó húsos, meg egy kancsó sör. A lánynak meg amit kér.
Egyelőre ennyi, a többi, az információ jöhet utána. Felmértem a terepet. Egy sarokban két sötét képű alak nézett felém. Két asztallal odébb egy háromtagú társaság kártyázott, de néha felénk sandítottak ők is. Egy csuklyás alak egyedül iszogatott egy másik sarokban.
Mindegyikük potenciális támadó, kivéve talán a csuklyást. Másnak ő lenne a leggyanúsabb. Én tudtam, hogy ha rejtőzni akar, és ha csuklyát hord, hát akkor akar, nem fog megtámadni minket, ha nem provokáljuk. Nyilván kerülni akarja a feltűnést, ahogy én is.Ő jobban csinálja, állapítottam meg. Nála nincsen kard.

Érdeklődve figyeltem, kicsit meglepetten, ahogy pipára gyújtott. Valahogy nem illett a képbe. Bár a kard se. Fura egy fazon volt ő is.
- Ugyanazt. - feleltem egyszerűen. Igaz, hogy nem volt pénzem, de nem aggódtam a dolog miatt. Vagy kifizeti helyettem Lánglovas, vagy majd ledolgozom. Esetleg elhúzom a csíkot. Ha már bennem van tök mindegy mi lesz, megoldom.
Várakozás közben körbepillantottam a helyen szolidan. Abban biztos voltam, hogy a pultos farkas, és ez azt jelentette, hogy ő is tudja rólam. A többiekben nem voltam még biztos, bár koncentráltam. Sose gyakoroltam én még ezt az egészet.

A pultos elment az ételért. De én már tudtam, hogy ebből ma nem lesz ebéd, itt legalábbis biztosan nem.
A kocsmába belépett a leghatalmasabb ember, akit valaha láttam. Legalább két méter és tíz centi magas volt, és vagy kétszázhúsz kiló. Az oldalán gumibot lógott, de a keze mellett játékszernek tűnt.
Az óriás elbődült.
- Hé, te! Tegnap bántottad a húgomat.
Egy tökéletes világban a "hé, te" nem én lettem volna. Ebben viszont az óriás elővette a gumibotot, és felém indult vele. Közben a kártyázók felálltak, és kettő elállta az ajtót. A harmadik izgatottan figyelt. Biztos nem látott vért mostanában.
Nyugodtan ültem a helyemen.
- Menj el, barátom. Ma nincs kedvem megölni senkit - mondtam a közeledő hegyomlásnak.

Amint belépett az ajtón a monstrum, azonnal megcsapott a felismerés.
Vérfarkas. És ráadásul mekkora. Elhűltem magamban egy kicsit, főleg, hogy a bejáratot azon nyomban el is állták ketten. Egy pillanatra friss társamra pillantottam, meghallgattam nyugodt szavait, és hasonló lelkülettel hátra néztem, hátha a konyha felé találhatok valami menekülőutat.
De ekkor az óriás erőteljesen a pultra csapott a gumibotjával újdonsült barátom mellett. Gyakorolta a félelemkeltést gondolom. Én megugrottam egy kicsit reflexszerűen, de Lánglovas egész jól bírta, ahogy előre hajolt a képébe a férfi.
- Nekem viszont van. - Ezzel hátrahajolt és felém fordította fejét. Szóra nyílt a szája, nekem pedig becsúszott táskámba a kezem, hogy rámarkoljak a bicskámra. Ekkor viszont fájdalom hasított a vállamba és felszisszentem. Egy dartsnyíl éles hegye állt belé tövig.

A fejemet csóváltam. Nem kedvelem a hü/yének, főleg nem ebéd előtt. Pedig olyan jól indult ez a nap...
Arra készültem, hogy egy gyors mozdulattal kettévágom az óriás gumibotját, és leütöm, amíg a meglepetéstől bénultan bámul. De a lány szisszenése megakadályozott a tervemben.
Teleportáltam, és egy csapással leütöttem a lány támadóját, aki már az új dartot indította volna.
A kocsmában csend lett. Nagyon mély csend.
- A lány a védelmem alatt áll. Aki bántani akarja, annak velem kell megküzdenie.
Sok mindenre számítottam. De arra nem, hogy a kocsmáros kivételével mindeki, szinte egy emberként, kihívásnak veszi ezt és felénk indul...
Majdhogynem ez történt. A kocsmáros még nem tért vissza hátulról, és a csuklyás alak sem mozdult. Mindenki más lassan, mint valami rossz filmben, megindult.

Lánglovas lovagias védelme meglepett. Bár, ha jobban belegondolok már az is furcsa volt, hogy megkért, tartsak vele a városba. Azért tetszett, ahogy könnyedén legyűrte azt az alakot.
- Nincs fegyver. - vigyorogta az egyik fenyegető személy és két tőrét a közeli asztallapba állította. - Puszta kézzel fogom szétszedni. - hörögte élvezettel és azzal felkapta a mellette álló széket és ívben Lánglovas felé indította, hogy darabokra törje rajta.
Közben viszont Lánglovas teleportja vagy mije miatt most úgy kicsit kettesben éreztem magam ezen a végen az egyetlen helyén maradó alakkal, a monstrummal, és ez nem volt kellemes felfedezés. Főleg, mikor találkozott a tekintetünk és csak bámult. Gondolom azt elemezte mit jelenthet, hogy az ellenfele védelme alatt állok. Hát a részéről számomra semmiképpen sem jót, abban biztos voltam, ahogy kiolvastam következtetéseit a szeméből.
Hirtelen fordultam a pult felé, hogy gyorsan felhúzzam magam rá. Úgy terveztem felülök rá és sebesen átlendítettem rajta a lábaim, hogy ha lehuppanok a túloldalán a fedezékébe kerülhessek. Reméltem ebben nem akadályoz meg az a kis nyilacska.

Egy szék? ez szinte sértés. Enmnél azért egy kicsit több kéne.
Elegánsan lebuktam, és előre lendültem. Felkaptam egy másik széket, és meg sem állva teleportáltam. Megjelentem a székdobáló előtt, és lendületből vágtam az arcába a saját bútordarabomat.
Nem voltam sokkal gyorsabb, mint egy átlagember. Ha kéne, azt mondanám, pont annyira voltam gyors, amennyire egy emberi lény lehet. De ez épp elég volt, hogy a mozdulatsort még az előtt hajtsam végre, hogy a felém hajított szék ripityára törjön a hátsó falon.
Egy ellenféllel kevesebb. Kirántottam a kardomat. A másik kezemmel elindítottam egy léglöketet egy másik szék felé, ami csúszni kezdett, és kigánycsolt egy fickót, aki felém tartott.
A lány fedezékbe akart vonulni. Nem egy harcos alkat, van ilyen. Azonban nem tehette meg, mert ott termett mellette az óriás, és bilincsként záródó markával a lány vállába markolt.
- Összetöröm, ha nem állsz le - bődült el.

Elkapta a vállam az óriás és szinte hallottam, ahogy súrlódnak egymáson a csontjaim, ahogy ropognak. Felnyögtem, és egy pillanatra újra megdermedt a kocsma a főnök szavára. De amint végre sikerült előkaptam a bicskám a táskámból szúrtam is vele. Kétszer is alkarjába döftem, miután egyszer már végigszántottam a felszínén. Csak vagdalkoztam, és igyekeztem fájdalmat okozni, hogy elengedje. Ez meg is történt, de tudtam, hogy valószínűleg ettől kezdve engem is felír a listájára. A pult mentén igyekeztem eltávolodni a közeléből, közben egy felkapott nehéz üveg hamutállal hátba vágtam egy fickót, aki valahogy áteshetett egy széken és most épp újra csatasorba állt volna. Látva Lánglovas harcát, nem kívántam neki, hogy ez az alak is csatlakozzon hozzájuk. Épp ketten támadtak rá egyszerre. Az egyik egy hosszabb tőrrel hadonászott előtte, a másik közben rávetette magát hátulról. Hirtelen mozdulattal hóna alatt átdugta karjait és tarkóján összekulcsolta a kezeit, fejét lefele nyomta. A tőrös alak pedig elindított egy öklöset a gyomra felé. Ez az egész kavalkád talán másodpercek leforgása alatt ment végbe.

Egy pillanatra megdermedtem, de aztán kiderült, hogy a lány nem is olyan védtelen. Amatőr volt, de lelkes amatőr.
Viszont a pillanatnyi tétovázásomnak megvolt az ára. Valaki a hátamra ugrott, valaki más pedig a gyomromba öklözött. Kiszaladt belőlem a levegő. Nem tudtam teleportálni, mert lefelé szorították a fejemet. Ez nagy baj.
Nem akartam senkit sem megölni. Nem élvezem a gyilkolást. Így amikor a férfi újra felém lendült, hogy csapást mérjen rám, a kardom hegyét igyekeztem nem a szíve felé irányítani. De nem láthattam, hol áll pontosan. A saját lendülete végzett vele.
Nem éreztem sajnálatot. Ami jobban zavart, hogy ebben a kifordított tathelyzetben képtelen voltam kihúzni belőle a kardot, így amikor a férfi eldőlt, el kellett engednem a fegyvert.
A hátam mögül gyanús zajokat hallottam. A szorítás erősödött, de nem is az engem lefogó valakitől származott ez a zaj...
Támadóm lábára léptem, amilyen erősen csak tudtam, remélve, hogy ezzel kibillenthetem az egyensúlyából...

Elkerekedő szemekkel fordultam a morgó hang irányába és már hasra is vettettem magam. Elképesztően nagy farkas vetette felém magát. Nekem sikerült dübörgő útjából kitérnem, de annak a férfinak, akit a hamutartóval háton vágtam, már nem. Ő is vérfarkas volt, és valószínűleg nem bántotta volna a bandavezér, de sajnos lendülete magával sodorta a szerencsétlent és feje roppant csúnya hangot hallatva találkozott a fallal, azonnal vér is szivárgott belőle a padlóra. De nem volt egy felesleges percem sem, menekülnöm kellett, a fenevad utánam is fordult. Beküzdöttem magam a pult mögé, de szépen felemésztette a fa bútorzatot maga körül a szörny, morzsalékosra zúzott mindent. Megnéztem, a konyha ajtaja, a menekülő utam zárva volt. A farkas pedig közeledett. Eszméletlenül nagy hibát követtem el azzal, hogy nem gondolkodtam, és megvágtam a férfit.
Közben nem láthattam, de Láng támadója rémületében elengedte a férfit, teljes erejéből lökött rajta egyet, majd látva a megelevenedő poklot elmenekült a helyszínről.

Az ajtó végre szabad volt. A zűrzavar arra sarkallta a bent lévők egy részét, hogy sietve távozzanak. Kipillantottam a napfényes utcára. Aztán a farkasra, aki felém indult. Végül a pultra, ami mögött a lány kuporgott.
A kérdés egyszerű. Ér-e nekem egy idegen lány élete annyit, hogy itt maradjak miatta ebben az elmebajban, és fegyvertelenül megküzdjek ezzel a vérfarkassal, magamra haragítva ezzel valószínűleg az egész falkájukat?
Nem. Egyáltalán nem ér annyit nekem ez az idegen lány.
Csakhogy... Én hoztam a városba, és megvédtem őt. Hiba volt, ostoba érzelgősség, de most már mindegy. Ha valamit elkezdek, akkor azt rendszerint be is szoktam fejezni.
Még egy utolsó, vágyakozó pillantást vetettem a a kinti világ felé, aztán teleportáltam, mielőtt a farkas elérhetett volna.
A kardom messze volt. A farkas morogva, leszegett fejjel, és lassan indult el felém.
- Gyere, te ronda d*g... - mondtam neki halkan, majd hangnemet sem váltva a lányhoz szóltam - Te meg tűnj már el innen, amíg rám figyel...

Lassacskán úgy tűnt, hármasban maradtunk, és Láng elvonta a farkas figyelmét rólam. Hallgathattam volna rá és leléphettem volna, az lett volna az ésszerű. De mindezek után igazából úgy éreztem, hogy ez nem lenne helyénvaló. Egyelőre legalábbis. Természetesen nem fogok feleslegesen hősködni, annyit nem ért az egész, egyszerűen csak nem hagyhattam kettesben a vaddal. Legfeljebb, ha már kilátástalan a helyzet és el kéne tűnnöm, mielőtt én kerülnék újra terítékre. Nem mintha bármit is ért volna ez a szentimentalizmus azon kívül, hogy veszélyeztetem az életem. No meg igazából erre nem is nagyon volt lehetőségem, távol volt tőlem a kijárat és a farkas mellett kellett volna elhaladnom.
A farkas lassan, vicsorítva közelített a férfihoz és közben én végignéztem a kocsmán. Volt pár törött székdarab és egyéb rom, illetve megpillantottam két tőrt az egyik asztalba állítva. Nem is volt tőlem messze. Hangtalanul szaladtam végig a farkas mögött és rántottam ki őket a fából. Közben a farkas egy hirtelen ugrással a férfinál termett és máris gyilkos támadásba lendült. Az eseményt eltakaró hatalmas szőrös test miatt nem tudtam megállapítani mi történt, de nem igazán volt rám hatással az egyébként félelmetes dolog, elvégre Láng tudott teleportálni, miért épp most késett volna el vele?

Felmértem a helyzetet. Mindent láttam. A hátsó helyiségből épp kilépő kocsmárost, aki puskát tartott a kezében, a lányt, aki egy kést húzott ki az asztal lapjából, a kardomat a farkas mögött, a csattogó állkapcsot, a vérben úszó szemeket...
Ha túl akarsz élni egy ehhez hasonló esetet, nem veszítheted el a hidegvéred. Ha bepánikolsz, megijedsz, kapkodsz vagy csak teszel egy rossz mozdulatot, halott vagy. Csak hidegvérrel élhetsz túl egy ilyet. Esetleg óriási mázlival.
És persze nem árt, ha szilfid vagy.
A farkas háta mögött termettem. A szemem sarkából láttam, hogy a színes lángförgeteg, ami közepette előléptem a semmiből, megdöbbentette a kocsmárost. Helyes. A döbbent emberek nem igazán lövöldöznek.
Felkaptam a kardomat, és valahová a plafon alá pillantottam. Lángok villantak. Zuhantam. Egyenesen a farkas hátára estem, és az edzett penge úgy szaladt át a koponyáján, mint kés a vajon. Azonnal meghalt. A földre rogyott, én pedig legurultam róla. Küldtem egy léglöketet a kocsmáros felé, arra az esetre, ha rám vagy a lányra akarna lőni.

Láttam, ahogy előjött a kocsmáros, de igazából figyelmem Láng kötötte le. Ahogy sejtettem teleportált. Ez már nem volt meglepő. Viszont az utána következő mozdulatsor annál inkább. Felpillantott a mennyezetre, ahol szinte azonnal megjelent és a zuhanás erejével támogatva azonnal végzett a farkassal. Értett ahhoz, amit csinált, ez egy pillanatra sem volt kérdéses. Ráadásul nem is szenvedett az állat. Táskámba süllyesztettem a tőröket most, hogy már nem volt rájuk szükség és nyugodtan néztem a kocsmárost, ahogy lecsüccsen a konyha padlójára. Eltöprengtem ezen a Lánglovason. Veszélyes egy alak volt, egészen meghűlt bennem a vér, ahogy újra lepörgettem az eseményeket.
Közben odasétáltam, ahol az előbb még a különös módon fellökött férfi állt és felvettem a földről az elejtett puskáját. Akkor már újra előkerült és felháborodott kétségbeeséssel nézett végig az ivóján.
- Miért ver engem az ég ilyen vendégekkel?! - kiáltotta el magát. - Múltkor az a nági, most meg ez! Elegem van! Betelt a pohár! - markolt hajába, mely csak feje két oldalán húzódott már. - Csak jót akar nekik az ember és erre ők... - leroskadt az egyik épen maradt székre.
Közben én leguggoltam az egyik földön fekvő férfi mellett és csak néztem egy darabig. Csurom vér volt a mellkasa. Belőle húzta ki Jack a kardját, mielőtt a farkas ellen fordította volna.

Kihúztam a kardot a farkas fejéből, és egy fekvő, nyöszörgő alak ruhájába töröltem a pengét. Aztán a kocsmárosra néztem.
- Nem akar egy társat? Ezek után úgysem mer majd senki sem belém kötni.
Aztán a lány felé fordultam. A hüvelyébe löktem a kardot, és tettem pár lépést.
- Tedd le azt a puskát. Még megsérül valaki.
Mindezt mosolyogva mondtam. Igazából köszönetnek szántam. Bár tekintve, hogy én sem hagytam itt őt, akár azt is mondhatnánk, hogy kvittek voltunk. Leszámítva, hogy nélkülem a békés erdőben gubbasztana, és nem vett volna részt egy ilyen életveszélyes kalandban. Nem volt lelkiismeret furdalásom, de ha emiatt meghalt volna, előfordulhat, hogy az elrontja a napomat.

Megjegyzésére gyilkos pillantást vetettem Lángra, de ő is érezhette, hogy kicsit sem gondoltam komolyan a dolgot, csak jeleztem, hogy nem értékeltem a gyermekded megjegyzését. Mindezen történések után különös volt a kedvesnek szánt mosolya a sebhelyes arcán. Felemelkedtem lassan, a puskát egy asztalra tettem és keresztbe font karokkal nekidőltem. Közben a pultos magához tért és reagálni készült Láng abszurd javaslatára.
- Ez nem is olyan rossz ötlet. Úgyis tartozol nekem a berendezés árával. Sőt, tudod mit? Én maradok hátul a konyhán, nem fogok többet idegeskedni, te meg lehetsz elöl. - lovalta is bele magát az ötletébe. - És úgy fizeted ezt itt vissza, hogy elejét veszed minden egyes rendbontásnak. Nálam aztán ezek után ne randalírozzon senki! - emelkedett fel. - Hallod, azért nem semmi, hogy le tudtad nyomni Cranet. - mondta ámulattal. - Miféle szerzet vagy te? - kérdezett rá hirtelen. - Mit csináltál vele? - bökött a farkastetemre. - Mik voltak azok a lángok?

A lány nem válaszolt, de nem is vártam tőle mást. A szavakat túlértékelik. A tettek többet érnek.
A csapos viszont jó döntést hozott. Ez a dolog jónak ígérkezett. Egy időre el kell tűnnöm a világ szeme elől, de az nem jelenti azt, hogy amíg itt vagyok, nem kezdhetek magammal valamit.
Körülnéztem a kocsmában. Két holttest hevert a földön, egy férfinek betört az orra, és a berendezés romosabb állapotban volt, mint amikor beléptünk, pedig nem is igazán hittem, hogy ez lehetséges.
Lassan elmosolyodtam.
- Akkor... Holnap kezdek.
És kisétáltam a kocsmából. Eszem ágában sem volt takarítani, vagy válaszolni a kocsmáros kérdéseire. Vagyok, ami vagyok, aki nem tudja, annak nem is kell tudnia róla.

- Héhéhé! És ki fog takarítani?! Azért a hulláért Dace engem fog kinyírni! - a csapos morgolódott még egy sort magában, én viszont csak hosszasan a távozó férfi után néztem. Kíváncsi lettem rá, de azért annyira nem, hogy utána szaladjak, mint egy kiskutya. Ha akarok majd tőle valamit, már úgyis tudom hol fogom megtalálni.
Miután eltűnt az ajtón túl a csaposra pillantottam, aki közben felvette farkasember alakját és megpróbálta felnyalábolni az egyik tetemet. Persze közben szüntelenül morgott.
- Felsöprök a rendelésért cserébe. - ajánlottam fel a szolgálataimat a korábban elmaradt kiszolgálásért cserébe. Egy ilyen nap után rám fért a kiadós ebéd, és nem szorultam én rá az alamizsnára, de ha már adják, miért ne fogadnám el?
A csapos rám pillantott, majd lassan hozzám sétált. Megállt előttem, várt egy keveset, közben tekintetem mélyen a szemébe fúródott. Végül elvette a puskát mellőlem és hátra csoszogott a konyhába. Én pedig helyet foglaltam a pult apró, épen maradt sarkánál.

- Vérfarkasok vagyunk kislány. Ha szökni próbálsz szétkapjuk a pofid - fenyegette nyájas hangon Dace Oliviát, anélkül, hogy hátra pillantott volna rá. - Ez a város nem látja szívesen az embereket. Lidércek, griffek, farkasok, vámpírok vesznek körül babám. Jobb ha elkezdesz elbúcsúzni a ty#'ksz@ros életedtől.

Govrikkal karöltve, csöndesen követtük a társaságot, nem értettem miért viselkedik így Dace. Sosem volt szimpatikus, de azért ennyire ellenszenvesnek sem gondoltam volna korábban.
A kocsmába érve elég nagy meglepetés fogadott. Ahogy sebtében végignéztem az összegyűlteken úgy vettem észre, hogy talán csak a vámpírok hiányoztak a lakosságból.
- Itt az ember! - Kiáltotta el valaki magát, mire minden szem Olivra szegeződött.
- Az ember, aki Morla fecsegésének köszönhetően már mindenről tud. - szólt ridegen Dace én meg annyira felháborodtam, hogy hirtelen megszólalni sem tudtam. Direkt belerángatta az egészbe Olivot, ráadásul rám kente! Na ezek után várjon tőlem bármit is!
Páran felhördültek és közben Ivars lenyomta a lányt egy székbe és mindkét kezét vállain pihentette. Mintha valami kihallgatáson, vagy tárgyaláson lenne.
- Dace, akkor most mit fogunk csinálni?
- Természetesen követjük a bátyám utasításait. Nem véletlenül sikerült eddig megóvnia nektek Aronát.
- De... - akadékoskodott volna valaki, de Dace erőszakosan elhallgattatta.
- Jól tudjátok, hogy miért jött létre Arona. Miért vigyázott rá a bátyám éjt nappallá téve, egészen a kezdetektől! Hogy nyugodtan, békében éljetek! És most ezt elvesztegetnétek, csak azért mert egy jöttment sz@rházi megölte?! - Köpött egy nagyot Oliv elé a földre. - Hát én ezt nem hagyom! Mint korábban mondtam, két dolgot tehetünk a saját érdekünkben. Vérfarkassá tesszük, ha túléli, egyébként meghal. - vigyorodott el, majd hirtelen kegyetlen komolyságra váltott. - Más lehetőség nincs.

Mikor elkezdi felsorolni a mesebeli lényeket elkuncogom magam. Mi ez a Grimm testvérek fan klubja? Lehet, hogy unalmukban csak kitalálták ezt az egészet és az új pipi láttán megbolondultak. Végül is fejet hajtok előttük, mert ilyen jól játszani. Izgalmas filmet lehetne ebből forgatni.
Hosszú út után végre megérkezünk a kocsmába és leültetnek. Nem értem, hogy a gorilla miért fogja a vállam, ha már megfenyegettek azzal, hogy úgy sem tudok menekülni. Ezek szerint félnek attól, hogy mégis csak sikerül. Hoho talán túl sok volt a spray?
Próbáltam komoly arcot vágni a vitájukhoz. Nah vajon most mi lesz? Bár sürgethetnénk a dolgot, mert én már tovább mennék. Anyát is fel kellene hívnom, biztos aggódik értem.

- De igenis van! - szólaltam meg.
- Mi? Az, hogy elengedjük békében? H#lye vagy Morla? Úgy kikotyog mindent odakint mint a pinty! Sőt, egyebet is kinézek belőle.
- Először is, ki hinné el, no meg...
- Nem érdekel Morla. Aronáról senki sem tudhat. Így is van itt már olyan, akinek semmi keresnivalója nincs itt. - mondta ingerülten. - Gondolj csak arra a nagára. Nehogy azt mondd, hogy szívesen látnád, ahogy megtöltenék a várost! Arona a mienk és senki sem fenyegetheti a létét, a létezését úgy, ahogy most van.
Erre nem tudtam felelni. Ebben igaza volt. Nem akartam, nagákkal osztozni rajta.
- Történetesen arra gondoltam, hogy fogva tartjuk. Lakhatna nálam. - Tettem meg azért a javaslatom. Erre is felhördültek páran, Dace kiröhögött.
- Naiv vagy Morla. B@romság, felesleges kockázat. Ne is húzzuk az időt, szavazzunk. Majd ha esetleg farkas lesz, lakhat nálad. - fordult el tőlem.
- Miért akarod ennyire bántani? Mit ártott neked? - kérdeztem meg, de ügyet sem vetett rám. - Minek ez a nagy dráma? Mit ártott Aronának? Csak átutazik és kész.
- Ki az, aki nem velem ért egyet, és hagyná pusztulni Aronát? - kérdezte ördögi fenyegetéssel a hangjában.
Nem is volt kérdéses a szavazás eredménye.
- Nos, akkor a lány meghal. Aronáért. - bólintott Dace elégedetten.

Kezd már zavarni ez a nagy veszekedés főleg, hogy engem nem is hagynak szóhoz jutni. Megvárom, míg mindenki szavaz, majd óvatosan felemelem kezem.
-Elnézést! Én is szólhatnék?-Igazából nem vártam engedélyt, így egy mély levegővétel után végül belekezdek a monológomba.
-Fogalmam sincs, hogy miről beszélnek! Egymás után sorolnak fel mesebeli lényeket. Bevallom nagyon jól játszanak, akár színészek is lehetnének. Nem is akarom elrontani a játékukat, de engem időre várnak, és ha nem érek oda nos akkor biztosan aggódni fognak meg minden. Szóóval mi lenne ha visszaadnák a kocsim kerekeit elengednének, én meg elfelejtenék mindent és tovább utaznék?-Nézek rájuk kérdőn, majd a nagydarab fickóra pillantok fel.
-Engedjen el! Vagy ennyire félnek tőlem? Nem fogom elárulni, hogy itt ilyen szerepjáték folyik. Mindenkinek megvan a maga élete, és ha önök ezt szeretik nincs beleszólásom.-

Olivia kérésére Ivars gondolkodás nélkül elengedte a vállát. Ez rá vallott. Nem volt ő rossz ember eredendően, csak egyszerű és az erős áramlat, Dace, ide-oda sodorta.
- Látod, Dace, nem kell mindent így túlreagálni. - mondtam nyugodtan, miután Oliv elmondta a véleményét. Szegénykém olyan kis aranyos tudatlanka volt. A bandavezér viszont jéghideg pillantást vettem rám, majd a lányra.
- Már döntöttünk. - mondta halkan és visszakézből egy hatalmas pofont adott Olivnak. Egy pillanatra megdermedt a levegő. Az ütés ereje miatt már attól féltem, hogy kiserkenhetett Oliv vére, és akkor itt elszabadul a pokol, de mivel semmi ilyesmi nem történt, egy pillanatra megnyugodhattam. De csak egy pillanatra.
- Ivars, fogd le! - kiáltotta és újra ütésre emelte a kezét a nő.
- Dace, állj le! Állítsátok le! A vámpírok! - hasított belém az ötlet, közben viszont Oliv székét már fel is rúgta a háborodott asszony. Ivars meg hagyta, hogy zuhanjon és Oliv feje a padlón koppanjon. - A vámpírok nem szavaztak, így nem érvényes! Govrik az isten szerelmére mozdulj már meg! - löktem arrébb a férfit, miközben én Olivhoz siettem, hogy segítsek neki.
Közben lefogták Dacet, így nem tombolhatott tovább.
- A vámpírokat mindenképpen meg kell várnunk! Az ő álláspontjukat nem ismerjük! - ezzel húzni lehetett egy egész napig az időt. Addig csak kitalálunk már valamit! - Jól vagy Oliv?