A kocsma

Megpróbáltam megint megütni, amikor rám rontott, de fel sem vette. Nem is csoda, ez az alakja nagy volt és erős. Sőt, már az emberi is az volt...
Megint a földre kerültem. Ezúttal már nem teleportáltam és nem használtam a levegőnyomást sem. Fegyverre lett volna szükségem, puszta kézzel képtelen volnék legyőzni. De fegyverrel kárt is tennék benne... És úgy sem volna garantálva a győzelmem.
A földön maradtam. Felmosolyogtam a nőre.
- Győztél.
Vártam az ítéletét. Cseppet sem zavart, hogy egy nő győzött le. Ha egyszer erősebb...

Kacéran elmosolyodtam, bár nem tudom mennyire lehetett ez számára csábító hegyes fekete fogsorral.
- Már kezdtem azt hinni, hogy meggondoltad magad - értem hozzá az arcához. Aztán visszaváltoztam. Szép lassan végig húztam az ujjamat az állán, aztán pedig visszafelé.
- Tudom, hogy azt mondtad, hogy a győztes dönti el mi legyen... de mi lenne, ha együtt döntenénk el? - mosolyogtam továbbra is rendületlenül. - Remélem semminek nem szegtem a kedvedet...

Megborzongtam az érintésétől, de ez a jó fajta borzongás volt. Nem mondhatnám, hogy meg voltam lepődve. Talán az előjáték kissé szokatlan volt, de a lényeg ugyanaz... Ki cserkészik be kit. Én nem lettem a becserkészett fél, de ezt épp annyira nem bántam, mint azt, hogy Donelle legyőzött.
Hátranyúltam, és végighúztam a kezem a hátán.
- Nem ment el a kedvem semmitől, sőt... Mit szólnál hozzá, ha a házamban, egy üveg piával találnánk ki, hogy mihez van kedvünk?
Elég pocsékul indult ez az a nap, de a folytatás már csak egyre jobb és jobb lesz...

- Háát... nem hangzik rosszul - annál biztosan jobb volt, mint hogy itt essünk egymásnak. Ez az előbbi kis műsor még rendben volt, de ennyire azért nem kéne szórakoztatni a város népét. - Remélem az jobb mint ami a kocsmának készleten van - kacsintottam rá. Igazából viszont mindegy volt. Persze egy pohártól rögtön még ennél is jobban vigyorogtam volna. Innentől viszont nem hiszem, hogy feltétlenül szükség lett volna rá, de az se baj ha van.
A vállaira tettem a kezem pár pillanatra, majd szép lassan lemásztam róla. Úgy, mintha csak véletlenül simítottam volna végig majdnem az egész felsőtestén. Felálltam, és nos, én indulásra kész voltam. Közben pedig próbáltam minél kevesebbet foglalkozni a gondolataimmal.
//Lakóházak - Kopjafa utca 1.//

Minden kis érintése jól esett. Rég voltam már nővel. Ennyire jó nővel meg még régebben.
Nem túl délcegen, de azért sietve pattantam fel.
Beugrottam a kocsmába, fogtam a kardomat. Levettem a pult mögötti polcról egy bontatlan üveget. Ezt legalább ismertem. Jó márka volt. Legalábbis jobb, mint itt a legtöbb.
A kocsmáros dühösen morogva jött ki hátulról.
- Nyugi - mondtam neki - Az ilyen ritka lesz. És ne morogj... Nincs még valaki, aki ingyen dolgozna itt neked...
Az okozott károkért, na persze... Eléggé lepukkant volt ez a hely már így is.
Végül, mikor már minden holmink megvolt, átkaroltam a nő derekát.
- Na gyerünk...

//Kopjafa utca 1//

Ismét kezdett borongós lenni a hangulatom. Már azon gondolkoztam, hogy bekísérem a nőt az ivóig aztán ott hagyom, onnantól megoldja maga is. Ő teljesen más volt mint a múltkor a farkasember lány. Ő nem szólt túl sokat mégsem bosszantott. Igazából a gondolataimba zavarodva, már nem is tudtam igazán mi volt igazán, ami zavart benne.
- Nos itt volnánk - nyitottam ki előtte az ajtót.
A kocsma jelenleg csendes volt. A négy már már bútordarabnak számító vámpírból csak kettő volt bent. Ez különös. Amíg be nem léptünk a megszokottan vagy még halkabban sustorogtak egymásnak. Utána viszont alig. Néha egymásra néztek. A viselkedésüktől nekem is különös gondolataim támadtak, de aztán többnyire elhessegettem őket. Eddig ha jól hallottam, ők voltak azok akik a legtöbb balhéból mindig kihúzták magukat.

Ez után már nem túl sokat beszélgettem a nővel akit idáig elkísértem. Valahogy olyan szótlan voltam. Aztán a kocsma szép lassan kiürült, és én átültem az egyik asztalhoz. Nem ültem oda a többi vámpírhoz egyenlőre. Csak ők voltak, meg a pultos, aki néha eltűnt hátra.
Egy darabig csak az asztalt néztem magam előtt. Aztán egyszer csak a kezemben lévő hangszerre pillantottam, amit még most is fogtam. Mély levegőt vettem, és sóhajtottam egyet. Valahogy annyira a gondolataimba merültem, hogy nem is érdekelt hol vagyok. Felemeltem a hangszert és játszani kezdtem. Az egyik... valószínűleg a fiatalabb vámpír a sarokban mondani akart valamit, de a másik erélyesen oldalba bökte, és talán a pillantásával is helyre rakta. Senki nem szólt rám...

A kocsmához érve be sem kellett mennünk, már az utcán összefutottunk a kocsmárossal.
- Alana, hála az égnek! - állított meg. - Menj a pult mögé és szolgáld ki, aki jön, meglógott a munkaerőm, pedig most nagy szükségem lenne rá! A fizetséget majd megbeszéljük, csak kérlek, most segíts ki! - meg akartam szólalni, de nem hagyta. - Á, látom hoztál magaddal egy új farkast. Üdv fiam, a te segítséged is jól jön, csak te menj már be! - szólt rám, Petrre pillantottam, majd elsiettem. Közben hallottam még, amit a kocsmáros mondott. - Hozd azokat a ládákat a konyhába utánam - tudtam, hogy amint beérnek a konyhába hallani fogom a társalgásuk folytatását a pult mögül.
Ahova be is álltam hamarosan. Végignéztem a társaságon és meg is állapítottam, hogy kitől származik a különös hangulatú, lélekre ható zene.

Alana reakcióján csak mosolyogtam, és elindultam a nyomában a kocsma felé.
Kissé meglepődtem, amikor a férfi egyből beparancsolt a konyhába. Elgondolkodtam, hogy nekem, mint alfának, szabad-e hagynom, hogy utasítgassanak, de aztán elvetetettem a problémát. Végül is itt ő a főnök, és még nem is falkatag... Ráadásul szemlátomást kedveli Alanát, ami szintén jó pont. Azon nem akartam elgondolkodni, hogy vajon miért.
A bejáratnál megtorpantam. Vámpírok... A hosszú hajúra pillantottam, majd a sarokban ülőkre... Éreztem, ahogy elönt a düh, de nem engedtem magam át neki. Túlerőben vannak, és én nem keverhetem bajba Alanát... Inkább fogást váltottam a ládámon, és nem néztem rájuk.
A konyhában aztán letettem a ládát és a kocsmároshoz fordultam.
- A nevem Petr. Én...
Megálltam egy pillanatra. Ha azt mondom "Azt hiszem, alfa vagyok", az gyengeséget sejtet. Nem... Határozottnak kell lennem.
- Egy kis falka alfája vagyok, és Alana szerint neked nincs falkád. Ha vágysz egyre, szívesen látunk.

Mikor megpillantom a kocsmát egy széles mosoly kúszik arcomra. Hu de nagyon örülök most ennek. Már kezdtem megfagyni és feladni a dolgot, de meglett.
-Nézd csak! Az ott a kocsma! Éljen sikerült megtalálni!-Tapsolok egy sort, majd közelebb is lépek az épülethez, majd be is lépek az ajtón. Meglepődöm a sok "ember" láttán és a kellemes zenén is. Azt hittem valami tombolósabb zenéket fognak majd itt játszani, de úgy tűnik ez nem olyan, vagy csak ma nem olyan.
-Hu de jó meleg van itt.-Igaz még nem veszem le a kabátom, de már sokkal jobban érzem magam. A pulthoz sétálva Kevinre pillantok.
-Nah mit iszol?-Bár igaz ezt neki kéne kérdeznie, de csak nem bántódik meg.

Tudtam, hogy kik jöttek be. Mondjuk igazából, az egyik férfit nem ismertem, de nem néztem fel, amíg be nem fejeztem a dallamot. Magamon éreztem az egyik vámpír tekintetét. Egy pillanatra a szemem sarkából is láttam.
Amikor befejeztem az utolsó hangot is letettem a kezem, és a hangszer is az asztalra. A mozgásom finom volt és óvatos, nem is koppant a hangszer az asztalon. Alanára néztem, majd a vele lévő férfira. A lányra mosolyogtam és felvontam a szemöldökömet. Fel akartam állni és megkérdezni tőle valamit, de nem akartam tolakodó lenni. Talán így is értette. Aztán újból a férfira néztem és végig mértem.

Elmosolyodtam.
- Elveszni már nem fogunk - sandítottam rá. - Csak utánad - nyitottam ki előtte az ajtót.
- Tényleg máris jobb - mozgattam meg a tagjaimat, mikor éreztem ahogy felengednek. - Hát ne mi is tudom... - néztem körbe kicsit. - Nem hinném, hogy itt lehet kapni daiquiri koktélt vagy csokis rum koktélt... - sóhajtottam. - Azt hiszem ezen még elgondolkodom egy kicsit. Viszont ha jól veszem ki, ételt is főznek - szimatoltam a levegőbe. - Te nem vagy éhes? - kérdeztem meg, és közben rá kellett döbbennem, hogy én tudnék enni. Megvártam Olivia mit reagál, aztán gondoltam megirányozom a pultot, valami kajáért.

- Örülök a szerencsének Petr! Engem szólíts csak A Kocsmárosnak. És nem vágyom én már rég falkára - felelte öblös hangján a kocsmáros Petr kérdésére. - Viszont szívesen látlak titeket a kocsmámban. - Ez után hosszabb csörömpölés következett, valamit pakolhatott. Következő szavait valamivel visszafogottabban mondta, nagyon kellett fülelnem.
- Szóval ő veled van?

Mindezen csúnya hallgatózásom közben belépett egy felettébb különös pár a kocsmába és lassan a pulthoz léptek. Némán vártam, hogy kérjenek valamit, inkább a konyha felé koncentráltam. Közben nem kerülte el a figyelmem a korábban megismert vámpír férfi különös mosolya és beszédes tekintete sem. Kicsit zavarba hozott és gyorsan elpillantottam róla, vissza a párra.

Elvigyorodtam. Attól még, mert nem lesz falkatag, nem kell ellenségeskednünk, és ezt ő is tudta. Jóleső érzés volt még így is. A nyílt szavai sokkal inkább kedvemre valóak voltak, mint Aleksey megalázkodása.
- Ahogy gondolod, Kocsmáros - mondtam, majd lehalkítottam a hangom - Még nem tudom biztosan. Talán... Szóval lehet, hogy én ezt akarom. Mindenesetre a falkám tagja, és vigyázok rá.
Alana felé pillantottam, és amit láttam, attól meghűlt bennem a vér. A magas vámpír épp őrá nézett... Na nem!
- Egy pillanat.
Kiléptem a konyhából, kihúztam magam és a vámpír szemébe néztem.
- Mit adhatunk?

-Enni? Hu ez remek ötlet! Bár nem készültem sok pénzzel.-Egy kedves mosollyal a pultos lányra pillantok, majd köszönök is neki.
-Szép estét! Van esetleg valami étlapjuk?-Legalább az árakat megnézhetném rajta. Nem akarok a végén égni mikor kiderül, hogy nem tudom kifizetni a fogyasztásom.
-Illetve én biztosan kérnék egy pohár sört!-Milyen is régen ittam én sört. Remélem itt jó félét adnak.
-Amúgy ez a csokis rum koktél jól hangzik! Valami csokiöntetet kevernek a rumhoz, vagy esetleg van még benne valami?-Legalább majd kifejleszthetek egy jó kis csokis koktélt a boltomhoz. Bér igaz még van időm a termékeken gondolkozni, de ha ezzel vendégeket csalogathatok magamhoz, akkor már most is gondolkozhatok rajta.

Beszédes volt az is ahogy a lány rám nézett és az is ahogy nem. Egy újabb halovány mosoly ült ki az arcomra. Örültem, hogy nem volt egyedül, és reméltem, hogy ő is örül neki.
Csak egy fél pillanatra láttam a férfi arcára kiülő kifejezést. Így is bőven meg tudtam tippelni mit jelent. Főleg az után hogy odajött hozzám.
- Azt hiszem amit én fogyasztok itt nem szolgálják fel. De legyen - elővettem a tárcámat és kivettem belőle a megfelelő mennyiségű pénzt. - Kérek két sört, és igyátok meg, a vendégeim vagytok. Természetesen nem muszáj, vagy kötelező.
Eltettem a tárcám és visszafogott érdeklődéssel néztem tovább a férfira.

A pár miatt nem tudtam figyelni Petr válaszára és ez bosszantott. Nagyon bosszantott, hogy nem halottam mit mondott, pedig a kérdés értelme is csak amolyan női megérzésre támaszkodva volt megalapozott.
- 'estét - köszöntem a tőlem megszokott mosolytalan arccal a lánynak. Egész szimpatikus volt, nem úgy, mint a kísérője. A hideg kirázott tőle. Közben végignézve az egész pultot találtam egy gyűrött, sörfoltos papírt, amire kézzel felírta a kocsmáros a választékot. Azt toltam a lány elé. Aztán el is kezdtem tölteni neki a sört, és közben beszédes volt a háttérben, hogy a kocsmáros csöndben maradt, de akkor Petr hirtelen előre jött, egyenesen a vámpír ismerősömhöz. Nagyon meglepődtem, és valamiért úgy éreztem, hogy oda kéne mennem. De nem akartam itt hagyni a párocskát, hiszen itt volt dolgom.

A pénzre néztem, de nem nyúltam utána. A szemem sarkából láttam egy másik férfit, aki... Hát, nem tudnám megmondani, minek öltözött. Talán középkori nőnek. Vagy én volnék divatjamúlt a farmereimmel meg fekete pólóimmal?
Figyelmemet inkább visszafordítottam a vámpír felé. Nem akartam Alana nevében beszélni, így végül ezt mondtam:
- Köszönöm. Ha sörre vágyom, veszek magamnak.
A hangom nemhogy hűvös, de jéghideg volt. Szívesen hozzátettem volna, hogy itt csak fizetővendégeket tűrünk meg, de nagyjából öt perce álltam a kocsma alkalmazásában, és nem hittem, hogy maga a "munkaszerződés" tovább szólna ennél az esténél.
Még egy fél percig a férfire meredtem, aztán kissé vonakodva visszamentem a konyhába, és megkérdeztem Kocsmárost, hogy kell-e valamit segíteni. A fél szememet a vámpíron tartottam, és egyáltalán nem örültem neki, hogy jelenleg közelebb áll Alanához, mint én itt, a konyhában.

- Majd kiegészítem - kacsintottam Olivra. Mellesleg nem hittem volna, hogy itt lett volna olyan. Az ilyen kocsmákban jobbára a pult felé szokott kiírva lenni, de itt még az sem volt.
- Én először valamit enni kérek... kérnék - néztem kedvesen a pultos lányra. - Na jó, legyen... egy sör nekem is jöhet, ha megkérhetlek a legjobb fajtából - néztem a legbájosabban a pultosra. Aztán Oliviára néztem. - Csokoládé likőr, és fehér rum, koktél cseresznyével. Ha jól csinálják meg, ilyen csíkos lesz. Nem kell túl sok minden hozzá, de nem rossz - mosolyogtam Olivra, és könyökkel megtámaszkodtam a pulton.

-Dehogy egészíted ki!-Nah az már nem fogom hagyni. Így is már túl sokat segített nekem Natalia, nem akarom, hogy még Kevin is, még ha nagyon rendes is tőle a dolog.
-Köszönöm!-Nem valami lelkes ez a nő...Sosem értettem az ilyen embereket. Ha utálják a vendégeket, akkor miért vállalnak el egy ilyen melót?
-Öhm legyen egy hamburger dupla hússal és sült krumplival.-A lapot átnyújtom Kevinnek. Hátha ős is szemügyre akarja venni, majd ha le is adtuk a rendelést sörömmel a kezemben indulok el az egyik asztalhoz.
-Ez a koktél nagyon jónak hangzik! Egyszer majd ha lesz rá alkalmam kipróbálom!-Lecsüccsenek egy székre, majd fel is emelem poharam.
-Egészségedre!-

Egy pillanatra megfordulta a fejemben, hogy talán ott hagyom a pénzt, de aztán meggondoltam magam. Valószínűleg a többi vámpír sem fizetett eddig, és többnyire mindig találtam itt valakit közülük.
Felmarkoltam a pénzt és oda sétáltam a farkas lányhoz. A mozdulataim, mint általában lassúak és kimértek voltak.
- Remélem nem ijesztő idekint - néztem rá halványan mosolyogva. Nem mondtam többet, reméltem hogy érti mire gondolok. Most nem láttam körülötte a börtön falait, amit múltkor olyannyira magára próbált ölteni a szótlanság által.
Igazából elgondolkoztam azon hogy távoznom kéne. Ma már nincs dolgom itt.

Petr végül visszatért hátra én meg teljesítettem az italrendeléseket. Aztán hátra szóltam, hogy mit is kérnek enni a vendégek.
- Nem kell, köszönöm, na meg, csak nem fogom be munkára az Alfát! - nevetett a kocsmáros, bár én úgy éreztem, hogy kényszeredett volt ez kissé. - Elég nekem most Alana, és máris készítem! - felelt közben nekem is. - De egy korsó sörre a ház vendége vagy Petr, ülj csak le - ezzel én vissza is tértem a helyemre. Akkor már ott állt a pultnál a vámpír.
- De, az - feleltem komolyan a kérdésére, nem rejtettem el előle, hogy kissé tényleg félek és aggódom - Remélem megéri - tettem hozzá halkan.

- Ugyan már! Nekem sok van, neked meg kevés. Ennyi az egész. Vagyis valószínűleg több, és most szívesen megosztom amim van veled - tártam szét a karjaimat. Na jó, nem mindent... de annyit biztosan, hogy jól érezhesse magát.
Nagyot sóhajtottam. Kértem én is egy hamburgert még a sör mellé, majd követtem Oliviát.
- Egészségedre - mosolyogtam rá. - Egyedül viszont nem nem jó dolog iszogatni... - ráztam meg picit a fejem. - De csak egy ötlet volt - kacsintottam rá.
Elég hamar megkaptuk a hamburgereket, és bele is haraptam. Bár nagyon vigyáztam rá hogy ne egyem le a ruhámat.

A férfire mosolyogtam, de nem kerülte el a figyelmemet a hanghordozása.
- Segítek, ha kell - mondtam mosolyogva - Nem a te Alfád vagyok.
Aztán kimentem, és a vámpíron tartva a szemem átszökkentem a pult felett. Leültem nem messze Alanától, és önkényesen csapoltam magamnak azt a bizonyos ajándék sört. Tőle elfogadtam.
Nem akartam hallgatózni, de messzire sem akartam menni, így végül sikerült kihallanom egy-két számomra értelmetlen szót.
- Esetleg ismered az urat, Alana? - kérdeztem megint azon a hideg hangon.

- Én is remélem - mosolyogtam rá kicsit jobban a szavaira. A hangom viszont halk volt és lágy. Persze biztos voltam benne, hogy a többi vámpír hallja, ha akarja. - Számomra megérte, még ha olykor ijesztő is volt...
Talán az, hogy előjött a férfi a konyhából az marasztalt. Így láttam, ha ellenséges, ha valami nem tetszik neki, és következtetni tudtam, hogy mire számítsak.
- Én bízom benned - döntöttem oldalra fejemet éppen egy kicsit. Érdeklődve néztem a lányra, persze nem akartam túlzásba vinni. De amit mondtam így is gondoltam. Bíztam benne, hogy ki fogja bírni.
Aztán a férfire ahogy megszólalt. Mindenféle ellenséges szándékot mellőzött az arckifejezésem. Nem, nem is voltak igazán ilyen szándékaim.