Kopjafa utca 1. - Jack Salazar

- Csodálkozol? - kérdeztem rekedten, és újra megcsókoltam.
Megszorítottam a combját, és felfelé emeltem a kezem, hogy az egyik lábát a derekam köré kelljen fűznie. Közben sem hagytam fel a vad csókokkal és a szájától a nyakára is áttértem, majd vissza. Magamat is megleptem ezzel a hevességgel, de azt hiszem, egyikünk sem bánta, hogy ilyen hirtelen tértek vissza az erőtartalékaim.
Egy pillanatra megálltam, és a nő karakteres arcába néztem. Nem mondtam neki, hogy gyönyörű, pedig akkor annak láttam. De ez épp annyira nem én lettem volna, mint az a bohóc, aki szeretkezés közben azt rebegi, szeretlek...

Azt hiszem éppen csak elnevettem volna magam, mert így hirtelen nekem sem jutott volna semmi az eszembe erre a kérdésre, de belém fojtotta. Nagyot sóhajtottam mikor először áttért a nyakamra, már csak azért is, hogy levegőt kapjak. Ha valahogy előre tudtam volna a nap elején, hogy ezt hozom ki belőle, valószínűleg nem hittem volna, és nem csak azért mert ilyesmit aztán igazán furcsa lenne előre látni...
Tényleg a dereka köré fontam a lábam végül, bár azért kis késéssel. Nem mintha eddig ilyenkor ne kapcsolt volna ki az agyam, de most ezt valahogy rekord sebességgel sikerült elérni. Valószínűleg az egyetlen épkézláb gondolatom az lett volna, hogy: Egek, csak abba ne hagyja!
Magamhoz szorítottam és a hátába markoltam, már amennyire tudtam. Ezt már valószínűleg nem lehetett simogatásnak mondani, ahogy végig húztam a kezeimet a bőrén. Érezni akartam a bőrét.

Tudtam, hogy amit a hátammal csinált, később fájni fog, de most csak kellemes borzongást éreztem, ami még jobban feltüzelt. Vadul csókoltam a száját, a vállait, nyaka mindkét oldalát... Az sem érdekelt, ha a fogaimmal véletlenül megkarcoltam a bőrét, vagy ha túl erősen markoltam meg valahol...
Egymás vadságát katalizáltuk, mintha a szenvedély önmagától gerjedt volna fel... És én nem tudtam abbahagyni. Csak csókoltam és markoltam és simogattam és csókoltam és haraptam... Megszűnt a világ, megszűnt még a föld is a talpam alatt, észre sem vettem, hogy egy apró üvegszilánk vért fakasztott a sarkamból... Csak a nő teste létezett, az érintése, a bőre és ajkai...

Néha összeszorultak a fogaim, ha az övéi a bőrömhöz értek, vagy ha túl erősen szorított valahol. De emiatt nem állítottam le. Már én sem bírtam magammal. Ha nem szájon csókolt az előbb azért nem csókoltam a vállát vagy a nyakát, mert az ő csókjai foglaltak le a nyakamon. De már ez sem volt elég. Én is a nyakát vagy a vállát csókoltam amennyire tudtam. Vagy az arcához simultam az enyémmel arra várva, hogy újból megcsókolhassam. Az egyik kezem a hátsójára csúszott, és belemarkoltam. Többet akartam. Mindketten többet akartunk.

Később

Még mindig hevesen kapkodtam a levegőt, őt pedig magamhoz szorítottam, mint aki soha nem akarja elengedni. A vállára hajtottam a fejem. Én erre nagyon nem számítottam, akkor amikor betettem ide a lábam. Persze nem voltak buta képzelgéseim, és tudtam miért jöttem ide, vele. De ez... Mélyet sóhajtottam, és úgy döntöttem, még egy kicsit pihentetem az agyam.

Tudtam, hogy mit akar, és én is ugyanezt akartam. Átfutott a fejemen, hogy talán vissza kéne menni az ágyra, vagy legalábbis lefeküdni valahová az üvegszilánkoktól távolabb, de aztán a testem sürgetése, és az övé, kitöröltek minden gondolatot az agyamból.

Később

Magához szorított, és én ezt kicsit sem bántam. Nem is akartam eltávolodni. Továbbra sem volt ez valamiféle szerelmes ostobaság, csupán valami jó és egyszerű dolog. Mintha a testünk találta volna meg, amit keresett, vagy ilyesmi. De nem volt kedvem gondolkodni. Inkább csak mélyen beszívtam a nő bőrének illatát.

Nem tudom meddig lehettem így. Magamhoz szorítva őt és az agyam maximum csak arra reagált valamit, ha ő megmozdult. Az jutott csak eszembe, hogy jó illata van. Olyan férfi illata... és nem arra a tizenkét óra utáni melós-zokni bűzre kell gondolni. Közelebb bújtam a nyakához az arcommal. Éreztem, ahogy az ő teste is szép lassan megnyugszik.
Viszont nem akartam arra gondolni, hogy ezt egyszer majd megismételjük. Eredetileg úgy terveztem, hogy a közeljövőben ez nem fog megtörténni, még ha egyszer, vagy párszor mégis. Csak rendszert nem akartam belőle csinálni. Nem tartok szeretőt... Viszont, hogy őszinte legyek ez most elbizonytalanított. Ezt pedig nem akartam végig gondolni. Nem akartam durva lenni, de ha esélyem lesz rá, akkor majd megpróbálok kibontakozni a karjaiból, ezt eldöntöttem.

Ahogy endorfin hatása lassan elmúlt, és a légzésem is visszaállt a normális szintre, elkezdtem érezni az apró fájdalmakat. Persze a legrosszabb a sarkam volt: az éles, lüktető fájdalom volt. Aztán ott volt a hátam és a fenek3m. Ez már más volt, a meggyötört izmok és inak tompa sajgása csupán. És hát persze nem lehet kihagyni azt a gyenge, édes fájdalmat sem, amit csak férfi érezhet... Nem is igazi fájdalom, mint inkább csak nagyon erős fáradtság.
Kicsit hátrahúzódtam, és a szemébe néztem. Nem tudtam, mit mondhatnék, így csak rámosolyogtam, és adtam neki egy futó csókot. Talán ideje volna elválni? Ha nem is teljesen, de legalábbis néhány lépésnyire?

Láttam a szemén... nem is tudom mit, de az a mosoly épp elég volt. Azt a kis csókot sem bántam. Visszamosolyogtam rá, még ha egy kicsit bágyadtan is. Utána még egy kicsit azért a falnak vetettem a hátam.
Miután végre ellöktem magam faltól, nem is tudom mért, talán azért amiért ő is megcsókolt, végig simítottam a derekán ahogy elmentem mellette. Ezzel már semmi olyan szándékom nem volt, ami akkor mielőtt elvettem volna az üveget tőle. Az ágyhoz mentem, és elkezdtem ráérősen összeszedni a dolgaimat. Felvettem az ágyékkötőm, és erős késztetést éreztem rá, hogy leüljek kicsit. Úgy éreztem pár pillanat nyugalomra még szükségem van, mire végleg összeszedem magam. Valószínűleg aztán ha haza megyek, elfekszem a saját ágyamon.

Máskor talán csalódással töltött volna el, hogy a nő öltözni kezdett, de ezúttal tudtam, mára ennyi volt. Szégyen, nem szégyen, de nem tudnék már mit kezdeni egy meztelen nővel. Legfeljebb nézhetném, de annak meg olyan nagyon sok értelme nincsen...
A sarkam még mindig vérzett. Ez megint csak színtiszta energiapocsékolás lesz, gondoltam, de hát odakint hét ágra süt a nap, alig múlt dél, van miből pótolni... Begyógyítottam hát a fél centis, mély vágást.
Aztán én is öltözködni keztem. Vissza kéne mennem a kocsmába.

Kis pihenő után felvettem a felsőmet is, közben azért lopva Jackre pillantottam. Nem is tudom miért. Végül mikor felálltam és a botomat is a helyére illesztettem a hátamon, az már tényleg azt jelentette, hogy elkészültem és megyek. Bár így belegondolva, a hajamon valószínűleg lesz mit állítani. Erre a gondolatra kicsit elmosolyodtam.
Óvatosan a szilánkokat szemmel tartva, hogy biztosan egybe se lépjek bele, odamentem Jackhez. Hátulról átkaroltam, és adtam egy puszit az arcára. Hagytam neki egy kis időt, ha esetleg ma még utoljára meg akarna csókolni.
- Azt hiszem még úgy is látjuk egymást... - úgy éreztem nem kell mást mondanom. A többi egyértelmű volt, vagy már megbeszéltük. Elengedtem Jacket, majd elindultam az ajtó... vagyis a szekrény felé. Nem haragudtam meg érte, ha ki kell engednem magam.
//...//

Ahogy átölelt és megpuszilt, elmosolyodtam. Megfordultam, és megcsókoltam, bár sejtettem, ez lesz az utolsó. Talán nem örökre, de ma biztosan.
Néztem, ahogy arrébb rakja a szekrényt. Aztán elment.
Az üvegszilánkokra néztem. Nem volt semmiféle takarítóeszközök, így csak egy sarokba söpörtem az egészet egy jól irányzott léglökettel. Majd később foglalkozom velük.
Felvettem a maradék ruháimat, és az ajtóhoz mentem. Vagy az ajtó helyéhez. Be kéne szereznem egy rendes ajtót, ez a szekrény nem a legjobb... De most más dolgom volt. Várt a munka.

//A kocsma//