Titkok útja 2. - Maya Leantis

Lakó:
Maya Leantis

Egészen tágas egyszintes ház. Azonban ezen is van még mit felújítani. Többnyire mindenhol por és törmelék.

A robogómmal egész jól tudtam haladni még a szűk utcákon is, noha kissé rázkódtunk. Azért reméltem, hogy Aya-chant nem viseli meg túlságosan a helyzet. Úgy értesültem, hogy csak be kell költözni abba a házba, ami megtetszik, és amiben még nem laknak. Különös, de nem bánom. Amúgy sincs túl sok pénzem, kellemetlen lett volna, ha még ennyi sincs, mert a házat is ki kell fizetni. Az egyik utcában találtam is egy nekem megfelelő házacskát. Egy egyszintes ház volt, mely tágasnak tűnt. Megálltam a motorral és a ház felé lépdeltem. Elhagyatottnak tűnt, de úgy gondoltam, nem árt, ha benézek és megbizonyosodom róla, hogy valóban üres. Óvatosan kinyitottam az ajtót, ami megnyikordult ezen művelet közben. Belestem, de semmit nem láttam odabent némi törmeléken kívül.
- Hahó! - kiáltottam, de választ nem kaptam, így beléptem. Körbejártam a házat, de nem láttam nyomát, hogy bárki is lakna benne. Elmosolyodtam hát, leraktam a hátizsákomat és kimentem a táskámért és a nyuszikámért, aki egy hordozóban pihent. Mikor ezek is bent voltak, még betoltam a robogómat a gazos kertbe, aztán visszatértem a házba. Az új házamba. Nekem tökéletesen megfelelt. Nem volt túl nagy, és amennyi holmit magammal hoztam, bőven elfért mindenem benne. Mondjuk örültem volna, ha legalább egy-kettő bútor akad valahol, de így is megfelelt. Bútort majd később szerzek valahonnan. Kiengedtem Aya-chant, ám ő nem volt hajlandó kimászni a hordozóból, így kénytelen voltam én magam kihalászni belőle. Az ölembe vettem úgy, hogy lássa a házat.
- Látod, Aya-chan? Ez az új otthonunk. Majd rendbe tesszük és nagyon szép lesz! Sok helyed lesz ugrálni is! - mondtam a fekete nyuszinak, azután pedig kimentem a házból. - És kertünk is lesz. Tudok majd neked répát ültetni, és idekint is tudsz majd játszani. De előtte ezt is rendbe kell tenni.
Gondoltam, kicsit kinézek az utcára és megnézem, más is lakik-e errefelé. Maga az utca eléggé kihalt volt és csak egy házon látszott, hogy ténylegesen laknak benne, mert annak az ablakain függönyök voltak. Fekete függönyök, amit kicsit furcsálltam, főleg hogy el voltak húzva. Nem értettem, miért kell valakinek fényes nappal elfüggönyöznie az ablakait, pláne fekete függönnyel. Nagyon különös volt, de csak álltam ott és csak néztem...

Hulla fáradtan sétálok a város kihalt utcáin. Nehéz volt megtalálni őt, de végre sikerült. Már csak az a kérdés, hogy hogyan tovább. Mondott valami olyasmit a pasas, hogy sok itt az elhagyatott ház és hamar találok tetőt a fejem fölé, de valahogy örülnék annak, ha valaki segítene és útbaigazítana.
Miközben a bőröndöm húzom megpillantok egy nőt az egyik háznál. Felcsillan a remény szemeimben. Talán majd ő.
-Jó napot!-Bár mi van ha csak lettül beszél? Mindenesetre egy próbát megér.
-Öhm elnézést, hogy zavarom, de hosszú utat tettem meg ideáig és nem tudom, hogy most mit csináljak. Hova menjek. Esetleg tudna nekem segíteni?-

Ahogy ácsorogtam az úton, hirtelen valaki megszólított, amire összerezzentem. Csak egy pillantást kellett vetnem a nőre és máris tudtam, hogy egy vérfarkassal hozott össze a sors. Megijedtem, nem is kicsit, hiszen félek a farkasoktól. Igaz, az ismeretlen épp emberi alakban volt, de attól még ez nem tudta elfedni, hogy ő mégiscsak egy vérfarkas. Kicsit jobban magamhoz szorítottam Aya-chant és igyekeztem nem bemenekülni a házba. Elvégre mégiscsak tőlem kért segítséget. Ha nem félnék annyira a farkasoktól, akkor sokkal könnyebb lenne vele beszélni, így azonban...Mindenesetre igyekeztem összeszedni magam és egy lehetőleg épkézláb mondatot kinyögni angolul.
- Jo-Jó napot! - nehezen, de csak kiejtettem eme két szót, majd a kérdésre kezdtem koncentrálni. - Azt-Azt hiszem, h-hogy csak az a...Az a nagy ház f-foglalt, a-aminél azok a...Azok a fekete fü-függönyök vannak az a-ablakban - dadogtam, miközben a furcsán elfüggönyözött házra mutattam. Máskor nem szoktam dadogni, most azonban annyira féltem, hogy csak így tudtam beszélni. - É-Én is csak most érke-érkeztem a vá-városba - nyögtem még ki nagy nehezen, közben remélve, hogy nem fog letámadni vagy valami.

Meglepődöm azon, hogy megijedt tőlem. Talán ilyen ijesztő lennék? Oké már napok óta nem fürödtem és a hajam is borzalmas, de azért nem vagyok ijesztő. Vagy van valami rajtam ami azzá tesz? Milyen jól jönne egy tükör, meg egy kis smink...Ne Angi ne kínozd magad. Nincs semmi pénzed, se lakásod. Először azt kell elintézni és csak utána jöhet a boldogság.
-Ne haragudj nem akartalak megijeszteni!-A mutatott házra pillantok, majd körbenézek. Hát nem valami szép házak, de igaz jobb, mint a semmi.
-Tényleg most jöttél? Micsoda véletlen!-Próbáltam vele barátkozni hátha megnyugszik és nem maradok egyedül sokáig.

Lehet, hogy tényleg nem akart megijeszteni, de hát mit tehettem volna, ha egyszer ennyire berezeltem attól ami ő valójában? Nem tudtam nem arra gondolni, hogy ő egy vérfarkas, aki akár szét is téphet, ha ahhoz van kedve. Próbált barátságos lenni, legalábbis nekem úgy tűnt. Én is igyekeztem nem arra gondolni, hogy mikor óhajt megenni, hanem csak erre az emberi alakjára fókuszálni, ám ez a próbálkozásom nem járt túl nagy sikerrel. Még mindig félelmem tárgyát láttam benne.
- I-Igen, mo-most költöztem be i-ide - mutattam magam mögé. Nem menekülhettem be, nem, az nem lett volna túl illendő dolog. Azon kívül pedig azt hallottam, hogy ha menekülsz, akkor feltör bennük az üldözési vágy. Vagy azt a kutyákra mondják? Mindegy, hasonlít a kettő. Nem csoda, hogy a kutyáktól is félek. Mivel látszólag még nem akart távozni, ezért olyan érzésem támadt, hogy valamit még mondanom kellene neki.
- A-A nevem M-Maya - mutatkoztam be. Ez volt az egyetlen dolog, ami hirtelen az eszembe jutott. Nem kérdeztem meg, hogy őt hogy hívják, volt egy olyan gyanúm, hogy úgyis el fogja árulni.

- Mulya! - kiálltottam el magam a házak között. - Nagyon csúnya vége lesz ennek Govrik, ha még a macskám is hagytad elveszni! - zsörtölődtem jó hangosan magamban. Eltrappoltam két lányka mellett, aztán visszafordultam hozzájuk.
- Nem láttatok errefelé egy vörös kismacskát? - meg sem vártam a válaszukat csak folytattam. - Az az ember kipakolta a macskáimat a házból! Értitek ezt?! Hát ők ott élnek! Rendben, leütött a kocsmában, néha megérdemel az asszony pár pofont, megértem! De a csudába is, egyelőre még csak hozzá sem mentem, és már most kezdi! Ma akartam megitatni vele a szerelmi bájitalom, erre ezt teszi velem! - fakadtam ki nekik. Hölgytársaság, ők megértenek. - Hallod Govrik!? - intettem ököllel az utca vége felé. - Már csak azért sem kapsz belőle!
- Egyébként Morla vagyok kishölgyek, lidércasszony. - váltottam át hirtelen szelíd hangra és rájuk mosolyogtam. - Csak nem újak vagytok a városban? - csaptam össze a két tenyerem.

Nem akartam őt tovább zavarni és engem is csak elszomorított az, hogy fél tőlem. Akkor ezek szerint túl sok barátom itt sem lesz. De mindegy is végül is hozzászoktam. Annak sokkal jobban örülnék, ha találnék valami munkát és túlélhetném ezt a nehéz időszakot.
-Én Angelina, de nem is zavarok tovább. Ne haragudj!-Azzal indulnék is, de egy idősebb nő lép oda hozzánk.
-Sajnálom, de én nem láttam errefelé macskát.-Felszökik szemöldököm a hallottakon. Fura egy nő az már biztos, de kedvesnek tűnik. De mi az a lidérc?
-Én Angelina és igen újak vagyunk.-Szólalok meg kicsit félénken. Viszont ilyenkor már nem tudom azt, hogy elmehetek e vagy sem. Maya miatt elmennék, de a nő meg a jelek szerint barátkozni szeretne velünk.

Pont ez kellett nekem. Valaki elterelte a figyelmemet Angelina farkas voltáról. Egy lidérc, ami igazából nem tudom pontosan, hogy mi, de tőle nem féltem. A Morla nevű, furcsa nő valahogy nem tűnt ijesztőnek. Inkább kicsit érdekes és vicces volt a külseje.
- Az én nevem Maya. Griff vagyok - jegyeztem meg halkan. Feltűnt, hogy Angelina is kissé félénken beszélt a lidérchez, amit kicsit furcsálltam. - Most foglaltam be ezt a házat Aya-channal - mutattam ismét a hátam mögé, majd a nyuszimat is feljebb emeltem, jelezve, hogy ő az említett egyén. - Macskával pedig én sem találkoztam.
Most már nem voltam annyira feszült, hiszen Morla feltűnése kis időre elfeledtette velem azt, hogy mennyire félek a farkasoktól. Meg aztán így jobban belegondolva Angelina valóban nem tűnt vérszomjas vadállatnak, annak ellenére, hogy ő vérfarkas.
- És Ön mióta lakik itt? - kérdeztem, mikor újra a fekete függönyös házra pillantottam. Így legalább ismét eltereltem a figyelmem a vérfarkas->farkasfóbia dologról. - Meg tudja mondani, hogy miért van annak a háznak az összes ablaka elfüggönyözve? - mutattam a ház felé, ami már előbb is úgy szúrta a szemem. Kíváncsi voltam, vajon miféle emberek lakhatnak ott. Esetleg a lakó is olyan, mint mi? Talán nem ember ő sem? Érdekelt, hogy milyen lények vesznek körül, kik laknak még ebben a városban. Noha lehetséges, hogy nem a mellettem álló, szintén szőke nő az egyetlen farkas itt. Azonban akkor az is megeshet, hogy más griffek is laknak errefelé, ami biztató gondolat volt. Más griffek. Talán még párt is találhatnék...
Kissé belefeledkeztem eme gondolatokba és elmosolyodtam, ami főleg Angelinának lehetett furcsa eddigi viselkedésem után.

- Jajj de jó új arcokat látni! - fejeztem ki örömöm, egy kis időre megfeledkezve a cicusomról. - Milyen kis ennivaló nyuszika! Megsimogathatom? - hiába volt a kérdés, már tettem is.
- Hát én már jó ideje itt tanyázom kedveskéim. Szóval bármire, de tényleg bármire - kacsintottam cinkosan - lenne szükségetek, bizalommal forduljatok hozzám. - mondtam nekik, majd az említett házikóra néztem. - Áhh, biztos egy vámpíré. Majd őt is elkapom egy beszélgetésre. - De hallod bogaram nagyon örülök, hogy griff vagy. Szívesen látott vendégek nálunk itt a városban a fajtádbeliek. Nem úgy. mint szegény emberek. Tegnap is majdnem meglincseltek egy szerencsétlen ide tévedő lánykát. Nem is tudom mi történt vele - szomorodtam el teljesen. - De ezt nem tőlem hallottátok - tettem hozzá gyorsan. - Na de te lányom melyik csapatot erősíted? - kérdeztem meg Angitől is a faját. Ez a baj a lidércekkel, nem tudjuk belőni ki mi lehet. Hajh, szegény Olivia...

Oké a vámpírokról mesélt az a pasas, de a Griffekről? Az meg mi? A meséből ismerem őket...Talán ők is át tudnak változni azzá? Mint én farkassá....De fura. Vajon még milyen ilyen lények vannak itt?
-Én izé...öhm vérfarkas volnék vagy mi.-Ezt még szoknom kell. Vérfarkas....Miért pont én? Azóta nem is táncoltam...Mennyire hiányzik. Azt hiszem sajnos még egy ideig nem lesz időm táncolni. Csöppet sem hiányzott nekem ez az élet. Bárcsak aznap otthon maradtam volna. Hiányzik a dadus nagyon. Ő legalább mindig tudta, hogyan vidítson fel. Szegény most biztosan ő is szomorú lehet, vagy lehet, hogy boldog, hogy megszabadult egy szörnytől.
-Én azt szeretném kérdezni, hogy esetleg nem tudja e, hogy van e hozzám hasonló embert ebben a városban akitől segítséget kérhetnék!?-

Aya-chan kicsit összehúzta magát a hirtelen érintéstől, de mivel Morla nem bántotta, kis idő múltán már a nő kezét szagolgatta-lehet, hogy répát vagy valami hasonlót keresett nála, mert már kicsit régen evett- és kíváncsian nézte a lidércet. Morla rögtön meg tudta mondani, hogy a különös ház egy vámpíré lehet.
Szóval egy vámpír lakik ott. Úgy tűnik, ebben a városban több ilyen személy van, mint azt gondoltam. Hiszen alig érkeztem meg, máris találkoztam egy vérfarkassal és egy lidérccel, valamint szinte a szomszédomban egy vámpír lakik. Vajon milyen egyéb lényekkel találkozom még itt?
- Szívesen látottak a fajtám béliek? Akkor más griffek is laknak a városban? - kérdeztem izgatottan. A nővéremen és a szüleimen kívül nem is találkoztam más griffekkel. Nem csoda hát, ha ennyire izgatott lettem attól, hogy talán más griffekkel is találkozom.
Mikor Angelina közölte, hogy vérfarkas, kissé megborzongtam, de el is csodálkoztam. Úgy tűnt, mintha még nem szokta volna meg a dolgot. Lehet, hogy csak nemrég vált azzá? Még segítséget is akart kérni egy másik vérfarkastól. Ha tényleg csak most lett vérfarkas, akkor lehet, hogy ő maga is iszonyodik attól, amivé vált. Kezdtem más fényben látni őt. Még mindig féltem tőle, de már nem annyira. Ezen kívül sajnáltam is. Biztos nehéz lehetett neki.

- Ó, egy vérfarkas! - töprengtem el. - Van, persze, hogy van. Vigyázz majd Dace és bandájával, jó? Valószínűleg be akarnak majd szervezni a falkába. Ami alapvetően egy nagyon jó dolog! - finomítottam a véleményemen és rá mosolyogtam. - Gondodat fogják viselni, az már biztos és vigyáznak az övéikre. Jobban belegondolva inkább azoknak kell vigyázniuk, akik nem falkatagok. - filozofálgattam. - De rajtuk kívül is akad, aki segíthet neked, nem muszáj a farkasokhoz fordulnod. Jöhetsz hozzám is bármikor, bármilyen kérdésed van. - biztattam.
- Persze, hogy laknak! - mondtam lelkesen Mayának. - Egy imádnivaló kissrác, Josh, hát őt meg kell zabálni! Meg úgy hallottam nemrég érkezett hozzánk egy sármos úriember is. Róla még nem tudok sokat, de állítólag a vámpírlányok majdnem szétszedték az első éjszakáján - kacsintottam rá. - Ez alapján biztos gyorsan ki tudnám házasítani - nevettem el magam. Küldetés elfogadva! És ezzel végigmértem Mayát, mint potenciális arajelöltet. Már csak azt a grifffiút kéne megismerni. Nem ártana legalábbis.

Ahogy Maya szemei az enyémek is felcsillannak a jó hír hallatán. Ezek szerint nem leszek egyedül. Ez idáig a legjobb hír!
-Tényleg jó, ha az ember csatlakozik hozzájuk? Bár gondolom egy zöldfülűt nem fognak befogadni. Azt sem tudom, hogy mi hogy működik.-Az előbbi kis csillanás most már el is tűnik és csak a szürke köd marad. Miért is akarnának egy ilyen béna tagot mint én? Pont az a lényeg a falkának, hogy erősek legyenek. Velem biztos nem járnának jól.
-Elmondaná nekem, hogy kik azok a lidércek?-Pillantok rá kérdőn. Legszívesebben megkérném, hogy hadd aludjak nála, de ez b*nkóság lenne. Nem hívhatom meg magam csak úgy idegenekhez. Nah meg biztos van jobb dolga, mint velem foglalkozni.

Morla kijelentése, miszerint más farkasok is vannak a városban, nem tett túl boldoggá. Dace és bandája...Még több egyén, akiktől retteghetek. Egy biztos, őket jó messziről kerülni fogom. Angelina szavai biztosítottak arról, hogy valóban csak nemrég vált vérfarkassá. Most már tényleg kezdtem sajnálni. Nehéz lehetett, hogy nem tud semmit és talán be se tud illeszkedni az itteni falkába. Kezdtem felülkerekedni a félelmeimen és egyik kezem lassan, óvatosan elindult Angelina felé, végül megérintettem a vállát és megszólaltam.
- Majd lesz valahogy - mondtam és gyorsan visszahúztam a kezem, hiszen azért még mindig volt bennem némi félsz, de már ez is óriási előrelépés volt.
- Szegény! Biztos nem lehetett valami kellemes! - jegyeztem meg a vámpíros dologra, majd Morla következő megjegyzésére elpirultam kissé. Ilyen hamar rátérni a házasság témájára! Azért előbb még meg kéne ismernem az illetőt, utána meg kiderülne, hogy mi a helyzet. Nem lehet azt így látatlanban elhatározni!
Azonban, ahogy a lidérc végigmért, valahogy volt egy olyan sejtésem, hogy komolyan gondolja a beházasítós dolgot. Kissé zavarban voltam. Hiszen még csak most ismerkedtem össze a nővel, de már férjhez akart adni. Mi ő? Valami önjelölt házasságközvetítő? Ennek ellenére én is mosolyogtam, hiszen nem is olyan rég az én fejemben is megfordult a gondolat, hogy talán párt találok itt magamnak. Ekkor eszembe jutott Angelina kérdése, ami igazából engem is érdekelt.
- Engem is érdekel, hogy pontosan mik azok a lidércek.

- Jajj, ezen ne félj! - kezdtem el biztatni a lánykát, kifejezetten szimpatikus volt, hogy ebbe Maya is beszállt. - Farkas vagy, befogadnak. Az nem kérdés! Csak meg kell álld a helyed. Nem lesz könnyű beilleszkedni, ha be akarsz, de az sosem könnyű senkinek sem. Ráadásul úgy tudom nálatok harcolni is kell a ranglétra megfelelő fokáért, viszont az biztos, hogy egy falka nagyon összetartó - magyaráztam, amit tudtam így hallomásból.
- Nem lehetett kellemes? - kérdeztem vissza Maya felvetésére. - Hát ez attól függ. A vámpírlányok nagyon kis erotikusak tudnak lenni. Mondjuk az nem sokat számít, ha épp meg akarnak enni. Bár a férfiaknál sose lehet tudni, én mondom! - töprengtem el, de egyáltalán nem hittem abban, hogy bántani akarták volna. Aztán az foglalt le, hogy a lány elpirult. Ezt nem tudtam szó nélkül hagyni!
- Jajj de kis aranyoska vagy, amikor elpirulsz! Ezt majd férfikörben is tessék alkalmazni, hidd el, beválik! De most nem akartalak kényelmetlen helyzetbe hozni - azért nevettem egy kiadósat.
Aztán érdekes témára tértünk át.
- Nem ismeritek a lidérceket? - kérdeztem meglepetten. - Egyikőtök sem? Nahát! Hát mondjuk úgy, hogy külsőleg, a másik alakom egészen olyan, mint egy fehér, csontokból álló, lebegő kísértet. Nem valami bizalomgerjesztő, bár szerintem szépek vagyunk a magunk módján. De ha éjszaka a temetőben összefutunk, azért most már nehogy megijedjetek, személyes sértésnek venném - itt egy kis szünetet tartottam a jó kedélyű monológomban, hogy kigondoljam mit is mondhatnék még. - Ha valamit konkrétan akartok tudni, csak kérdezzetek bátran! Meg akkor is, ha szükségetek van valami segítségre, ne habozzatok, mondjátok, drágáim! Segítek én amiben csak tudok. Például találtatok már lakhatóbb házikót magatoknak? - anyáskodtam máris felettük.

-Mi harcolni?-Nézek rá rémülten. Én még sosem harcoltam. Azt sem tudom, hogy első alkalommal mit csináltam. Akkor most már biztos vagyok benne, hogy nem fognak befogadni. Vagy ha igen én leszek az akiből gúnyt csinálhatnak és minden piszkos munkát megcsináltatnak. Mint egy titkárnő. Lehet, hogy meg sem kéne próbálnom bekerülni a falkába. Talán jobb lesz így egyedül.
Maya mozdulatán meglepődtem, de jól esett az együttérzése. Ezek szerint már nem fél tőlem annyira. Házasság? Milyen jó is lenne találni valami rendes pasit...De én biztosan nem fogok. Ki akarna egy ilyen szörnyet.
-Ijesztően hangzik.-Lebegő csontok...Horrorfilmbe illő.
-Nekem még nincs házam..És igazából nem is akarok egyedül beköltözni egybe egy idegen városban. Ki tudja milyen fazonok járkálnak errefelé...Főleg az a vámpír. Aztán esténként átjön és iszik a véredből. Hurrá, mindig is ilyen szomszédot akartam.

Harcolni a rangért? Na ez az, amiből én teljes mértékben ki akarok maradni. Sok farkas marja egymást...Még a gondolattól is kirázott a hideg. Úgy tűnt, Angelina sincs elragadtatva ettől. Talán nem akart harcolni.
Morla eléggé...Szókimondó. Már most tudtam, hogy ami a szívén, az a száján, noha még nem ismertem igazán őt. Inkább nem akartam belegondolni, hogy mit értett az alatt, hogy a vámpírlányok erotikusak, helyette Aya-chanra néztem. Nyuszikám kíváncsian nézelődött.
- "Csontokból álló, lebegő kísértet." Tényleg kissé ijesztően hangzik, de majd igyekszünk nem frászt kapni, ha abban az alakodban találkozunk veled - mosolyogtam rá Morlára. Valahogy tőle nem tudtam félni. Emberi alakja egyáltalán nem volt ijesztő, inkább csak kissé különc, de semmiképp sem félelmetes. Emellett Angelina sem tűnt annak, sőt, kimondottan kedvesnek látszott, csak a farkas iszonyom miatt ijedtem meg tőle annyira. Ám úgy véltem, amíg emberi alakban van, nem kell különösebben félnem tőle. Legalábbis megpróbáltam ezt tenni.
- Miből gondolod, hogy pont téged szemel ki élelemül? - kérdeztem a vérfarkastól. - Lehet, hogy nem is ízlene neki a véred. Mármint én nem értek hozzá, de ilyen téren az embereket részesítik előnyben, nem? - magyarázkodtam és a lidércre néztem kérdőn.

- Ne butáskodj csillagom! - szóltam rá a farkaskára, hangomban már-már szeretettel. - Vérfarkas vagy! Az emberi személyiségeddel nem függ össze a farkas, szóval simán lehet, hogy átalakulva komoly harcos vagy, kincsem. Ezen ne aggódj, meg fogod állni a helyed! - mondtam teljes meggyőződéssel. - De ha mégsem próbálnád meg, csak szólj és kitalálunk valamit. De próbáld meg - kacsintottam rá.
- Most szólok, ha frászt kaptok, kísérteni foglak titeket, hogy hozzászokjatok! - szólt a komolytalan fenyegetés. Edzeni kéne ezeket a kis virágszálakat.
Angelina ironikus megjegyzésén jót nevettem.
- Nem hiszem, hogy bárkit is előnyben részesítenének, bár állítólag egész más ízű a különböző fajok vére. A lidérceket nem sok vámpír szereti, azt tudom. Hogy mi a helyzet veletek... - hagytam félbe titokzatosan a mondatot. Tudom, gonosz voltam. - Jajj, ne aggódjatok már, nem fogja senki sem harapdálni a másikat, nem vagyunk az oviban! Félelemben meg nem lehet élni! Egy kis kalandvágyat hölgyeim! - róttam meg őket.
- Egyébként Angelina, áhh, hívlak csak Ginának, szóval ha gondolod kiveheted az egyik szobámat, amíg megbarátkozol a környékkel - ajánlottam, hát egy kis pénz mindig jól jön.

-Köszönöm a biztatást! És ha tényleg igaz akkor majd megpróbálom, de lehet, hogy a farkasom is olyan nyámnyila, mint én.-Szóval attól a vérszívótól sem kell tartani. Ez megnyugtató, bár azért így is van bennem egy kis félelem. A nő ajánlatára egy rövidke pillanatra felcsillan a szemem.
-Oh ez kedves, de sajnos, nekem nincs...Vagyis nekem csak ez az egy bőröndöm van semmi több és öhm ez sem pénzzel van teli.-Teljesen elpirulok. Egy igazi hajléktalan vagyok, bár lehet, hogy nem sokáig. Itt legalább egy valamennyire épp tetőt tudok találni, de azért egyik házra sem mondanám azt, hogy édes otthon.
-És mit lehet tudni még erről a városról?-Ha már itt van egy helybéli akkor ki kell használni az alkalmat. Oké lehet, hogy még sűrűn fogunk találkozni, de ki tudja?

Átalakulva más lenne? Ezen a kijelentésen kicsit meglepődtem, aztán nevetni kezdtem.
- Inkább nem fogok megijedni, csak ne kísérts! - nyögtem ki Mrola szavaira, de aztán újra rám tört a nevetés. - Hát igen, az oviból már rég kinőttünk - mondtam. Jó volt ilyen derűsen beszélgetni. Már az se nagyon zavart, hogy Angelina vérfarkas.
Csak egy bőröndje van? Mondjuk én se hoztam magammal túl sok dolgot. Csak egy kicsivel van több holmim mint neki.
- Szerintem nyugodtan beköltözhetsz ide, valamelyik házba. Ez amolyan megláttad, beköltöztél, így a tied lett alapon működik. És nem sok házat láttam errefelé, ahol már laknának, szóval csak nyugodtan - mosolyogtam rá kedvesen. Ekkor eszembe jutott, hogy Aya-chan éhes lehet, így a ház felé indultam. - Mindjárt jövök - szóltam és bementem új otthonomba. A hátizsákomból előkotortam két kisebb répát, a nyuszimat beraktam a hordozójába és odaadtam neki a répákat.
- Ittadakimasu, Aya-chan! - kívántam jó étvágyat az állatnak japánul, aztán visszasétáltam beszélgetőtársaimhoz. Még a nővérem tanította ezt a kifejezést és az igazat megvallva titkon mindig is szerettem volna megtanulni japánul. Roxi a sok utazgatás során már egy csomó nyelvet megtanult, én meg csak az angolt ismerem, mint idegen nyelvet. Épp ezért is akartam japánt tanulni, csak hát nem volt kitől. Nővérem ugyanis ritkán maradt egy helyben, igazi nagy vándor volt mindig is.
Ezen gondolatokkal értem ismét Angelina mellé.
- Adtam enni a nyuszimnak - jelentettem ki, majd vártam Morla magyarázását a városról.

Megmosolyogtam Maya megjegyzését, és örültem, hogy kezd oldódni. Aztán eltűnt a látókörünkből ellátni a nyuszikát, amit meg tudtam érteni. Közben viszont folytattam a fecsegést Ginának.
- Ezzel semmi baj, a legtöbben így kezdtük, egy bőrönddel. Tulajdonképpen én csak egy párnahuzattal indultam - és abban pár étteremből összelopott ezüst étkészlettel. Azok a régi szép idők! - De majd szép lassan kialakítod a kis világod. Ha szeretnéd kereshetünk valami munkát is, simán beajánlak én bárhova itt! - vigyorogtam rá szélesen. - És igen, igaza van Mayának, bárhova beköltözhetsz - közben az említett nyuszilány is visszaért. Höh, nyuszilány. Meg van a titkos beceneve.
- Hát... - el kellett töprengenem mit is feleljek erre a kérdésre. Mit tudunk egyáltalán erről a városról? - hogy Aronának hívják - na ezzel aztán sokat segítettem.
- Élhettek itt korábban előttünk, de valamiért az előző lakosság eltűnhetett és megfeledkeztek erről a helyről. Most meg mi újra feltaláltuk magunknak. Ebben nagy szerepem volt - mondtam büszkén. Úgyis minden relatív, nem? - De gondolom nem ilyen történészirégész eszmefuttatást akartok hallani, hanem valami hasznosabbat - húzom itt a drága idejüket. Dehát jó társaságban pia nélkül is megoldódik az ember nyelve. Ó, igen, a pia!
- Szóval a lényeg: van egy kocsmánk. Az a központ - Természetesen. - Jók az itókái, nem csak olyan szlöm - elnevettem magam és gyorsan meg is magyaráztam: - Nem tudom mit jelent ez a szó, de olyan viccesen hangzik, nem? - letöröltem a szemem sarkába gyűlt könnyeket.
- De visszatérve, van egy autószerelő műhelyünk is, meg valami kontár vámpír orvos és nővérke asszem a kórházban. Én nem bízom az ilyen alakokban - mondtam bizalmatlanul. - Itt vagyok én, füvesasszony, vajákos, bába, mi kellhet még?! A modern kor vívmányai, mi? Nohiszen! A régi jól bevált természetgyógyászat meg csak hókuszpók?! - zsörtölődtem, majd kis ironikus színjátékba kezdtem. - Aztán majd felébredsz, hogy hoppá, nem találom a szárkapocscsontom! Ne nézzetek így, komolyan mondom! Az egyik sógorném is befeküdt a kórházba, mert elvitte a karját a metró, gonosz egy masina, én mondom! Szóval a lába szárával, tudjátok, azzal a vékony csonttal pótolták. Micsoda kontárok! Bezzeg, ha hallgat rám és hozzám fordul! De erről jut eszembe! Ott van még a boltom is! Ha ezt a két helyet ismered, nem lehetsz elveszett Aronában - mosolyogtam a lánykákra. És jöhetett egy kis reklám!
- Megbízható áruim vannak, és mindent, de mindent megtaláltok nálam, bármire legyen szükségetek - közelebb húzódtam hozzájuk, hogy bizalmasan, suttogva osszam meg velük a következő információt.
- Szerelmi bájitalom is van. Bizonyított siker - kacsintottam rájuk.

Igen beköltözni egybe. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy iszonyatosan félek. Ez egy idegen hely és idegen ház lenne, ami nem valami biztonságos. Legszívesebben a nőnél aludnék, de ha nem tudok fizetni akkor nincs ott keresnivalóm és ez így van helyén. Neki is szüksége van a pénzre!
-Munkát? Az nagyon jó lenne bár nem tudom mire lennék alkalmas, még sosem dolgoztam. És milyen munka lenne itt?-Nem hiszem, hogy bárki is akarna egy ilyen gyenge munkaerőt. De tudom a remény hal meg utoljára. Lehet, hogy tényleg van olyan munka amiben jó lehetek.
Érdeklődve hallgattam végig a város bemutatását. Hát nincs sok minden itt. Biztos nincs is sok munka.
-Biztosan érdekes holmijai lehetnek. Egyszer szívesen megnézem, bár nem igére, hogy vásárolok is. Jelenleg nincs semmim, bár ha talál valamit a bőröndömben amit szívesen eladna akkor szívesen magának adnám. Kivéve a tütüm!-Az az utolsó kellemes emlékem otthonról és legalább az az egy örömöm van még az életben. Nem tudnék tőle megszabadulni.

Kocsma? Hát, lehet az a város központi helye, én akkor is kihagynám, hogy ott ismerkedjek. Nem igazán bírom az alkoholt, hamar kiüt. Valami munka nekem sem ártana majd, ha meg akarok itt élni. Hiszen a házat is fel kéne újítani, bútorokat kellene szerezni, meg aztán enni sem árt valamit. Bár ez utóbbit, ha nagyon akarom, máshogy is meg tudom oldani.
- Kéne nekünk egy hely,
Melyen elhelyezkedve
Lesz pénzünk kenyérre,
Finom ebédre,
S melyen nem csak kenyerünk keressük,
De pénzéből felújítjuk lakhelyünk - ömlöttek számból a szavak. Csak utána esett le, hogy mit is mondtam. - Bocs, néha rám tör, hogy rejtvényekben, vagy legalábbis versben beszéljek - magyarázkodtam és kissé elpirultam.
- Tütü? Csak nem táncos vagy? - kérdeztem Angelinától. Egyre érdekebb személynek tűnt és eldöntöttem magamban, hogy ezentúl csak akkor fogok félni tőle és más farkasoktól, ha farkas alakban vannak. Legalábbis majd igyekszek így tenni. A mellettem állóval nem lesz már gond, de másokkal, ki tudja?

- Wow! Nem semmi, ahogy lököd a rímeket kislány - szóltam elismerően Mayának. - Próbáltál már megélni belőle? Mert nem tudom, nincs még itt olyan sok lehetőség. Persze aki élelmes, az feltalálja magát. Például lehet valaki a szárnysegédem a boltomban. Vaaagy a kocsmában lehet próbálkozni, hátha felvesznek mondjuk pincérnőnek. De nem tudom, hogy van ezzel a kocsmáros. Van egy farkaslány állítólag, akit előszeretettel alkalmaz, meleg ételért cserébe, a fukar mindenit - van mit tanulni tőle! Jack is ingyen lett a kidobóembere, szóval ügyes! - Esetleg megpróbálhatsz vele jóban lenni, hátha elintézi neked az öregnél az állást.
- Ó, ha pénzre van szükséged, nyugodtan megmutathatod mid van és amit hasznosnak találok megveszem én tőled - lelkesedtem is neki.
- Szóval egy kis balerinához van szerencsénk? A lányom is járt pár évig, amikor még kicsi volt a szentem. Ez milyen zseniális! Művészekkel vagyok körülvéve!