by Név: Ameli,Tarotte
Felvett név, becenév: -
Faj: Vámpír
Születési adatok: 1987. május 8 (25); Kanada, Choiceland
Rokonok: Izodora Tarotte; anyja (48), egy kis kifőzdében dolgozik a konyhán
Celia Margaret Tarotte; a nagyapja unokahúga (66), vámpír, ő változtatta át Amelit
Szilva; egy husky kölyök, a városi erdő szélén találta.
Foglalkozás: jelenleg nincs
Anyagi javak: Kis híján 1000 amerikai dollár van nála kézpénzben, és a volt amerikai házának értéke bankszámlán, amit nem sokkal vámpírrá válása után adott el, de ahhoz általában nem nyúl, magában elhatározta, hogy azt az anyjára hagyja.
Egy nagy táska tele ruhákkal, és egy kézi-ásó.
Emberi kinézet: Fekete, váll alá érő haja van, szürkéskék szemei. Arcán általában szögletes és lágy vonások váltják egymást, álla ívelt, járomcsontja pedig kellemesen markáns. Testalkatra nem túl szembetűnően izmos, de jó erőben lévő, sportolt, középmagas.
Öltözködés: Emberkorában általában a fekete és szürke színeket kedvelte öltözködésben, többnyire mindig vasalt gatyában járt, saját meglátása szerint úgy nézett ki, mint egy szürke varjú. Celia viszont még emberkorában is nagy hatással volt rá, még tudtán kívül is. Ma már szinte bármit felvesz, ami jó rá. Öltözködésére csak akkor igényes, ha megteheti. Az övén, vagy övtartóján viszont többnyire mindig lóg egy háromsoros szögecses nyakörv, amit Celiától kapott, ha csak éppen nem a nyakán van.
Átváltozott forma: -
Képességek: -
Egészségi állapot: egészséges, amennyire egy vámpírtól elvárható, mentális betegsége nincs
Jellem: Emberi életében eléggé csöndes volt, csak akkor beszélt, ha lényegesnek találta, illedelmes, és többnyire kedves, de gyanakvó. Ez viszont már emberi élete vége felé kezdett megváltozni. Nagyjából elege lett a körülötte lévő világból, és ezzel együtt abból is, hogy mindig udvariasan hallgat. Erre Célia megjelenése az életében még jobban rá tett. Jelenlegi személyiségében sokszor igen is hangos tud lenni, megmondja a véleményét. A vámpíri mivoltát elfogadta és együtt él vele, sőt többnyire hagyja hogy az vezesse egy szinten. Ami megmaradt a régi énjéből az talán csak a gyanakvó természete.
Vonzódás: heteroszexuális
Szeret: Nagyon sokat vitatkoznak, és csipkedik egymást Celiával, ha egy légtérben vannak, de ez nem akadálya annak, hogy testvériesen szeressék egymást. (Ameli többnyire úgy is utal rá, mint a nővérére.) Szilva (a kutyája). Sötétet, és a sötét eldugott zugokat. Az olyan helyeket, ahol nyüzsögnek az emberek.
Nem szeret: Magány. Ha valaki azért támad rá, ami. Azért nagyon be tud pipulni. A szépapját már hallomásból sem kedveli, nem találkozott vele, de nem is igazán szeretne. Ha egyfolytában a szavába vágnak, és ellehetetlenítik ezzel a beszélgetést, már ha van kedve épp akkor beszélgetni.
Félelmei: Egy túl nagy nyitott tér, sokszor rosszul érinti, kiszolgáltatottnak érezheti magát. Egyszer nem talál búvóhelyet hajnal előtt. Elveszti Celiát, vagy valakit aki fontos neki.
Történet:
Nos, hadd mondjak el valamit az életről. Az első talán az, hogy sose szeress bele a szépapádba! Ne, tényleg.
Hogy mért mondom ezt? Talán nem is magam miatt, sőt. Ez Célia keresztje, de talán az alatt a negyven-valahány év alatt lassan már csak kiheverte. Bár azóta is jobb, ha nem találkoznak. Erről teljes mértékben sikerült meggyőznie a nővéremnek. Eddigi életét azóta egy részen az tette ki, hogy őt elkerülje.
Ami engem illet... Hol is kezdjem...
A családomban nagyon sok legenda, és történet keringet. Mindenfélék. Például, hogy az egyik felmenőmet mindig farkasok kísérték mindenhova. Egy másiknak meg állítólag egy sárkány volt az apja. Nem tudom, én személy szerint még nem találkoztam sárkányokkal. Pedig azt hiszem elmondhatom, hogy már láttam egy-két dolgot.
Igazából ezeknek a történeteknek a nagy részéért, pont a szépapám felelős. Nem lehet tudni hány gyereke volt összesen, és főleg azt nem hogy kitől! A szám akár ötven fölött is lehetett, aztán vámpír lett.
Nagyjából dióhéjban azt hiszem ennyi a családi krónika. Rendben, nagyon dióhéjban. Mert volt akit állítólag boszorkányságért, majdnem megégettek, csak valamilyen ismeretlen módon elmenekült. És még sorolhatnám az ilyeneket.
Igazából az anyám és a bácsikám is szeretett gyógynövényekkel foglalatoskodni. Engem is tanítgattak ilyesmikre, úgyhogy az előző történetnek valahol itt lehet az alapja.
Életem egyik legnagyobb rejtélye viszont azt hiszem akkor érhetett mikor elköltöztünk Kanadából. Még mindig nem tudtam meg miért, pedig évekkel ezelőtt volt. A bácsikám eltűnt, mi meg leléptünk. Az USA-ba költöztünk egy metropoliszba. És nos... ott azt hiszem szép lassan minden felborult az életemben. Érzékenyen érintett a város bűze, és bezárva éreztem magam a szűk utcákon, és főleg, úgy éreztem magam, hogy valaki mindig figyel, még pedig nem a jó értelemben. Pár hétre rá, hogy odaköltöztünk, valaki a csuklómba harapott, aztán valaki más elkergette. Utána sorra történtek az ilyen dolgok körülöttem, valahogy mindig benne voltam a baj közepén, és nem értettem többnyire, hogy és miért. És mikor már végképp úgy éreztem, nem bírom tovább, az egész tetején megjelent Célia. Ő volt az utolsó tollpihe a rakáson azt hiszem, amitől összedőlt minden. Mindemellett felvilágosított arról, amit addig még nem tudtam, de közben az agyamra is ment. Arról a szokásunkról, hogy piszkáljuk egymást, azt hiszem még mindig nem szoktunk le. Végeredményben emberként ő lett az egyetlen vámpír, akiben megbíztam.
Miatta döntöttem legvégül úgy, hogy elköltözöm abból a városból. Az ő szükségletei mellett emberként elég nehéz lett volna megélni, így az enyémekhez kellett igazodnunk. Ő ment volna tovább városról városra, de nekem szükségem volt egy fűtött lakásra, munkára, ilyenekre, úgyhogy megtelepedtünk valahol. Mellette viszont nehéz volt nem elengednem magam, és már nem is akartam túl komolyan venni mindent, mint egykor. Nem érdekelt. Szinte minden második este buliztunk valahol, de nagy átlagban hetente legalább kétszer.
Az egész viszont hirtelen volt. Egyszerűen csak megtörtént. Az estéből nem is nagyon emlékszem sokra, csak a zajra, az idegességre és aggodalomra, ami erőt vett rajtam és a bordáim közül kiálló kardra. Ki jár manapság karddal?
Céliának nem túl sok lehetősége volt, ha mag akarta tartani a húgát. Úgyhogy valahogy így történt minden. Az is, hogy már az ébredésem estélyén elhagytuk a várost. Azóta kevésszer álltunk meg huzamosabb ideig valahol. Aztán átjöttünk Európába, Csehországban viszont ideiglenesen el kellett válnunk. De amint tud jönni fog, tudom. Több határon is átjöttem azóta. Erről valahol a határon lévő bódék árulkodtak, amiket ki kellett kerülnöm, máskor meg csak valahogy a környezet változott olyan módon. És itt nem a természeti képződményekre gondolok, és a növényzetre.
Most körülöttem a falu ablakai üresen ásítottak a néhol hiányos közvilágításban, amit próbáltam is ki kerülni. Megálltam az erdő szélén. Közel s távol az egyetlen élőlény, akit láttam egy kutya volt, aki a hóban valószínűleg magának ásott lyukban ücsörgött. Pedig tudtam itt vannak a többiek is. A lakók a házban, valószínűleg az igazak álmát alusszák. Az állatok az erdőben. És ez a kutya itt nem messze tőlem, akinek az egyik füléből hiányzott egy darab. Karmolás nyomok is voltak rajta, főleg az arcán, nem túl mélyek. Utálom a magányt. Odamentem hozzá és felvettem, nem ellenkezett, a fejét megsimogattam párszor, úgy látszott ez még jobban megnyugtatta. Ha sokáig tartom így, még a végén az én karjaimat is átmelegíti. Kissé furcsa érzés, azt hiszem. Ismét az erdőre néztem, és tovább indultam.
És hogy mi a tanulság? Azt nem mondom meg. Döntse el aki akarja...
Felvett név, becenév: -
Faj: Vámpír
Születési adatok: 1987. május 8 (25); Kanada, Choiceland
Rokonok: Izodora Tarotte; anyja (48), egy kis kifőzdében dolgozik a konyhán
Celia Margaret Tarotte; a nagyapja unokahúga (66), vámpír, ő változtatta át Amelit
Szilva; egy husky kölyök, a városi erdő szélén találta.
Foglalkozás: jelenleg nincs
Anyagi javak: Kis híján 1000 amerikai dollár van nála kézpénzben, és a volt amerikai házának értéke bankszámlán, amit nem sokkal vámpírrá válása után adott el, de ahhoz általában nem nyúl, magában elhatározta, hogy azt az anyjára hagyja.
Egy nagy táska tele ruhákkal, és egy kézi-ásó.
Emberi kinézet: Fekete, váll alá érő haja van, szürkéskék szemei. Arcán általában szögletes és lágy vonások váltják egymást, álla ívelt, járomcsontja pedig kellemesen markáns. Testalkatra nem túl szembetűnően izmos, de jó erőben lévő, sportolt, középmagas.
Öltözködés: Emberkorában általában a fekete és szürke színeket kedvelte öltözködésben, többnyire mindig vasalt gatyában járt, saját meglátása szerint úgy nézett ki, mint egy szürke varjú. Celia viszont még emberkorában is nagy hatással volt rá, még tudtán kívül is. Ma már szinte bármit felvesz, ami jó rá. Öltözködésére csak akkor igényes, ha megteheti. Az övén, vagy övtartóján viszont többnyire mindig lóg egy háromsoros szögecses nyakörv, amit Celiától kapott, ha csak éppen nem a nyakán van.
Átváltozott forma: -
Képességek: -
Egészségi állapot: egészséges, amennyire egy vámpírtól elvárható, mentális betegsége nincs
Jellem: Emberi életében eléggé csöndes volt, csak akkor beszélt, ha lényegesnek találta, illedelmes, és többnyire kedves, de gyanakvó. Ez viszont már emberi élete vége felé kezdett megváltozni. Nagyjából elege lett a körülötte lévő világból, és ezzel együtt abból is, hogy mindig udvariasan hallgat. Erre Célia megjelenése az életében még jobban rá tett. Jelenlegi személyiségében sokszor igen is hangos tud lenni, megmondja a véleményét. A vámpíri mivoltát elfogadta és együtt él vele, sőt többnyire hagyja hogy az vezesse egy szinten. Ami megmaradt a régi énjéből az talán csak a gyanakvó természete.
Vonzódás: heteroszexuális
Szeret: Nagyon sokat vitatkoznak, és csipkedik egymást Celiával, ha egy légtérben vannak, de ez nem akadálya annak, hogy testvériesen szeressék egymást. (Ameli többnyire úgy is utal rá, mint a nővérére.) Szilva (a kutyája). Sötétet, és a sötét eldugott zugokat. Az olyan helyeket, ahol nyüzsögnek az emberek.
Nem szeret: Magány. Ha valaki azért támad rá, ami. Azért nagyon be tud pipulni. A szépapját már hallomásból sem kedveli, nem találkozott vele, de nem is igazán szeretne. Ha egyfolytában a szavába vágnak, és ellehetetlenítik ezzel a beszélgetést, már ha van kedve épp akkor beszélgetni.
Félelmei: Egy túl nagy nyitott tér, sokszor rosszul érinti, kiszolgáltatottnak érezheti magát. Egyszer nem talál búvóhelyet hajnal előtt. Elveszti Celiát, vagy valakit aki fontos neki.
Történet:
Nos, hadd mondjak el valamit az életről. Az első talán az, hogy sose szeress bele a szépapádba! Ne, tényleg.
Hogy mért mondom ezt? Talán nem is magam miatt, sőt. Ez Célia keresztje, de talán az alatt a negyven-valahány év alatt lassan már csak kiheverte. Bár azóta is jobb, ha nem találkoznak. Erről teljes mértékben sikerült meggyőznie a nővéremnek. Eddigi életét azóta egy részen az tette ki, hogy őt elkerülje.
Ami engem illet... Hol is kezdjem...
A családomban nagyon sok legenda, és történet keringet. Mindenfélék. Például, hogy az egyik felmenőmet mindig farkasok kísérték mindenhova. Egy másiknak meg állítólag egy sárkány volt az apja. Nem tudom, én személy szerint még nem találkoztam sárkányokkal. Pedig azt hiszem elmondhatom, hogy már láttam egy-két dolgot.
Igazából ezeknek a történeteknek a nagy részéért, pont a szépapám felelős. Nem lehet tudni hány gyereke volt összesen, és főleg azt nem hogy kitől! A szám akár ötven fölött is lehetett, aztán vámpír lett.
Nagyjából dióhéjban azt hiszem ennyi a családi krónika. Rendben, nagyon dióhéjban. Mert volt akit állítólag boszorkányságért, majdnem megégettek, csak valamilyen ismeretlen módon elmenekült. És még sorolhatnám az ilyeneket.
Igazából az anyám és a bácsikám is szeretett gyógynövényekkel foglalatoskodni. Engem is tanítgattak ilyesmikre, úgyhogy az előző történetnek valahol itt lehet az alapja.
Életem egyik legnagyobb rejtélye viszont azt hiszem akkor érhetett mikor elköltöztünk Kanadából. Még mindig nem tudtam meg miért, pedig évekkel ezelőtt volt. A bácsikám eltűnt, mi meg leléptünk. Az USA-ba költöztünk egy metropoliszba. És nos... ott azt hiszem szép lassan minden felborult az életemben. Érzékenyen érintett a város bűze, és bezárva éreztem magam a szűk utcákon, és főleg, úgy éreztem magam, hogy valaki mindig figyel, még pedig nem a jó értelemben. Pár hétre rá, hogy odaköltöztünk, valaki a csuklómba harapott, aztán valaki más elkergette. Utána sorra történtek az ilyen dolgok körülöttem, valahogy mindig benne voltam a baj közepén, és nem értettem többnyire, hogy és miért. És mikor már végképp úgy éreztem, nem bírom tovább, az egész tetején megjelent Célia. Ő volt az utolsó tollpihe a rakáson azt hiszem, amitől összedőlt minden. Mindemellett felvilágosított arról, amit addig még nem tudtam, de közben az agyamra is ment. Arról a szokásunkról, hogy piszkáljuk egymást, azt hiszem még mindig nem szoktunk le. Végeredményben emberként ő lett az egyetlen vámpír, akiben megbíztam.
Miatta döntöttem legvégül úgy, hogy elköltözöm abból a városból. Az ő szükségletei mellett emberként elég nehéz lett volna megélni, így az enyémekhez kellett igazodnunk. Ő ment volna tovább városról városra, de nekem szükségem volt egy fűtött lakásra, munkára, ilyenekre, úgyhogy megtelepedtünk valahol. Mellette viszont nehéz volt nem elengednem magam, és már nem is akartam túl komolyan venni mindent, mint egykor. Nem érdekelt. Szinte minden második este buliztunk valahol, de nagy átlagban hetente legalább kétszer.
Az egész viszont hirtelen volt. Egyszerűen csak megtörtént. Az estéből nem is nagyon emlékszem sokra, csak a zajra, az idegességre és aggodalomra, ami erőt vett rajtam és a bordáim közül kiálló kardra. Ki jár manapság karddal?
Céliának nem túl sok lehetősége volt, ha mag akarta tartani a húgát. Úgyhogy valahogy így történt minden. Az is, hogy már az ébredésem estélyén elhagytuk a várost. Azóta kevésszer álltunk meg huzamosabb ideig valahol. Aztán átjöttünk Európába, Csehországban viszont ideiglenesen el kellett válnunk. De amint tud jönni fog, tudom. Több határon is átjöttem azóta. Erről valahol a határon lévő bódék árulkodtak, amiket ki kellett kerülnöm, máskor meg csak valahogy a környezet változott olyan módon. És itt nem a természeti képződményekre gondolok, és a növényzetre.
Most körülöttem a falu ablakai üresen ásítottak a néhol hiányos közvilágításban, amit próbáltam is ki kerülni. Megálltam az erdő szélén. Közel s távol az egyetlen élőlény, akit láttam egy kutya volt, aki a hóban valószínűleg magának ásott lyukban ücsörgött. Pedig tudtam itt vannak a többiek is. A lakók a házban, valószínűleg az igazak álmát alusszák. Az állatok az erdőben. És ez a kutya itt nem messze tőlem, akinek az egyik füléből hiányzott egy darab. Karmolás nyomok is voltak rajta, főleg az arcán, nem túl mélyek. Utálom a magányt. Odamentem hozzá és felvettem, nem ellenkezett, a fejét megsimogattam párszor, úgy látszott ez még jobban megnyugtatta. Ha sokáig tartom így, még a végén az én karjaimat is átmelegíti. Kissé furcsa érzés, azt hiszem. Ismét az erdőre néztem, és tovább indultam.
És hogy mi a tanulság? Azt nem mondom meg. Döntse el aki akarja...
