Üvegtó

- Nekem? - mutattam magamra az összes ujjammal. - Ti támadtatok meg engem. Te, meg az másik is! Én csak megvédtem magam! - az utolsó mondatot már szinte ordítottam. Közben pedig mindkét kezemmel az ágat fogva feltámaszkodtam.
Ahogy átváltozott, kikerekedtek a szemeim. A halálfélelem végig szikrázott a csontjaimon, onnan a húsomba, minden egyes sejtembe eljutott.
Felugrottam ott az ágon. Az ordítás és sikoly közötti hangom valószínűleg nyersen végig szántott az erdőn.
- Szóval így? Mind rohadt gyilkosok vagytok! - szorultak ökölbe a kezeim. Ugrásra készen álltam, de hogy milyen irányba azt még nem döntöttem el. Menekülnöm kellett volna, de eszméletlen harag... és ölési ösztön indult meg bennem. Az ilyen mocskoknak nem kéne lenniük! Elegem volt belőlük. - te is, meg az a másik. Utolsó szenny... mocsok... hulladék...! - nem tudtam befejezni a mondatot. Nem is tudtam igazán mit is akartam mondani, hogy akartam befejezni. Egyszerűen csak elegem volt.

//Belváros - Színház//

Egy pillanatra megütötte a fülem az egyik megjegyzése. Csak megvédte magát. Felmerült bennem egy bizonytalan érzés. Lehet, hogy az egész csak egy félreértés volt? Ez meglehetősen kellemetlen, ugyanakkor talán megnyugtató is lett volna. De nem hittem, hogy erről lenne szó. Egyelőre legalábbis mindenképpen elhessegettem a gondolatot. Üvöltözni kezdett és megrémültem. Teljesen kiszámíthatatlanná vált, dührohamot kaphatott, vagy összeomlott. Le kellett lépnem. Azonnal. Máskülönben talán valami végzetes várhatott ránk. Rámorogtam fenyegetően, majd azonnal futásnak eredtem. Reméltem nem lódul utánam, vagy nem ér utol.
//...//

- Hát hogy ha érdekel valami és megkérdezem... akkor valószínűleg válaszolni fogsz, ahogy te is mondtad.
- Nos, ha nincs más dolgod én azt tanácsolnám maradj még egy kicsit. HA nem húzol keresztbe a többi lakónak főleg. Talán tanulhatsz egy két dolgot ami később jól jöhet. De végül is... a te döntésed - vontam meg lassan a vállam.
Elnevettem magam a szavaira.
- Itt sem az autóval van igazából a baj... vagy talán mégis. Feltűnő... Gondolom még ezelőtt sosem jártál kis faluban, ahol egyből kiszúrják, hogy nem oda valósi vagy. Itt is, ha az erdőből rendszeresen jön ki egy autó, ahol elvileg semmi nincs... az feltűnik.

- Nos itt volnánk - a víz mondjuk hideg, de nekünk már nem számít. Őszintén én is megfürödtem volna, de nem tudtam dönteni. Mondhatjuk úgy is hogy nem akartam kellemetlen helyzetet. Ha mást nem megvárom még megfürdik, elfordulok, vagy hasonló aztán cserélünk.

*Nem kérdeztem és nem szóltam. Csak csendesen figyeltem a tájat, hogy meg tudjam jegyezni. Elvégre nem hívhatom ide mindig, hogy kísérjen el fürdeni. Bár mily csábítónak is tűnt az ajánlat. Szemem sarkából méregettem, de megingattam a fejem. Szinte csak magamnak… Hangjára felocsúdva pislogtam és körbe tekintve füleltem. Nincs itt senki. Szerencsére…*
- Remek… * Majd kibújtam a bőrömből, hogy végre megint tiszta lehetek és magamra ölthetek valami értelmes ruhát. Ledobtam a táskám, kivettem egy nagyméretű pólót, ami majd törölközőként fog szolgálni, a rózsaaromás tusfürdőm, fehérneműt és két darab ruhát kezembe fogva mentem a tóhoz. A szélén ledobtam, ahogy neki álltam vetkőzni. Mikor bemásztam a vízbe összevont tekintettel néztem rá, és normálhangon megszólaltam hisz tudtam, hogy hallja.*
- Most mire vársz? Hogy könyörögjek? A korábbinál meztelenebben úgy sem láthatsz még fürdés közben sem. Vagy tán szégyellős vagy? * Vontam fel a szemöldököm kihívóan.*

Ha így nézzük a helyzetet...
- Ebben igazad van. Csak nem mindenki fogja fel ezt így... Nem akartam tippelni... - Azt is mondhattam volna, hogy nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni, de ez a ma este történtek után eléggé furcsán hangzott volna. A tópart hoz mentem és közben levettem a pólómat. Letérdeltem és először megmostam az arcomat. Csak utána vetkőztem le teljesen, és merültem el a tó vizében. A nőre néztem, de egyelőre semmivel nem próbálkoztam. Egyszer végig siklott rajta a szemem. Megtámaszkodtam a parton és egyelőre csak áztattam magam.

Szavaira oldalra biccentettem a fejem és leplezetlen kutatással néztem végig a testén. Ajkam lebiggyesztettem, mikor megállt a vetkőzésben, hogy megmossa az arcát. De mire feltekintett már nyoma sem volt ennek. Csak néztem, ahogy áll ott. Kérdőn néztem rá végül hátat fordítva neki beljebb úsztam és elmerültem a víz alatt. A kezemben szorosan fogtam a tusfürdős dobozom mely még akkor is a kezemben volt, mikor újra felbukkantam.
- Ez nem a napfényes tenger part… * Szóltam, és kezem felé nyújtva mozgattam meg a tusfürdős tubust. Ha más nem ebből biztos értette, hogy mit akarok.*

- Még szerencse - feleltem mélyen búgó hangon. Felvont szemöldökkel ránéztem. Majd kicsit ellöktem magam a parttól. A tusfürdőjéért nyúltam és elvettem tőle. Bosszankodva sóhajtottam, és kitettem a partra.
- Ti század végiek semmit nem tudtok értékelni. A vámpír vért még a nap talán kiviszi reggel a vízből... - közelebb húzódtam hozzá, arra gondolva, hogy ezzel valószínűleg még egy okot adtam neki arra, hogy utálja ez a várost és itt akarja hagyni.
- Komolyan... rosszabb vagy mint egy ember - próbáltam mögé kerülni, végig simítani a hátán. - Mintha számítana az hogy azzal a méreggel mosod e meg magad, vagy csak vízzel - hajoltam közel hozzá. Rendben, nem egy érzéki csábító szöveg volt amit szinte a fülébe suttogtam, de ez van.

Ha most nem itt lettünk volna, megint láthatta volna a kirohanásomat. Szemeimben megint harag izzott.
- De! Értékelem ha épp nem benne kell fürdenem. *Csattantam fel miközben végig simítottam a vizes hajamon. Ahogy közelebb lépet se tettem le a kezem, csak néztem, hogy mit akar. Ahogy mögém került kissé hátra fordítottam a fejem. Gyengéd érintésére szemembe olyanná vált akár egy nyúlé. *
- HA elfelejtetted volna, ezt nevezik tisztálkodásnak és semmi baj nincs az emberekkel. Nekem számít. Szeretem a rózsa illatát… * Motyogtam még számára is alig halhatóan. De nem mozdultam, csak próbáltam összeszedni magam.*
- Most simogatni fogsz vagy esetleg le is mosod a hátam? * Kérdeztem egy mosoly közepette, de tekintetem nem változott. Hisz ott volt a lehetőség arra, hogy az előbbit választja. *

- Nem véletlenül hívjuk ezt a tavat Üvegtónak. A vize olyan tiszta, hogy a felülete olyan akár az üveg. Amennyire lehet ez hagyjuk meg így...
- Ez nem igaz... bár nekünk is megvannak a magunk hibái...
- Lehet hogy most nélkülöznöd kell majd most az egyszer. Nem véletlenül csinálják meg előbb utóbb a fürdőszobát azok akik itt maradnak... - mondtam kissé ítélkező hangon. Nagyon nem tetszett, hogy beszennyezze a tó vizét. Na nem azért mert olyan környezetvédő fanatikus lennék, vagy mifene. Egyszerűen csak azért amiért nem hordasz szemetet oda ahol laksz, vagy hagyod ott az egyik áldozatod hulláit...
- Mi van ha az előbbit választom? - vontam fel a szemöldököm, és közben mindkét karommal átkaroltam hátulról. Az egyik a derekán állapodott meg, a másikkal meg az állát fogtam meg. Kicsit oldalra fordítva megtartva a fejét, hogy ne forduljon el. Épp úgy ahogy az előbb hátra pillantottam rá.

- Remélem nem haragszol meg, de jobban izgatott mikor idejöttünk az, hogy mihamarabb tiszta legyek. * Biggyesztettem le az ajkaim.*
- De talán… ha legközelebb erre járok megfigyelem a természet adta szépségeit is a helynek. Vagy talán ha végeztünk egy kicsit maradhatunk. * Vontam meg a vállam.*
- Gondolom az bajba sodorna titeket, ha kijárnék a szomszéd falúba fürdeni… * Jegyeztem meg, de hangomban ott bujkált a kérdés. Szavaira összevontam a szemöldököm.*
- Mégis mi baja van Ő kegyelmességének az emberekkel? Ha Ők nem volnának, akkor mi sem tudnánk fent maradni. *Próbáltam némi játékosságot csempészni a hangomba, hogy ne vegye zokon a kérdésem. Valamiért nem akartam megbántani, még ha tegnap este a kocsmában ez is volt a szándékom. Nem akartam, hogy az ostoba fecsegésem miatt Ő is elmenjen. Bár tudtam, hogy Marco nem ezért hagyott itt, de sosem lehetek benne biztos. Addig nem, míg meg nem találom. Mélyen ismét felütötte bennem fejét a szomorúság miközben lepergett előttem rég múlt emlékképeim. Ezekből csak az ölelő karok rángattak vissza, miközben kicsit megremegve lehunytam a szemem. Nem az érintés okozta, csupán a fájdalom. A fájdalom, amit az keltett, hogy visszahúztak a valóságba. De ez sem használt, csak némán nyeltem egy nagyot, ezzel visszanyelve a keserűséget, a könnyeket melyek nem törhettek felszínre. Most nem. Nem tudom mennyit vehetett észre ebből, a riad tekintetemből mennyire vette ki, hogy elkalandoztam. Bár ha más nem az egy kicsit árulkodó volt, hogy csendben voltam. A torkomban még ott volt a gombóc, amely halandóként annyiszor. De most nem fojtogatott levegővételnél. Talán mert nem is vettem. Már nem volt szükségem rá. A kérdés már egy ideje elhangzott mikor újra kinyitottam a szemem és a tekintetébe néztem. *
- Nem tudom… talán elszaladok, és meg sem állok, vagy rossz lesz és kellemetlen. De az sincs kizárva, hogy mint egy egyszerű halandó elolvadok Tőle. Nem tudom… Mersz kockáztatni? *Kérdeztem kissé félve. Tényleg nem tudtam, hogy miként reagál majd a testem. *
- Rajtad múlik ööö… *De nem jutott eszembe a neve.*
- Hogy hívnak? * Kérdeztem összevont szemöldökkel. *

Valamiért elmosolyodtam a szavaira.
- Mindig rohansz... pedig már egyáltalán nem szükséges.
- Nos... semmi olyan... ami komolyabbnak mondható talán. De néhány dolog azért rajtam is nyomott hagyott. De persze, amit mondsz igaz, sőt. Mindannyiunk ember volt egyszer.
Éreztem ahogy a teste megrezdül a karjaim között, majd egyáltalán nem mozdul egy darabig. Talán ha nem ebben a helyzetben lettünk volna megkérdeztem volna mi a baj. Persze nem arra gondolok, hogy meztelenül átkaroltam, inkább az ismeretségünkre, vagy akár annak nem létére, és azok körülményeire.
- Olyannak tűnök mint aki nem mer kockáztatni?
- Frank - feleltem nemes egyszerűséggel. Talán illendőbb lett volna teljes névvel bemutatkoznom, de hol voltam már én ahhoz, hogy illem... Igazából már talán az ő vezeték nevére sem emlékeztem.

- Régen sosem rohantam. Még emberként sem… Csak az utóbbi hónapokban érzem a sürgetést magamban. * Hajtottam le a fejem egy pillanatra. De rá kellett jönnöm, hogy keze nem enged így továbbra is a szemébe tekintettem. De az újabb kérdésére fecsegni kezdtem.*
- Jelen esetben bízom benne, hogy nem. *Kezem az állam tartó kezére csúsztattam de nem vontam el. Csak megpihentettem a kezem rajta.*
- Ma már meghalt valami Frank. Éreztem. Éreztem mikor magamhoz tértem a kábulatból amit okoztál. Éreztem még azelőtt, hogy te is kitisztultál volna. * Fecsegtem zavartan. De hogy mire akartam ezzel kilyukadni már el is felejtettem. Csak némán pislogtam mikor hirtelen elhallgattam és próbáltam a tekintetemmel elmondani mind azt amit akartam. Jó, de mi a fenét akartam??? Talán a félelmem vagy a tartásom, vagy talán azt, hogy ne lökjön el magától. Hisz hiába én menekülök, az Ő keze által tenném. Áh… mindegy. Dönt, ahogy jónak látja.*

- Talán itt az ideje, hogy ismét lassíts. - Egy pillanatra elfordítottam a fejem. Ezt nem hiszem el! Ha így folytatom én leszek az aki miatt ,,mindannyian elveszítjük a fogadást". Pedig ez a nő nem volt nekem senkim. Csak egy másik vámpír... aki a városban van.
Visszanéztem rá, és végig húztam a hüvelykujjam az állán. Őszintén, természetesen teljesen jól éreztem magam a helyzetben amiben voltam. A megjegyzésére pedig kissé elmosolyodtam.
A hirtelen jött vallomására viszont összehúztam a szemöldökeim. Meglepett, hogy így nekem tárja ki azt ami a szívét nyomja.
- Hát igen... ez vagyok én, olykor egy gátlástalan gyilkos - mondtam kissé keserűen, egy kis részben gunyorosan, mert legtöbbször nekem is megvoltak a szabályaim, hogy kit és hogyan. Akire ezt igazán mondani lehetett volna az Jean-Claude. - Ötleted sincs mi lehetett az? - kérdeztem most már komolyan bár halkan. Még valahol kicsit bennem volt, hogy nem akarok túl mélyre turkálni a lelkivilágában.

- Miért? Mi értelme volna? Egyedül vagyok. * Uralkodtam a hangomon, de az érintésére az a csomó a szemeimen távozott. Mire gyorsan oda kaptam a kezem, hogy eltakarhassam előle. A szavaira és kérdésére azonban felkaptam a fejem, így láthatóvá téve elmaszatolt könnyeim.*
- Nem tudom… csak azt, hogy ez nem feltétlen rossz. S nem vagy gyilkos… Én is élek… legalábbis egyelőre. * Tettem mellé emlékezve a fogadásra. Tekintetem igyekeztem nem elvonni Tőle és magamban helyre rakni a dolgokat.*
- Sosem… * Fújtam ki egy sóhajt, mintha muszáj lenne.*
- Szóval soha… csak… szóval… * Nem tudtam, hogy miként mondjam. De hisztérikus nevetésben törtem ki.*
- A fr@ncba... mi a pokol van benned, hogy itt vagyok és ennyire odafigyelek arra amit mondok? Úgy érzem magam mint egy dadogó, idi0ta kamasz… * Túrtam ismét a hajamba ezzel elengedve a kezét.*
- Csak… csak tedd meg az isten szerelmére… * Fogtam meg a kezét, és a nyakamra tettem. Miközben utolsó szavam már lágyabb volt.*
- …Kérlek.

Finoman megráztam a fejem.
- Növelné a túlélési esélyeidet... - valahogy azonban a következő szavaira nem akaródzott válaszolnom. Egyszer már mondtam, hogy nem fogom most már bántani, ha ezt elfelejtette, valahogy nem akartam meg adni neki azt a biztonság érzetet, hogy bizonygassam már nem fogom megölni.
- Van aki ellenkezni tudna veled. Vagyis már éppen hogy nem. Bár igazad van, azoknak általában meg volt a miértje... - feleltem arra, hogy gyilkos vagyok-e vagy sem.
A nevetésére összeszűkültek a szemeim. Nem azért mert bármi rosszat láttam volna benne. Ki akartam hámozni a jelekből, hogy éppen most mi történik.
- Honnan tudhatnám én azt? - nyomtam meg a szót. Mellesleg úgy éreztem pár szóval teljesen összetörhetném az egészet... akár mit is jelentsen ez. Talán az önbecsülését. A pillanatot, vagy akármit. Csak annyit kellett volna mondanom, hogy pedig eddig ezek a legértelmesebb szavai, és eddig volt olyan mint egy id#óta liba.
Valamit azonban élveztem abban, hogy szinte itt remeg a karjaim között. Végül egy szó nélkül megcsókoltam. Nem voltam vele se finomkodó, sem véresen szenvedélyes. Határozott voltam, de ha esetleg elszalad volna vele a ló, nem fogtam volna vissza a dolgot.

- A kérdés az, hogy akarom-e… * No igen… ezt magam sem tudtam. Ahogy az értelmét sem láttam az ellenkezőjének. De magamban kellett volna tisztáznom a viharom.*
- Nem hiszem, hogy nem vagy tisztában azzal, hogy mit csinálsz, hogy nem tapasztaltad ki, hogy mit miért váltasz ki emberekből… vagyis esetemben vámpíroktól.*Igyekeztem határozottnak meghagyni a tekintetem, de ez nem ment. Belül zakatoltam, és ha vert volna a szívem, bizonyára a szomszéd faluban is hallották volna. De most az érzéseim tették ugyan ezt és nem figyeltem. Óvatlan voltam, már ha ennél jobban lehetem. Félelem, kétségbeesés, ijedség, tartás, zavartság és várakozás. Ez mind-mind ott kavargott bennem, a tekintetemben, a hangsúlyomban mikor kiejtettem, hogy „kérlek”. De nem tette meg, azt amire kértem… most nem, és nem tudtam eldönteni, hogy ennek örültem vagy csalódott voltam tőle. De a határozottsága olyan volt, mintha haza érkeztem volna. Igen, az otthonomba. Pedig az kitudja, hogy merre járt… kit tartott épp láncon, kereszten vagy épp csak megbéklyózva az ágyon… A gondolat keserű ízt hagyott a számban. Kezem köré fontam és határozottan szorítottam magamhoz, mint egy menedéket. Fogaim olykor kínzón martak alsó ajkába melyet meghúzogatva eresztettem vissza, hogy újra elmerüljek benne és ismét megmarjam kissé. Nem engedtem ki fogaim bár fájón könyörögtek a szabadulásukért. Kezem hajába túrva húztam el az ajkát és döntöttem mellkasának a fejem.*
- Ennem kell… előbb… muszáj. *Nem akartam bajt abból, hogy felelőtlen vagyok. *
- Nem akarok bajt nektek. *Ingattam meg a fejem, miközben próbáltam visszafojtani a vágyam, mely éledni kezdett a csípőm tájékán.*
- Ha még több erőt használ el a testem a gyógyulásra… holnap estére állatként indulnék a faluba. * Magyaráztam meg hogy mért vontam el, annak ellenére, hogy ha csak ki nem bújt a szorításomból, akkor még mindig szorítottam, körmeimmel nyomást gyakorolva a hátára.*

Csak megvontam a vállam. Hogy nem akartam belegondolni, vagy csak neki nem akartam válaszolni, hogy mit miért teszek, és mit gondolok mért vagyok ilyen hatással rá, nem tudom.
Őszintén, amikor vége lett a csóknak zavart hogy megint összemarta a számat. De próbáltam nem mutatni. Óvatosan hozzáértem egyszer a fogaimmal, talán azért hogy biztos legyek benne mennyire rossz a helyzet.
- Helyes - néztem rá nyugodtan - Úgy látszik még sem vagy menthetetlen - tettem az arcára a kezem.
Végighúztam a kezeimet a vállaitól egészen a kézfejeiig, amik szinte apró tűkként meredeztek már a hátamnak. Tudtam, hogy ezzel nem csigázom fel jobban, vagy bármi hasonló. Inkább csak magam miatt tettem. Egy pillanatig még vártam, és megpróbáltam összeszedni magam. Aztán széthúztam a kezeit és kibújtam a karjai közül.
- Akkor menjünk - másztam ki a partra, és öltözni kezdtem.

//Vilks - Főutca//

Fogai érintésére halkan felnyögtem, s talán pont ez volt az a pillanat, hogy leálljak. Mert tudtam, hogy ha folytatjuk nem lesz megállás. Ahogy megszólalt mosolyogva tekintettem rá.*
- Menthetetlen? Lehet, hogy olykor hisztis vagyok és túlságosan is agresszív. De az étkezések elmulasztása nem játék. Otthon könnyebb volt, ez tény. De még ott sem sodortam volna veszélybe, az emberek életét. * Bár mosolyogtam, de ez így volt. Szimpla szórakozásból és az ostobaságomból fakadóan nem bántanék senkit. Mindig is tudtam, hogy mennyire van szükségem. S szexualitásomból fakadóan többre, mint alapjáraton másnak, hisz mindig meg kellett gyógyulnom. De inkább többször étkeztem… Bár tény, Marco leleményes volt és mindig volt valaki kéznél, ha tudta, hogy nem akar ereszteni az első kör után. Ahogy végig simított a karomon megmerevedtem a karjai között és csak felüdülés volt számomra, hogy kibújt. Megkönnyebbülten bólintottam és megmosakodtam gyorsan. Követtem a partra és a korábban kihalászott pólóban megtörölköztem. Magamra kaptam egy szoknyát, egy vastagabb harisnyát, egy toppot és egy pulcsit. No meg az elengedhetetlen magas sarkúm. Kissé összekócoltam a hajam a nagyja nedvességet kiszívva a pólóval. Minden felesleges cuccot visszadobáltam a táskámba és követtem.*

//Vilks - Főutca//

- Túlságosan is... nos, külvilágian gondolkozol. Vagy minek is nevezhetném ezt... Ha itt ilyenkor valaki kárt okoz, annak utána lehet járni, és neki nem éri meg. Természetesen, ha van annyi esze, hogy ezt felfogja. De nem akarok semmit rád erőltetni. Csak mondom.
- Ó, ha ezt nem tudod elképzelni, akkor még nem láttál eleget - nevettem. Még hogy nála nem lehet rosszabb ilyen téren! Vagy akármilyenen...
- Szolgálataim? - néztem rá kérdőn. Akármire is gondolt... - Semmit. Egyenlőre. Legalábbis olyasmit nem amit talán meg kéne említeni. Talán azt, hogy majd te is hasonlóképpen tégy.

Mikor odaértünk letérdeltem a tó szélére, és a kezemmel próbáltam megy mosni az arcom, úgy hogy a víz lehetőleg ne csöpögjön vissza a vízbe. Aztán viszont a ruhám ujja is vizes lett, úgyhogy egy vehemensebb mozdulattal levettem magamról.

- Hasonlóképp? Hát… ha ez minden vágyad. * Vigyorogtam, hisz válaszából látszott, hogy kicsit sem érti, hogy mire gondoltam. De hát istenem, semmi jónak nem vagyok az elrontója.*

A tóhoz érve, ahogy leguggolt azonnal megfordult a fejemben egy gondolat. Eszméletlen gyorsasággal leszedtem a nyakamból az mp4-em és ledobtam a fűbe. Lassan sétáltam felé, hogy ne vegyen észre semmit de kutakodva néztem minden mozdulatát. De mikor levette a felsőjét itt volt az idő… egy hirtelen mozdulattal belelöktem a vízbe. Legalábbis megpróbáltam…

Gondoltam majd szép lassan megmosakodok nagyjából aztán majd úszok kicsit... vagy ha Jess sem gondolta meg magát és bejön, akkor majd valami lesz. De erre nem számítottam. Így aztán nadrágostul lettem vizes egy nagy csobbanás után.
Miután feljöttem a víz alól, és elhúztam az arcomból a hajam, szúrós tekintettel néztem a nőre. Egy pillanatot még vártam...
Aztán Jess után vetettem magam. Elkaptam a derekánál, majd jól meglendítettem, hogy a vízbe dobjam.
Megálltam a parton csípőre tett kézzel. Nem sokkal később csatlakozni terveztem hozzá, csak a farmerom nélkül.

*Széles vigyor terült el az arcomon, amikor feljött a férfi a víz felszínére. De már tettem is egy lépést hátra, hisz tudtam mi jön. Nevetve szaladtam is nyomba, de nem jutottam messzire már a levegőben is voltam. Vidámságtól csillogtak a szemeim, mikor repülés közben elkaptam egy pillanatra Frankét. Nagy levegő és már össze is csaptak a fejem felett a hullámok. Hagytam, hogy teljesen elmerítsen és a víz alatt kezdtem Frank felé úszni. Remélve, hogy nem vesz észre… de ez ebben a vízben aligha volt kivitelezhető. Da ha elértem a parthoz, akkor kiugorva igyekeztem visszarántani magamhoz miközben nevettem. Először, önfeledten és boldogan.

Amikor Jess visszaért hozzám, már nem is kellett engem annyira rángatni, hogy csatlakozzak hozzá.
Miután már bent voltam a vízben, kikönyököltem a partra, és a karjánál fogva közelebb húztam Jessycát.
- És mondd csak, te szeszélyes nőszemély, innentől mégis mit terveztél? - kérdeztem egy félmosollyal. - Hisz ördögi terved kudarcba fulladt... elég jó úszó vagyok.
A helyzet az volt, hogyha igen is őszinte akartam lenni magamhoz örültem, hogy Jess itt maradt a városban.

*Engedtem a vonásnak és elég közel kerültem a másikhoz. Játékosan közelebb hajoltam hozzá, és szinte pár milliméterrel a szájától kezdtem el beszélni. *
- Nem volt tervem… de ígértem neked egy fürdetést. *Emlékeztettem és a szabad kezem végig szántott simogatóan a nyakától egészen a csípőéig. De megállítottam a kezem, még mielőtt kényes részekhez értem volna.*
- Fordulj meg… * Húzódtam hátra ezzel megszakítva a kis játékom. Játszani szerettem volna. De nem tudtam, hogy ez mennyire fog neki tetszeni. Frank olyan volt, mintha a sötétben tapogatóznák vakon. Sosem lehetett tudni, hogy mire, miként fog reagálni. De talán pont ez volt az, amiért még mindig érdekelt. Ha megfordult, akkor szépen, lassan elkezdtem megmosni a hátát, merő véletlenségből néha neki dörgölőzve. A vállánál a füléhez hajolva cirógattam a lélegzetemmel…*
- Tudod Frank… Hiányoztál az elmúlt éjszakáimból.

- Ó, szóval emlékszel? - a hangom szinte búgott kellemesen. Talán nem feltétlen akartam egyből letámadni... eddig. Na... végül is... most sem akartam letámadni, csak...
- Forduljak meg? Még ezek után bízzak benned? - vontam kérdőre, bár a hangomból érződött, hogy nem voltam teljesen komoly. Hiszen a hátbatámadása, nem volt igazán... hátbatámadás. Mégis...
- Na, jó, de figyelek ám! - figyelmeztettem, de a szememben mégis valami könnyedebb érzés táncolt. Talán huncutság.
Ahogy eltekintettem az arcáról, és az érintéseire figyeltem. Eszméletlenül jól esett. Talán még örültem is neki hogy nem látta az arcomat. Bár tudnám miért.
- Valóban? - nyúltam hátra és megfogtam az egyik kezét gyengéden. Hátra fordítottam a fejem, és rátekintettem rá. Kedvesen elmosolyodtam. És megfordultam. Reméltem hogy nem bánom meg.