A kocsma

Láttam, ahogy előjött a kocsmáros, de igazából figyelmem Láng kötötte le. Ahogy sejtettem teleportált. Ez már nem volt meglepő. Viszont az utána következő mozdulatsor annál inkább. Felpillantott a mennyezetre, ahol szinte azonnal megjelent és a zuhanás erejével támogatva azonnal végzett a farkassal. Értett ahhoz, amit csinált, ez egy pillanatra sem volt kérdéses. Ráadásul nem is szenvedett az állat. Táskámba süllyesztettem a tőröket most, hogy már nem volt rájuk szükség és nyugodtan néztem a kocsmárost, ahogy lecsüccsen a konyha padlójára. Eltöprengtem ezen a Lánglovason. Veszélyes egy alak volt, egészen meghűlt bennem a vér, ahogy újra lepörgettem az eseményeket.
Közben odasétáltam, ahol az előbb még a különös módon fellökött férfi állt és felvettem a földről az elejtett puskáját. Akkor már újra előkerült és felháborodott kétségbeeséssel nézett végig az ivóján.
- Miért ver engem az ég ilyen vendégekkel?! - kiáltotta el magát. - Múltkor az a nági, most meg ez! Elegem van! Betelt a pohár! - markolt hajába, mely csak feje két oldalán húzódott már. - Csak jót akar nekik az ember és erre ők... - leroskadt az egyik épen maradt székre.
Közben én leguggoltam az egyik földön fekvő férfi mellett és csak néztem egy darabig. Csurom vér volt a mellkasa. Belőle húzta ki Jack a kardját, mielőtt a farkas ellen fordította volna.

Kihúztam a kardot a farkas fejéből, és egy fekvő, nyöszörgő alak ruhájába töröltem a pengét. Aztán a kocsmárosra néztem.
- Nem akar egy társat? Ezek után úgysem mer majd senki sem belém kötni.
Aztán a lány felé fordultam. A hüvelyébe löktem a kardot, és tettem pár lépést.
- Tedd le azt a puskát. Még megsérül valaki.
Mindezt mosolyogva mondtam. Igazából köszönetnek szántam. Bár tekintve, hogy én sem hagytam itt őt, akár azt is mondhatnánk, hogy kvittek voltunk. Leszámítva, hogy nélkülem a békés erdőben gubbasztana, és nem vett volna részt egy ilyen életveszélyes kalandban. Nem volt lelkiismeret furdalásom, de ha emiatt meghalt volna, előfordulhat, hogy az elrontja a napomat.

Megjegyzésére gyilkos pillantást vetettem Lángra, de ő is érezhette, hogy kicsit sem gondoltam komolyan a dolgot, csak jeleztem, hogy nem értékeltem a gyermekded megjegyzését. Mindezen történések után különös volt a kedvesnek szánt mosolya a sebhelyes arcán. Felemelkedtem lassan, a puskát egy asztalra tettem és keresztbe font karokkal nekidőltem. Közben a pultos magához tért és reagálni készült Láng abszurd javaslatára.
- Ez nem is olyan rossz ötlet. Úgyis tartozol nekem a berendezés árával. Sőt, tudod mit? Én maradok hátul a konyhán, nem fogok többet idegeskedni, te meg lehetsz elöl. - lovalta is bele magát az ötletébe. - És úgy fizeted ezt itt vissza, hogy elejét veszed minden egyes rendbontásnak. Nálam aztán ezek után ne randalírozzon senki! - emelkedett fel. - Hallod, azért nem semmi, hogy le tudtad nyomni Cranet. - mondta ámulattal. - Miféle szerzet vagy te? - kérdezett rá hirtelen. - Mit csináltál vele? - bökött a farkastetemre. - Mik voltak azok a lángok?

A lány nem válaszolt, de nem is vártam tőle mást. A szavakat túlértékelik. A tettek többet érnek.
A csapos viszont jó döntést hozott. Ez a dolog jónak ígérkezett. Egy időre el kell tűnnöm a világ szeme elől, de az nem jelenti azt, hogy amíg itt vagyok, nem kezdhetek magammal valamit.
Körülnéztem a kocsmában. Két holttest hevert a földön, egy férfinek betört az orra, és a berendezés romosabb állapotban volt, mint amikor beléptünk, pedig nem is igazán hittem, hogy ez lehetséges.
Lassan elmosolyodtam.
- Akkor... Holnap kezdek.
És kisétáltam a kocsmából. Eszem ágában sem volt takarítani, vagy válaszolni a kocsmáros kérdéseire. Vagyok, ami vagyok, aki nem tudja, annak nem is kell tudnia róla.

- Héhéhé! És ki fog takarítani?! Azért a hulláért Dace engem fog kinyírni! - a csapos morgolódott még egy sort magában, én viszont csak hosszasan a távozó férfi után néztem. Kíváncsi lettem rá, de azért annyira nem, hogy utána szaladjak, mint egy kiskutya. Ha akarok majd tőle valamit, már úgyis tudom hol fogom megtalálni.
Miután eltűnt az ajtón túl a csaposra pillantottam, aki közben felvette farkasember alakját és megpróbálta felnyalábolni az egyik tetemet. Persze közben szüntelenül morgott.
- Felsöprök a rendelésért cserébe. - ajánlottam fel a szolgálataimat a korábban elmaradt kiszolgálásért cserébe. Egy ilyen nap után rám fért a kiadós ebéd, és nem szorultam én rá az alamizsnára, de ha már adják, miért ne fogadnám el?
A csapos rám pillantott, majd lassan hozzám sétált. Megállt előttem, várt egy keveset, közben tekintetem mélyen a szemébe fúródott. Végül elvette a puskát mellőlem és hátra csoszogott a konyhába. Én pedig helyet foglaltam a pult apró, épen maradt sarkánál.

- Vérfarkasok vagyunk kislány. Ha szökni próbálsz szétkapjuk a pofid - fenyegette nyájas hangon Dace Oliviát, anélkül, hogy hátra pillantott volna rá. - Ez a város nem látja szívesen az embereket. Lidércek, griffek, farkasok, vámpírok vesznek körül babám. Jobb ha elkezdesz elbúcsúzni a ty#'ksz@ros életedtől.

Govrikkal karöltve, csöndesen követtük a társaságot, nem értettem miért viselkedik így Dace. Sosem volt szimpatikus, de azért ennyire ellenszenvesnek sem gondoltam volna korábban.
A kocsmába érve elég nagy meglepetés fogadott. Ahogy sebtében végignéztem az összegyűlteken úgy vettem észre, hogy talán csak a vámpírok hiányoztak a lakosságból.
- Itt az ember! - Kiáltotta el valaki magát, mire minden szem Olivra szegeződött.
- Az ember, aki Morla fecsegésének köszönhetően már mindenről tud. - szólt ridegen Dace én meg annyira felháborodtam, hogy hirtelen megszólalni sem tudtam. Direkt belerángatta az egészbe Olivot, ráadásul rám kente! Na ezek után várjon tőlem bármit is!
Páran felhördültek és közben Ivars lenyomta a lányt egy székbe és mindkét kezét vállain pihentette. Mintha valami kihallgatáson, vagy tárgyaláson lenne.
- Dace, akkor most mit fogunk csinálni?
- Természetesen követjük a bátyám utasításait. Nem véletlenül sikerült eddig megóvnia nektek Aronát.
- De... - akadékoskodott volna valaki, de Dace erőszakosan elhallgattatta.
- Jól tudjátok, hogy miért jött létre Arona. Miért vigyázott rá a bátyám éjt nappallá téve, egészen a kezdetektől! Hogy nyugodtan, békében éljetek! És most ezt elvesztegetnétek, csak azért mert egy jöttment sz@rházi megölte?! - Köpött egy nagyot Oliv elé a földre. - Hát én ezt nem hagyom! Mint korábban mondtam, két dolgot tehetünk a saját érdekünkben. Vérfarkassá tesszük, ha túléli, egyébként meghal. - vigyorodott el, majd hirtelen kegyetlen komolyságra váltott. - Más lehetőség nincs.

Mikor elkezdi felsorolni a mesebeli lényeket elkuncogom magam. Mi ez a Grimm testvérek fan klubja? Lehet, hogy unalmukban csak kitalálták ezt az egészet és az új pipi láttán megbolondultak. Végül is fejet hajtok előttük, mert ilyen jól játszani. Izgalmas filmet lehetne ebből forgatni.
Hosszú út után végre megérkezünk a kocsmába és leültetnek. Nem értem, hogy a gorilla miért fogja a vállam, ha már megfenyegettek azzal, hogy úgy sem tudok menekülni. Ezek szerint félnek attól, hogy mégis csak sikerül. Hoho talán túl sok volt a spray?
Próbáltam komoly arcot vágni a vitájukhoz. Nah vajon most mi lesz? Bár sürgethetnénk a dolgot, mert én már tovább mennék. Anyát is fel kellene hívnom, biztos aggódik értem.

- De igenis van! - szólaltam meg.
- Mi? Az, hogy elengedjük békében? H#lye vagy Morla? Úgy kikotyog mindent odakint mint a pinty! Sőt, egyebet is kinézek belőle.
- Először is, ki hinné el, no meg...
- Nem érdekel Morla. Aronáról senki sem tudhat. Így is van itt már olyan, akinek semmi keresnivalója nincs itt. - mondta ingerülten. - Gondolj csak arra a nagára. Nehogy azt mondd, hogy szívesen látnád, ahogy megtöltenék a várost! Arona a mienk és senki sem fenyegetheti a létét, a létezését úgy, ahogy most van.
Erre nem tudtam felelni. Ebben igaza volt. Nem akartam, nagákkal osztozni rajta.
- Történetesen arra gondoltam, hogy fogva tartjuk. Lakhatna nálam. - Tettem meg azért a javaslatom. Erre is felhördültek páran, Dace kiröhögött.
- Naiv vagy Morla. B@romság, felesleges kockázat. Ne is húzzuk az időt, szavazzunk. Majd ha esetleg farkas lesz, lakhat nálad. - fordult el tőlem.
- Miért akarod ennyire bántani? Mit ártott neked? - kérdeztem meg, de ügyet sem vetett rám. - Minek ez a nagy dráma? Mit ártott Aronának? Csak átutazik és kész.
- Ki az, aki nem velem ért egyet, és hagyná pusztulni Aronát? - kérdezte ördögi fenyegetéssel a hangjában.
Nem is volt kérdéses a szavazás eredménye.
- Nos, akkor a lány meghal. Aronáért. - bólintott Dace elégedetten.

Kezd már zavarni ez a nagy veszekedés főleg, hogy engem nem is hagynak szóhoz jutni. Megvárom, míg mindenki szavaz, majd óvatosan felemelem kezem.
-Elnézést! Én is szólhatnék?-Igazából nem vártam engedélyt, így egy mély levegővétel után végül belekezdek a monológomba.
-Fogalmam sincs, hogy miről beszélnek! Egymás után sorolnak fel mesebeli lényeket. Bevallom nagyon jól játszanak, akár színészek is lehetnének. Nem is akarom elrontani a játékukat, de engem időre várnak, és ha nem érek oda nos akkor biztosan aggódni fognak meg minden. Szóóval mi lenne ha visszaadnák a kocsim kerekeit elengednének, én meg elfelejtenék mindent és tovább utaznék?-Nézek rájuk kérdőn, majd a nagydarab fickóra pillantok fel.
-Engedjen el! Vagy ennyire félnek tőlem? Nem fogom elárulni, hogy itt ilyen szerepjáték folyik. Mindenkinek megvan a maga élete, és ha önök ezt szeretik nincs beleszólásom.-

Olivia kérésére Ivars gondolkodás nélkül elengedte a vállát. Ez rá vallott. Nem volt ő rossz ember eredendően, csak egyszerű és az erős áramlat, Dace, ide-oda sodorta.
- Látod, Dace, nem kell mindent így túlreagálni. - mondtam nyugodtan, miután Oliv elmondta a véleményét. Szegénykém olyan kis aranyos tudatlanka volt. A bandavezér viszont jéghideg pillantást vettem rám, majd a lányra.
- Már döntöttünk. - mondta halkan és visszakézből egy hatalmas pofont adott Olivnak. Egy pillanatra megdermedt a levegő. Az ütés ereje miatt már attól féltem, hogy kiserkenhetett Oliv vére, és akkor itt elszabadul a pokol, de mivel semmi ilyesmi nem történt, egy pillanatra megnyugodhattam. De csak egy pillanatra.
- Ivars, fogd le! - kiáltotta és újra ütésre emelte a kezét a nő.
- Dace, állj le! Állítsátok le! A vámpírok! - hasított belém az ötlet, közben viszont Oliv székét már fel is rúgta a háborodott asszony. Ivars meg hagyta, hogy zuhanjon és Oliv feje a padlón koppanjon. - A vámpírok nem szavaztak, így nem érvényes! Govrik az isten szerelmére mozdulj már meg! - löktem arrébb a férfit, miközben én Olivhoz siettem, hogy segítsek neki.
Közben lefogták Dacet, így nem tombolhatott tovább.
- A vámpírokat mindenképpen meg kell várnunk! Az ő álláspontjukat nem ismerjük! - ezzel húzni lehetett egy egész napig az időt. Addig csak kitalálunk már valamit! - Jól vagy Oliv?

Meglepődtem, hogy ilyen könnyen elengedett, de ahogy azt ígértem nem rohantam el továbbra is csak a széken ültem nyugodtan. Pontot akarok tenni a dolgok végére és kocsi nélkül úgy sem tudok elmenni.
A pofonon meglepődöm nem is kicsit. Igen erős ütés volt, és nem is értettem a lényegét. Épp felálltam volna, hogy viszonozzam ezt a kedvességet, mikor a nagy pasas ismét lefogott. Izmaim megfeszültek és kezem ökölbe szorult. Azért a játéknak is megvan a határa.
A következő pillanatban már csak azt érzem, hogy a székem hátra billen és a fejem egy nagyot koppan a földön.
-Au! Mi Dios!-Ez iszonyatosan fáj! A r*hadt p*csa! Ezt megkeserüli még. Milyen játék ez?
-Azt hiszem megmaradok, de a fejem! Mondja már el mi folyik itt? Ez elég durva játék nem gondolják? Agyrázkódást is kaphatnék.-Megpróbálok felállni, bár kissé megszédülök, így megkapaszkodom a nőben.

- Ez nem játék Oliv. - suttogtam el a lánykának, mély komolysággal, miközben igyekeztem megtartani. Gyorsan felállítottam a széket és leültettem rá, láttam, hogy szédült. Közben nem tudtam arra a vitára figyelni ami Dace körül kialakult.
- Rendben van, egyelőre várunk. Estig van ideje. Ivars, egy percre se vedd le róla a szemed! - szólt végezetük a nő és duzzogva ledobta magát egy székre és keresztbe fonta karjait. - De ez akkor is h#lyeség. Minél hamarabb meg kellene tőle szabadulnunk. - Gyilkos pillantást lövellt Olivia felé. Kíváncsi lettem, vajon miből táplálkozhat ez az indulat benne.
De egy kicsit elült a feszültség a kocsmában. Egészen addig, amíg Govrik meg nem szólalt.
- Lehet, hogy mégsem ember. - vetette fel monoton hangján. - Az idegen férfi sem az, hiába erre utalt minden jel, a képességei megmutatták. - rá szegeződött pár tekintet. - A vére is színtelen volt, nem vörös. - töprengett hangosan, és Dace szemében pusztító szikra lobbant, arcán mosoly fakadt.
- Látni akarom! Ivars, fogd le! - vért akart, bármilyen vért, csak vért, hogy eluralkodjon rajta a farkas, s végezhessen a lánnyal.

-Akkor ez mégis micsoda?-Kérdezem meg ismét. Valamikor el fogják nekem mondani, vagy a semmiért fogok meghalni?
-Azonnal vedd le rólam a kezed.-Néztem ismét a nagydarab pasasra. Ha még egyszer megfog akkor..akkor...nem csinálok semmit, mert úgy sem fog használni.
Mi most meg a véremet akarják megnézni? Na neee! Nem fogják felszabdalni a bőröm csak azért, hogy bizonyítsam, hogy piros.
-Nem!-Felpattantam a székről idegesen, majd Morla felé nyújtottam kezem amin ott volt egy régebbi vágás, ami még nem gyógyult meg teljesen, de a varrat még ott volt.
-Látja igazi a vérem. A seb is ezt mutatja.-Közben visszaülök, mert érzem megint elkezd sajogni a fejem.

Dace kikapta az egyik üldögélő vendég kezéből a sörösüveget, és a pulthoz csapta. Szilánkokra tört és egyértelmű volt, hogy mire is akarta használni. Megijedtem. Ekkor elém tartotta a kezét Oliv, és hirtelen nem tudtam mit is akarhat, főleg, hogy Ivars azonnal vissza is nyomta a székbe és lefogva tartotta. De aztán csak leesett! Gyorsan előkaptam az övtáskámból a rongyot, mellyel letörölgettem a lány vérét a szerencsétlen sérülése után és Dace arca elé tartottam.
- Tessék! - üvöltöttem, mire megtorpant. - Láttad, szóval elég volt ebből!
Ekkor eldördült egy puskalövés.
- Kifelé a kocsmámból! - szólt haragvó mennydörgésként a kocsmáros. - Épp jókor! - szólt a bejárat felé. - Munkába is állhatsz, rakd ki innen a rendbontó bandát, de nagyon erősen ajánlom, hogy ne essen kár a berendezésben! - hátrapillantottam és megláttam Jack vonzó alakját. Mint egy hős! Azonnal megéreztem, hogy melegem lett, meg kellett legyezgetnem magam a véres zsebkendővel.

Ahogy beléptem, olyan látvány fogadott, amit pont elkerültem volna, ha lehetséges. Morla egy véres zsebkendőt lobogtatott, mint valami fehér zászlót, a puska is előkerült, a főnök meg dühös volt... Remek.
Semmi kedvem nem volt verekedni, így az egyszerűbb megoldást választottam. Az ajtóból szivárványszín lángörvény közepette a kocsma közepére teleportáltam. Aztán kinyújtottam a kezem, mire egy üres szék a levegőbe emelkedett, hála a légnyomásnak, amit alatta teremtettem. Aztán hagytam, hogy visszaessen a helyére, és kihúztam a hüvelyéből a kardomat. Beleállítottam a földbe.
- Na, emberek. Itt ma nem lesz balhé, világos? De ha valaki mégis vágyna rá, nálam lehet jelentkezni, vagy a puskás embernél... Vele jobban jártok, előre szólok. Ez volt az első és egyetlen figyelmeztetés. Aki nem bír nyugton maradni, az tűnjön el, amíg szépen mondom.
Reméltem, hogy már elterjedt a híre, ki ölte meg a farkast. Egy kis tisztelet és félelelm most jól jönne.

A patáim alatt csak úgy döngött a talaj. Kecses voltam mint egy rétisas százméteres gyorsúszáson, azt hiszem. Talán nem meglepő, ha az erdőben szinte minden állat menekült a környékről. Talán a szarvast is ezért nem értem utol? Vagy őz volt? Ó a fxne tudja. Bár ha bele gondolok, talán ez megszégyenítő volt számomra.
Ahogy viszont kiértem az erdőből jobbnak láttam ezúttal visszaváltani az emberi alakomba. Bár igazából nem tudom miért. Úgy sem volt ember a környéken. És amúgy is mi a feltűnőbb? Egy nagy piros patás csinos szörnyeteg, ahogy végig trappol a városon egy másik négylábú patást üldözve? Vagy ha ugyan ezt egy mezítlábas nő teszi ágyékkötőben, és egy kicsit hiányos, de még éppen takaró felső bőrszerkóban? Ja igen a botot a hátamról ne felejtsük ki.
Lefékeztem. A talpam alól csak úgy kavargott a por. Valószínűleg az illat tette. Egyszerű főtt étel, illata. És valószínűleg nem ingyen adják. Erre elfintorodtam De hát akkor már bent volt a fejem az ajtón. És hát nem az fogadott amire számítottam.

A következő események már túl gyorsak voltak nekem. Elkerekedett szemekkel figyeltem ahogy az idegen férfi felemeli a székét, majd előveszi a kardját. Ijedtem álltam fel a székemről. Nem tudom továbbra sem, hogy mi folyik itt. Morla háta mögé sétálok. Nem tudnám megvédeni magam egyedül és úgy tűnt az ő szava sokat ér. Talán mellette biztonságban vagyok.
-Mi...Mi folyik itt?-Kérdezem tőle remegő hangon. Ez sem vall rám. Nem szoktam ilyen nyuszi lenni, de azt hiszem az én helyzetemben mindenki küszködne azzal, hogy ki ne engedje a hólyagja tartalmát.

Jack látványos bemutatója egy pillanatra mindenkit lebénított. Én csak csodáltam, miközben Oliv a hátam mögé állt.
Dace szinte már most vadállatként fújtatott a férfi felé. Odalépett hozzá nagy hévvel, de végül megfékezte magát, bármi is volt a szándéka.
- Ne ártsd magad az ügyeimbe, ha élni akarsz. Korcs. - ezt talán sértésnek szánta. - Egyszer elhagy a szerencséd, és én akkor ott leszek. - fenyegetőzött gyilkos dühvel.
- Ivars! Hozd a lányt! - és ezzel elindult kifele a kocsmából. Az ajtóban megállt, végignézett a nőalakon, vicsorgott rá egyet, majd enyhén meglökve a vállával távozott mellette. Közben Ivars felkapta Oliviát, engem könnyedén félrelökött, és követte a vezérét. Amire nem számítottam, az Govrik reakciója volt. Erősen lefogott, hogy ne mehessek utánuk.
- Kimaradsz ebből Morla. - suttogta és nem tudtam elszabadulni. Aztán éreztem egy nyomást a nyakamnál, vagy tarkómnál és minden elsötétült előttem.

- Nincs szükségem szerencsére.
Egy cifrát szitkozódtam, és kirántottam a kardomat a földből. Nem teleportáltam. Govrik "régi" ismerős volt, és egyszer segített rajtam, félig-meddig legalábbis. De Morla egy öreg nő volt. És egy bérgyilkosnak is vannak bizonyos elvei...
Govrik orra émelyítő reccsenéssel tört be. A nyitott ajtón átpillantva teleportáltam ki az utcára. megkerülve az ismerősnek tűnő, alul öltözött nőt, és a többiek elé vágva. A kardomat magam elé emeltem.
- A lány a kocsma vendége. A védelmem alatt áll.
Miért csinálom ezt? Rövid időn belül a második tök ismeretlen lány, akinek a védelmére kelek. Pedig nem is fizet érte senki.

- Hé, azt hiszed, hogy engem csak úgy taszigálhatsz? Kinek képzeled magad kis porszem? Mellesleg a helyedben megnézetném egy fogásszal. - Szúrós tekintettel néztem utána. Tényleg úgy gondoltam, ahogy mondtam. Egy kis senki állt előttem, aki túl sokat képzelt magáról. Nagyobb volt az egója mit ő maga. Igen...
- Biztos vagyok benne, hogy épp úgy visonganál, mint egy kis malac, ha megégetnéd a s#gget - kiabáltam utána. Tudtam, hogy valami drasztikusabbat kellett volna szavaknál.
Aztán, egy valahogy ismerős jelenet tárult elém.
- Tudjátok ti aztán elgondolkoztattok. Mért kell egy ilyen jó, csendes kis helyen, olyan s3ggfejeknek lennie, mint ti vagytok? - fordultam ki az ajtón a csürhe után. - Olyan... - gondolkoztam el. - Tenyérbemászóak vagytok. Igen azt hiszem ezt a szót kerestem. Kíváncsi vagyok melyikőtöknek törtem el valamijét a legutóbb...

Mi? Nem...nem én nem akarok menni. Én itt maradok nem megyek azzal a nővel. Ahogy a házban is most is megpróbáltam megállítani a gorillát, de mind hiába. Olyan lehetett az ütésem a számára, mintha egy katicabogár menne neki egy elefántnak. Miután feladtam a küzdelmet Morlát figyeltem, akit az elvileg barátja leállította őt. Ezt a hátbatámadást!
-Azonnal tegyél le te ostoba majom! Nem vagyok bábú akit ide-oda cipelhetsz!-Ismét ütni-verni kezdtem teljes erőmből a boxerrel együtt, még ha tudtam is, hogy semmit nem ér. A másik kettőre nem is nagyon figyeltem. Annyit felfogtam, hogy az a fickó próbál rajtam segíteni, de valahogy nem tudtam bízni abban, hogy neki menne. A nőt meg nem értettem, de hát ha szeret üvöltözni akkor miért ne?

Nági alakomban siklottam végig sercegve sebesen a kisutcákon. Felfedeztem a helyet. A korábbi kocsma mellett jártam, mikor figyelmes lettem egy kis konfliktusra. A levegőbe szimatoltam és lehunyt szemekkel figyeltem, mielőtt újra megmozdultam volna.
- Szánalmas vagy, inkább fogd be azt a nagy szádat! - üvöltötte egy agresszív női hang. - Te is csak most érkeztél, fogalmad sincs arról, hogy megy itt az élet, ne merészelj nekem okoskodni! Én! Én védtem meg eddig Aronát! Te eddig semmit sem tettél értünk! Bizonyíts valamit, mielőtt valakinek képzeled magad!
Vérfarkas volt. És még sokan mások is, akik kitódultak a kocsmából a térre, bár sok faj képviseltette magát. Volt itt két ember és egy tűzlelkű is. A feszültség pedig még így, ilyen távolból is sütött belőlük.
- Már nem a kocsma vendége, mint láthatod. Kotródj innen, amíg megteheted! A szavazás megtörtént, a lány sorsa eldőlt. Megvárjuk a vámpírokat és utána eljön a végrehajtás. Ebbe még az olyan buzgómócsingok sem köthetnek bele, mint ti ketten. Szóval húzzatok bőrt a fogatokra és tűnjetek az utamból! Ivars, nehogy el merészeld engedni a lányt!
Nem értettem a szituációt, egyelőre kivártam. Közben átvedlettem emberi alakomra. Szerencse, hogy bő, ezüstös fölső volt rajtam, ez emberként elment egy miniruhának. Csak valami cipő kellett volna hozzá, így mezítláb olyan snassz volt az egész.

Elvigyorodtam. A vadász vigyora volt ez, vagy még inkább a farkasé.
- A védelmem alatt áll - ismételtem - Jack Salazar vagyok. Szilfidként születtem újjá, és egyedül vagyok a városban a fajomból. A szilfidek képviseletében nyilvánítom most ki a véleményemet: a lánynak sértetlennek kell maradnia!
Szavaimnak nyomatékot adhattam volna a kardommal, de az nem segítette volna elő a diplomáciai lépéseket. A hüvelyébe löktem a pengét, és karba fontam a kezem.
- A szilfidek tehát a lány bántatlanságát kérik. A farkasok véleményét ismerjük. A vámpírokra várni kell. Többi faj képviselője! Nyilatkozzatok! Ontsuk ki a lány vérét, és vonjuk magunkra az emberek rendőrségének figyelmét?
Többet beszéltem, mint talán az ideérkezésem óta összesen. A fekete nőre néztem, és már tudtam, honnan volt ismerős. Reméltem, hogy ő támogatni fog.

- Áá.. szóval te voltál az? Az egyik - találgattam. Azt viszont egy jó széles vigyorral. - Amilyen nagy a fejed, olyan kicsi az agyad, de talán még megismered ezt - fogtam rá a vállam felett még láthatóan átlógó bot végére. A nyelvemmel csettegve ráztam meg a fejem. - Engem nem kérdeztettek, pedig én eléggé meggyőző tudok lenni. Mellesleg arról mikor tartunk szavazást, hogy titeket a balta arcotokkal mikor rakunk hűvösre? Ismerek egy jó börtön, némelyik ismerősöm ott dolgozik, már ha értitek. Mért is értenétek... - sóhajtottam. - Ennyi aggyal...
Szilfidek? Felvontam a szemöldököm. Ez egy pillanatra tényleg meglepett. Bár ez tényleg... igazán okos volt mindegyikőjüktől. Itt egy ember és ez az első?
- Barmok - ráztam meg a fejem, majd mély levegőt vettem. - Az én véleményemet már ismeritek. De ha nem lettem volna elég érthető a legutóbb - nyomtam meg a hangom. - Nincs jogotok más sorsáról dönteni, arról csak neki van, és ezt mit a tűzlelkű családfő mondom.
Na jó... igazából még családom sem volt... de ez egy másik kérdés. És nem rájuk tartozik.

Miközben nem adom fel a küzdelmet a beszélgetésre is próbálok figyelni. A jelek szerint még van esélyem túlélni legalább ezt a napod. De örülnék neki, ha már letennének, mert ez így borzalmas. Még az is jobb lenne, ha a karomat szorongatná
-TEGYÉL LE!-Ordítom a majom fülébe, majd ismét ütni kezdem.
-Van lábam és tudom is használni! Nem fogok elfutni ígérem, csak tegyél már LE!-A többiek beszélgetésébe nem tudtam mit hozzáfűzni. Azt hiszem itt az én szavam nem ér semmit, így felesleges is lenne próbálkoznom vele.