Utcák

Nem tudom mi ütött belém... Vagyis, nem tudom mit éreztem. Össze voltam zavarodva. Ez a félig szellem város... valahogy úgy éreztem, figyel engem. Jártam már itt, de mikor?
Ne állj meg, menj tovább!
Úgy tettem, de..
De hová?
Csak menj, majd kitaláljuk hogyan lesz tovább.
Nagyot sóhajtottam. Igazából valamiért a sírás kerülgetett, de még visszafogtam. Több mint rosszul éreztem magam, és nem értettem miért. Annyira zsongott a fejem ettől, hogy hiába figyeltem szinte nem is tudtam merre megyek.
Még akár neki is mehettem volna a velem szembe jövőnek, ami nem jó jel. Sergius sosem engedett volna meg ilyet magának.
Felnéztem az arcába és próbáltam kivenni. A kérdés csak kicsúszott a számon:
- Ismerlek én valahonnan? - néztem rá fürkésző szemekkel, majd észbe kaptam. - Mármint olyan ismerősnek tűntél, bocsánat...

Lehajtott fejjel ballagtam az utcán, kezemmel a kardom markolatán. A pisztolyomat otthon hagytam: nem számítottam semmi különösre ma. A kardot is inkább azért hoztam magammal, hogy nálam legyen, ha betörnének hozzám: sokkal nehezebb volna pótolni, mint a lőfegyvert. Régimódi kalapot tettem a fejemre az eső ellen. Nem mintha attól féltem volna, hogy megfázom, de megázni sem akartam.
Megtorpantam, és a velem szembe jövő ugyanígy tett. Úgy látszott, mintha nagyon gondolkodna valamin. A kérdésére felvontam a szemöldökömet és alaposan megvizsgáltam a lány arcát. Aztán lassan megráztam a fejem.
- Talán a kocsmából - feletem - Néha kisegítek ott.

- Nem... nem hiszem. Új vagyok a városban, és éppen hogy csak kijöttem onnan - vontam fel a szemöldökömet, majd egy kicsit visszapillantottam.
- Mellesleg milyen kocsmáros hord magánál kardot? - mondtam csendesen és hátrébb léptem picit. Aztán felfogtam, hogy mit is mondtam, na akkor kezdtem magam nagyon hü/yén és nagyon nagy bajban érezni.
Kérdezi a kislány kettővel a hátán...
Ah... hagyd abba - dörgöltem meg a fejem. - Kezd megfájdulni a fejem.
- Kikészülök ettől a várostól... - dögöltem tovább a homlokom. - Mintha szellemekkel lenne tele.
Majd hirtelen kihúztam magam.
- És én az egyik vagyok közülük - sóhajtottam.
Kicsit összezavarodva néztem a férfira vissza utána. Hol tartottam?

Latolgatva néztem a lányra. Igyekeztem mindent észrevenni, a fáradnak tűnő arcot, a kardokat, ruhája állapotát, mely arra utalt, hogy nemrég az erdőben járt... Mindent. Ez is a mesterségemhez tartozott... Nem a kocsmárossághoz.
A kardot említve felhúztam a szemöldököm, és vetettem egy pillantást az övéire. Aztán, bár először nem akartam, mégis válaszoltam.
- Az, amelyik nem szereti az erőszakos vendégeket.
A lány furcsán beszélt és furcsa dolgokat mondott, még számomra is, pedig sok furcsaságot láttam már. Elgondolkodtam, hogy talán részeg, hisz ő maga mondta, hogy a kocsmából jött. De valahogy nem hittem ebben. Talán csak megviseli a kihalt város. Úgy véltem, a megnyugtatása, mielőtt tovább megyek, megérhet még egy mondatot. Esetleg kettőt.
- Ez nem szellemváros, csak kihalt. Nézz körül: nem vagyunk egyedül.

- Hah - vigyorodtam el egy pillanatra a kijelentésén. - Gondolom a legtöbb így van ezzel. Lehet te tudsz valamit amit ők nem.
Úgy éreztem kicsit jobban elvicceltem a dolgot a kelleténél. Erre nem számítottam, hogy ennyire tele lesz a fejem mindennel, hogy fel sem fogom a helyzet komolyságát. Az egy dolog, hogy én karddal járkálok, mert éppen átköltözésben vagyok, de mégis csak egy másik ember áll velem szemben egy karddal.
- Aha... mint azok a sápadt képűek odabent, akiknek szinte átfúrta tekintete a hátam? Brr... Mellesleg ez még nem zárja ki a szellemeket - nevettem kissé keserűen és halkan.
- Mi volt ez? - rezzentem össze és néztem a háza közé. Úgy hangzott mintha valaki kissé ügyetlenül settenkedne a közelünkben. De lehet csak én vagyok túl... megijedve, hogy minden neszre felugorjak.

Bólintottam a szavaira.
- Tudok. Hogy hogyan vegyem el a kedvüket az erőszakosságtól.
Ezt ragadozómosollyal mondtam, és ujjaim közben ráfonódtak a kard markolatára. aztán a szörnyű mosoly eltűnt, a kezem ellazult, és a lányra fordítottam a figyelmemet. Sápadt képűek? Ah... A vámpírok. Hát persze. Vállat vontam.
- Nem jelentenek veszélyt.
Rám legalábbis nem jelentettek, az pedig, hogy kire igen, nem érdekelt. Legalábbis addig, míg valaki nem fizet nekem azért, hogy érdekeljen. Ilyen szempontból a lány nem tűnt érdekesnek: aki két nagy karddal jár, az nem fog felbérelni senkit testőrnek vagy zsoldosnak.
Amikor összerezzent, ujjaim ismét a kard markolatára fonódtak. Szemem villanásával igyekeztem csendre inteni a lányt, és kémleltem az utcát.

- Ohóhó.. - hátráltam el újabb lépéseket. Valószínűleg egy Sergius-féle beavatottnak semmi lenne ez a pasas, én még azért nem akartam szembe kerülni ilyenekkel.
- Én nem mondanám. Sokszor nem tudhatod mi jár a fejükben...
Viszont meg kell hogy mondjam, attól hogy csendre intett még jobban be rezeltem. Hátrébb léptem ismét. Szinte remegő kézzel hátra nyúltam a kardomért és leakasztottam. A neszek egyre közelebb jöttek, végül egy szarvas ugrott ki a házak közül és robogott el mellettünk, hogy éppen csak félre tudtam ugorni. Hát még a szívem, annak örültem, hogy nem ugrott ki a helyében.
Mikor kezdtem kicsit megnyugodni, próbáltam magam rávenni, hogy tovább figyeljek, hátha meglátjuk azt is hogy mi üldözte. És esetleg nagyobb eséllyel megússzam, ha valamit meg kell. Természetesen, ha nem halálozom el szívrohamban.

Láttam, hogy a lány tart tőlem, és erre vállat vontam. Az ő dolga. Ha nem támad rám, vagy nem fizet érte valaki, hogy én támadjak őrá, nincs tőlem félnivalója. Ha ezt nem tudja, az ő baja.
Félig kivontam a kardomat, de aztán hallottam a dobogást, és rájöttem, hogy bármi is közeledik, kemény patái vannak. Akkor pedig ránk aligha lehet közvetlenül veszélyes, hacsak nem lóháton ülő támadó... De azt még itt is nehezen tudtam volna elképzelni.
A szarvas előugrására csak megrebbent a szemem, aztán láttam, hogy a lány még mindig nem lazult el. A kardjára néztem, majd halványan elmosolyodtam.
- Azt tedd el. Nem lesz rá szükséged.
Azzal tettem egy lépést előre, és őt magam mögé toltam. Reméltem, hogy nem szúr hátba, vagy ha mégis megkísérli, még időben észreveszem. Félig kivont karddal vártam a szarvas üldözőjét...

- Úgy gondolod? Nos, szeretném én is ezt hinni, de... - csak elhúztam a számat, de nem fejeztem be a mondatot.
Lowri, mi lenne, ha hagynád koncentrálni?
Igaza volt. Én viszont nem tehettem róla, egyszerűen kicsúszott a számon. Minden kis apró neszre ugrani tudtam volna.
Nem kellett sokat várnunk, hogy előkerüljön a vadász is. A szarvas után nem sokkal felbukkant egy átváltozott farkasember. Valami azonban nagyon furcsa volt benne. Megtorpant egy pillanatra ahogy meglátott minket, aztán viszont nekünk ugrott akár egy vérfarkas.

Nem méltattam válaszra a lányt, legalábbis először nem akartam. aztán meggondoltam magam.
- Úgy gondolom.
Ahogy a farkasember megjelent, egy pillanatra megnyugodtam, majd mikor nekünk rontott, kirántottam a kardomat és harci állásba helyezkedtem. Megvágtam a lény pofáját, majd félreugrottam. Úgy tűnt, nem igen zavarja, épp csak nyüszített kissé. Túl vad volt, mintha... Mintha megveszett volna. Vajon egy farkasember képes elkapni a veszettséget?
- Meggondoltam magam! - kiáltottam a lánynak - Kell a kardod!
Újra a farkasra sújtottam, de az kitért és elindul a lány felé. Úgy gondoltam, nem teleportálok elé, adok neki egy esélyt, hogy bizonyítsa, meg tudja védeni magát. Ha pedig hibázik... Még időben odaérhetek.

Leblokkoltam. Nem értettem a helyzetet. Miért? Egy farkasembernek nem ilyennek kéne lennie. Még ha egy eszeveszett r#hadék is... vagy mégis? Elöntöttek az emlékek, arról mikor Sergius egy megőrült farkasemberre vadászott. Nem volt szép.
Amikor megláttam felém közeledni a farkast magamban felkiáltottam. De csak magamban. A külvilágnak valószínűleg a félholtra vált arcom látszódott.
Most mit tegyek? - Csak remegtem belül.
Ne légy ilyen nyámnyila! - a mozdulataim kiegyenesedtek és határozottá váltak ahogy Claudius átvette az irányítást.
Félre ugrottam, bár megbicsaklott a lábam, de még épp megfelelő távolságban voltam. Fordítottam a kardon egyet majd a lábába szúrtam. Közben a másik karddért kaptam, hátha szükség lenne rá.
A befejező mozdulatra viszont nem volt szükség. A farkas miután a földre esett, és a kard kiállt a lábából felordított, majd el kezdett visszaváltozni. Egy fiatal srác volt az, és potyogtak a könnyei mint a záporeső. Jelenleg úgy tűnt azt sem tudja hol van.
Megkönnyebbültem, nem lett volna kedvem csak úgy ismeretlenül kivégezni. Mármint... nem is akartam volna. Csak ha már minden azon múlik.

Szakértő szemmel figyeltem a lány mozdulatait. Először azt hittem, a farkas mentem letépi a fejét, de aztán árnyalatnyi változás állt be. Valahogy máshogy állt, másmilyen volt kissé az arckifejezése. Nem tudnám megmondani, mennyire vagy miért. De amit ezután csinált, az megerősítette bennem a gyanút, hogy nem csak díszből hordja azokat a kardokat.
Amikor a fiú megjelent, odateleportáltam, színes lángokat szórva. Nadrágomból két mozdulattal kirántottam az övet. Kirántottam a kardot a lábából és félretettem. Az övet a combja köré csavartam, jó szorosan. Nem tudtam, vajon ért-e artériát a szúrás, de jobb biztosra menni. Amikor végeztem, felnéztem a lányra.
- Ha meghal, nem tudjuk meg, miért támadott - mondtam magyarázatképpen.

Leengedtem a második kardomat, az elsőről viszont még mindig nem tudtam eldönteni kihúzzam-e. Amíg nem húzom ki kevésbé vérzik a sebe, de addig nem is gyógyul be.
- Nem terveztem megölni... ha nem szükséges - néztem arccal a férfira. - Nem vagyok gyilkos Jack.
Kerekre nyíltak a szemeim a felismeréstől. Már emlékeztem, honnan ismerem őt. Egyszer előttem csapott le egy prédámra.
Visszanéztem a fiúra, aki még mindig zokogott, sőt egyre rosszabb állapotban volt. Idegileg biztosan. Megesett rajta a szívem, le akartam guggolni hozzá, hogy legalább a sebét összefogjam.
Lowri ne!
A mozdulataim egyből megmerevedtek, és ismét kihúztam magam.
- Miért támadtál meg minket? - kérdeztem ridegen, de nem válaszolt. Csak zokogott veszettül, azon kívül egy hang nem jött ki a torkán. Mondjuk tényleg nem lehet kellemes, ha valakinek egy kard áll ki a lábából.
- El kéne vinni orvoshoz - szólt egy csípősen gunyoros hang mögülem. Az egyik, valószínűleg vámpír volt akit az előbb a kocsmában láttam. Elvezetett az orvos házáig, én pedig a srácot vittem...

////Bársony Fantázis klub - Istáló