Sóhajok tere

A bozontos barna farkas irdatlan erővel csapódott a Jeep oldalának, és egy pillanatra megzavarodott a váratlan támadástól. A fekete nekirontott az újonnan feltűnt Donellenek, felé harapott, de nem igazán törődött vele, rögtön továbblódította a lendülete Jack irányába. Ereje ledöntötte lábáról a férfit, aki ezek után veszélyesen közel került a bestia fogaihoz. Közben gyorsan a hím is magára lelt és Donellere vetette magát. Karmaival szárnyaiba tépett, és félő volt, hogy kitörésében a túlfalra keni a tűzlelkűt.

Számítanom kellett volna rá, hogy találkozom egy-két különös lénnyel ebben a városban. Igazából a támadás és a farkasok nem is leptek meg különösebben. A tűzlelkű felbukkanása sem, bár tény, hogy a kinézetétől egy pillanatra elállt a lélegzetem. Még az átváltozott alakján is látszott, hogy egy határozott vonású, szép nővel hozott össze a sors. Nagyon szép nővel.
Egy pillanattal tovább méláztam, mint az egészséges lett volna. A jutalmam egy farkas volt, amit már nem tudtam kikerülni. A kardom kirepült a kezemből, és a bal karom magam alá szorult. Miközben próbáltam egy erős levegőlökettel lelökni magamról a farkast, kipréseltem magamból egy választ is a tűzlelkűnek:
- Lekötelez...

Megpróbáltam az először felém kapó farkast orron koccolni a botom végével, de utána szinte egyből éreztem, hogy egy másik felém kapott. Egy kicsit megkarcolta a szárnyam szélét, de a karcolás egyből be is forrt. Szinte reflexből visszacsaptam a szárnyammal neki, majd a botom végével a földnek passzíroztam.
A férfi szavai valamiért, ha csak egy rövid időre is, de mosolyt csalt az arcomra.
Még egyszer odacsaptam a farkasnak lendületből a botom másik végével lendületből, majd a másik felé indultam, ha esetleg a férfi nem boldogulna vele.
- Ostobák... - morgolódtam. Láttam már őket a város körül, és eddig sem tűntek az intelligencia mintaképeinek. - Remélem nem dobja fel a pacskert, amíg másfelé pillantok.

Jack egy minden bizonnyal végzetes harapást hárított el a képességével, mely keményen hátracsapta a farkas fejét, és kissé megtántorította, de szándékától korántsem térítette el. A fekete dög egy pillanatra megdermedt, talán a váratlan támadás, talán társának nyüszítése hallatán. Vagy talán azért, mert megérezhetett valamit. Ez a szempillantásnyi szünet hamar elillant és most már végső csapásra készült, egyenesen áldozata torkát vette célba.
A barna nagyon szívós állat volt, hiába döngölte Donelle a földbe, hiába nyüszített légvételei közben, hiába járt energiatartalékai végén, pofájával az ellépő nő lába után kapott, s bele is mélyesztette fogait, abban a reményben, hogy békésem leválaszthatja gazdájáról és elcsócsálhatja.

Ez nem igazán jött be. Hallottam, hogy a másik farkas bajba került, de pillanatnyilag a sajátommal voltam elfoglalva. A léglöket nem sokat segített, szóval inkább teleportáltam. Nem volt stabil célpontom, így a levegőben, négy méterrel a föld felett jelentem meg, és zuhanva szórtam szét a szivárványszín lángokat magam körül. Kiszorult a levegő a tüdőmből, ahogy a nő elkapott, de nagyobb bajom nem esett.
- Kösz - mondtam, de többre nem volt idő.
Fegyvertelenül néztem szembe az esetleges támadókkal.

Azt hiszem eljutottam arra pontra hogy elegem volt. Épp láttam a dögöt a lábam felé kap. Az egy dolog, hogy a patám amúgy is kemény lett volna neki, nem még hogy így, hogy felemeltem és megküldtem a pofája felé.
Minél tovább erőlködik annál rosszabb lesz neki. De persze ezt állatként nem igazán foghatja föl.
Futva közeledtem a másik felé, ahogy láttam hogy mi történik. Egy utolsót még oda somtam a botommal a másik farkasnak is, majd látva, hogy a férfi megint ezt a trükkjét veti be, elrugaszkodtam. Elkaptam és reménykedtem benne, hogy a karmaim nem sértik meg. Tompán puffanással, keményen, de biztosan landoltam, majd egyből le is tettem a férfit. Nem pazaroltam a szót, ismét a farkasok felé fordultam. Ha nem volt neki eddig elég a pofon, hát az ő hibájuk, tőlem még bőven kaphatnak eleget, maradt még a raktáron.

A nagyobbik farkas úgy tűnt lecsillapodott az újabb fájdalmas csapás után, fejét lábára hajtotta és csak zihálva feküdt csöndben, mozdulatlanul. A másik viszont elvesztette prédáját, csattanva záródott össze állkapcsa a levegőben. Zavarodottan fordult hátra, hogy újra szemben találja magát a zsákmányával. Jacket akarta. Az volt az ő prédája. De a másik az útjába állt. Vad, tébolyult energiákkal rontott a vörös lénynek, hogy apró cafatokra tépje szét, és végre belekóstolhasson a férfi húsába.
Miközben Donelle és Jack az állatra koncentrált, hátuk mögött egy alak tűnt fel az utca végében. A Sóhajok terének lámpásai megnyújtották árnyékát, melyet így könyörtelenül megtapostak a viaskodók.

Az egyik farkas harcképtelennek tűnt. Ez jó dolog. A másik viszont rám fente a fogát, amiből már nagyon elegem volt. Nem szívesen ölök bolondokat, de úgy néz ki, most szükségem lesz rá.
Körülnéztem. A kardom a farkas mögött volt. És ahogy a nő behorpasztotta a kocsim oldalát, az ajtó becsapódott. Nem tudtam beteleportálni egy pisztolyért vagy puskáért.
De a teleport maga még ment. Harmadszorra festették színesre a lángok a ködöt, ahogy a farkas mögé értem, és felkaptam a katanát.
A sikátor vége felől hoszú árnyék közeledett. Eltettem későbbre az információt, egyelőre még nem ért ide az a valaki, ráérek még vele foglalkozni.

A botom egyik felét röviden magam elé tartottam. Majd meglendítettem és a másik felével csaptam oda, de szinte félig kikerülte. Összeszorultak a fogaim. A farkast a grabancánál ragadtam meg, és megpróbáltam elhajítani. Megfogadtam, ha ezzel nem sikerül leszerelnem, nem leszek olyan nagyon kíméletes. Nem áll szándékomban jelenleg megölni, de a másik is eléggé kemény rúgást kapott. Őszintén örültem neki, hogy ő inkább utána visszavonulót fújt. A botom késszel létben állt mindig. Ha nem hagyja abba, bizony több pofon fogja várni.
A hatalmamat nem voltam hajlandó bevetni. Ez csak egy apró csetepaté volt. Nem lett volna... méltó. Bár lehet nem ez a legmegfelelőbb szó rá.
- És te? Élvezed a műsort? - anélkül szóltam oda az érkezőnek, hogy hátra néztem volna.

A farkas nekicsapódott a falnak, és amíg összekaparta magát a kemény csapás után, az idegen a másik, ideiglenesen kiiktatott ragadozó mellé sétált és ott megállt hátratett kézzel. Köpcös alak volt, egyelőre ennyit lehetett kivenni belőle a hátulról jövő gyenge fény miatt. Egy rövid ideig figyelte, ahogy Jack lángjai elhalnak, majd erős orosz akcentussal megszólalt.
- Nyet. Hagyjátok abba.
Közben a nőstényállat újra támadásba lendült, szinte a falról rugaszkodott el Donelle felé.
- Dace nem fog leállni - mondta továbbra is roppant nyugodtan, szinte mozdulatlanul, egyedül annyit tett, hogy a mellette fekvő farkasra pillantott. - Ivars is hamarosan harcképes lesz - tette a megállapításait úgy, mintha csak az alma áráról értekezne a közértben.
A farkas elkerülte Donelle talán már egészen életveszélyesnek mondható csapását és váratlanul Jack felé kapott.
- Kapd fel a furcsa barátod, kuritsa, és hagyjuk magukra őket - hiába beszélt halkan a férfi, a vad morgások közepette is elég erővel bírt ez a karcos hang ahhoz, hogy senki ne maradjon le egy szaváról sem.

Arrébb lendültem, és a farkas felé vágtam, amikor megtámadott. A köpcös, idegesítő alak szavaira csak egy morranással válaszoltam. Semmi kedvem nem volt vele vitázni arról, hogy mégis mi ez a hüly3ség, hogy menjünk el. Nem tűnt helyénvalónak, hogy mi kullogjunk el, vagy inkább meneküljünk, mint akiknek szégyellnivalójuk van.
Előre ugrottam, és az éledező farkast fejbe rúgtam. Így talán nem lesz olyan hamar harcképes. De már pattantam is tovább, hogy a tűzlelkű mellé kerüljek. Együtt több esélyünk volt.

Nem hittem volna, hogy valamikor megunhatom, hogy a botomat kell forgatnom. De lehet csak a küzdelem volt unalmas. Újból bepörgettem, és a felém lendülő farkas fejére csaptam a végével, majd a másikkal a képesebbik felére.
Aztán a férfi felé nyúltam, mintha csak a kezét akartam volna lefogni.
- Erre nem volt szükség - mondtam arra, hogy belerúgott a farkasba. Dobbantottam egyet a lábammal a még mindig roncsként kinéző egyed felé, majd pedig elég erőteljesen ráordítottam. Megrezzent, és fülét-farkát behúzva sunnyogott arrébb.
Ami a másikat... a másik kettőt illeti... a mellém felzárkózó férfira néztem. Nos ez rajta is múlik, mellesleg...
- Mégis kinek képzeli, hogy csak így parancsolgat - böktem a szónokló felé. Igazából jelenleg nem volt kedvem tovább püfölni ezeket a szerencsétleneket, és láttam rációt abban amit mondott. Távozóra is foghattuk volna... de majd meglátjuk. Nem éreztem magam életveszélyben ahhoz, hogy elmeneküljek, nagyon nem. És vajon csak engem irritál ez a hangnem?

A nyughatatlan fekete farkast csak a veszett vadsága vezette, úgy tűnt addig nem fog leállni, amíg lélegzik. Folyamatos csapásokat mért Donellere, harapta, karmolta, tépte és egyre ügyesebben kerülte el a csapásait, egyre komolyabbá vált a küzdelem, talán elkezdte a maga egyszerű szintjén kiismerni mozdulatait.
Közben a férfi halkan felmorrant, mikor Jack belerúgott a farkasba, aki még inkább összehúzta magát, főleg Donelle kiáltására.
A rezignált férfi arcán Donelle a látásának köszönhetően a sötétben is láthatta a meglepettséget és értetlenséget átsuhanni a férfi arcán, miután neki szegezte felháborodott kérdését.
- Bot da, kard nyet. - felelte magyarázkodva és Donellről Jackre mutatva, de továbbra is végtelen nyugalommal. - Nem értik amit mondok? - kérdezte durva hangján.

Megpördültem, és az idegen oroszra néztem.
- Ha a farkasok nem akartak volna megölni, én sem használnám a kardomat. Takarodjon, mielőtt maga ellen fordítom.
Gyűlöltem, ha parancsolgatnak nekem. És ez a fickó, bármilyen furán is igyekezett ezt véghez vinni, igenis parancsolgatott. Felé emeltem a kezem, és rá is küldtem egy nagy adag léglöketet. Aztán visszafordultam, és a támadó farkas felé is ugyanezt tettem. Kezdtem megelégelni a küzdelmet. Nem akartam gyilkolni, de elhatározásra jutottam: ha máshogy nem megy, hát megölöm a farkasokat. Nem nehéz. Mögé teleportálok, és mielőtt felfogná, mi történik vele, már vége is.
Elszántam magam a cselekvésre...

- Hát nem - vágtam rá szinte egyből a kérdésre, majd elegem lett. Rátapostam a szemtelen farkasra miután ismét felkelt és újból nekem jött. Hagytam had tekergőzzön amíg tud. Nem érdekeltek a karmolásai, és harapásai, a talpam alól úgy sem tudott felkelni.
Középen megfogtam a botom majd a mellettem álló férfi elé tartottam keresztbe, hogy egyenlőre vegyen vissza magából.
- Azt hiszitek nem láttalak titeket eddig? Egyik hü/yébb, mint a másik. Mégis mit képzeltek magatokról. Ez is itt e! - vettem el a botot, de csak annyira hogy ismét a farkas orrára koppintsak. Mivel azonban nem volt olyan erős, hogy kárt okozzon, csak azt értem el, hogy tovább túráztatta magát a lábam alatt. Sebaj, előbb kifárad. Bár az egyik marásánál egészen felszisszentem.
- Azt hiszem te vagy az aki jobban teszed ha te takarodsz! - rivalltam rá a raccsolós pasasra. - Azt hiszitek itt bármit megtehettek, és ez az egész terület a tiétek? - mutattam körbe a botommal. - Hát tévedtek! - szögeztem le, és dobbantottam is volna, ha nem a farkas lett volna a másik lábam alatt. - És azt hiszem vannak bőven még itt erre felé, nem is olyan messze innen, a városban akik egyet értenek velem!

A férfi hátraesett a hím farkas mellé, és onnan nézte továbbra is zökkenőmentes nyugalommal az eseményeket, a sötét nőstény pedig hamarosan harcképtelenné vált hála Jack löketének és Donelle erejének, bár valószínűleg amint Donelle leveszi róla lábát folytatja amit eddig.
Miután Donelle is elmondta szónoklatát a férfi törökülésbe ült és szokásos érzéketlen hangján megszólalt.
- A farkasok csak éhes állatok. Ösztönlények. Miért várjátok el, hogy olyanok legyenek mint ti? Nincs bennetek empátia? Miért bántjátok őket ahelyett, hogy elmennétek a közelükből, az ő területükről? És miért haragudtok rám? Bántottalak titeket?
Közben alkalmatok nyílt végre megszemlélni az oroszt. Barna, hosszú szakálla egészen orcájára nőtt, ezzel szemben állát leborotválta. Szeme élénksárgás színben játszott, legalábbis ebben a fényben. Orrában karika volt, ahogy orrnyergét is egyszerű gömbpiercing díszítette kétoldalt.

Na nekem most lett elegem. A hüvelyébe löktem a kardomat, és vetettem egy lesajnáló pillantást a földön ülő férfira. Nem szólaltam meg. Láttam, hogy én itt felesleges vagyok. A tűzlelkű egymaga könnyedén elintézi a két farkast, ha kell.
Hogy ne kelljen a nő patái alatt vergődő farkast megkerülnöm, ismét teleportáltam. Reméltem, hogy ezen az éjszakán már utoljára.
Nekidőltem a kocsimnak, és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Vártam, hogy történjen valami, vagy elmehessek végre aludni pár órát.

Egy artikulálatlan hang tört fel a torkomból.
- Az ő területük? Süket vagy vagy ennyire hü/ye? Épp ezt mondtam az előbb. Ez először is, nem a ti területetek! - Egy kicsit viszont kicsit jobban ránehezedtem a farkasra a patámmal, mint akartam. Erről a nyüszögés tett tanúbizonyságot. Ezen azonnal próbáltam javítani, de nem túlságosan.
- Mellesleg ajánlom nektek, hogy nekem keljen megtanítanom a farkasokat, egyikőtöket sem, étrendjében ne szerepeljen bármi, ami rendelkezik emberi alakkal. Bár talán kíméletesebb, ha megkérem Morlát, hogy eszeljen ki valami trükköt... de biztosíthatlak róla, hogy az sem lesz kevésbé megrázó - vigyorodtam le teljesen kimutatva cakkos fekete fogsorom. Végül még egyszer fejbe kólintottam a lábaim alatt heverő farkast, remélhetőleg így egy félórára kiütöttem. Ennek reményében levettem lábam róla. A férfira néztem az autónál. Meglehetősen csöndesnek tűnt minden ellenére...

- Nye ponimayu, miért sérteget, hölgyem. És valóban nem az én területem, én csak egy járókelő vagyok, és nem vérfarkas. Nye ponimayu magukat. Nye ponimayu ezt az agressziót. És még a drága Morla sem tud embert faragni a macskáiból. Ön, gospozha logikátlan. - lassan felemelkedett és szó nélkül megvizsgálta a farkasokat. - Hallgatniuk kell rám. Miért nem hallgattak rám? Elmentek volna, nem lett volna ez. Csak beszélgetünk.
Aztán Jackre pillantott.
- Maga nem ember. Valami más, ismeretlen. - hangjában valami olyasmi csengett, mintha engedélyezné, hogy Aronában maradjon, de nem bízik meg benne.
Viszonylag látványosan mérte végig a Jack arcán keletkezett sérülést, és a rajta megszáradó szolidan csillogó áttetsző vért. - Akarja, hogy megvizsgáljam? - ajánlotta fel nyugodtan.

A harc tehát véget ért. Kellemetlenül éreztem magam. Az adrenalin dübörgött a véremben, és nem élhettem ki magam, nem adhattam ki az energiáimat.
Dühösen pillantottam előbb a tűzlelkűre, majd a férfira. Tudtam, hogy mindketten jót akarnak nekem, de nem sikerült rávennem magam arra, hogy ez érdekeljen.
- Megmaradok, kösz - feleltem a kérdésre, hogy megnézze-e az arcomat.
A másik megjegyzését szóra sem méltattam. Teljesen egyértelmű, hogy nem vagyok ember. Kár erre szót vesztegetni.
A nőre néztem, majd a farkasokra, majd a férfira, majd megint a nőre. Elgondolkodtam. Talán mégis okosabb lenne, ha odébb állnék, vagy behúzódnék valamelyik házba. Már ha ma éjjel még aludni is akarok.

- Akkor már az övék sem! - mondtam keményen. - Ha jól tudom a területi vitákat az erő dönti el. Főleg egy ilyen párviadal során... ha már ők kezdték - vigyorodtam el. - És nem látná olyan logikátlannak egy kiadós három..- négy napos hasmenés után. Amit egy ilyen javasasszony biztosan bármikor elő tud idézni.
A botomat a vállamra támasztottam, és úgy néztem rá.
- Maga aztán... tényleg zseni lehet, ha ezt észre vette! - és csak azért nem csaptam össze a kezem, mert az egyikben ott volt a botom.
Volt egy apró késztetésem, hogy ennek a tenyérbemászó figurának az útját álljam megint, de ez már tényleg úgy éreztem, hogy nem az én dolgom. És ami azt illeti gyorsan meg lett a válasz.
- Nos Einsteinkém... mi a fr#ncot is akartál te itt? - léptem eggyel közelebb hozzá. - Oké itt élsz, azt felfogtam... De nem úgy tűnt, hogy drága barátunk megsegítésére jöttél.

Jack egyszerű válaszára, egyszerűen elfogadóan bólintott.
- Ebben nem is szállok vitába. Bár a falkavezérükhöz még nem volt szerencséje. - jegyezte meg tárgyiasan, majd újabb megjegyzést tett. - Morla sosem követne el ilyesmit a barátaival szemben.
- Maga pedig kissé bántó. - vágott vissza él nélkül az orosz.
- Segíteni akartam. Annak, akinek szüksége van rá. Mint kiderült, a farkasoknak lett volna. Ők azt vallják, - mutatott a sérültekre - hogy az ember rossz, bajt hoz a városra. És ebben tagadhatatlanul van valami. - mondta komolyan. - Tudtam, hogy vagy vérfarkassá teszik, vagy megölik. Ez utóbbit nem engedtem volna. Az előbbit igen. De hamar kiderült, hogy nem ember. Attól kezdve meg kellett tudnom miféle. - itt hosszabb szünetet tartott. - Alexij Govrik vagyok, farkasember, eredetileg mentőápoló. Nem beszélem tökéletesen a nyelvet, bocsássanak meg, ha esetleg valamit rosszul mondtam, vagy megbántottam magukat, nem állt szándékomban.

Felvontam a szemöldökömet. A farkasok ösztönlények, ezt tudtam, de kissé meglepett, hogy itt, a sajátjaik között ennyire szabadjára engedték magukat. Vagy megölnek, vagy átváltoztatnak... Nos, tény, ami tény, nem aprózzák el a dolgot.
Segíteni... Nekem nincs szükségem segítségre. Egyedül intézem a dolgaimat. Azt mondják, élj másokkal, halj meg egyedül. Én egyedül élek... De ha meg kell halnom, és az a halál csatában ér, nem egyedül fogok meghalni...
Szótlanul figyeltem a tűzlelkű és az orosz szócsatáját. Csak amikor az orosz bemutatkozott, akkor vetette közbe két rövid szót: a nevemet. Ezt leszámítva némán szemléltem az eseményeket, és abban reménykedtem, hogy a farkasok még ma éjjel megtalálnak engem, mikor a tűzlelkű nő már nincs a közelben, hogy kéretlenül megharcolja a csatámat.

- Barátok? Pff... - forgattam meg a szemeimet.
- De erről tépem a szám már egy ideje! Ő nem ember! És ha ember lett volna, akkor sem ez a megoldás. Gyilkosság? - az sem lett volna jobb, ha kórházba küldik, és az ő akarata nélkül átváltoztatják. - De erre mondják, hogy a hü/ye okoskodik... - Viszont kikerekedtek a szemeim mikor azt mondta, h az előbbit engedte volna. - Mentőápoló?! Maga.... ilyen felfogással még van képe az egészségügyben dolgozni? Na idefigyelj okoskám - léptem közelebb hozzá, és az orra elé toltam a botom végét. Összeszorultak a fogaim, hirtelen pár pillanatra elakadt a szavam, de aztán hamar megeredt a nyelvem.
- Takarodjon... - mondtam undorral. - Takarodjon, mielőtt maga is kap néhány tanító jellegű pofont.

- Úgy érzem kisasszony, hogy rosszabbnak tartja a vérfarkasokat, mint az embereket. Nem tudom mire ez a megkülönböztetés. Semmi rosszat nem látok a szándékban, legalább nyugodt szívvel maradhatna a városban, ha maradni akarna. Igaz, nem épp a legésszerűbben jártak el, de ez nem indok arra, hogy ennyire helyben hagyja őket. Lett volna bőven más lehetősége. Ez értelmetlen állatkínzás volt. Főleg, hogy az Úr, nem ember, és minden megoldódott. Ön csak a felesleges erőszakot képviselte. És nyet takarodj. Engem is megverhet, holott kezet sem emeltem soha magára, egyszerűen csak véleményt nyilvánítottam, de én vigyázni fogok rájuk. Itt. Maguk menjenek. - és ezzel ellépett a be sem mutatkozó Donelle elől és helyet foglalt a fekete farkas mellett, s tovább vizsgálgatta, ettől kezdve viszont tudomást sem vett a két alakról.
Abban biztosak lehetettek, hogy hamarosan nem feltétlen kellemes pletykák fognak lábra kelni róluk a városban.