Titkok útja 1. - Olivia Nicholson

-Én sajnálom! Nem is kérdezek róla többet.-Van akinek segít, ha beszélhet az elveszített szeretteiről, de úgy tűnik nála pont az ellenkezőjét váltja ki.
A kézfogása igaz gyengéd, de valahogy mégsem érzem tőle nyugodtnak magam, így megpróbálom kiszabadítani kezem a gyengéd szorításából, de ő nem enged. Szívem most kicsit gyorsabban kezd el kalapálni. Nem tudom hová tenni ezt a tettét.
-Kérlek engedj el!-Először kedvesen kérem tőle, majd próbálok valamit reagálni a szavaira.
-Akkor lehet, hogy azért vagyok TABU a számodra, mert barátként tekintesz rám, vagy esetleg jobban megkedveltél?-A Tabu szót direkt kiemelem, hogy érezze még mindig annak tart engem és semmi olyat ne csináljon, amit esetleg megbánna később.

Nem hibáztattam azért mert rákérdezett, csak nem akartam róla beszélni. A jelenben akartam maradni, és nem akartam hogy elnyeljen a múlt.
És nézzenek oda, épp hogy csak hozzáértem, véletlen jelét adtam a bennem dúló viharoknak, nem tettem kárt benne, és azt reméltem csak én tudom mi lehet a szándékom ezzel, mégis hirtelen úgy viselkedett mint egy kalitkába zárt kismadár, akit ha megijesztenek, csak akkor fogja fel milyen fogságban is van ő.
- De nem akarom - mondtam ártatlanul és bágyadtan néztem fel rá alig kinyitva a szemeimet.
Az új kérdése végére viszont teljesen kipattantak a szemeim. Hiszen az első felét el tudtam volna hessegetni. Hiszen a barátok nem számítottak úgy tabunak. Maximum csak nem volt kedvem a vérükből inni, de most egészen más volt a helyzet. Felültem, majd egy kicsit megfordultam, hogy rá tudjak nézni. Úgy néztem rá... mintha talán először látnám, és nem csak egy egyszerű ember lenne, hanem valami hihetetlen dolog, amit nem tudok mire vélni.
- A barátokkal nem szoktam így viselkedni... - mondtam, de ami erre engedett következtetni még mindig én sem hittem el, mintha akár csak lehetetlennek hittem volna.

Nem akarja? De mégis mit akar kezdeni a kezemmel? Ez így nem lesz jó az egyszer biztos.
-De én meg szeretném! Nem szeretem, ha korlátoznak.-Oké ez nem igaz korlátozás, meg ha szerelmes lennék örülnék is neki, hogy fogjuk egymás kezét, de ez nem ugyan az. Ha nem engedi el mikor én szeretném az már zavar, nem is kicsit. Fogolynak érzem magam, pedig csak egy kézről van szó.
Szerencsére a következő mondatom meglepi őt így elengedi a kezem, amit gyorsan az ölembe is teszek, majd csak figyelem őt.
-Ha baráttal nem akkor kivel igen?...Rikhard...Fogd már fel! A szerelmed is Tabu volt a számodra és úgy beszélsz róla, mintha vele is ugyan így viselkednél. Én nem vagyok egy beképzelt nő, hogy mindenkiről azt hiszem, hogy belém zúgott vagy valami...De okom van ezt feltételezni is...Még ha nem is vagy szerelmes, de lehet, hogy tetszem neked...-Bár ez így furán hangzik tőlem, de talán igaz és végre megoldódna a kérdés.

Talán még rémisztő módon élveztem is volna, ahogy ellenkezik. De így már egészen másképp álltak a dolgok. Kicsit hátrébb húzódtam tőle bele sem gondolva.
- Gondolod? - kérdeztem halkan és kételkedve magamban. - Én... - nem tudtam mit mondhatnék. Annyiszor bocsánatot kértem tőle már az este, és így már egészen más volt a helyzet. Nem éreztem helyénvalónak.
A hajamba túrtam és a homlokomat. Félve pillantottam Oliviára.
- Őszinte leszek Olivia, én... nem vagyok jó az ilyesmiben azt hiszem. De akár hogy is nem szeretném ha emiatt rosszul éreznéd magad. Nekem fogalmam sincs mit gondoljak, de ha gondolod... ha neked úgy jobb... csak egy szavadba kerül és elmegyek - talán már így is túl sokat időztem itt vele.

-Nem tudom Rikhard. Ezt neked kell érezni. Én csak találgatok az alapján amiket mondasz. Az is lehet, hogy nincs így, csak az elmondásaid szerint nem sokan szoktak tabuk lenni nálad. Vagy nem is vagyok tabu és csak játszadozol velem. Nem tudom mit gondolhatnék. És nem akarom, hogy elmenj. Nem zavarsz, de fura ez az egész helyzet. Az előbb ahogy fogtad a kezem és nem akartad elengedni tényleg azt hittem, hogy akkor most megvacsorázol. De közben meg nem tudom elképzelni rólad, hogy így letámadnál...És lehet, hogy csak én vagyok a naiv, de ez van.-Tudom kicsit hosszú monológ, de ki kellett jönnie. Ha ő nem fogja tudni, akkor én hogyan is tudnám. Én kedvelem őt nagyon is, de nem vagyok belé szerelmes.
-De az is lehet, hogy most aludnunk kéne. Végiggondolni az egészet és majd ha rájöttél mi a helyzet meglátogatsz, vagy összefutunk valahol.-

- És valószínűleg közel álltál az igazsághoz, ha így érezted - néztem rá bűntudatosan. Ahogy éreztem lüktetni a vérét a bőrömön megbabonázott, szinte már azt az illúziót adta, mintha már rajtam keresztül lüktetne. - De hidd el, bántani igazán nem akartalak - mondtam bocsánatkérően.
- Sajnálom Olivia, ez velem... nekem sosem volt egyszerű. És a helyzet az, hogy kettőn áll a dolog... addig talán nem is lehetek benne biztos.
Janettenek is először kellett vallani felém, mire tényleg felfogtam az igazságot.
- Még ha úgy is van, ahogy mondod, én nem fogok erőltetni semmit. És tőled sem várom el, csak ha úgy érzed.

Nem hiszem el, hogy ilyen nehéz vele! Miért nem tudja azt mondani, hogy igen Oliv tetszel nekem, vagy Nem Oliv erről szó sincs. Kedvellek, de csak ennyit érzek.
Kicsit olyan, mintha egy kisfiúnak próbálnám elmagyarázni, hogy milyen is az amikor valakinek megtetszik valaki és erős érzelmeket táplál iránta. Kettőn áll a dolog? Ebben igaza van...De nekem jobban meg kell őt ismernem, meg a randikat sem hagynám ki, de nem én fogom őt elhívni. Nah meg eddig csak barátként néztem rá.
-Tudod mit! Pihenjünk le. Ez az este nagyon hosszú volt és én is elfáradtam. Majd valamikor találkozunk és folytatjuk ezt a beszélgetést rendben?-Lassan felállok a kanapéról, majd a bejárati ajtóhoz sétálok. Ha utánam jön kap egy-egy puszit arcának mind két oldalára, majd el is köszönök tőle.

- Rendben - feleltem még egészen hasonló arckifejezéssel mint ami általában uralkodni szokott az arcomon; nyugodt, és kissé kedves. Olivia után álltam fel, és pár pillanatig még néztem rá. Ahogy mondtam, ilyesmi mindig gondot okozott nekem, nem tudtam mit gondoljak.
Ahogy Olivia az ajtónál megpuszilt, meglepett. Rámosolyogtam, majd óvatosan megsimogattam az arcát, persze próbáltam nem tolakodó lenni.
- Jó éjt... A fürdőszobában a falat.. meg majd megpróbálom kijavítani, rendben? Szeretnék segíteni, ha már én tettem tönkre.
Miután Olivia becsukta mögöttem az ajtót nem várakoztam tovább, egyből eltűntem onnan, nem pedig elsétáltam. Az első utam a faluba vezetett, és nem pedig haza.

//Erdős területek - Ótemető//

Azóta hogy Oliviát utoljára láttam, hagytam magamnak egy kis időt gondolkozni. A meglepő fejlemények amik történtek bizony adtak gondolkodni valót. Sosem gondoltam, hogy ilyen egyáltalán megeshet. Mély nyomot hagyott bennem a dolog.
Ma viszont egyenesen Olivia házát vettem célba, majd megállva az ajtó előtt kopogtattam.
Az egyik kedvenc kimonomat vettem fel, melynek a szélén elegánsan kilógott az alatta lévő fehér réteg. A getában pedig már rég nem jelentett gondot ugyan olyan hangtalanul járni mint bármi másban, viszont jobb szerettem mezítláb hordani.
Az ajtót nyitó Oliviára kedvesen mosolyogtam.
- Remélem nem zavarok - majd felemeltem a kezemben lévő vászonba csomagolt kis ajándékot, mely egy kisebb doboz csokoládét rejtett. - Ezt neked hoztam. - Valójában valószínűleg virágot alkalmasabb lett volna hozni, de értelem nélkül nem akartam leszaggatni őket.

A mai napon végre nekiláthattam a szobám kifestéséhez. Igaz van még mit pakolászni a házban, de úgy gondoltam, hogy legalább a szobám legyen kész. Ott legalább otthonosabban érezhetem magam.
A kopogást az ajtón alig hallom meg, így csak kisebb késéssel indulok le az emeletről a bejárati ajtó felé. Természetesen nem is kell mondanom, hogy a festésnek hála csupa festékes vagyok, még az arcomra is sikerült kenni pár csíkot.
-Oooh Rikhard! Ezt a meglepetést!-Arcomon a mosoly fülig szalad. Tényleg örülök neki, bár ha tudtam volna, hogy ő az kicsit összeszedem magam.
-És a kimonódba jöttél! Ez nagyon szép! És milyen jól áll!-Az ajándékot átveszem majd mielőtt megköszönhetném egy puszit nyomok az arcára.
-Nagyon szépen köszönöm, de igazán nem kellett volna....Gyere beljebb!-Azzal félre is állok az ajtóból, majd megvárom, hogy besétáljon.
-Bocsi, hogy így nézek ki, de éppen elkezdtem festeni a szobám!...És minek köszönhetem a látogatásod?-Közben természetesen a nappaliba invitálom és rá is mutatok a kanapéra, hogy nyugodtan helyet foglalhat.

Talán erre mondanák, hogy mennyivel jobb, hogy van telefon... nos itt nincs, és engem egyáltalán nem zavart, hogy úgymond Olivia így fogadott. Egy kicsit szélesebbre is húztam a mosolyom.
- Köszönöm - biccentettem kicsit. És azt hiszem a hirtelen puszikat is kezdtem már megszokni. Mármint abból a szempontból, hogy nem lepődtem meg annyira rajtuk, de azért ugyan úgy jól esett.
Megpróbáltam kicsit lerázni a papucsomról a földet mielőtt beléptem volna a házba. Igazából az ilyesmit leszokták venni ilyenkor, legalábbis japánban, de itt most inkább nem tettem. Furcsának hatott volna.
- Nos... igazából csak azért jöttem hogy meglátogassalak - lépdeltem nyugodtan. Azt hiszem a ruha tehet róla, hogy a szokottnál is kicsit karót nyeltebbnek tűnt a mozgásom, de ennek semmi köze nem volt a jelenlegi kedélyállapotomhoz. - És ne izgasd magad emiatt, nem lehet mindig mindenki friss és üde, így is jól nézel ki - biztosítottam a dolog felől miközben leültem.

-Ez kedves tőled! Örülök a látogatásodnak. Bár jobb lett volna, ha befejezem időben a festést, de nem is baj. Max majd eltűnök fél órára és lefürdök.-Még hogy nem? Csak rá kell nézni!
-Rikhard. Te mindig friss és üde vagy. Mindig jól öltözött. Sosincs piszok a ruhádon, vagy az arcodon. Te mindenre odafigyelsz!...Ami persze nem baj. Sőt szerintem pozitív jellem. Bár igaz túlzásokba is lehet esni, de szerintem te még határokon belül mozogsz.-Elmosolyodom, majd fel is állok.
-Akkor most eltűnnék egy fél órára és rendbe szedem magam oké!?...-Mégse maradhatok ilyen koszos.
-Sietek!-Azzal fel is rohanok az emeletere és miután kiválasztottam egy göncöt be is vonulok a fürdőbe és ahogy azt ígértem fél óra múlva teljesen tisztán, megfésülködve megyek vissza a nappaliba.
-Nah kész is vagyok! Remélem nem voltam el sokáig.-

Ruha

- Még fel is ajánlanám hogy segítek befejezni... de sajnos - mutattam végig az öltözékemen. - Igaz a yukatám alatta új, és annyira nem sajnálnám, de egy másik öltözék alkalmasabb lenne erre.. - néztem rá bocsánat kérően.
Elmosolyodtam.
- Valószínűleg engem is felkészületlenül lehetne érni, bár valóban lehet nem olyan könnyű. De örülök hogy elfogadhatónak gondolod...
- Természetesen - bólintottam.
Őszintén... egy darabig hallgattam, hogy mit csinál bár már ez is épp eléggé modortalan volt tőlem. Próbáltam azért nem mindenre odafigyelni.
- A legjobb dolgokra érdemes várni... - mondtam kedvesen mosolyogva, majd lassan felálltam. - Gyönyörű vagy mint mindig úgy látom.
- Nos... lenne kedved menni valahová, vagy inkább itthon maradnál?

-Ez jó ötlet! Örülnék a segítségnek! De akkor majd legközelebb készülj úgy! Bár ha befejezem a szobám még sokáig nem kell majd festeni, de bármi másban is szívesen veszem a segítséged! És természetesen én is szívesen segítek nektek.-Sokkal élvezetesebb lenne társaságban dolgozni. Legalább lesz kivel ökörködni és gyorsabban fog menni a munka.
A bókjaira elmosolyodom, majd kissé el is pirulok. Igaz már mondta ezt nekem, de most valahogy mégis jobban meghatott.
-Köszönöm!-Kissé lesütöm tekintetem, majd a kérdésére felpillantok rá.
-Szívesen elsétálgatok...Vagy ha van konkrét terved abban is benne vagyok,de akkor viszont kérek még pár percet!-Azzal vissza is megyek a szobámba ahonnan előveszek egy jó meleg, hosszú kötött poncsót, amit azonnal fel is veszek, majd bele is bújok egy kényelmes, de a ruhához illő cipőbe.
-Nah most már tényleg mehetünk!-

- Akkor ezt megbeszéltük... - valójában eredetileg, igaz csak a fürdőszobában lévő lukra ajánlottam fel a segítségemet múltkor, de igazából szívesen segítek neki.
A szemem követte ahogy újból eltűnt. Mint egy szeszélyes tündér. Bár nem minden szeszély elfogadható, mint én magam is az vagyok olykor, azt hiszem éppen tudom hogy mi az és mi nem. Ezt viszont mosolyogva néztem. Azt hiszem mondhatom is aranyos volt.
Felajánlottam neki a karomat amikor visszajött.
- Induljunk el valamerre, aztán majd meglátjuk, mit szólsz?

//Belváros - Bársony Éj Fantázia Klub - Istálló//

-Ez tökéletes tervnek tűnik! De remélem ma este semmi izgalom nem lesz. Sem bizarr fények, vagy zajok, sem egy újabb vámpír aki egy embert kerget.-Egy időre bőven elég volt az izgalomból és most inkább tényleg csak pihennék. Ahogy felém nyújtja a kezét belé is karolok, majd el is indulok mellette.
-És mesélj hogy vagy és Yuurie? Tényleg ilyenkor nem félted? Mármint mikor egyedül hagyod őt!-Érdeklődöm a mi kis nővérkénk után. Őt is rég láttam, pedig kedves egy lány szívesen megismerném őt jobban is.

//Belváros - Bársony Éj Fantázia Klub - Istálló//

Elmosolyodtam mikor megálltunk. Talán egész végig mosolyogtam. Nem tudtam ő mennyit látott, vagy mit érzett belőle, de örültem, hogy tetszett neki. Bár talán ha nem szól egy darabig még nem tettem volna őt le, valahogy megfeledkeztem a dologról, persze nem róla.
- Néha még én is egészen úgy élem meg ezt az egészet mint fiatalon. Mintha nem csináltam volna már ezerszer.
Őszintén, azon hogy megcsókolt megint meglepődtem kicsit, annak ellenére ami tánc után volt. De aztán ismét elmosolyodtam és követtem őt. Valahogy annyira jó érzés volt hogy velem van. Talán már az sem érdekelt volna, hogy merre megyünk.

-Az jó dolog. Akkor ezek szerint te is élvezed még!-Bár ezt a részét én sem tudnám megunni. Gyorsabban futni, mint a gepárd?...Csodálatos.
-Amúgy te nem vagy éhes?-Bár ha az is lenne nem tudnék mit csinálni ellene. Maximum, hogy felajánlom magam, de azt hiszem erre még nem állok készen és nem is biztos, hogy elfogadná.
-Igaz én nem tudok adni neked semmit...De ha éhes vagy és el akarsz menni egy kis időre csak nyugodtan. Én megvárlak!-Álmosnak még nem vagyok álmos. Ez a futás igen nagyon kiűzte belőlem a fáradságot.
A nappaliba érve azonnal lehuppanok a kanapéra magammal húzva őt is (természetesen csak akkor, ha nem ment el).

- Úgy látszik - feleltem teljesen átszellemülve. Úgy éreztem órákig tudnék most futni, ha nem Oliviával lennék.
Leültem mellé egészen közel.
- Érdekes dolog egy ilyen kérdést feltenni, nem gondolod? - simítottam végig az arcán, aztán pedig a nyakán, végül a vállára tettem a kezem. - Egy vámpírtól jobb ha nem kérdezel ilyeneket, ha nem vagy felkészülve a válaszra - tettem a válláról az ölembe a kezem. Természetesen most semmi ilyen szándékom nem volt vele. - Valakinek még más gondolatai támadhatnak.
A vállának döntöttem a fejem.
- De a kérdésedre válaszolva, nem. Próbáltam, mondjuk úgy, felkészülten jönni. Nem lett volna valami túl jó, ha egyszer csak úgy rád vetem magam nem igaz? - csak tudnám mért hangzott ez számomra viccesebbnek mint valószínűleg valójában volt...

-Igazad van! Tényleg egy ostoba ötlet volt. Nem gondoltam végig.-A simogatása ahogy mindig is most is jól esett, még szívesen élveztem volna tovább, de nem szóltam neki, inkább hagytam, hogy a vállamra helyezze fejét.
-Nos tényleg nem lett volna mulatságos, ha rám vetődsz és kiiszod a vérem. Bár azzal nem csak é, hanem te is rosszul jártál volna. Mert nem lett volna kivel tangóznod egy jót.-Mosolyom kiszélesedik, majd megfogom a kezét és gyengéden cirógatni kezdem.
-De feltennék még egy kérdést...Ha nem akarsz rá válaszolni természetesen nem kell.-Most komolyabb a hangom és mielőtt ismét megszólalnék egy nagy levegőt veszek.
-Ilyenkor életben szoktad hagyni az "áldozataid"?-

Egy pillanatig még vártam a válasszal, olyan jól esett, hogy a kezemet simogatta.
- Tudod mennyi idős vagyok mégis olyan képzeteid vannak rólam, mint egy kezdőről - ráztam meg enyhén a fejem.
- Szerinted ilyen nyugodtan ülnél mellettem, ha nem így lenne? Meg aztán szép kis orvos lennék én különben. Megmentem a betegeket, a többieket pedig közben legyilkolnám...
- Az ilyeneken tudod, akik nem fogják vissza magukat, általában meglátszik, van valami intő jel... ők csak egyszerűen különböznek... nem azt mondom, hogy nincsenek olyanok akik néha megteszik és néha nem.
- Egy szó mint száz, ameddig így beszélgetni tudsz velem, addig biztos lehetsz benne, ha esetleg mégis megtörténne, lenne kivel tangóznom legközelebb is. És nem azért mert táncpartnert cseréltem volna - néztem fel rá.

-Ne haragudj, de nekem ez még mindig újdonságnak számít! Kell még idő mire teljesen felfogom, megértem ezt a helyzetet. Addig meg igen talán sok hülyeséget fogok kérdezni, mert ezzel is többet szeretnék megtudni rólad, rólatok...De ha ez zavar téged nyugodtan szólj és többé nem kérdezek.-Hangom csöppet sem ingerült, teljesen nyugodt vagyok, de azért érződik, hogy a jókedvem már nem olyan erős.
-Ezek szerint ha megtörténne vámpírt csinálnál belőlem?-Vagy legalább is én így értettem a szavait. Tekintetem nem veszem le az övéről. Lehet, hogy ezzel elrontottam ezt a kellemes estét, de csak érdekel az ő világa. Ez csak nem bűn.

- Hm... Innen nézve a dolgot... igazad van. Kérdezz nyugodtan. Csak örülhetek neki, ha meg akarsz ismerni. A múltkor azt kérdezted, hogy lehet-e hogy tetszel nekem, és akkor nem tudtam rá mit mondani. Talán ez egyértelmű, és lehet feleslegesen mondom, de most már biztos vagyok benne hogy igen.
Sóhajtottam, majd egy pillanatra.
- Én úgy értettem nem mennék olyan messzire, hogy erre szükség lenne, ha rajtam múlik. Te magad mondtad, hogy szeretnél ember maradni...
Kicsit kihúztam magam, és úgy döntöttem megcsókolom. Hiszen addig már eljutottunk, nem kellett hogy szégyelljem magam érte, vagy bármi ehhez hasonló.

-Igen erre ma már rájöttem, de azért örülök, hogy ki is mondtad. Én sem érzek másképp!-Ha már ő is vallott akkor nekem is illene, nah meg nem hazudtam semmit. Tényleg így érzek iránta.
-Oh értem! Ne haragudj én értettem félre. És igen ember szeretnék maradni.-A csókon most én lepődöm meg, de nem sokáig foglalkozom ezzel inkább csak kiélvezem ezt a pár pillanatot, sőt még meg is próbálom hosszabbítani kicsit, miközben kezeim gyengéden végigcsúsznak mellkasán egészen az övéig, amit elkezdek babrálgatni. Igen le szeretném róla hámozni ezt a csodálatosan szép ruhadarabot, de lassan csinálom. Lehet, hogy ez neki túl gyors és még nem szeretné.
Közben miután a csókunk véget ér lejjebb haladok és a nyakát célzom meg, apró és gyengéd puszikkal.

Nem is tudom mért lepett meg az amit mondott. Hiszen ebben a mai estében minden egyértelmű volt ezen a téren. Mégis... Olyan jól esett hogy mondta. Megnyugtatta idős, de ilyen téren valószínűleg tanácstalan lelkemet.
Az arcát a kezeim közé fogtam, és gyengéden csókoltam. Ha valaki ez előtt azt mondta volna nekem, hogy idáig jutok valakivel csak úgy a semmiből, valószínűleg nem hittem volna neki. Egészen csak erre figyeltem.
Nem is gondoltam volna, hogy ezen kívül, vagy még pár csókon kívül bármi lehet. Először talán fel sem fogtam, hogy mit csinál. Mire viszont felocsúdtam volna, bennem forrt a szó. Valószínűleg nem is tudtam volna többet mondani enélkül sem esetleg a nevénél. Így is úgy is döntés képtelen lettem volna.
Apró kis sokként ért mind egyes csók amit a nyakamra mért, az elmémet teljesen megállította az biztos. Üres volt a fejem, nem tudtam volna megállítani, sem pedig fokozni a helyzetet. Az egyetlen amire talán hagyatkozhattam, egy még nehezen elérhető dolog volt az elmém egyik sarkában; a tudat, hogy jól esik amit csinál.
A nyakára csúszott a kezem, a másik meg a derekára. Csak lassan cirógattam a nyakát.