Morla Lomboltja

Mikor megpillantom a közeledő alakokat a szobámba rohanok és kikeresem a táskámból a sprayt meg a boxert, amit azonnal fel is húzok az ujjaimra. Engem aztán nem fognak elvinni sehová.
A szobában vártam meg, hogy értem jöjjenek. Az első ember szemébe azonnal belefújtam a sprayt, a többieket meg ott ütöttem ahol értem. Tudom nem túl hatásos megoldás szekrényméretű embereknél, de legalább egy kis fájdalmat okozhatok nekik.

Az egyik férfi szemeit telibe találta a spray és meglepettségében hátra tántorodott és kiesett a szoba ajtaján. Nem számított ellenállásra. A másik viszont átlépett rajta és a lány felé nyúlt. elég ügyetlenül. Látszott rajta, hogy nem akar kárt tenni benne, de így a hadonászása miatt nem jött rá mit is kéne tennie.
Közben Ivars udvariasan kiengedte a hátsó ajtón Govrikot, aki csatlakozott az elöl várakozó két nőhöz. Aztán a megtermett melák besétált a vendégszobába, kitessékelte a férfit, aki nem tudott mit kezdeni a harcias nővel, majd mit sem törődve a meglepően erős és jól irányzott ütésekkel a vállára dobta a hölgyeményt és kisétált vele az ajtón, mint aki meg sem érzi az ütéseket. Nyomában lépdelt a két társa is esetlenül.
Lábra állította Olivot Dace előtt és teste mellé leszorította a lány kezeit. A frissen bandavezérré vált nő magassága miatt le kellett hajoljon Olivhoz, hogy jobban szemügyre vehesse. Egyelőre minden reakciója annyi volt, hogy magasra emelte ceruzával megrajzolt, ízléstelen szemöldökeit.

Úgy tűnik használ ez a kis védekezés, de nem sokáig. Egy még nagyobb ember sétál be a szobába aki rezzenéstelen arccal kap fel a vállára. Továbbra sem hagyom magam. Lábbal, kézzel próbálom tovább püfölni őt, de végül rájövök, hogy felesleges és mire kiérünk a nőkhöz, már lenyugszom valamennyire.
Dühös arccal pillantok az iszonyatosan magas nőre. Nem valami szép látvány az egyszer biztos.
-Mi a fenét akar tőlem?-Bököm ki végül a kérdést. Legyünk már túl ezen és hadd menjek tovább.

A nő nem felelt Oliv kérdésére, csak beleszagolt a hajába.
- Nem közénk való, jól gondolták a vámpírok. - állapította meg ahogy Ivarsra emelte a tekintetét.
- És akkor mit akarsz vele csinálni? Nem döntheted el egymagad, hogy... - szólaltam meg.
- Megkapod a kocsiját és apró alkatrészeire szedheted szét, csak fogd be a szád amíg elérünk a kocsmáig! - csattant fel. - Ivars, hozd. - parancsolta és el is indult. Nyomában a melák a vállára dobott lánnyal.

//Kocsma//

A kocsim? Nem ezt nem tehetik! A kerekeket már lelopták róla és nekem az a kocsi kell. Abban van az életem!...De igaz ha megölnek az után már bárkié lehet!
Talán azt hiszik, hogy nem tudok járni? Vagy miért dob mindig a hátára ez a melák. Elég ha megfogja a csuklóm erősen, akkor sem tudnék elszökni.
Vajon miért pont egy kocsmába visznek és mit akarnak ott megtárgyalni? Talán azt, hogy hogyan öljenek meg?...Végül is ha nem úszhatom meg akkor legyen gyors és kíméletes.

Kocsma

Jeromost kivételesen otthon hagytam. Tudom, Morlánál túl sok tejivó szőrgombóc tanyázik, és félek, megkergetné őket. Legalább csöndben utaztam - nem számítva persze hűséges szolgálati járművem csatazajait; a kaszni csörömpölését, a kerekek döcögését a kátyús kőúton, meg a víz visszhangos loccsanásait a tartályban. Erről meg az jutott eszembe, hogy sürgősen szükségem lenne egy alkalmas bokorra, csakhogy már a házak között voltam, és a rengeteg új szomszéd miatt meg se mertem kockáztatni, hogy bárhova is belógjak. Felhangosítottam a rádiót, és nem is figyeltem semmi másra, amíg el nem értem úti célomat.
Morla lomboltja előtt aztán lefékeztem, és kis türelmetlenséggel feküdtem rá a dudára. Rekedt, köhögős tülkölés zengett végig a környéken, s mire elült, én már a tartály mellett voltam, és a csapot állítottam, fél szememmel Morla asszonyság után kutatva.

Amint megláttam a hátsó kertből a járgányt már szaladtam is előre, hogy üdvözöljem az én kis imádott madárkámat. Szegény Dézsacicát felrúgtam közben, amiért hangosan bocsánatot is kértem tőle.
- Joshi! Hát szervusz, tündérem! Miért nem dudáltál nekem?! Már nem is akarsz látni?! Kerülsz engem úrfi! Észrevettem ám! De Morlától nem lehet csak így megszökni! - vigyorogtam rá szélesen, ahogy odaértem mellé és megpuszilgattam mindkét orcáját. - Hát te napról napra egyre sármosabb leszel! A lányok kukra fognak tőled p/silni! - borzoltam meg a haját. - Nincs véletlenül egy idősebb rokonod, akinek még nem kötötték be a fejét? - ábrándoztam el. - Nem, nem, csak vicceltem! Hol hagytad a kutyulit?! Készítettem neki is ebédet! De jajj Joshi képzeld el mi történt! Elkóborolt az egyik cicám, és sehol sem találom! Szegénykém hogy félhet! Kérlek, ha látod valahol hozd haza nekem!

Biztosan érezte már magát mindenki így. Vagy legalábbis mindenki látta már, hogyan áll az őz a felé száguldó kamion fényszóróiba bámulva. Na pont így bámultam én is Morlára, meg úgy is éreztem magamat. Hosszú idő után sikerült erőt vennem magamon, és egy széles vigyorral viszonoztam rohamát.
- Tiszteletem! Dehogy kerüllek, miért tenném? Csak tudod, nem szívesen zajongok, főleg most, hogy ennyi érdekes fazon mászkál errefelé. De hát mit beszélek, te ezt úgy is jobban tudod, nem igaz? - nyögtem barátságos csipkelődéssel, és igyekeztem a "tartsd oda a jobb orcád is" taktikát alkalmazni, mert az még mindig sokkal jobb volt, mintha eltalálta volna mondjuk a számat a csóközönnel. Na és amit a lányokról mondott?! Hát ezen egyelőre csak somolygok, de az biztos, hogy valami csendes, visszahúzódó griff-pipit keresek majd. Ha akad ilyen egyáltalán ebben az ősvadonban.
- Tulajdonképp van egy idősebb rokonom, de róla jó régen nem hallottam már. A nagybátyám az, de ami azt illeti, talán meg se ismerném.A kutyámat pont a mircik miatt hagytam otthon, félek, hogy még több nyávogó is eltűnne innen. De természetesen segítek majd megtalálni. Mindenek előtt leengedném a tartályt - és itt nem csak a kocsiéra gondolok - fintorogtam jelentőségteljes pillantásokat vetve a ház melletti fabodega felé. A víz jó nagy slunggal csobogott a csap alá tartott kannába, és ettől megint kellemetlen érzések fogtak el.

Mintha víz alól hallottam volna a hangját. Ahogy a sajátomat is, mikor visszhangzott a koponyacsontjaim között.
- Mit mondasz csibecomb?! Ne sutymorogj, nem túl udvarias dolog! - Megráztam egy kicsit a fejem és úgy a belső zúgás mérséklődött kicsit. Komolyan, mintha bogarak mászkáltak volna odabent. Nade így pont elkaptam, hogy "te ezt úgy is jobban tudod, nem igaz?" Nem volt kérdéses. Még akkor sem, ha gőzöm nem volt miről van szó.
- Persze, persze bongyorka, Morla mindent tud!
- Nem rossz kutyus ő, múltkor mikor megkergette Demizsont elbeszélgettem vele négyszemközt! A lelkére beszéltem, hidd el, nem merné bántani már a cicukákat!
Aztán folyattuk a vizet, amiért jött, és a halk csobogás közepette megint elszaporodtak odabent a zümmögő zümikék, aztán teljes csönd lett. Miközben megpróbáltam megfejteni mit is mondott Joshi, vagy miért vág olyan kétségbeesett arcot, eszembe jutott, hogy lehet ez a pókhálósgomba mellékhatása, amivel kezelni próbáltam a térdem. Hát, öreg vagyok már, lehet összetévesztettem az erdőben valami mással. No majd legközelebb jobban megnézem miből készítek ebédet.

- Nem suttogok - emeltem meg kicsit a hangom, de valahogy az volt az érzésem, hogy felslegesen.
Én nem vagyok az a túl ideges típusú ember. Láttam még otthon, hogyan vezetik az öreg sofőrök azokat a monstrum nagy buszokat. Tőlük tanultam meg a legjobb túlélési technikát - csak mindent szép sorjában, lassan, de biztosan. Ja, és apámtól is tanultam valamit a hasonló esetekben: vagy a pálinka, vagy a hideg víz mindenre orvosság.
Egy gyors mozdulattal a földre segítettem a falfehérré sápadt anyót. Persze, csak feltételeztem, hogy sápadt, ugyanis a mindenféle kencétől az arcának egészen biztosan nem az eredeti színe látszott. Vagy ez inkább zöld? De a térdei még azután is remegtek, hogy a ZIL tövében ücsörgött, úgyhogy kétségem se volt afelől, hogy valami nincs rendjén. Tehát fogtam a csapot, és a megfelelő módon hozzá szorítottam az ujjamat.
- Ezt egyrészt azért, hogy észhez térj, másrészt meg azért, mert elverted a kutyámat - motyogtam, de ahogy elnéztem, úgyse nagyon hallott semmit. Egyik lábamról a másikra álltam, s közben fohászkodtam, hogy mihamarabb magához térjen. Amikor láttam, hogy egyelőre nem fog elhalálozni, rohamtempóban irányoztam meg a kertszéli budoirt.
- Csak egy fél perc, nehogy addig elájulj! Ha hallasz, mondd el, mit ettél, ami ezt csinálhatja veled! - kiabáltam.

Kicsit elgyöngültem, ezt meg az úriembersarjadék észrevette és segített nekem leülni. Kis aranyoska. De aztán pokolbéli élményben részesített! Sikoltva pattantam fel és futottam arrébb, de már késő volt, tönkretette az öntisztító folyamataimat, szinte szó szerint megfürösztött! Csupa víz voltam! Én vizes! Tovább sikítottam.
- Te kis csirkefogó! - kiálltottam neki, de egy pillanatra sem tudtam dühös lenni rá. Szerettem én ezt a kis rosszcsont gyereket. Nem volt miért haragudnom rá, hogy ilyen elevenke volt. Azért ha ezt más követte volna el, hát lehet, hogy meg is átkozom. - Hát nem összevizeztél? - ezzel el is kezdtem lehámozni magamról a rétegezett ruháim. Közben észrevettem, hogy már rég eltűnt. Na szép, mondhatom. Odaléptem a ház sarkához, el volt ott rejtve egy kis erős itóka. Meghúztam és aztán mivel még mindig túl nagy volt a csönd gondoltam most már illene tenni valamit ellene. Beledugtam az ujjam az üvegbe és rá borítottam egy kis nedűt. Aztán megpiszkáltam vele a fülem. Kivadásztam belőle valamit, és megkóstoltam, hogy rájöjjek mi lehet az. Aztán körbe nézrem, hogy merre lehet ez a gyerek.

- Ne haragudj, de hát húsvétkor nem is jöttem, és ugye nem hagyhatom, hogy hervadozz - kuncogtam, még mikor a mellékhelyiség felé nyargaltam.
- Repülni tudnék - sóhajtottam egy perccel később, és abban a hiszemben léptem ki az udvarra, hogy a hölgyemény még mindig a jármű oldalában piheg. De persze dehogy pihegett, roppantul a rá jellemző viselkedést tanúsította, én pedig jobb híján elröhögtem magam.
- Mondom én, a hideg víz meg az alkohol mindenre gyógyszer! Segítsek kimosni a füled? Minek hoztam ezt a sok vizet, ha nem ehhez? - kérdeztem teli szájjal vigyorogva. Tetszett, hogy nem haragszik rám a csipkelődésért,de aztán eszembe jutott, miért nem járok én ide olyan gyakran.
- Említetted, hogy Jeromosnak is meg nekem is csináltál valamit, de remélem emlékszel rá, hogy mi csak húst eszünk - célozgattam, és a levegőbe szagoltam, hátha kiszűrhetek valamit. Sajnos azonban a nedvesség által Morlából felszabadított szaganyagokon kívül az ég világon semmi mást nem tudtam érzékelni.

- Maradjunk inkább az alkoholnál Joshi. És dehogy is! Kimosni! Már csak az kéne! Felborítani a természetes egyensúlyt! Hidd el nekem, több kárt teszel azzal, hogy lemosod a saját védörendszered, mint hiszed! Kész armageddon minden mosakodás!
- Ó, igazad van, máris hozom! - beszaladtam a házba és egy összecsomagolt lábost nyomtam a kezébe. - Majd csak otthon nyisd ki, meglepetés - kacsintottam rá.
- De hallgass csak ide - intettem magamhoz és közel hajoltam hozzá, hogy az információ közöttünk maradjon. - Van egy böszömnagy szőke farkasember a városban, nemrég érkezhetett. Ha meglátod szaladj, jó? Már megtámadott valakit, valószínűleg ölt már embert. Nem szeretném, ha bajod esne. Majd intézkedünk ellene, te csak vigyázz magadra. Jó? - kértem tőle aggódva megerősítést. Ha valaki kezet emelne az én Josimra, én magam szedném széjjel és szórnám a mozsárban összetört csontporát a semmibe a felkelő nap fényében.

Megint kacarászni kezdtem, amint kinyilvánította véleményét a tisztálkodással kapcsolatban. Oké-oké, magányos kölyök létemre én azért nem így vagyok ezzel, de ezt persze nem kötöm az orrára. Szépen megtartom magamnak, hogy nem baj az, ha az embert nem kilométerekről szagolja ki mondjuk egy kövér nyulacska.
A meglepetést úgy fogtam a kezembe, hogy minden lehetőségre felkészültem. Ha kell, meg is tudom védeni magamat attól, ami benne van. Egyébként nem hiszem, hogy élőlényről lenne szó, mert az biztosan nem áraszt ilyen bűzt.
- Imádom a meglepetéseket. Különösen a tieid - mosolyogtam hamiskásan. Biztosra vettem, hogy Morla számára ez többet jelent, mint egy olyan régimódi ,,köszönömszépen".
- Természetesen. Hiszen tudod, nem vagyok az a balhés típus - válaszoltam, de közben arra gondoltam, hogy ha valaki veszélyeztetné a klienseim - mit kliensem, a falubéli barátaim - épségét, hát az bizony hamarost megismerkedhetne a griff-alakom fegyverarzenáljával.
- Azért kíváncsi lennék ennek az illetőnek a nevére, meg arra, hol látták utoljára. Ja! És főleg arra, kit ölt meg. Remélem nem a faluból volt - tettem hozzá. Derűsnek mutattam magam, de közben a gyerekek képei suhantak át a szemem előtt, akikkel a télen csúszkáltam a jégen, meg a szüleiké, akik annyi kedvességgel és ajándékkal halmoztak el némi vízért cserébe.

Jajj de szerettem, ha jó kedve van egy kölöknek! Annál nincs is jobb!
- Ó,Joshi, hát azt akarod, hogy elpiruljak? Nézd, már meg is tettem! Te kis hamis! - mosolyogtam rá egy picikét megjátszott zavarral a fiúkára. Ennivaló. Lassan már neki is kereshetek egy aranyos asszonykát. Mondjuk Govrik lánya is hasonló korú mint ő...
- Tudom, tudom drágám, sokkal rendesebb ember vagy, mint amilyen az én lusta Uldisom - forgattam a szemem az ég felé.
- Sajnos nem tudtam kideríteni a nevét, de nincs sok farkasember a városban egyelőre, biztosan ki lehet szúrni. Hallottam valami olyat, hogy már járt a kocsmában is, ma megyek beszélni a kocsmárossal erről. Figyelmeztetnem kell őt is. És egy vámpírlánykát támadott meg nagyon csúnyán, szegénykém ott is hagyhatta volna a fogát. Hát nem elképesztő?!

Szerencsére nem láttam, hogy elpirult-e vagy sem, tekintve, hogy csuromvizes hajzata eléggé az arcába lógott. Tudtam én, hogyan lehet megköszönni a fazékban leledző meglepetést - ahogy kicsit félretoltam a fedőt, már éreztem, hogy ez bizony Morla remekei közé tartozik. Igaz, bizarr aromája volt, de azért csak nyúlhús volt, ráadásul a kedvenc fűszereimmel körítve. Abban ugyan még mindig nem voltam biztos, hogy mennyire friss az a nyúlhús, de ez nagyjából már mindegy volt.
- Ó, én nem pirulok el, hiába mondasz ilyeneket - csóváltam meg a fejemet, közben a hónom alá csaptam a lábast.
- Történetesen ismerek egy nagyon kedves vámpír-lányt, remélem, nem ő volt az áldozat. Tudod, nem kenyerem a perpatvar, de minden itt lakónak az érdeke, hogy csak rendes komák jöjjenek ide. Vagy a rendetlenek menjenek el innen, mielőtt valaki tényleg fogát hagyja. A többi új figuráról tudsz valamit? - tettem fel a kérdést. Ó igen, igazából a kérdésre tudtam a választ. És ismertem Morlát, nem csak egy eldöntendő kérdést fog megválaszolni, hanem elregéli nekem még azt is, amit nem tud. Komolyan, szórakoztatóbb és hasznosabb, mint azok a vacak hírlapok, amiket a faluban lel az ember időnként.

Igazi férfi már ez a poronty! Hát milyen kis Casanova!
- Ismered Amelit? Őt akarta bántani - adtam is meg az információt. - És nagyon jól megfogalmaztad Joshi! Nahát! - Még esze és beszélőkéje is van. Fogadni mernék rá, hogy politikus lesz, nem is akármilyen!
- Képzeld, jött egy szilfid a városba! Szilfid! Jacknek hívják és elképesztő ember! Még nem tudok sokat a fajáról, de valami hihetetlen képességi vannak! Talán nincsenek is határai! Viszont képzeld el, Dace lett a bandavezér. Komolyan mondom, annak a nőnek baj van a fejével! Viszont legalább ő ki mer állni azzal a két nagával szemben, akik képesek voltak betenni ide a lábukat! Én mondom, azokkal jön az erkölcsi romlás! Fertő népség! Azon kívól érkezett sok rendes kislányka is, többek közt egy griffecske, mondjuk ő már idős lenne hozzád. De van egy nagyon aranyos nyuszikája, szerintem neked tetszene...

Felvontam a szemöldököm, aztán kiöltöttem a nyelvem.
- Azért nem kell úgy csodálkozni! Akárki akármit mond, olvasni azért tudok, még keresztrejtvényt is fejtek. Sőt! Tanulni is szoktam, más kérdés, hogy nem az iskolában - tettem hozzá elgondolkodva, aztán csak hallgattam, ahogy beszél, és beszél, és félreértés ne essék, megjegyeztem mindent, amit mondott, és nagyon hálás is voltam ezekért az értékes pletykákért. Hogyan tudnám meg máshogyan, mi történik a szomszédomban?
- Ameli mellettem lakik. Ha otthon találom, átmegyek és megnézem, minden rendben van-e vele. Ja, és ezt a nyulat is hamar elfogyasztom - mondtam, aztán amikor rájöttem, hogy elszóltam magam, bűnbánóan rántottam vállat.
- Bocsi, véletlen kiszagoltam. Megyek is, Jeromos talán már szétszedte a házat - mentegetőztem, és felkapaszkodtam a járgányomba.

- Ahogy láttam még csak az újjáépítés folyik. Néhány száz éve ez a terület még lakatlan volt. Szellem város, amikor legutoljára jártam itt. Úgyhogy gondolom gyalog. Legalábbis én úgy jöttem, és úgy közlekedem. Nem egy turista látványosság... - sóhajtottam. Hirtelen olyan fáradtnak éreztem magam lelkileg.
Talán még nekem is jót tesz, ha lepihenünk kicsit ebben a városban. Nincs kedvem tovább menni. Annyit mentünk már!
Majd meg látjuk. De egyenlőre maradhatunk.
- Ott az az ház azt hiszem - hunyorogtam a sötétben. - De szerintem ne hajtsz közelebb, még a végén tényleg kárt tesz valami a kocsidban.
Néhányszor jártam csak a házkörül nappal. És te jó ég! Kész életveszély az a hely! Az udvar... és ha valaki elesik, és valami keresztül szúrja?

- Könyörgöm… az már több száz éve volt. Te mondtad… nem hiszem el, hogy azóta azok akik itt laknak nem voltak képesek legalább az utat megtakarítani. * Csattantam fel, hogy ennyire lehetetlen a helyzet. Tudtam, hogy nem Ő tehet róla és a sóhajából ítélve fáradt is volt.*
- Valami baj van? * Kérdeztem végül kedvesebben és leparkoltam a kocsimmal az út szélére. Nem tartottam valószínűnek, hogy valaki erre jár és nem fér el tőle. Gyalog bárki elfér. Ahogy kiléptem kissé bizonytalanok lettek a lábaim a magas sarkúmban és halkan szitkozódtam így egyet.*
- Ez rosszabb mint gondoltam… * Undorodtam ettől az egész helytől. Hátra mentem és a kocsim csomagtartójából kivettem egy utazótáskát. De a helynek köszönhetően legalább azt tudtam, hogy Marco nincs itt. Kizárt, hogy, Ő… Pont Ő tovább bírja ezen a helyen öt percnél. A gondolatra, hogy csodás haját tépve hanyatt homlok rohan el innen felröhögtem.*

- Épp ez az talán... Néhány félig felújított házakból ítélve, nem sokan lakhattak itt nem sokkal ezelőttig. Én is csak nem rég érkeztem... nem tudom ezt mondtam-e már. Nem mertem Jean-Claude-dal sokáig beszélgetni hogy kikérdezzem ilyesmikről.
- Áh, csak tudod... vagyis nem, bocsi - fogtam a fejem. - Tudod néha, sőt nem is néha, elég fárasztó az életvitelem. És az is jobb lenne, ha a házamon nem fújna át szinte teljesen a szél. És akkor talán három napig is tudnék aludni.
- Nem tudhatod, valakinek kész menedék lehet itt... - nos az olyanoknak mint akikre anno Sergius vadászott biztosan.

- Nem, még nem mondtad.*Biztosítottam Róla, miközben próbáltam nem kitörni a bokám a cipőmben. Egyre jobban mérges lettem és már kezdtem azt hinni, hogy megőrülök. De látszólag már megelőztek.*
- Mondanám, hogy töltsd nálam az éjszakát és aludj. De azt hiszem, hogy nem biztos, hogy rád bíznám az életem. * Vontam össze a szemöldököm. Elég fura jelenség és szavaira ismét felnevettem.*
- NA látod ebben igazat adok… Egy épeszű ember, de még állat is innen sírva menekülne, hogy bárhol csak itt ne. Nem is értem, hogy mért nem követem én is. * Ha nem volnék elég gyors egy párszor már biztos eltanyáztam volna.*
- És még itt akartam táncolni… * Biggyesztettem le az ajkaim. S bíztam benne, hogy valami lakható szobát kapok különben a kocsim csomagtartóját választom a következő tizenkét órára.*

Talán nem meglepő, ha kicsit úgy éreztem, az előbbiekben máshol is járt a fejem olykor. Ezért magamban nyugtáztam, hogy nem ismétlem magam mint egy vén öregasszony.
Mi bajod az öregasszonyokkal? Én már voltam öreg asszony!
Tudom - feleltem.
- Hát ezzel én is így vagyok... úgyhogy nincs miért mellre szívni.
- Vááá... - billentem meg egy kicsit. - Ez kész életveszély! - mondtam kicsit rimánkodva ahogy Morla házának udvarán haladtunk. A halálfélelemből, végül csak egy macska nyávogása zökkentett ki. Vagyis inkább ismét megijesztett. Majd egy másik is nyávogni kezdett.
- Remélem nem veszettek... - kerekedtek el a szemeim.

- Lowri az égszerelmére… ne legyél már ilyen! Ez csak egy macska… illetve kettő. * Javítottam ki magam és leguggolva próbáltam magamhoz édesgetni az egyiket. Bár nem tartottam valószínűnek, hogy egy hulla vonzaná őket így nem erőltettem.*
- Egyébként meg félnek… Egy hullával mászkálsz. Mit vársz szegény macskától? * Kérdeztem elkerekedett szemekkel, ám elegem lett ebből a bénázásból.*
- Morla!!! * Kiáltottam el magam és egy tapodtat sem voltam hajlandó mozdulni.*
- MORLAAAAA… * Kiáltottam még egyszer, de ez már dühödt volt.*
- Szerinted itthon van? * Kérdeztem. De mivel nem tudtam, hogy hányan lehetnek a házban így nem próbáltam meg csak a szívverésekre koncentrálni.*

- Te könnyen beszélsz. Látsz a sötétben, és ha elesel és valami keresztül szúr, akkor meggyógyulsz. És azt várom, hogy ne ijesztgessenek! - jó az utóbbit én sem gondoltam komolyan. Valahol volt abban valami, hogy vámpírokkal haverkodom.. legalábbis beszélgetek, és egy macskától rezelek be. Bár inkább a sötét volt az és az abban megbúvó éles tárgyak amitől féltem.
- Nem tudom... - néztem rá tanácstalanul. És valamit megint láttam elsurranni a sötétben. Mégy egy macska. Meg még egy... némelyik menekült, még a többi nyarvogott.
- Tudod, ha ember lennél, megkérdezném, hogy bizos itt akarsz-e amúgy is megszállni... én jártam erre nappal is... vagyis amikor láttam valamit. És hát ömm...