Főutca

Már csak egy kézzel fogtam le kezeit, a másik a fullasztó csók közben végigsimította a karját, a mellét, az oldalát, a csípőjét, a combját, s végül határozottan felemeltem lábát, egészen a derekamig. Egész testemmel éreztem a testét, és minden porcikáját őrülten kívántam.
De a sürgető, elvakító vágynak egy rettenetesen kellemetlen fordulat vetett véget azon nyomban. Fény gyulladt a közelben és egy idős néni csoszogott elő. Érdes hangján felkiáltott: "El innen huligánok!" Nem értettem belőle sokat, csak fogtam a lány kezét és magammal húztam nyomban. Messzire a helyszíntől, mikor biztos távolban megálltam, arcom komorrá vált, minden összetört.
- Bocsáss meg - szóltam megtört keménységgel, de közben szomorúan. Nem tudtam a szemébe nézni.

Lassan de biztosan forrongott bennem valami. Egy érzés, ami Sylas minden egyes érintésével újból felfortyant. Bármit csinálhatott volna éppen azt hiszem velem, amíg ez az egész nem áll meg. A vége felé meg már azt éreztem, hogy legszívesebben megharaptam volna, csak hogy érezzem a vére ízét is. A hajába túrtam és nem terveztem elengedni, ahogy ő sem engem...
De ahogy mondtam vége lett. Riadt és vad tekintettel néztem az érkezőre. Valószínűleg aztán én is szaladásra fogtam volna, ha Sylas nem kezdi meg, csak az idő lett volna a kérdés. Nem azért mert annyira féltem volna a nőtől. Csak rajtakaptak minket, és amúgy is, nem ezzel akartam foglalkozni.
Sylas háta mögött álltam meg tőle nem messze, és pár pillanatig csak néztem rá. Aztán odaléptem hozzá és átkaroltam.
- Miért? - próbáltam egy picit magamfelé fordítani az arcát, de éppen amennyire csak kellett, miközben nagy nyújtózkodások közepette azt próbáltam elérni, hogy az álláról le tudjak csókolni egy vérfoltot.

Az érzés, ami eluralkodott rajtam a szégyen volt. És nem tudtam ezt hogyan kéne kezelnem. Legszívesebben csak lenyeltem volna, de túl keserű volt hozzá. Ez az egész az öreg néni felháborodásával... jogos felháborodásával valahogy a mélyembe talált. Bántam, amit tettem. Nem lett volna szabad, sehogy sem.
Ameli hátulról átkarolt, oldalra fordította a fejem és közel hajolt hozzám. De én elhúzódtam tőle lassan.
- Mert újra kellemetlen helyzetbe hoztalak - mondtam, s talán nem csak elfordított arcomról lehetett volna leolvasni a szégyenem, hanem hangomból is kihallatszott. Bár az egészet magamra vállaltam volna, ha kell, ez nem egyedül az én felelősségem volt. Finoman lefejtettem a kezeit magamról, hogy felé forduljak, lágyan csuklóira fogtam és a szemébe néztem. Tekintetem kemény volt és komor, mégis kérlelő.
- Ne játszadozz velem, Ameli - mondtam nyugodt, de szilárd hangon. - Döntsd el mit akarsz - nem tudtam rajta kiigazodni, ami alapvetően nem lenne probléma, de most egyszeriben elegem lett a sötétben tapogatózásból. Nem kellett nekem még egy Alise.

Bármi is volt, ami lent történt, az minden volt csak nem kellemetlen, és ezt szóvá is akartam tenni. Viszont az ahogy elhúzódott belém fojtotta a szót. És legszívesebben csak még jobban átkaroltam volna, de megelőzött. Bármit is tettem, mondtam volna mindenével ellenkezett vagy megelőzött. Meglepett ahogy lefogott és rám nézett. Ez ki is ült az arcomra, és a szememen is ez látszott, így néztem az övéibe is.
- Játszadoztam volna? - szólaltam meg végül egy kisebb hallgatás után. - Én ezt nem így látom. Megcsókoltalak, többször is, és megtenném újra. Szerintem ez elég egyértelmű.

Türelmesen vártam a beállt csöndben a válaszára.
- Akkor gondolom ez már nem jelent problémát - mondtam, bár igazából inkább kérdeztem. Tenyereit mellkasomra helyeztem. Egyik kezemmel határozottan magamhoz húztam a derekától, ezzel a karjai csapdába estek közöttünk, egyedül eltolni tudott volna magától, ha akar, éreztettem vele, hogy ere van lehetősége. Másik kezemmel a hajába túrtam, hogy tarkóján megtámasszam enyhén hátrahajtott fejét. Gondoltam egyet és először az egyik, majd a másik szemére leheltem elnyújtott csókot. Aztán az ajkai következtek. Lassan fedeztem fel őket, minden kis pontját megízleltem. És végül végre valóban megcsókoltam. Ráérősen feledkeztem bele, én diktáltam a tempót és ezúttal nem akartam vadul elsietni semmit sem. Ki akartam élvezni, hogy a karjaimban tartom. A csók hosszú volt, lágy, de annál érzékibb. Végül változatlanul komoly arccal némán a szemébe néztem. Arra már rájöttem, hogy én teljes mértékben a nő hatalmába kerültem, de tudni akartam, hogy ő hogy viszonyul ehhez az egészhez.

Minden egyes kis mozdulatára figyeltem. Főleg az elején nem értettem mit miért csinál. Persze aztán minden értelmet nyert. A jelenlegi állapotomban viszont szinte kínzott ez a lassúság, talán épp ezért volt, hogy szinte beleborzongtam. Vissza kellett fognom magam, bár akármennyire is nehéznek éreztem magam ettől, nem olyan dolog volt ez, amit gondolatok, ész érvek, és akarat váltott volna ki belőlem. Egyszerűen nem voltam képes rá... elrontani ezt az egészet. Emberként már valószínűleg remegtem volna a karjai között. Az azért ujjaim végül lassan és görcsösen a ruhájába markoltak.
Nem néztem rá, mikor elszakadtunk a csókból. Lehunytam a szemeimet, és a mellkasának döntöttem a fejem. Olyan volt, mintha csak pihentettem volna rajta, és jobb helyet nem is találhattam volna erre.
Teljesen felkavaró volt ez az egész. Egyszerre voltam nyugodt és még mindig ugyan azok a vad indulatok keringtek bennem, mint lent a faluban. Valahogy viszont nem is akartam volna másképp.

Minden mozdulata, minden tette beszédes volt. Legalábbis én azt akartam, hogy az legyen. Ahogy a ruhámba kapaszkodott erősen, ahogy lehunyt szemekkel nekem támasztotta a fejét. Végre elengedtem egy fáradt, de szívből jövő félmosolyt. Ahogy odaadóan magamhoz öleltem úgy éreztem borzasztó súlyok porladnak semmivé rólam. Megkönnyebbültem. Kifejezhetetlen mértékben megkönnyebbültem. Nem csak a válasza miatt. Amiatt, ami ebből következett. Nem akartam többet látni a napot. Nem volt értelme, tudtam, hogy erős leszek. Miatta.
- Nem megyünk haza? - kérdeztem meg kedvesen végül, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon, mintha már ezer éve ismernénk egymást.

//Arona - Lakóházak - Túlvilág útja 4.//

A hangjára megmozdítottam a fejem, de először még inkább hozzábújtam, csak aztán néztem fel rá. Számomra ennek a kérdésének semmi értelme nem volt. Nekem teljesen mindegy volt. Itt vagy ott, az én jelenlegi házamban vagy egészen máshol, mit számított az most?
- De mehetünk - feleltem végül és csak arra vártam, hogy ő tegye meg az első lépést.
Hirtelen olyan természetessé vált a közelsége. Persze erről valószínűleg a jelenlegi állapotom is tehetett valószínűleg, hogy nem agyaltam annyit. Különben érdekes gondolat lett volna belegondolni, hogy hova jutottunk azzal, akit elsőnek egy erős jobb horoggal köszöntöttem...

//Arona . Lakóházak - Túlvilág útja 4.//

- Sétáljunk csak, vagy menjünk gyorsabban - kérdeztem végül, utána a válaszának megfelelően vezettem el a faluig. Viszont kissé megfeledkeztem magamról, és eszembe sem jutott, hogy esetleg a kocsiúton kellene mennünk, hogy azt is megmutassam neki merre van.
Az erdő szélétől nem messze már látszott a falu. Mikor beértünk a házak közé megálltam.
- Hölgyeké az elsőbbség - gesztikuláltam a karommal is mintha előre engedném. Igazából nem tudom... lehet mondani különös perverziónak... de ez talán mindegyikünkre jellemző a fajtánkból. Látni akartam hogy csinálja...

- Sétáljunk… * Feleltem. Szerettem volna megjegyezni az utat, így tekintetem mindent szemügyre vett és kereste a kirívó helyeket. Mint például összefonódott fák vagy esetleg egy-egy szikla vagy nagyobb kő. Bármi, ami emlékeztethet, hogy itt jártam. Mikor megállt körbe tekintve vettem tudomásul, hogy itt maximum a villany és a víz miatt lehetne jobb. Szavaira elmosolyodtam és felé fordulva biccentettem oldalra a fejem. *
- Oh… Te ilyet is tudsz Frank? * Szólaltam meg szinte már búgó hangon, miközben füleltem. Nem szokásom házakba betörni és már késő van kocsmába menni. Miközben ez történt, arcom ártatlan, kislányosságról árulkodott és eltűnt belőle minden csak a nagy boci szemek maradtak. S így tekintettem Frankra, miközben újra elmosolyodtam, de már ez is kislányos volt. Hallottam, hogy jön valaki. Szíve veréséből ítélve sietett és egész határozottan halottam lépteit. Legalább nem kotta részeg. Tekintetem elvonva, immár a szerepemhez tartozva bizonytalanul indultam meg a férfi felé ki épp akkor fordult le a főútról. *
- Bocsánat… * S hangom is legalább olyan bizonytalan volt, mint lépteim. Félelemről árulkodtak és orrom megcsapta valami alkohol szaga amint közelebb értem. *
- … Csak kérdezni szeretnék valamit. * Léptem még közelebb, gondosan ügyelve arra, hogy szexi legyek. Magamban a szemem forgattam a bárgyú képére és kissé reszelős hangjára, ahogy végig mért. *
- Nem tudná megmondani, hogy hol vagyok? Azt hiszem eltévedtem… * Ringattam magam kislányosan. Igen, ez mindig be váll, ha épp eltérek a megszokott csábítástól. Nem lepődtem meg mikor megkérdezte, hogy egyedül vagyok-e. Mire csak bólintottam, és a következő lépése az volt, hogy karom megragadva magához rántott. Hagytam, és túlságosan is esetlenül hullattam a karjaiba. A cipőm segített benne, hogy a fejem a nyakához kerüljön. S minden előzmény nélkül belemélyesztettem a fogaim, miközben kezemmel pillanatok alatt oldalra húztam a fejét… Tudtam, hogy valahonnan figyel Frank. Éhes tekintetem kinyitva kerestem meg és néztem egyenesen a szemébe.*

- Néha napján...
Miközben őt figyeltem, sikerült meglepődnöm. Talán még ilyet nem is láttam. Az természetes hogy izgatott volt. De leginkább egy gyerekre hasonlított aki a karácsonyi ajándékát várja.
Amit utána láttam viszont meglepett. Na nem mintha nem láttam volna, vagy nem csábítottam volna én magam is párszor el a prédát... De így az utca közepén? Mellesleg az is meglepett, hogy valószínűleg a falu bunkóját sikerült kifognia. Megforgattam a szemem. Még szerencse, hogy vele szemben ő simán meg tudta védeni magát.
Meredten néztem őt. Még akkor is mikor a tekintetünk találkozott. Azért hazudtam volna, ha azt mondtam volna, hogy a látványnak nem sikerült felcsigáznia.

*Hallottam halk, elfojtott nyögéseit de nem érdekelt. Most nem, csak néztem a férfit akit a karjaim közt lévő kissé alkohol mámoros ipse nem vett észre. Mondjuk annyi esze lehetett volna, hogy alaposan körbe néz. De hát, ez nekem csak jó volt. Mikor éreztem elernyedni a testét szorosan ráfogtam és elengedtem a haját, hogy meg tudjam tartani. Tekintetem lehunytam egy pillanatra és kihúztam a fogaim. Másik kezemmel a sebek alatt rányomtam az erére, hogy ne veszítsen több vért míg beheged annyira, hogy ne vérezzen. Így tartottam és csak figyeltem a nyugodt arcát, ahogy fel sem fogja, hogy mi történik vele. Mikor végre elállt a vérzés elengedtem és visszahúzott fogaimmal kicsit megharapdáltam. De tényleg csak annyira, hogy nyoma maradjon, azonban se fájdalmat ne okozzak és vére se buggyanjon. Csak egy kis vér alá futás lesz másnapra. Óvatosan ültettem le a ház előtt, mintha csak egy törékeny porcelán lenne. Fura és halk zaj csapta meg a fülem és nem időztem tovább. Nem csak Én voltam itt. Képességem használva tértem vissza Frankhoz.
- Így legalább azt hiszi, hogy összeakadt egy heves és vad bigével. * Vontam meg a vállam magyarázatképp. Bár fogalmam sem volt, hogy mennyit látott abból, amit csináltam.*
- Onnan hallottam valami halk zajt. Szerintem lassan záróra…

Csendben megvártam még Jess visszaér hozzám. Valahogy nem tudtam levenni a szemem róla. Egészen feltűnő jelenségnek tűnt így. Kivételesen most a jó értelemben, és nem igazán volt más aki rajtam kívül láthatta volna.
Mikor odaért hozzám szó nélkül az ajka sarkához értem a hüvelykujjammal, és letöröltem vele egy apró foltot, majd pedig lenyaltam az ujjamról.
- Nem mondom, hogy nem kóstoltam jobbat is - mondtam közönnyel a hangomban.
- Lehet... annál jobb, talán még nekem is marad valami.
- Mellesleg... nem mondom, van még mit tanulnod - tekintve a technikáját, és hogy ájulásig szívta a palit. Bár lehet magától is előbb utóbb képszakadás lett volna nála. De jelenleg nem igazán törődtem most ezzel. Kinéztem a ház háta mögé, a másik oldalon. A csapos volt az valószínűleg. Nagyot sóhajtottam. Nem igazán szoktam ilyesmire figyelni mindig, de most igazán több kedvem lett volna valami formásabb fehérnép nyakát harapdálni. Igen valaki olyasvalakiét mint Jess, csak emberét. Vártam egy kicsit még arrébb ér a pasas.
- Várj meg itt - szóltam végül a nőnek majd eltűntem mellőle. Egy sötétebb folton elkaptam a pasast hátulról, a fogaimat belemélyesztettem, majd pár lépéssel beljebb húztam a két ház közötti takartabb részbe.

*Már épp nyitottam volna szavaira a számat, mikor eltekintett mellettem és nem volt alkalmam még elkezdeni sem. Az utasítására csak a szemem forgattam.*
- Mintha volna más választásom… *Motyogtam inkább magamnak, mint neki, az orrom alatt. Összefont karral néztem és vártam, hogy befejezze. Pasik… Forgattam a szemeim. Azonban ahogy ráhajolt a nyakára akaratlanul is jutott az eszembe, ahogy az enyémre tette. Még ha nem is ugyan ezért, de még mindig gyengédebbnek látszott a mozdulata, mint velem szemben. Vagy csak a távolság látatja így? Gondolataimba merülve vártam, hogy visszatérjen.*

A frusztrációm kezdett alábbhagyni szerencsére. A vér az vér. És amúgy is, nekem is szükségem volt rá, előbb vagy utóbb megtettem volna ezt a túrát ide. Mondhatni elégedetten engedtem el a pasast, azonban jobban tudtam, minthogy megvárjam még összeszedi magát nem sokára.
Valamiért a másik oldalról kerülve, ugyan olyan gyorsan mint az előbb, visszamentem Jesshez.
- Hiányoztam? - kérdeztem halkan, de kissé gunyorosan miközben ismét neki dőltem a falnak. Még utoljára ellenőriztem, hogy nem maradt-e folt a számon.

*Kérdésére felvontam a szemöldököm és csalódottan tekintettem rá. *
- El sem tudom mondani, hogy mennyire… azt hittem, hogy nem jössz vissza… *Kezdtem de a végével vártam pár pillanatnyi hatásszünetet.*
- … és lecserélsz a kis szőröskére… * Duzzogva felkaptam a táskám és megindultam visszafelé amerről jöttünk. Nem tudhatta, hogy mennyi volt benne az irónia hisz még magam sem tudtam. De azt igen, hogy meg akartam bántani.*
- Egyébként meg… Mi a frász bajod van a módszeremmel. Sajnálom, ha nem eléggé… állatias és alattomos. De csak hogy tudd, ha egyedül töltöttem az éjszakát eddig is csábítottam. Ha meg nem… nos… nem kellett a módszereimen gondolkodnom.

- Állatias... - forgattam meg a szemem, és utána indultam. - Mert ha már arról beszélünk hogy mi állatias és mi nem... akkor valakire hátulról ráugrani nem az... - mondtam szarkasztikusan. - Én is csábítottam már el nőket ilyen célból. Bár igaz valószínűleg ritkábban. Nem azzal van a gond. Hanem tudni kell mikor érdemes. Túl feltűnő voltál. Senki más nem járt épp erre, és lehet észre vetted volna, de lehet hogy nem. Mellesleg épp ezért nem szoktuk ajánlani a fiatalabbaknak hogy a városban próbálkozzanak. Vagy egyáltalán amúgy embereken kívül mással is próbálkozzanak.
Érdekes hogy azok után milyen durván bántam vele, az ,,állatiasság" miatt kezdett el szabadkozni. Na jó lehet más vámpírok ezt a szót másra használnák... de hagyjuk.

*Szavai hergeltek és elegem volt a kritizálásából. Hirtelen megfordultam és táskámat a földhöz vágtam.*
- Most már elég legyen! * Rivalltam rá és szemeim méregben úsztak.*
- Most már igazán elmondhatnád, hogy mi a fr@sz bajod van velem… Folyton kritizálsz, kötekedsz és minden egyes csipp-csupp alkalmat megragadsz erre. Eleinte azt hittem, hogy csak azért, mert közöm van… Marcohoz… *Hangom kissé megbicsaklott, de nem foglalkoztam vele.*
- De mindent megtettem, hogy ezt elfelejtessem veled. Hiába van köze életem nagy részéhez, de egyszer sem említettem. Szóval ki vele! * Nem épp lassú tempóban haladtam, így hiába kiabáltam biztos voltam benne, hogy nem hallhatja senki sem a faluból.*

Megilletődtem. Nem számítottam erre. Talán ez már a sokadik alkalom volt a mai este. Annak a sz@rh#zinak az említésére viszont összeszűkültek a szemeim. Viszont valószínűleg enélkül is indulatosan válaszoltam volna. Nem tudtam igazán mi volt az ami zavart, hiszem máskor lehet magasról... tettem volna az egészre, hogy mit hisztizik.
- Oh, bocsáss meg hogy egyáltalán valami használhatót próbáltam mondani, ami még akár az előnyödre is szolgálhatott volna! Hisztériázz csak nyugodtan, ha gondolod, én meg visszamegyek szépen a kocsmába és lehet teszek még ötszáz latot arra hogy kinyírnak. Majd aztán legközelebb ha kínozni akarlak benézek hozzád - indultam el mellette teljesen nyugodt séta tempóban.

*Karját megragadva próbáltam visszatartani. Nem akartam, hogy elmenjen. De nem csak a válasz miatt, de ezen most nem volt időm gondolkodni.*
- Teszek magasról a fogadásotokra, ahogy arra is, hogy mi szolgálhat előnyömre és mi nem. * Sziszegtem a fogaim között.*
- Mellesleg, nem az ágyad vagyok amit kedvedre használhatsz… De ki vele Frank, mi zavar… Mert rohadt idegesítő az, hogy olyanért hallgatok amiről még csak nem is tudok. *Ingattam meg a fejem kissé.*
- HA csak Ő az oka, azon változtatni nem tudok. S már itt sem vagyok… De ha nem… akkor csak nyögd ki az ég szerelmére…

Megálltam ahogy megfogta a karomat, és visszanéztem rá.
- Talán más nyelvet beszélünk, vagy talán a füleden ülsz? Az előbb mondtam hogy tanácsot próbáltam adni. Ami tekintve a helyzetedet egészen meglepő.
- És ha nem vagy használati tárgy, akkor talán viselkedj is úgy! - szűkültek össze a szemeim, majd hirtelen a mellkasára tenyerelve ellöktem. Hihetetlen hogy fel tudott húzni egy pillanat alatt. Bár szinte azonnal el is párolgott az indulatom ezzel az egy mozdulattal.
- Mellesleg ha már így szóba hoztad... igen még mindig zavar, de ha ez annyira zavarna... mint az elején, akkor nem beszélgetnék veled, hanem folytatnám onnan ahol elkezdtem legelőször. Addig ameddig akár csak nyöszörögni tudsz, vagy még te magad sem kívánod a halált, az igazit. És nem számíthatsz rá hogy mindenki más is le fog állni aki meg akar ölni, úgy ahogy én tettem.

*Szavaira ami röpke jellemzést adott rólam, kikerekedett a szemem. De időm sem volt megemészteni, már a földön landoltam. Pont arra nem számítottam, hogy eltaszít magától. Hátsómra huppantam és egy ködarab felsértette a tenyerem. Csak pislogva tekintettem rá miközben elűztem magamból azt a vékony kis hangot, ami rajtam kacagott. Kacagta, hogy ismét eltaszított valaki. Arcom megfeszült, s tekintetem rideggé vált. De akár észrevehette a másik az előtte megbúvó döbbenetet és fájdalmat. *
- Igazad van. Mások talán nem, és rosszabbak mint Te. * Emelkedtem fel és lassan közelítettem felé. Miközben hangom ridegen és kimérten szólt.*
- De TE Frank, rosszabb vagy mint Ő. Gyenge vagy. *Próbáltam meg taszítani egyet rajta, úgy, ahogy az imént Ő is tette.*
- És gyáva… * Biggyesztettem le az ajkaim.*
- Még ha Ő is tette… meg tette… de TE… Te csak egy… egy gyáva féreg vagy… * s ismét megpróbáltam taszítani rajta. Úgy sejtettem, hogy szavaim fájni fognak neki. Ha másért nem is a húga miatt. De ezt akartam. Nem érdekelt, hogy mit tesz szavaimra, csak azt akartam, hogy érezze mit okozott egyetlen taszítással bennem. *

Talán mindegy lett volna mit mond. Csak ismét felhergelt volna. Pedig mikor már azt hittem...
Elkaptam a kezét mikor először meglökött. Határozottan fogtam, és nem engedtem el. Ott, közel tartottam a mellkasomhoz. Vészjóslóan elnevettem magam.
- Furcsa módon fejezed ki az örömödet, hogy valaki meghagyta az életed. Talán csak nem tényleg azt várod hogy valaki véget vessen a szenvedéseidnek?
- Gyenge lennék? - kezdtem el szorítani a csuklóját. Az ujjaim lassan húzódtak egyre szorosabbra körülötte, de fájdalmat akartam neki okozni. - Ezt mégis mire alapozod? - még ha tudtam is hogy nem feltétlenül a fizikai erőről van itt szó. És nem feltétlen erőfitogtatásnak szántam, azt amit csináltam.

- Nem… egyáltalán nem várom. Ha ezt akarnám, akkor megtenném magam… *Ingattam meg a fejem, de tekintetem egy pillanatra sem szakítottam el az Övétől. Nem rángatóztam és egyáltalán nem próbáltam meg kivonni a csuklóm a kezéből. Kérdésére csak bólintottam és szorítására elmosolyodtam.*
- Ejnye, Frank… most felizgatni akarsz, vagy fájdalmat okozni? * Kérdeztem nyájasan és jelentőségteljesen a csuklómra pillantottam.*
- Ha az utóbbi… egyszerűbb, ha eltöröd… *Ez az Frank… okozz csak fájdalmat. Ez a legjobb dolog, amit jelenleg tehetsz velem.*
- … ahogy Ő is tette a húgodéval. * Tettem mellé, hogy tervem célba érjen. Újabb kérdésére csak felnevettem. De ebben semmi boldogság nem volt. Egy valamire való embernek bántotta volna a fülét, a benne megbúvó keserűség.*
- Pont Te kérdezed? Lássuk csak… meg akarod bosszulni a húgod, de itt vagyok. Lefektettél, de még a saját reakciódtól is megdöbbentél. Aztán a kimért udvariasság a Tónál. Gyengéd akartál lenni és erre vágytál… de nem tettél érte semmit. Egy aprócska történet meglágyította a szíved olyannyira, hogy a végén azt mondtad, hogy nem bántasz többet. De ennek ellenére folyamatosan azt tetted, még ha nem is fizikálisan. Bár tény, hogyha választanom lehetne, maradnék a fizikálisnál… Frank, Frank… * Cincogtam a nevét szinte már idegesítően negédesen, miközben fejem ingatva hajam hullámokba keretezte az arcom.*

Valamiért nem tudtam hinni neki. Ez a nő olyan elcseszett volt amilyen csak lehetett. Valószínűleg ezért nem tudtam vele dűlőre jutni. Lehet ez volt a lényeg, nem tudtam dönteni melyiket is szeretném elérni a kettő közül. Hogy igazán bántsam vagy... és valószínűleg folytattam is volna, ha ő nem teszi.
Egy pillanat alatt megváltozott minden, hogy a húgomat, és azt az állatot együtt felhozta. Hogy mit tett vele...
Összeszűkültek a szemeim. És hogy magát állatiasnak nevezte az előbb, fogalma sem volt az igazságról, hogy milyen az.
Fellöktem, de úgy hogy ezúttal én is követtem. Fölételepedtem. És az éjszaka kezdeti történtek csak kis játéknak tűnhettek volna az után, ami most következett, ha nem tudta magát meg védeni.
Nem fogtam vissza magam. A bordáit vettem célba, be akartam őket törni, és lehetőleg kitépni a helyükből őket. Csak hogy utána mással folytassam. Talán hogy tényleg eltörjem a kezét, de úgy hogy nyílt törést okozzak neki. Úgy mint régen... bár akkor egyszerűen csak le kellett volna tépjem a tagjait.