Üvegtó

A kezem hamarosan gyógyulni kezdett, még pár perc viszont még kellett neki. Viszont minden tagom megfeszült, és én is ugrásra készen álltam. Nem tetszett, hogy meg akart támadni. Végül aztán összeszedte magát, de így sem tetszett. Akkor már nem magam miatt, hanem az egész miatt, miatta. Nem voltam biztos benne, hogy én erre képes leszek, hogy képes leszek neki segíteni.
- Ehhez ne, hogy azt hidd, hogy ehhez hozzászokhatsz - jegyeztem meg, csak úgy mellesleg. Viszont most igazán úgy éreztem, hogy szükségem lenne Celiára.
- Nem is bírnád ki végig vámpír véren. Valamit ki kéne találni, hogy máshoz is hozzájuthass, anélkül hogy... szóval anélkül hogy baj lenne.

Lassan kezdtem úgy érezni, hogy nem lesz már gond, én uralkodom magamon és nem ez az új vágy. Főleg, ha Ameli is a helyén marad még egy darabig, hacsak nem épp távolabb sétál. Lerogytam végül törökülésben a földre és kócos hajamba túrtam. Nagy levegőt vettem és kifújtam, tényleg megnyugodtam.
- Nem is szokhatnék hozzá, hiszen csak egyszeri alkalomról volt szó - vigyorogtam rá. Büszke voltam magamra, hogy nem támadtam rá az imént, bár azt hiszem cserébe összezúztam az öklöm. De úgy vettem észre sokkolóan gyorsan gyógyulok, szóval hősiesen kibírtam.
- Valahogy te is el tudod intézni ezeket a dolgaidat anélkül, hogy baj legyen belőle, nem? - kérdeztem meg nem zavartatva magam a tudatlanságom miatt. Elvégre most már van ki megmagyarázza amit kell.

Nem túlságosan, de valamennyire elmosolyodtam, még mindig fáj a csuklóm, de nem sokáig.
- Igen - bólintottam. Örültem, hogy emlékezett rá. - Meg amúgy is, nem tenne jót az egészségednek, ha más vámpíroknál is próbálkoznál.
- De igen. Viszont engem volt aki visszafogjon az elején. ÉS most is csak azért nincs itt mert dolga akadt. Különben azt hiszem... lehet a végén én is kifeküdtem volna napozni... - fintorodtam el. Arra meg most nem akartam gondolni, hogy kezdett az utóbbi időben néhány dolog kicsúszni a lábam alól, és pár késztetésem visszatért, meg újak is lettek.
- Minden esetre nem reménytelen a dolog, ha ezt akartad tudni - tettem még hozzá biztatásképp, miközben a csuklómat szemléltem már. Lassan az ujjaimat mozgattam, nem sokára begyógyul teljesen.

- Abban aztán biztos vagyok - értettem egyet vele a többi vámpírt illetően. Az eszembe véstem a köszöntő fenyegetésüket a kocsmában.
- Örülök, hogy vigyázott rád valaki - mosolyogtam rá barátságosan. Szomorú lett volna, ha neki is egyedül kellett volna mindezzel szembe néznie. Talán nem is lenne az, akit most megismerhettem. Ha egyáltalán létezne még. Ki tudja én hol leszek pár nap múlva... De értelmetlen volt ilyesmin filozofálgatni.
- Nem reménytelen, csak majdnem reménytelen - grimaszoltam, aztán észrevettem, ahogy a csuklóját vizsgálgatja, és megint rám tört a kedvetlenség.
- Sajnálom - kértem tőle bocsánatot a fájdalomért.

A csuklómról átsiklott a tekintetem rá, ahogy azt mondta örül, hogy valaki vigyázott rám. Érdeklődve figyeltem az arcát pár pillanatig. Valahogy jól esett, hogy ezt mondta, pedig viszonylag még mindig csak egy idegen számomra. Talán azért, mert lassan el tudtam hinni, hogy ezt is gondolja.
Aztán megráztam a fejem.
- Nem a te hibád. Megengedtem, és nem sokára begyógyul. Csak furcsa... azóta nem sokszor sebeztem meg magam. Annak ellenére, hogy tudom, begyógyul, mégis tartottam, tartok a sérülésektől.
Még alig több mint egy percig vártam, majd kinyújtottam az ujjaim. Aztán pedig Sylas felé fordítottam a csuklómat.
- Látod?
Ahogy viszont újból az arcát néztem, elgondolkodtam. Kifejezetten a helyzetén. Ha ő nem is tudta, én igen, hogy ennyi nem volt számára elég. Ideig-óráig igen, de holnapig...
- Figyelj... talán tényleg az a legjobb... ha nem éhezteted magad, persze egyedül elég... rizikós, de az is az ha nem teszed. Ha gondolod... most elkísérlek.

- Úgy vettem észre, attól, hogy begyógyul, még nem fájdalommentes. Egyébként van ennek a regenerációnak valami korlátja, van mitől tartanom? - érdeklődtem meg, de akkor megmutatta az ép csuklóját.
- Látom - mosolyogtam rá. Ez kicsit megnyugtatott.
- Nem tudom, lehet, hogy nagyobb veszélyt jelent, ha sanyargatom magam, akkor meg jobb lenne tenni valamit. Válasszuk a kisebbik rosszat - fancsalodtam el. - És főleg, úgy, hogy elkísérsz, erre egyszerűen nem mondhatok nemet. Nem hiszem, hogy szűkös időn belül találnék még egy segítőkész vámpírt - Na meg a kedves vámpírhölgyet sem szívesen cseréltem volna le egy kocsmai b$nkóra.

- A fejed nem fog visszanőni... - vetettem oda, mintha csak úgy mellékes dolog lenne. - Ha a szívedet átszúrják, akkor meg bénulsz... szóval nagyjából ugyanolyan. Akkor valószínűleg már nem éled túl. A nővérem nem említette, hogy hallott volna valakiről, aki közülünk úgy elvérzett volna, hogy belehalt. De... az éhségbe belehalhatsz...
Leengedtem a kezem miután megmutattam neki.
- Hogy őszinte legyek, én nem szeretek közösködni más vámpírokkal a nővéremen kívül, ha nem muszáj - bár lehet hogy most muszáj lesz, vagy holnap, mielőtt az az eszelő megint megtalálna.
- Na gyere. Nem messze a várostól, lent van egy falu, nézzük meg akad-e egy éjjeli bagoly, vagy egy korai madár közöttük. De előtte beugrunk hozzám - jutott eszembe. - Felöltözöm ha már az a vén kéjenc szatyor lenyúlta a ruháim.
Elindultam, Szilva pedig szinte azonnal felzárkózott mellém. Ő majd meg kell várjon nálam minket azt hiszem.
//Vilks - Főutca - Főutca//

- Ezt jó tudni - hagytam ennyiben a dolgot, barátkoznom kellett még vele.
- Ha gondolod erre is hangsúlyozhatjuk, hogy csak egyszeri alkalom - ajánlottam fel neki a megerősítés lehetőséget, bár nem örültem volna annak, ha él vele. Közben feltápászkodtam a földről.
- Lenyúlták a ruháid? - vigyorogtam rá élvezettel. Bár h$lye kérdés volt, csak nekem esett le nehezen. Mert hát tök természetes, hogy egy szál rongyban rohangásznak errefelé... Áh, biztos kajás voltam én már a gondolkodáshoz.
- Kérdezhetek valamit? - hozakodtam elő, miközben már sétáltunk. - Említetted, hogy van egy nővéred... És, ha jól sejtem ő is vámpír lehet - vártam, hogy kijavítson. - Vér szerinti tesók vagytok, vagy ez is olyan "teremtő"-dolog? -az ujjaimmal hangsúlyoztam az idézőjeleket. - Mármint ez is ilyen belső jelentéssel bír, hogy így nevezed, hogy "nővéred", vagy hát érted... - belegabalyodtam a kérdésembe.

//Vilks - Főutca - Főutca//

Petrrel töltöttem az egész napot. Valahogy furcsa volt most ezt tudatosítani, ugyanakkor felettébb kellemes. És ezt nem tudtam hová tenni, ugyanakkor talán nem is kellett csak élvezni. Épp a pillanat élvezetéért, a nyugodt gondolkodás, hát inkább ábrándozások kedvéért tettem egy esti sétát. A tónál kötöttem ki, ahol korábban fürödtem. Jó lett volna pancsolni egyet most is, de ahhoz már túlzottan lehűlt az idő. Leültem egy közeli fa alá és megmasszíroztam a korábban megsérült lábam. Már egészen rendbe jött. Elnézegettem a tavon tükröződő holdat és gyémántszerű csillagokat, melyek az egész eget belepték.

Ha valaki megkérdezné, nem lenne értelme letagadnom; kezdtem megszeretni ezt helyet. De ahogy közeledni kezdtem a tóhoz, kezdett egy érzés elfogni. Mintha valami hideg, kemény és éles kezdett volna el szorongatni kívülről. Szinte éreztem a választ a kérdésre. Sylasszal találkoztam itt. És hogy most nem volt itt, úgy éreztem nem teljes a kép nélküle.
De úgy tűnt ma mégsem leszek egyedül. Valahogy ismerősnek tűnt az illető messziről.
Felugrottam a legközelebbi fára ahogy megláttam, majd szép csendben próbáltam közelebb menni. Jó nem volt tökéletes a dolog. Még nem lopakodtam egyik fáról a másikra, és néha le kellett ugranom a földre.
El akartam jutni egészen közel az illetőhöz, hogy fölüle nézzek le rá. Elnézegettem egy darabig. Majd végül...
- Ahha... tudtam ám hogy ismerős vagy - vigyorodtam el, miközben már teljesen elfeküdtem az ágon.

Összerándultam a hangra. Újra megtörtént! Ugyan azzal a vámpírnővel! Hirtelen rettentő harag fogott el. Dühös voltam magamra, hogy ennyire elkalandoztam, dühös voltam Petrre, hogy... mert... túl sokat gondoltam rá, és dühös voltam erre a nőre is a korábbiak miatt. Nekilapultam a fának miközben reflexből az oldalamhoz kaptam. De felesleges volt a mozdulat, a táskám, és benne a tőröm múltkor éppen miatta hagytam el. Lassan felhúztam a lábam, hogy legalább ugrásra kész lehessek. A vámpír jelenléte önmagában már fenyegetés volt. A múltkori verekedés élményét csak fokozta az utána történt beszélgetés az alfával. Vadul csillámló tekintettel meredtem a szemébe, közben nyugalmat erőltettem magamra, de éreztem, hogy szinte minden hajszálam képzeletben felborzolódik.

Szélesre húzódott a vigyorom. Nem tudom mi ütött belém. De valahogy tetszett az tűz amit láttam felcsillanni a szemében. És valahogy egyből a vére íze jutott eszembe. Szinte beleborzongtam. Aztán szinte szibériai télkén vonult végig rajtam a félelem visszhangja ami átjárta azt az emléket.
- Na mi a helyzet? Talán újra akarod játszani a meccset? Komolyan... undorítóak vagytok - húztam el a számat.
Ha valaki hát én tudtam, mennyire különböző lehet valaki attól még hogy valaki ugyan abba a fajba tartozik igen is más lehet. Elég engem példának venni.
- Szóóval... talán van kedved elmondani miért is támadtál rám a múltkor? - vigyorodtam el ismét mindennek ellenére.

Kis híján rá vicsorítottam, miután elhagyta a száját a megjegyzése. De türtőztettem magam. Nem akartam balhét. Főleg nem úgy, hogy tudtam Petrt talán ezzel nehéz helyzetbe hoznám. Bár az elsődleges indíték egyértelműen a saját irhám mentése volt. Egyet tudtam ugyanis biztosan: Semmiképp sem kerülhet a közelembe! Egy pillanatra sem veszíthetem szem elől. Akkor végem van, mint múltkor. ÉS egyelőre fogalmam sem volt, hogy csinálta.
Óvatosan kihátráltam a fa alól és csak akkor emelkedtem fel.
- Nincs - préseltem ki a fogaim között a választ, gondoltam egy ennyit talán megtehetek, hátha figyelemelterelésnek megteszi, vagy akármi. Nála biztosan nem futottam gyorsabban.

- Hmph - fintorodtam el. - Nos ha nem nekem, de valakinek egyszer majd felelnetek kell... Ó-o-ó... ott állj meg ahogy vagy aranyom. Ezt már ismerem. Talán te is le akarod szaggatni alattam a fát? - bár lehet nem kellett volna, ötleteket adnom. Összeszorultak a fogaim. A vérem szinte álltában is dübörgött, válaszokat akartam, akár vérben. Le nem vettem a szemem a nőről. Megbabonázott, pillanatokon keresztül nem láttam mást benne mint prédát.
A fa ágába markoltam, és egyre csak szorítottam, szinte élveztem ahogy lassan recsegni kezd.
- Meg tartod az összes mocskos titkod akkor magadnak? - vontam fel a szemöldököm.

- Ahogy neked is - mondtam egészen halkan, de rezdületlen hangon. De a faszaggató megjegyzése megütötte a fülem. Bizonyosságra lelt, hogy Petr vele kapott össze. Nem értettem miért jó neki, hogy kelti a feszültséget, hogy balhét akar. Egyértelműen rám támadt, s mindezt most rajtam kérte számon. Ezért is utáltam ezt az egészet. Hagyjon békén mindenki. Haragvóan és undorral villant rá tekintetem és most már tényleg rá vicsorogtam. A faág recsegett alatta és szinte éreztem, hogy azt latolgathatja melyik szögből lenne érdemes támadnia.
Végigfutott a hátamon a borzongás. Élénk volt még az élmény vele. Túlságosan élénk. Féltem tőle. Legszívesebben azonnal elszaladtam volna, de ezzel csak ronthattam volna a helyzetemen. Inkább egyetlen szó nélkül, folytatva a vicsort átváltoztam. Több esélyem volt így túlélni. Talán abban is bíztam, hogy így kellően fenyegető lehetek én is neki, legalább egy annyira, hogy ne próbálkozzon ostobaságokkal.

- Nekem? - mutattam magamra az összes ujjammal. - Ti támadtatok meg engem. Te, meg az másik is! Én csak megvédtem magam! - az utolsó mondatot már szinte ordítottam. Közben pedig mindkét kezemmel az ágat fogva feltámaszkodtam.
Ahogy átváltozott, kikerekedtek a szemeim. A halálfélelem végig szikrázott a csontjaimon, onnan a húsomba, minden egyes sejtembe eljutott.
Felugrottam ott az ágon. Az ordítás és sikoly közötti hangom valószínűleg nyersen végig szántott az erdőn.
- Szóval így? Mind rohadt gyilkosok vagytok! - szorultak ökölbe a kezeim. Ugrásra készen álltam, de hogy milyen irányba azt még nem döntöttem el. Menekülnöm kellett volna, de eszméletlen harag... és ölési ösztön indult meg bennem. Az ilyen mocskoknak nem kéne lenniük! Elegem volt belőlük. - te is, meg az a másik. Utolsó szenny... mocsok... hulladék...! - nem tudtam befejezni a mondatot. Nem is tudtam igazán mit is akartam mondani, hogy akartam befejezni. Egyszerűen csak elegem volt.

//Belváros - Színház//

Egy pillanatra megütötte a fülem az egyik megjegyzése. Csak megvédte magát. Felmerült bennem egy bizonytalan érzés. Lehet, hogy az egész csak egy félreértés volt? Ez meglehetősen kellemetlen, ugyanakkor talán megnyugtató is lett volna. De nem hittem, hogy erről lenne szó. Egyelőre legalábbis mindenképpen elhessegettem a gondolatot. Üvöltözni kezdett és megrémültem. Teljesen kiszámíthatatlanná vált, dührohamot kaphatott, vagy összeomlott. Le kellett lépnem. Azonnal. Máskülönben talán valami végzetes várhatott ránk. Rámorogtam fenyegetően, majd azonnal futásnak eredtem. Reméltem nem lódul utánam, vagy nem ér utol.
//...//

- Hát hogy ha érdekel valami és megkérdezem... akkor valószínűleg válaszolni fogsz, ahogy te is mondtad.
- Nos, ha nincs más dolgod én azt tanácsolnám maradj még egy kicsit. HA nem húzol keresztbe a többi lakónak főleg. Talán tanulhatsz egy két dolgot ami később jól jöhet. De végül is... a te döntésed - vontam meg lassan a vállam.
Elnevettem magam a szavaira.
- Itt sem az autóval van igazából a baj... vagy talán mégis. Feltűnő... Gondolom még ezelőtt sosem jártál kis faluban, ahol egyből kiszúrják, hogy nem oda valósi vagy. Itt is, ha az erdőből rendszeresen jön ki egy autó, ahol elvileg semmi nincs... az feltűnik.

- Nos itt volnánk - a víz mondjuk hideg, de nekünk már nem számít. Őszintén én is megfürödtem volna, de nem tudtam dönteni. Mondhatjuk úgy is hogy nem akartam kellemetlen helyzetet. Ha mást nem megvárom még megfürdik, elfordulok, vagy hasonló aztán cserélünk.

*Nem kérdeztem és nem szóltam. Csak csendesen figyeltem a tájat, hogy meg tudjam jegyezni. Elvégre nem hívhatom ide mindig, hogy kísérjen el fürdeni. Bár mily csábítónak is tűnt az ajánlat. Szemem sarkából méregettem, de megingattam a fejem. Szinte csak magamnak… Hangjára felocsúdva pislogtam és körbe tekintve füleltem. Nincs itt senki. Szerencsére…*
- Remek… * Majd kibújtam a bőrömből, hogy végre megint tiszta lehetek és magamra ölthetek valami értelmes ruhát. Ledobtam a táskám, kivettem egy nagyméretű pólót, ami majd törölközőként fog szolgálni, a rózsaaromás tusfürdőm, fehérneműt és két darab ruhát kezembe fogva mentem a tóhoz. A szélén ledobtam, ahogy neki álltam vetkőzni. Mikor bemásztam a vízbe összevont tekintettel néztem rá, és normálhangon megszólaltam hisz tudtam, hogy hallja.*
- Most mire vársz? Hogy könyörögjek? A korábbinál meztelenebben úgy sem láthatsz még fürdés közben sem. Vagy tán szégyellős vagy? * Vontam fel a szemöldököm kihívóan.*

Ha így nézzük a helyzetet...
- Ebben igazad van. Csak nem mindenki fogja fel ezt így... Nem akartam tippelni... - Azt is mondhattam volna, hogy nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni, de ez a ma este történtek után eléggé furcsán hangzott volna. A tópart hoz mentem és közben levettem a pólómat. Letérdeltem és először megmostam az arcomat. Csak utána vetkőztem le teljesen, és merültem el a tó vizében. A nőre néztem, de egyelőre semmivel nem próbálkoztam. Egyszer végig siklott rajta a szemem. Megtámaszkodtam a parton és egyelőre csak áztattam magam.

Szavaira oldalra biccentettem a fejem és leplezetlen kutatással néztem végig a testén. Ajkam lebiggyesztettem, mikor megállt a vetkőzésben, hogy megmossa az arcát. De mire feltekintett már nyoma sem volt ennek. Csak néztem, ahogy áll ott. Kérdőn néztem rá végül hátat fordítva neki beljebb úsztam és elmerültem a víz alatt. A kezemben szorosan fogtam a tusfürdős dobozom mely még akkor is a kezemben volt, mikor újra felbukkantam.
- Ez nem a napfényes tenger part… * Szóltam, és kezem felé nyújtva mozgattam meg a tusfürdős tubust. Ha más nem ebből biztos értette, hogy mit akarok.*

- Még szerencse - feleltem mélyen búgó hangon. Felvont szemöldökkel ránéztem. Majd kicsit ellöktem magam a parttól. A tusfürdőjéért nyúltam és elvettem tőle. Bosszankodva sóhajtottam, és kitettem a partra.
- Ti század végiek semmit nem tudtok értékelni. A vámpír vért még a nap talán kiviszi reggel a vízből... - közelebb húzódtam hozzá, arra gondolva, hogy ezzel valószínűleg még egy okot adtam neki arra, hogy utálja ez a várost és itt akarja hagyni.
- Komolyan... rosszabb vagy mint egy ember - próbáltam mögé kerülni, végig simítani a hátán. - Mintha számítana az hogy azzal a méreggel mosod e meg magad, vagy csak vízzel - hajoltam közel hozzá. Rendben, nem egy érzéki csábító szöveg volt amit szinte a fülébe suttogtam, de ez van.

Ha most nem itt lettünk volna, megint láthatta volna a kirohanásomat. Szemeimben megint harag izzott.
- De! Értékelem ha épp nem benne kell fürdenem. *Csattantam fel miközben végig simítottam a vizes hajamon. Ahogy közelebb lépet se tettem le a kezem, csak néztem, hogy mit akar. Ahogy mögém került kissé hátra fordítottam a fejem. Gyengéd érintésére szemembe olyanná vált akár egy nyúlé. *
- HA elfelejtetted volna, ezt nevezik tisztálkodásnak és semmi baj nincs az emberekkel. Nekem számít. Szeretem a rózsa illatát… * Motyogtam még számára is alig halhatóan. De nem mozdultam, csak próbáltam összeszedni magam.*
- Most simogatni fogsz vagy esetleg le is mosod a hátam? * Kérdeztem egy mosoly közepette, de tekintetem nem változott. Hisz ott volt a lehetőség arra, hogy az előbbit választja. *

- Nem véletlenül hívjuk ezt a tavat Üvegtónak. A vize olyan tiszta, hogy a felülete olyan akár az üveg. Amennyire lehet ez hagyjuk meg így...
- Ez nem igaz... bár nekünk is megvannak a magunk hibái...
- Lehet hogy most nélkülöznöd kell majd most az egyszer. Nem véletlenül csinálják meg előbb utóbb a fürdőszobát azok akik itt maradnak... - mondtam kissé ítélkező hangon. Nagyon nem tetszett, hogy beszennyezze a tó vizét. Na nem azért mert olyan környezetvédő fanatikus lennék, vagy mifene. Egyszerűen csak azért amiért nem hordasz szemetet oda ahol laksz, vagy hagyod ott az egyik áldozatod hulláit...
- Mi van ha az előbbit választom? - vontam fel a szemöldököm, és közben mindkét karommal átkaroltam hátulról. Az egyik a derekán állapodott meg, a másikkal meg az állát fogtam meg. Kicsit oldalra fordítva megtartva a fejét, hogy ne forduljon el. Épp úgy ahogy az előbb hátra pillantottam rá.

- Remélem nem haragszol meg, de jobban izgatott mikor idejöttünk az, hogy mihamarabb tiszta legyek. * Biggyesztettem le az ajkaim.*
- De talán… ha legközelebb erre járok megfigyelem a természet adta szépségeit is a helynek. Vagy talán ha végeztünk egy kicsit maradhatunk. * Vontam meg a vállam.*
- Gondolom az bajba sodorna titeket, ha kijárnék a szomszéd falúba fürdeni… * Jegyeztem meg, de hangomban ott bujkált a kérdés. Szavaira összevontam a szemöldököm.*
- Mégis mi baja van Ő kegyelmességének az emberekkel? Ha Ők nem volnának, akkor mi sem tudnánk fent maradni. *Próbáltam némi játékosságot csempészni a hangomba, hogy ne vegye zokon a kérdésem. Valamiért nem akartam megbántani, még ha tegnap este a kocsmában ez is volt a szándékom. Nem akartam, hogy az ostoba fecsegésem miatt Ő is elmenjen. Bár tudtam, hogy Marco nem ezért hagyott itt, de sosem lehetek benne biztos. Addig nem, míg meg nem találom. Mélyen ismét felütötte bennem fejét a szomorúság miközben lepergett előttem rég múlt emlékképeim. Ezekből csak az ölelő karok rángattak vissza, miközben kicsit megremegve lehunytam a szemem. Nem az érintés okozta, csupán a fájdalom. A fájdalom, amit az keltett, hogy visszahúztak a valóságba. De ez sem használt, csak némán nyeltem egy nagyot, ezzel visszanyelve a keserűséget, a könnyeket melyek nem törhettek felszínre. Most nem. Nem tudom mennyit vehetett észre ebből, a riad tekintetemből mennyire vette ki, hogy elkalandoztam. Bár ha más nem az egy kicsit árulkodó volt, hogy csendben voltam. A torkomban még ott volt a gombóc, amely halandóként annyiszor. De most nem fojtogatott levegővételnél. Talán mert nem is vettem. Már nem volt szükségem rá. A kérdés már egy ideje elhangzott mikor újra kinyitottam a szemem és a tekintetébe néztem. *
- Nem tudom… talán elszaladok, és meg sem állok, vagy rossz lesz és kellemetlen. De az sincs kizárva, hogy mint egy egyszerű halandó elolvadok Tőle. Nem tudom… Mersz kockáztatni? *Kérdeztem kissé félve. Tényleg nem tudtam, hogy miként reagál majd a testem. *
- Rajtad múlik ööö… *De nem jutott eszembe a neve.*
- Hogy hívnak? * Kérdeztem összevont szemöldökkel. *