Utcák

Nem mondanám, hogy nem ittam még jobbat, meg azért zavart is hogy olyan szőrös, ahogy a fogaimat belemélyesztettem a nyakába. Majd aztán piszkálhatom ki a fogaim közül...
Valahogy az élmény mégis egészen más volt. Az izgatottság szinte végig rezgett rajtam a fejem búbjától a talpamig, újból és újból, minden korttyal. Éreztem már hasonlót, de teljesen ilyet nem. Még ha volt az a fura mellékíze is...

Mikor elengedtem a nyakát, ismét kihúztam magam. Egy pillanatra talán le is hunytam volna a szemem, de mocorogni kezdett alattam.
Lefogtam a karját és előre húztam mielőtt még teljesen belém mélyesztette volna őket. De még így is felszaggatta ruhám és megkarcolta a bőröm. Rendesen fel is szisszentem. A másik kezét is megfogtam és előre húztam, majd kicsit rátehénkedtem.
- Így már nem vagy olyan virgonc, nem igaz? - csillant fel a szemem, és elmosolyodtam. - Tudod mit, mondok neked valamit. Ha nyugton maradsz, és nem próbálsz meg többet nekem támadni, elengedlek.

Meglepett, hogy milyen könnyedén irányítgatta a karjaim. Egyszerűen lefogott. Mintha csöppnyi erő sem lett volna bennem. Összezavarodtam. Ahogy tehetetlenül kínlódtam alatta, nagy levegőt véve minden erőm bevetettem, rájöttem, hogy szörnyen gyengének érzem magam. Mintha leszívták volna minden energiám. Émelyegtem. Sőt, szédültem. Nem értettem mi történt. Megrémültem.
De akkor magamhoz térítettek a szavai. Amint tudatosultak azonnal elöntötte az agyam a méreg, a tehetetlen harag és gyilkos düh. Ez a feltétel, ez a lenézés, ami áradt belőle elviselhetetlen volt. Megalázó. Alana megszűnt és a farkas maradt. Amit nem érdekelt, hogy minden egyes csapással egyre rosszabbul lesz, fel-fel emelte a fejét, hogy egyre csak a nő felé harapjon, hátra belemélyesztheti a húsába a fogait, hogy aztán el se eressze.

Hátrébb húztam a fejem, és elhúztam a szám.
- Mert túl nehéz lenne megszólalnod igaz? - próbáltam épp elég erővel túlzengeni az acsargását, de még úgy hogy ne legyek felesleges nagyobb hangerővel. - Pont mint a másik, csak nekem rontasz ok nélkül, aztán még te vagy megsértődve! - Mérges voltam, és közben nem értettem, honnan jött az előbbi arrogáns kirohanásom. De az ő hisztije sokkal jobban lekötött.
- Húzd vissza a bundád és szólalj már meg! - rivalltam rá és közben a kezeit rángattam. Közben pedig tudtam, ha nem teszi meg az lesz a legkisebb, hogy belerúgok. És valahol a tudatom egy kis hátsó szegletében ez a gondolat nagyon zavart.

Az egyik mondata eljutott a tudatomig, de az még mindig nagyon távol járt. Valami másikról beszélt, aki megtámadta. De milyen másik? Nem voltunk sokan. Ki lehetett az? De hiába próbáltam választ keresni, ez jelen állapotomban lehetetlennek tűnt.
Viszont félelmetesen gyorsan fogyott az erőm. Az jutott eszembe, hogy talán a tőr tehet róla. Vagyis a sérülés. Lehet, hogy sok vért vesztettem. Nem tudtam, csak azt, hogy még mindig pokolian fájt. De már nem bírtam többet mocorogni, talán nem is voltam olyan messze az ájulástól, az viszont veszélyes egy luxus lett volna. Ezért inkább erőt gyűjtöttem. Nyugton maradtam, mozdulatlanul és csak fenevadhoz méltó torokhangon vicsorogtam rá. Már csak azért sem fogom azt tenni, amit ő akar. Nem fog kedve szerint ugráltatni. Azt már nem!

Nagyot sóhajtottam. Csak nem szólalt meg, és ez bosszantott, de legalább már nem mocorgott annyit. Ez egy kicsit lejjebb vitte az ideget bennem. Csak néztem rá egy darabig, hogy a fejem megfelelő távolságban legyen tőle. És amikor már azt hittem hogy teljesen megnyugszom, összeszorultak a fogaim.
- És még én vagyok természet ellenes szörnyeteg - néztem rá undorodva, majd a nyelvemmel szöszöltem utána a számban. Szó szerint szöszöltem. Aztán egy pillanatra oldalra fordultam és kiköptem pár szőrszálat a földre. Kérdően néztem rá, azt akartam megszólaljon, de azért még egy bunyót nem akartam vele megkockáztatni, hiába éreztem magam most annyira nyeregben.

Amennyire csak tudtam, hasonló undorral és megvetéssel néztem vissza rá, mint ő rám. Most kifejezetten gyűlöltem azért, amit velem tett. Ha lett volna erőm hozzá lelkiismeret furdalás nélkül darabokra szedtem volna. Pedig még sosem tettem ilyet és nem is állt szándékomban.
És akkor a semmiből támadt egy ötletem, mely még engem is meglepett. Hiszen nem voltam egyedül! Volt egy falkám! Ha mást nem is tehetek, és talán itt pusztulok, még teljesíthettem a vámpír kívánságát, hátha elijesztem vele. Megszólaltam.
Nagy levegőt vettem és hangosan, hosszasan vonyítottam az éjszakában fájdalmasan. Majd még egyszer és még egyszer. De talán többre már nem is volt erőm, reméltem ennyi is megtette a hatását.

Kezdtem feladni. Talán a fajtájától is megundorodni? Úgy éreztem értelmetlen volt az egész, az egész este.
Aztán mikor... énekelni kezdett, megijedtem. Éreztem ahogy belém hasít a félelem. Tudtam hogy mit jelent. Sosem láttam vagy hallottam ilyet, de tudtam. Elég rendesen bántam, hogy így elbántam vele, talán még abban is segítettem volna ha megszólal. Így viszont felpattantam és már ott sem voltam. Az utca végéről még visszapillantottam, nem tudom miért, de aztán tovább futottam.

[url=//Erdős területek - Üvegtó//]https://arona.hungarianforum.com/t122-uvegto[/url]

Elégedettség öntött el, mikor rémülten kapkodta a lábát és gyorsan lelépett. És azért, mert van egy falkám. Talán épp emiatt mégsem vagyok gyenge. Csak épp annyira, hogy szánakozzam magamon. Egy darabig nem bírtam mozdulni, forgott körülöttem a világ. Aztán viszont lassan, óvatosan elvonszoltam magam a közeli falig, hogy neki támasszam a hátam. Már ez erőt ad, és nem hagy olyan kiszolgáltatottan, mintha a kis utca közepén hevertem volna. Lehunytam a szemem és megpróbáltam legyűrni az émelygésem. Komolyan nem értettem mi történt, hogy ennyire borzalmasan érzem magam. Megvizsgáltam a combom és ez csak tovább növelte a rejtélyt. Ugyanis nem vesztettem annyi vért, ami ezt a szintű gyengeséget megmagyarázta volna. Abban viszont biztos voltam, hogy ha kihúzom a tőrt, azzal többet ártok most magamnak, mint segítek. Különben is, amint hozzáértem a remegő kezemmel végigszaladt rajtam a fájdalom. Elhalasztottam a kérdést. Végignéztem magamon, a cipőm és szűk farmerem cafatokban hevert valahol pár méterre, a kabátom fullasztóan szűk volt és mivel akadályozott a heves mozgásban jócskán szakadt mindenfelé. Letépkedtem magamról a maradékát, hogy legalább levegőt kapjak és még kevésbé ájuljak el. Így egyedül combközépig érő piszkos kis ujjatlan felsőm maradt épen, hála annak, hogy kellően kinyújtott és elnyűtt darab volt. De nem csak az öltözékem hiányossága miatt nem változtam vissza. Úgy gondoltam, hogy bárki is közelítsen felém ilyen állapotomban, ezzel az alakommal egészen fenyegetően el tudnám riasztani. Mert most senkit sem tudtam volna megtűrni a közelemben. Gyenge voltam hozzá. Így hát lehunytam a szemem és vártam, hogy összegyűljön bennem egy kis erő. Közben megtapogattam a szemem környékét, erősen sajgott, valószínűleg szereztem egy randa monoklit is. Nevetségesen nézhetek majd ki emberként. Nem mintha nem szoktam volna már hozzá a látványhoz.

A házam felé tartottam, mikor meghallottam a vonítást. A segélykérő nem messze innen lehetett, talán egy párhuzamos utcában. Tudtam, ki az. Alana...
Kerestem egy sarkot, és épp akkor léptem be az utcába, mikor a másik végén eltűnt az idegesítő vámpírnő. A R0hadt...
Az utolsó métereket már futva tettem meg. Térden csúszva érkeztem Alana mellé. A combjából egy kés vagy tőr állt ki, és az arcán is volt egy jókora zúzódás. F3nébe! Hát így védem én meg a falkámat?
- Alana! Válaszolj bólintással... Figyelj rám... Vissza tudsz változni?
Aztán rájöttem, hogy jobb, ha nem teszi. A válasz, hogy ki tette ezt vele, ráér addig, míg ellátom a sebét.
- Várj.
Levettem a pulóverem és a pólómat. Utóbbit széttéptem, és egy szorítókötést rögtönöztem vele Alana combjára. Aztán visszahúztam a pulóverem.

Valaki közeledett felém, sőt, már mellettem is termett. Túl gyors volt. Fenyegetően vicsorítottam rá. Sőt, a ténykedése közben már-már kis híja volt, hogy a morgásból nem lett harapás. De épp időben felismertem az alakot.
Petr volt az. Hirtelen, a semmiből, a legnagyobb biztonságban éreztem magam.
Egyetlen korábbi mondata jutott el a tudatomig, hogy változzak vissza. Nem gondolkodtam ezen, csak engedelmeskedtem, és szép lassan visszatértem emberi formámhoz. Ettől viszont valahogy még gyengébbnek éreztem magam. Lepillantottam a lábamra, és hirtelen elborzadtam a látványtól. Most láttam csak, hogy a tőr hegye az egyik oldalon kikandikált a húsomból. Nem, nem volt ez olyan durva, csak az tette azzá, hogy az én lábamról volt szó. Viszont rájöttem, hogy most ezzel a visszaváltozásommal tönkretettem a munkáját, egy kicsit meglazult a szorító kötés, ezzel elvesztve a lényegét.
- Bocsánat - mondtam erőtlenül és hátra hajtottam a fejem.

Magam sem tudom, miért, de megsimogattam az arcát. Most legalább nem tud elszaladni, sőt, talán észre sem veszi...
- Semmi baj, az én ötletem volt. F3nébe, nem vagyok orvos...
Megszorítottam a kötést, és a vérzés megint csillapodott kissé. Hát, nincs más hátra...
Megfogtam a tőr markolatát, és Alana szemébe néztem.
- Ez fájni fog. Itt... Itt van, harapj rá - adtam egy tiszta rongydarabot a kezébe - Nehogy megsérüljenek a fogaid. Kész? Egy... Kettő... Három!
Egyetlen, határozott mozdulattal rántottam ki a tőrt a lábából.

Váratlan volt, hogy hozzáért az arcomhoz. De most ez egészen másként hatott rám, mint eddig. Meghatott. Segítséget kértem, talán először életemben és ő rögtön itt is termett. Szinte azonnal. És ami a legfurcsább, tudtam, hogy így lesz. Egy pillanatra sem merült fel bennem az, hogy ő másként tenne.
Már amikor hozzáért a tőrhöz végigszaladt rajtam a fájdalom. Nem akartam, hogy kihúzza. Adjon még nekem időt rá, hogy felkészüljek. De természetesen a büszkeségem nem engedte, hogy megszólaljak. Ráharaptam a feltekert rongyra és vártam. Aztán rám tört a fájdalom, melytől görcsbe rándult a testem. Küzdöttem ellene, hogy egyetlen kis nyögést se produkáljak. De sajnos miután elmúlt a nagyja, a gyenge sóhajom így is elárult. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy el fogok ájulni. Elkaptam Petr karját és megszórítottam, mitha az lehetne a kapaszkodóm, mely az öntudatomnál tart.

Erősen szorította a karomat, olyan erősen, hogy fájt, de nem szóltam érte. Tudtam, hogy az ő fájdalma most sokkal nagyobb. A sebből bugyogott a vér, de szerencsére sötét volt. Ez jól, azt hiszem. Úgy emlékszem, az artériás vér az, ami híg és világosabb, ha sötétebbet látok, az azt jelenti, hogy nem ért semmi főeret a tőr.
Bár farkasemberek vagyunk... Mit nekünk egy artéria... De a felépülése tovább tartott volna.
- Figyelj rám, Alana. Ha úgy érzed, hogy készen állsz rá, szólj, és hazaviszlek. Ma nálam alszol, melegben, és én fogok vigyázni rád, nincs apelláta, világos? Ha kell, parancsba adom, mint alfa. Az a vámpír támadott meg?
Fennállt az esélye annak is, hogy a vérszívó csak segítségért ment el, de erre vajmi kevés esélyt láttam.

A halovány bólogatásom egyre határozottabbá vált.
- Mehetünk. Kutya bajom - és megpróbáltam rá mosolyogni. Lehetőleg úgy, hogy meggyőző legyen, de nem voltam benne biztos, hogy sikerült. Az viszont biztos, hogy még mindig szorítottam a karját. Eszem ágában sem volt elengedni.
- Nincs apelláta, alfa - az ezzel a mondatommal járó mosolyban már volt némi élet.
- Egy vámpír a sok közül - feleltem félvállról és közben rájöttem, hogy rettentő hideg van a én elég erőteljesen alülöltözött megjelenésemhez.

Halványan elmosolyodtam. Egy vámpír a sok közül... Egy vámpír a sok közül meg fog halni. Még ma éjjel...
Egy hűvös fuvallat szaladt át a házak között, és én megborzongtam. Aztán pillantásom Alana alig-ruhájára esett. B@sszus...
Lekaptam a pulóverem, és mielőtt bármit mondhatott volna, felhúztam rá. A hideg esti szellő borzongató volt, de én egészséges vagyok, ő pedig sérült... Nem volt kérdés, szükség van-e erre.
- Na akkor gyerünk - mondtam aztán, és a karjaimba kaptam a lány könnyű testét.

//Lakóházak/Túlvilág útja 11.//

Már megint kaptam egy pulcsit. De be kellett vallanom, erre most tényleg szükségem volt. Nem ellenkeztem, nem beszéltem vissza, mondjuk annyira erőm se lett volna hozzá. De aggódtam érte. Minél hamarabb haza akartam érni.
Halkan felszisszentem, mikor felemelt és megmozdult ettől a lábam. Aztán nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel. Hogy valaki ölben cipel.
Végül hirtelen felindulásból átkaroltam a vállai fölött szorosan. Az ölelés néha adás, néha elvétel. Én most loptam tőle egyet. Aztán ha akartam volna sem tudtam volna elereszteni egy könnyen, a hideg miatt elgémberedtek az izmaim.

//Túlvilág útja 11//

Már több napja annak, hogy megérkeztem Aronába, de ennem ellenére egyszer sem találkoztam farkasokkal, pedig nagyon szeretném. Nem csak azért, hogy ne érezzem magam egyedül, hanem azért is, hogy tanulhassak tőlük. Nem ismerem még teljesen ezt a lányt bennem és jó lenne, ha valaki mindent elmondana amit tudni kell és segítene megszoknom ezt az életet.
Szomorúan, magamba fordulva sétálgatok az elhagyatott utcákon miközben csak a családomra és a dajkámra tudok gondolni. Mennyire hiányzik az otthon melege, a meleg ágy, a finom ételek és maga az egész régi életem. Még mindig jobb volt az, még akkor is ha nem voltak szüleim. De így semmim sincs, csak ez a szörny.

Forrongó gondolataimba feledkezve csaptam ki a kocsma ajtaját és indultam sietve valamerre. Nem volt uticélom, csak mentem amerre láttam. Beszélni akartam azzal az alfával. Ki akartam deríteni milyen fajta, tudunk majd együtt dolgozni vagy sem? Csak Govrik meg a kocsmáros árulása bosszantott. Főleg Govriké. Volt egy megállapodásunk, és ha megszegi, esküszöm, hogy nem ússza meg büntetés nélkül. Példát kell statuálni.
Közben befordultam egy utcán és észrevettem egy nőt. Az volt benne az érdekes, hogy vérfarkas volt ő is. Ezt azonnal megéreztem.
- Hé! - szólítottam meg, hogy megálljon és beérjem. - Szia. Még nem láttalak erre, új vagy? - tértem rögtön a lényegre.

Gondolataimból egy női hang húzott vissza a valóságba. Megszeppenve fordultam meg a tengelyem körül és állítottam meg lábam. Ő meg vajon mit akarhat tőlem? Olyan ismerős az illata, de nem tudom miért és ez mit jelenthet.
-Öhm...Szia!-Szólalok meg végül igen félénken, majd bólogatni kezdek.
-Igen új...Pár napja érkeztem....-És most mutatkozzam be, vagy mégis mit kéne ilyenkor csinálnom? Talán majd ő bemutatkozik és akkor majd én is. Addig is meg inkább csak csöndben figyelem őt. Szép nő, bár ijesztő. Biztosan határozott egyéniség, ami én sosem leszek. De vajon mit akarhat tőlem? Lehet, hogy valami fontos szerepet tölt be az itteniek életében. Gondolom amolyan elnök lehet vagy mi.

- Rögtön gondoltam - mondtam, ahogy végignéztem rajta. Elveszett léleknek tűnt. Pont olyannak, akit nagyon jól fel lehet karolni. Amolyan hálás típus. - És mi szél hozott pont erre az isten háta mögötti helyre? - bár nem volt semmi különösebb negatív csengés a hangomban, a biztonság kedvéért tompítani akartam a kemény számonkérést és ezért bemutatkoztam.
- Egyébként Dace vagyok - nyújtottam kezet neki - Mennyi ideje vagy vérfarkas? - az utóbbi időben a sok kezdőt látva rájöttem, hogy ez egyáltalán nem egy elhanyagolható kérdés, és ha már eszembe jutott nem fojtottam magamba.

-Egy férfi mesélt erről a helyről. Azt mondta itt, majd segítségre találok. Azt nem tudom, hogy honnan ismeri ezt a helyet, de kedves volt és nagyon biztatott azzal, hogy keressem fel.-Válaszolom őszintén a nőnek. A következő kérdésre kikerekednek szemeim. Hogy jött rá ilyen gyorsan?
-Én Angelina és talán két hónapja vagyok az. De honnan tudtad, hogy mi vagyok?-Most már én is kérdezek, mert erre nagyon kíváncsi vagyok. Morla is meg Maya is azonnal kitalálták, de nem tudom, hogy hogyan. Hisz nincs a homlokomra írva, hogy vérfarkas. Mi olyan van bennem, ami mindenkinek elárulja, hogy mi lakozik bennem?

- Egy férfi? - döbbentem meg. - Mesélj róla. Ő is farkas volt? És hol történt mindez? - Ha ugyanarról a fazonról volt szó, aki engem is ide irányított, akkor azt hiszem nagyon jó barátnők leszünk mi ketten. - Igaza volt, itt segítségre találsz. Ez a mi kis paradicsomunk - vontam már is bele a dolgokba.
Amolyan "mindent értek" mosollyal néztem rá, amikor meghallottam, hogy két hónapos.
- Megéreztem, hogy olyan vagy, mint én. Kicsit tapasztaltabb leszel, te is meg fogod. - világosítottam fel.

Úgy éreztem magam, mint egy kihallgatáson. Nem tudtam mire vélni ezt a sok kérdést, de legalább nem tűnt gonosznak. Bár ki tudja mi a szándéka velem.
-Öhm Washingtonból jöttem. Jacknek hívták, de a vezetéknevére nem emlékszem. Nagyon rendes volt, pénzt is adott nekem az útra, meg élelemre....-Milyen borzalmas ezt kimondani. Általában csak a tévében láttam filmeket az éhezőkről, de most nekem is volt tapasztalatom ebben. Igaz csak egy két napig tartott, de számomra ez is borzalmas volt. Bátrak azok, akik mindennap ezzel küzdenek meg.
-Akkor maga is farkas?-Egy kisebb mosoly kúszik arcomra. Igen ennek most nagyon örülök.
-Végre, hogy találkozhattam eggyel. Azt hittem már csak játszottak velem és nincsenek is itt olyanok, mint én.-Most már kezdtem jobban érezni magam. Talán ezek után már jobb lesz.

Tátva maradt a szám. Szó szerint.
- Hát kislány... Angelina - javítottam ki a megnevezést - kicsi a világ! Én is onnan jövök, és engem is a mi Jack barátunk küldött ide. Pont úgy, ahogy téged - ezek után biztos voltam benne, hogy nagyon jól ki fogunk jönni. - Örülök neked. Tudod van egy bandánk, ahol eddig én voltam az egyetlen nő. Hiányzott már magam mellé egy normális ember - vallottam be neki őszintén.
- Vannak itt elegen, a mienk a legerősebb csoport most itt Aronában. Igyekszem is ezt megőrizni, de kemény meló ez, elhiheted. Sétáljunk egyet - karoltam át a vállát és vezettem. - Találtál már magadnak házat?

Alig tudtam elhinni, azt amit hallok. Őt is Jack küldte ide? Tényleg kicsi a világ, de nagyon.
-Ez fura. Valami nagy jótevővel van dolgunk.-Máris jobban éreztem magam és ez látszódott is rajtam, bár igaz még így is bennem volt az a kis félelem.
-Igen mesélte egy nő, hogy van itt egy falka és, hogy esetleg...befogadnátok.-Hu most remélem nem akad ki. Le is sütöm a tekintetem nem merek rápillantani. Nem akarok magamat rájuk erőltetni, de tényleg jó lenne, ha tartozhatnék valahová.
-Házat igen találtam, bár elég rossz állapotban van és félek attól, hogy bármelyik pillanatban rám dőlhet, de azt hiszem jobbat nem fogok találni.-És örüljek annak, hogy legalább tető van a fejem felett és senki nem tör be, bár simán megtehetnék.